2016. október 29. 20:12

Az egykori Köztársaság, ma II. János Pál pápa tér a 20. századi magyar történelem szomorú epizódjainak szemtanúja. A téren a kommunista államhatalom magának is emlékeket állított.

Írta: Ludmann Mihály

 

A Köztársaság tér is, mint oly sok köztere Budapestnek, 1945 után kapta a nevét. Korábban Tisza Kálmán tér volt, 2011-től II. János Pál pápa nevét viseli. A főváros egyik legnagyobb, szépen parkosított terén két nevezetes épület áll: az egyik az 1911-ben megnyitott egykori Népopera épülete, ma Erkel Színház; a másik az egykori Volksbund épülete, amit 1945 januárjában „a párt nevében” lefoglaltak és ez lett a budapesti kommunista párt központja. A Volksbund der Deutschen in Ungarn, vagyis Magyarországi Németek Népi Szövetsége 1938-ban alakult és Harmadik Birodalom érdekeinek képviselője volt.

2011-ben történt az átnevezés (Fotó: Ludmann Mihály)

Az épületen még kivehető a vörös csillag szimbóluma (Fotó: Ludmann Mihály)

 

A kommunisták által lefoglalt épületet később átépítették és modernizálták. Még építettek is hozzá, hogy az ebédlőnek és az irodáknak, valamint a kommunista ifjúsági szövetség irodáinak legyen elég helye. A pártszékházat 1956. október 30-án ostromolták meg a forradalmárok. Az épületben rekedt, rendőrruhába átöltözött Államvédelmi Hatóság emberei – az ávéhások – vadásztak a felkelőkre, és még a sebesültszállító mentősöket is lelőtték. 

Ezek a tettek érthetően indulatokat gerjesztettek, és amikor a forradalmárok elfoglalták a székházat, az ávós védők egy részét agyonlőtték. Másik részüket Pongrátz Gergely vezetésével a Corvin közbe vitték, és 1956. november 4-én, a szovjet támadás kezdetén szabadon bocsátották őket. Azt, hogy mennyien haltak meg a felkelők oldalán és a pártházat védők közül, ma sem lehet biztosan tudni. A Kádár-korszakban hivatalosan 25 főt neveztek meg, akik a Köztársaság téren „a proletárhatalom védelmében” haltak meg. (Ezt írja Gosztonyi Péter is a Budapesti Negyedben 1998-ban, A Köztársaság téri ostrom és a kazamaták mítosza című írásában.)

A teret parkosították (Fotó: Ludmann Mihály)

 

A szovjet hadsereg támogatásával berendezkedő régi-új hatalom ezreket börtönzött be és százakat végzett ki. Kétszázezer ember elmenekült az országból, félve a megtorlástól. A büntetés mellett azt is fontosnak tartották, hogy – ahogyan ők a forradalmat és szabadságharcot nevezték – az „ellenforradalom” áldozatainak emlékművet emeljenek. Ennek szimbolikus jelentése is volt, mint minden emlékműállításnak és rombolásnak. A pártvezetésben két ötletet merült fel. Az egyik a Fiumei úti temetőben levő Munkásmozgalmi Panteonba illesztett, vagy a másik, az önálló emlékmű lehetősége. Végül is ez utóbbi mellett döntöttek, és erre a Köztársaság tér megfelelő helyszínt jelentett. 

A pályázatot 1957-ben kiírták, amit Kalló Viktor szobrász nyert meg. Kalló Viktor 1931-ben a Somogy megyei Babócsán született, nehéz körülmények között nevelkedett. A lakatos szakmát tanulta ki, majd 1950-ben javasolták neki, hogy jelentkezzen a Képzőművészeti Főiskolára, ahová felvették. Ekkor az új munkás-paraszt gyökerű értelmiség megteremtésének igénye miatt a munkás előélet, származás előnyt jelentett. Kalló Viktorban nem csalódtak. Elsajátította a realista ábrázolásmódot, azonosulni tudott a szocialista realizmus eszményeivel. Ennek lényege a dolgozó nép ábrázolása volt, és a munkásokat ábrázoló szobrok mint új embertípus képei jelentek meg a köztereken. 

