Hetvenöt éve, 1941 júliusában lépett életbe az új közlekedési rend Magyarországon: a bal oldali közlekedésről az ország átállt a jobb oldalira. Budapesten több időre volt szükség az átálláshoz. A jobbra tarts! – legalábbis kontinentális – közlekedési szabályát ma már természetesnek vesszük, de évszázadok kellettek a közlekedés irányának szabályozásához.

Pathé-filmhíradó a harmincas évekből balra tartó budapesti közlekedéssel

Már a régi rómaiak is... – hangzik el oly sokszor tudományos ismeretterjesztő cikkekben. Nos igen, a rómaiak a szabályozott, kiépített közlekedés ókori nagymesterei voltak, útrendszerük kiterjedtségét és minőségét gyakorlatilag csak a XIX–XX. századra tudta újra elérni a fejlett világ. Feljegyzések és kutatások arra utalnak, hogy a régi Rómában a bal oldali közlekedés volt a jellemző. Ahogy az egész ismert történelem során is: réges-rég, amikor az országutakon vándorolni nem volt éppen életbiztosítás, az emberek jellemzően a bal oldalon haladtak, hogy jobb kezükkel gyorsabban elő tudják rántani fegyverüket a szembe jövő, esetleg rossz szándékú idegenekkel való küzdelemhez. A kontinentális Európa az 1789 utáni forradalmi Franciaország és Napóleon birodalmi rendelkezései után tért át a jobb oldali közlekedésre. De az irány ekkor sem vált általános, kötelező szabállyá, sőt csak a XX. század elejétől kezdték el országosan és általános érvényűen szabályozni a haladás irányát.

Az Osztrák–Magyar Monarchiában a balra tartás volt érvényben. Az 1890. I. törvény 107. § értelmében „minden járművel balra kell hajtani, szembejövő járműnek balra kell kitérni, az előtte haladónak pedig jobbról kell eléje kerülni”. Ezt megörökölte a király nélküli Magyar Királyság is. A környékbeli országokhoz hasonlóan aztán a hitleri Németország árnyékában történt meg a jobbra tartás bevezetése. A magyar kormányzat eredetileg 1939-re tervezte a bevezetést, de végül 1941-re halasztották a tényleges döntést. 

Az 1941. májusi minisztertanácsi döntés indoka az volt, hogy a jobb oldali közlekedés bevezetésével Magyarország szüntesse meg az európai országokkal szemben meglévő idegenforgalmi és forgalombiztonsági hátrányát. Fontos tényező volt az is, hogy az azokban az években területileg újra gyarapodó országban rendezni és egységesíteni kellett a közlekedési irányokat.

(Fotók: Fortepan, Mandarchív)

Az országnak két hete volt felkészülni az átállásra. Július 6-án a vidéki Magyarországon vezették be a jobbra tartást, míg az összetettebb, bonyolultabb közlekedési rendszerrel rendelkező Budapesten és 30 kilométeres környezetében csak november 9-én, hajnali 3-kor álltak át a jobbra tartásra. 

Az IHO a cikkében részletesen bemutatja az átállás pillanatait. A médiumok közölték a híreket, a rádió figyelmeztette a főváros lakóit, a gyerekeket az iskolákban készítették fel a változásokra. Budapest tömegközlekedése egy éjszaka alatt át tudott állni az új irányra. A villamosoknak mindkét oldalon voltak ajtóik, de a buszoknak új ajtókat kellett vágni. Mintegy 12 millió pengőbe került a tömegközlekedés átállása.

„Az úttesten annak menetirány szerinti jobboldalán kell haladni”; „szembe jövő járóműnek jobbra kell kitérni”; „járóművet általában csak balra szabad előzni” – emlékeztették minden lehetséges felületen a közlekedőket a megváltozott közlekedési rendre.

Közlekedéstörténeti kuriózumként ma is van még egy Budapesthez is kapcsolódó útvonal, amely megtartotta a balra tartást: ez a gödöllői HÉV vonala, ahol sem 1941-ben, sem a rákövetkező évtizedekben nem volt sem pénz, sem akarat a közlekedési irány átállítására, így máig balra tartva közlekednek az ott futó HÉV-szerelvények. Az 1941 után még bal oldalon maradt Kisföldalattit az 1973-as nagyfelújítás idején állították át a jobb oldali közlekedésre.

Hazánk az egyik utolsó kontinentális országként tért át a jobb oldali közlekedésre. Manapság a világ népességének mintegy egyharmada közlekedik az utak bal oldalán, főleg a Brit Birodalom utódállamai, beleértve Indiát és Ausztráliát, de Japán is így közlekedik. Az emberiség kétharmada viszont tartósan átállt a jobb oldali közlekedésre.