A Belső-Ferencváros egyik legváltozatosabb történelemmel bíró épülete a Ráday utca 28. számot viselő ház. A mai egyházkerületi székház elődjét, az 1750 körül felhúzott katonai kaszárnyát már a XVIII. században katonai kórházzá alakították át.   
 
A honvédségi épületből 1850-ben hozták létre Pest második dohánygyárát, Magyar Királyi Dohánygyár – Ferencváros néven.  Az igazgatósági irodák és lakások, a dohánygyár Ráday utcai frontján voltak, az üzemi épületek a Köztelek utca, Üllői út, Kinizsi utca által határolt területet is felölelték. A gyárban a szivarok mellett a XVIII. és XX. század kedvelt dohányipari termékét, a burnótot is előállították. A gyári dolgozók nagy többségét nők alkották. A dolgozói létszám 1200 főt tett ki. A munkásnők többsége római katolikus, Mária-tisztelő asszony volt. Zolnay Vilmos (1890–1984), az egykori gyárigazgató fia az alábbi szavakkal emlékezett vissza: „Erős volt a vallás, nagy a hitélet. Nem volt helyiség, melyben Mária vagy egyéb szentnek a szobra ne lett volna, persze állandóan körülvéve virággal. Ezt nem az igazgatóság rendelte így, mindez a munkásnők akaratából történt. [...] Munkaközben éneklés folyt. Énekeltek mindenfélét, víg dalocskákat, utcadalokat és szent énekeket egyaránt. A többség mégis Mária ének volt.”
 

A Teológiai Akadémia épülete az 1930-as években
 
A dohánygyári időszakban az első nagyobb átépítés 1871-ben történt, amikor az addigi egyemeletes épületet kétemeletessé bővítették. Az üzemi terület középső részén már 1864-ben felépítettek gép- és kazánházat, amely a földszintjén magába foglalt egy gőzgépet, lakatos- és kovácsműhelyt, a padlástérben szárítóhelységet alakítottak ki. Ez a tűzveszélyt magában hordozó helység 1885 nyarán gyulladt ki.  
 
A Teológiai Akadémia díszterme az 1950-es években, az átépítés előtt
 
A következő nagyobb tűzeset 1904-ben okozott kárt az épületegyüttesben, ekkor a Kinizsi utcai raktárnak használt üzemi területen pusztítottak a lángok. 
 
A Teológiai Akadémia IV. éves hallgatói a tanáraikkal
 
Belső-Ferencváros a XX. század hajnalára az előző század közepi városszerkezethez képest teljesen átalakult. A gyárak és az egy-két emeletes házak látképét felváltotta a négy-öt emeletes, a késői historizmus és a szecesszió stílusában épült bérházak világa.
 


A centenáriumra, 1955-re készült fametszet, ifj. Fáy Aladár alkotása
 
A városfejlődés következtében szükségessé vált a dohánygyárnak a fővárosban a lakosság által kevésbé sűrűn lakott részére történő áttelepítése. Alkalmas helyszínként a Lágymányos akkor gyéren lakott részét választották ki.
 

A Református Teológiai Akadémia (ma Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kar) étterme (menzája) 1960-ban (Forrás: Fortepan)
 
Az új Lágymányosi Dohánygyár a ferencvárosihoz képest méretben nagyobb, felszereltségében jelentősen korszerűbb lett. A teljes átköltözés 1911 májusában fejeződött be. 
 
A Dunamelléki Református Egyházkerület lett az új gazdája az egykori dohánygyári épületnek. Az egy évig tartó átépítés után, 1912. november 2-án ünnepélyes keretek között, Baksay Sándor püspök, Darányi Ignác egyházkerületi főgondnok beszédeivel avatták fel, az egyházkerületi székháznak, az 1855-ben alapított teológiai akadémiának, internátusnak és a Ráday Könyvtárnak is helyet biztosító épületet.
 

A 150 éves Református Teológiai Akadémia épülete egy 2005-ben kiadott képeslapon
 
A XIX. század második felének és a XX. század elejének legjelentősebb protestáns hetilapja, a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap a következő szavakkal mutatta be az épületet: „Ime itt van hát új, szent czélú meleg otthonunk ! A czél, hogy falai közül a mi magyar hazánkat és egyházunkat igazán szerető, az atyákéhoz hasonló lángoló hittel, tudással és odaadó szolgáló szeretettel építeni és védeni kész pásztorok és világiak menjenek gyülekezeteinkbe és a védőbástyákra, a hol jól felkészült munkásokra, harczosokra mindenfelé oly nagy szükség van. A régi Ráday-utczai dohánygyárra bizonyára még kívülről sem ismerne reá senki most, hogy egészen új mezbe öltözött. Hiszen az épület külsője, valamint belső berendezése is magán hordja annak a czélnak jellegét, a melynek mostantól fogva szolgálatában áll. A nemes, keresetlen egyszerűség elvei érvényesültek a kétemeletes ház minden részletének kiépítésénél és belső felszerelésénél.”
 
Az egyházkerületi székházban, az idők folyamán több jelentős művészeti értéket képviselő alkotást helyeztek el.  Az első emeleten látható Horvay János szobrászművész Reformációs-emlékművének a terve, a dísztermet a második emeleten több püspök egész alakos festménye, közöttük Barabás Miklósnak Török Pált ábrázoló alkotása díszíti.
 
Az elmúlt száz évben a Ráday utcai házban a munkásnők Mária-énekei helyett a református zenei kincs gazdag tárháza megszólalt, egyházzenei órán, istentiszteleten, egyházkerületi közgyűlésen, lelkészértekezleten. Az elhangzó ének közül a XC. (90) genfi zsoltár hitvalló kezdő szavai „Te Benned bíztunk eleinktől fogva” mutatják a magyar reformátusok egyedül az Úr Istenbe vetett bizodalmát.  A 2019. január 23-i tűzvész után a károsult diákokat segítő összefogás mutatja, hogy bár sok érték eléghet – kegyelettel kell megemlékezni a tragédiában elhunyt veszprémi családapáról, aki sajnálatos módon szándékos gyújtogatás véletlen áldozata lett –, de a lelki értékeket a tűz nem pusztíthatja el.
 
 
Az első emeleten látható Horvay János szobrászművész nemzetközi pályázatra készített Reformációs-emlékművének terve (Fotó: Fáryné Szalatnyay Judit)
 
A pécsi születésű, római katolikus vallású szobrászművész Horvay János (1874–1944), a genfi Reformáció Emlékműve megvalósítására kiírt nemzetközi pályázatra 1908-ban gipszből készítette el alkotását. Horvay a pályázat kiírásától eltérően a reformáció történetének jeles személyiségei mellett Krisztust is megformázta Kálvin János fölé magasodva. Az Atyára feltekintő Megváltó alakja beszédes tekintetével rámutat a kegyelem forrására, aki által erőt kapunk a földön reánk mért szenvedések elviselésére. Horvay Kálvint gondolatokba elmerülve, az élet nehézségeit fájdalmasan megélve, előre görnyedve, lehajtott fejjel formálta meg. A hosszú szakállú idős emberként ábrázolt reformátor jobb kezét ökölbe szorítja, baljával görcsösen székébe kapaszkodva látható. Ellentétben a testtartással, a művész a szék trónszerűségével emeli ki Kálvinnak a reformáció történetében játszott kiemelkedő szerepét.
 
A nagyszámú pályázó közül két párizsi szobrászművész terve került ki győztesen, Horvay János alkotásáról is elismerően írtak a korabeli sajtóban, és Magyarországon később a szobrát kiöntették bronzból, amelyet a Dunamelléki Református Egyházkerület székházában helyeztek el.