Kalló szép számban mintázott szövőnőt, proletárt, Lenint és felszabadulási emlékműveket. Népszerűségét és megrendeléseit annak köszönhette, hogy ő kapta feladatul a Köztársaság téri emlékmű megmintázását. Még el sem készült a nagy mű, de a rendszer már megjutalmazta az alkotóját. Elsőként költözhetett be 1958 elején a XIII. kerületi Máglya utcában épült műtermes lakásba. Itt mintázhatta meg A magyar dolgozó nép szabadságáért elesett mártírok emlékművét, amit 1960-ban állítottak fel a pártházzal szemben, és természetesen október 30-án leplezték le.

(Fotó forrása: Üzenőfüzet blog)

 

Az öt méter magas, gránit talapzatra állított bronz alak mozdulata ellentmondásos. Egyszerre földhözragadt és felemelkedő. Megjelenik benne a Lenin-szobrok iránymutató jobb keze, a felszabadulási emlékművek szovjet katonákat üdvözlő bal keze és a terhet emelő munkások beroggyasztott lába. A ruházata időtlenné teszi. Nadrág nélküli nadrágos, meztelen lábbal és csak a has, derék tájon gyűrődő inggel. Valószínű, hogy ez is szerepet játszott Kalló Viktor pályaművének kiválasztásban, mert az alak így, alig ruhában, kortalan. Ezzel némileg a modernséget is sugallja, ami az akkori pártvezetésnek nagyon fontos volt. Üzenni kellett az embereknek, hogy megtorolják a rendszer elleni felkelést, de ez már nem a Rákosi-kor embertelen diktatúrája, hanem az „emberarcú szocializmus” kora.

A Köztársaság tér elég nagy volt ahhoz, hogy még egy emlékmű elférjen rajta. Az 1960-ban felavatott Az ellenforradalom mártírjainak emlékműve mellé a 1983-ban újabb emlékművet állítottak, ami A néphatalom hőseinek emlékhelye nevet kapta.

(Fotó forrása: OSZK)

 

A 2 méter magas és közel 20 méter hosszú falon domborművek sorakoznak, geometrikus formákba rendeződve hordozzák a valóságot utánzó formákat. Láthatunk köztük Lenin-sapkás arcokat, medalionba illesztett pufajkásokat, esküre emelt kézzel és géppisztollyal. Másik körmezőben lángok között felemelt kezek. Konkrét és elvont utalások a néphatalom elleni támadásra és ennek legyőzésére. A falon megtalálható felirat egyértelművé teszi az emlékmű célját. „Örök emlékül a néphez, a párthoz hű harcosoknak, akik 1956 október 30-án a proletárhatalom védelmében hősi halált haltak”. Itt sorolják fel annak a 25 embernek a neve, akiket a székház ostromában meghaltakként tartottak számon. Az emlékmű szobrásza ugyanaz a Kalló Viktor volt, aki az 1960-ban felállított szobrot mintázta. 

Kalló Viktor közel hatvan köztéri alkotást készített, hűen szolgálva a kommunista rendszert. A rendszer nem csak feladatokkal látta el, kitüntetésekből is kijutott neki. 1958-ban Derkovits-ösztöndíjat, majd 1960-ban a Szakszervezetek Országos Tanácsának díját és 1961-ben, 30 évesen Munkácsy-díjat kapott. Ezután még három állami kitüntetéssel jutalmazták. A rendszerváltás után visszavonultan élt, a közelmúltban, 2014-ben bekövetkezett haláláig. A két emlékmű 1992-ben a Szoborparkba került. Kalló néhány műve, dacolva az idővel és a történelmi változással, az eredeti helyén áll. Ilyen többek között a rétsági Felszabadulási emlékmű.


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó