A Városliget Zrt. szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy a XIV. kerületi önkormányzat kedden, ugyancsak közleményben azt írta: a kerület polgárai érdekében továbbra is kéri a környezeti hatásvizsgálat elvégzését a Közlekedési Múzeumnál.

Hozzátették, Szabó Rebeka (Párbeszéd), az önkormányzat környezetvédelemért felelős alpolgármestere is kérte korábban a kormányhivatalt, hogy folytassa le az eljárást, mivel szerinte az építkezés hatással lehet a Városliget és környéke talajvízviszonyaira, a lég- és zajszennyezés pedig a környék lakóinak életére lehet ártalmas.

A Városliget Zrt. közleményében az áll: azt, hogy a múzeumnál tervezett munkálatok nem jelentenek kockázatot, a kormányhivatal is megerősítette határozatában, miután az építkezéshez kapcsolódó előzetes vizsgálati dokumentáció megállapításai alapján nem rendelt el további vizsgálatokat. Az előzetes vizsgálati dokumentációt a komoly referenciákkal és szakmai tapasztalattal rendelkező FTV Geotechnikai, Geodéziai és Környezetvédelmi Zrt. készítette, amely teljes körűen vizsgálta a Közlekedési Múzeum rekonstrukciójának városképvédelmre, természetvédelemre, talajra, felszíni és felszín alatti vízre, zajra, rezgésre, levegőminőségre és hulladékgazdálkodásra gyakorolt hatásait - írták.

Úgy fogalmaztak: ismételten szeretnék megköszönni Zugló önkormányzatának és Szabó Rebeka alpolgármesternek, hogy ráirányították a figyelmet a projektre, a Városliget régóta esedékes, történelmi jelentőségű megújítására, illetve arra is, hogy a tervezett fejlesztésekhez kapcsolódóan a cég mindig a lehető legfelelősségteljesebben jár el.

Álláspontjuk szerint ezt alátámasztja az alábbi webcímen elérhető, csaknem ötszáz oldalas dokumentáció is, amelyet az említettek szerintük feltételezhetően nem tanulmányoztak át, hiszen az meglátásuk szerint alapjaiban cáfolja az önkormányzat közleményének tartalmát.

A Városliget Zrt. megismételte, a Közlekedési Múzeum új épülete a jelenleginél kisebb alapterületen épül fel, ennek és a mostani felszíni parkoló megszüntetésének köszönhetően több ezer négyzetméternyi zöldfelületet kapnak vissza a parkhasználók. A hatályos városligeti építési szabályzattal összhangban folytatott tervezésnél a térszint alatti kiállítótereket növelték meg, így a parkrehabilitáció során érintett fák számában sincs változás. A korábbi tájékoztatás szerint a városligeti építkezéseknél egyetlen egészséges fát sem vágnak ki.

Hozzátették, hogy a Liget Budapest projekt valamennyi építési munkálatát a legismertebb környezettudatos épületminősítési rendszer (BREEAM) követelményei alapján tervezték, ennek köszönhetően az új épületek alacsony környezetterhelésű anyagokból készülnek majd, így garantált azok energiatakarékos üzemeltetése is.

(MTI)