Árkay Aladár Temesváron született 1868. február 1-jén. Édesapja Árkay Sándor ebben az évben nyitotta meg műlakatosműhelyét, azonban a következő évben Pestre költözött. A kiegyezést követő építészeti fellendülés számára is sok munkát biztosított. Igényes művészi szépségű kovácsoltvas munkái keresettek voltak. Nemcsak Pesten, hanem többek között a Kecskeméti Városháza dísztermének a csillárjai is az ő munkái, szépségük a mestert dicsérik.

A kezdő építész

Árkay Aladár az építészdiplomáját a Magyar Királyi József Nádor Műegyetemen szerezte meg. Ezután a két színházépítő bécsi építésznek, Fellnernek és Helmernek, majd a korszak egyik meghatározó mesterének, Hauszmann Alajosnak az irodájában dolgozott. Részt vett az ekkor még zajló Budavári Palota átépítésében. Hauszmann mellett alaposan megismerte a neobarokk világát, és ezt hasznosíthatta később a Budai Vigadó épületénél.

A tervet 1896-ban apósával, Kallina Mórral együtt készítette, amelyet a bírálók 12 pályaműből jutalmaztak az első díjjal. Az épület eklektikus külső megjelenését a barokkos tömegtagolás és a plasztikus díszek adják, amelyek együtt jelennek meg az észak-itáliai reneszánsz timpanonos homlokzatával, a rajta levő óriás oszlopok fegyelmezettségével. Sansovino és Palladio hatása a belső tér, különösen a lépcsőház kialakításában is tetten érhető.

Kallinával közösen tervezték a várban a Honvéd Főparancsnokság épületét és a Gellért-hegy oldalában kialakított emlékmű építészeti keretét, amit végül Francsek Imre terve alapján építettek meg. A Szent Gellért-szobor egyike annak a tíz szobornak, amelyeket az uralkodó kért és fizetett ki a főváros részére, Gellért alakját Jankovits Gyula mintázta meg. Árkay a következő jelentős pályázaton már egyedül indult – ez az épület a Szépművészeti Múzeum –, a terve III. díjat kapott, Pecz Samu és Schickedanz Albert előzték meg.

A Budai Vigadót apósával, Kallina Mórral közösen tervezte (Fotó: Ludmann Mihály)

A Fasori református templom 1911–1913-ban épült (Fotó: Ludmann Mihály)

A szecesszió világában

Kortársaihoz hasonlóan, akik közül a legtöbb Lechner-követő kikerült, őt is megérintette a szecesszió, ezt a Városliget szélén álló Babocsay-villa épülete is tanúsította, melyet 1905-ben épített meg. Az eredeti állapotot már csak archív fotókon láthatjuk, mert a húszas években jelentősen átalakították. Árkay azonban az építészeti megújulás lehetőségét látta meg ebben a stílusban, és ehhez még hozzáadta a korban divatos angol Art and Craft mozgalom és a finn nemzeti romantika építészetének tanúságait, tehát lényegében mindazt, amit a „Fiatalok”, a Kós Károly vezette építészcsoport is felfedezett, csak ők még hozzátették a magyar népi építészet tanúságait is.

Árkay korszakos jelentőségű műve a fasori református templom, lelkészlak és tanoncotthon, amely 1911–1913-ban épült meg. A centrális belső terű templom a protestáns templomok alaprajzi elrendezését követi. A boglyaíves kapu a szecesszió korának kedvelt formája, a fehér-fekete-sárga kerámiadíszítések elvont formavilágot hordoznak, amelyek emiatt az Otto Wagner által fémjelzett bécsi szecesszióhoz állnak közelebb.  A hengeres saroktorony a finn építészetből került át. Így együtt, egy tehetséges építész által összegyúrva egyéni hangulatú és a korszak egyik legjelentősebb alkotása született meg.

Eközben a Kis-Svábhegyen a bírák és ügyészek számára egyéni arculatú villákat épített, amelyek ma is lényegében változás nélkül állnak, mint a református temploma.

A városmajori Jézus szíve templom az utolsó alkotása volt (Fotó: Ludmann Mihály)

A városmajori templom főhajója (Fotó: Ludmann Mihály)

Új utakon

Láttuk, hogy Árkay Aladár művészete nem állt távol Kós Károly és követőinek elgondolásaitól. Ehhez az eszmeiséghez legközelebb a városmajori kis római katolikus templomával került. A tömör, romanikát idéző formák és a különálló tömegek összeillesztése, a torony és sisakja az erdélyi népi építészetet idézi. Az életmű legeredetibb alkotása – amely jól mutatja az építész szakmai fejlődését is a Győr-gyárvárosi templom után –, az 1933–34-ben megépülő, a Városmajorban álló Jézus szíve plébániatemplom, amelyet az életmű utolsó alkotásaként tervezett.

A templom a kubisztikus formáival ma is szokatlannak tűnik, itt azonban nem öncélú ez az egyszerűsítés. Az új anyagnak, a vasbetonnak köszönhetően vékonyabb falak és pillérek készülhettek, és ez lehetővé tette a nagy méretű ablakok alkalmazását is, amelyeknek köszönhetően a fény uralja a belső teret, holott a belépés egy nyomott boltíves kapun keresztül történik, és a bejárat melletti két kápolna is elveszi a fényt. Belépve a főhajóban azonban eltűnik a sötétség, és különösen a szentély ragyogó színes ablakokkal díszített fényfala irányt és utat mutat. Az üvegablakokat Árkay Aladár fiának, Bertalannak a felesége, Sztehló Lili tervezte. A templom igazi összművészeti alkotás. A bejárati, angyalt ábrázoló domborműveket Ohmann Béla, a szentélyrekesztő diadalív hat-hat apostolszobrát Pátzay Pál készítette, a szentély oldalfalain Aba-Novák Vilmos pannói és a vízszintes bordás vasbeton födém kazettáiban szintén Aba-Novák freskói láthatóak. A különálló harangtorony már az építész halála után, 1937-ben készült el. 

Árkay Aladár korának egyik legjelentősebb építészeként több emblematikus budapesti épületet tervezett. A fővároson kívül a már említett győri és a mohácsi fogadalmi temploma épült meg. Pályája kezdetén a történelmi stílusokat használta, majd a szecesszió sokszínűségében egyéni utat alakított ki, művészete kiteljesedett és egyénivé vált, és végül a pályája egy funkcionális, szerkezetiséget hangsúlyozó építészeti világban fejeződött be. Legjobb tanítványa és művészetének folytatója fia, Árkay Bertalan volt (1901–1971), aki a II. világháború után több vidéki templomot tervezett, ezekben továbbfejlesztette a városmajori plébániatemplom építészeti tanulságait.