Megkezdődhet a fejlesztés előkészítése a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusán

Írta: Pestbuda.hu

2020. augusztus 3. 15:00

A kormány közel kilencmilliárd forintot szán a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának fejlesztésére, amelyet a józsefvárosi Palotanegyedben, a Magyar Rádió egykori területén alakítanak ki. A most megjelent kormányhatározat szerint pályázatot is kiírnak az épületegyüttes megtervezésére.

Idén tavasszal – a 2020. évi XVI. törvény rendelkezése szerint – kapta meg az államtól ingyenesen a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (a Pázmány Péter Katolikus Egyetem fenntartója) a Magyar Rádió által egykor használt józsefvárosi épületeket. Cserébe az egyetem ingyenesen átadta az államnak a piliscsabai campusának ingatlanait. 

A Magyar Rádió egykori székháza a Bródy Sándor utca 5–7. szám alatt (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A Bródy Sándor utca – Pollack Mihály tér – Szentkirályi utca – Múzeum utca által határolt terület épületegyütteséről van szó, konkrétan az alábbi épületekről: a Pollack Mihály tér 8. alatti központi irodaépület, a Bródy Sándor utca 5–7. alatti épületek, stúdiók, irodák, a Pollack Mihály tér 4–6. alatti volt Esterházy-palota, a Pollack Mihály tér 10. alatti volt Károlyi-palota, valamint a Szentkirályi utca 25/A, 25/B és 27. szám alatti irodaépületek. Az épületek kapcsolatban és összeköttetésben állnak egymással, illetve legalább a közös udvar felől mindegyik megközelíthető. A területre mind a négy utcából be lehet jutni, az ingatlanegyüttes egyetlen egységet alkot.

A volt Esterházy-palota a Pollack Mihály tér 4–6. alatt (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A Magyar Közlönyben 2020. július 30-án megjelent, 1461/2020. (VII. 30.) kormányhatározat szerint „a beruházás előkészítése érdekében a fenntartási és üzemeltetési modell kidolgozására, hatástanulmányra, szakvélemények, szakértői tanulmányok készítésére, tervezési program elkészítésére, költség- és időkalkuláció elkészítésére, tervpályázat lebonyolítására, településrendezési eszközök elkészítésére, vázlatterv készítésére, engedélyezési dokumentáció készítésére, engedélyeztetés lefolytatására, kivitelezési dokumentáció elkészítésére a  2020–2023. években összesen 8 924 251 714 forint kerüljön biztosításra a  6.  pont szerint, azzal, hogy az  előkészítési fázisokat legkésőbb 2023. június 30. napjáig kell megvalósítani.”

A központi irodaépület a Pollack Mihály tér 8. szám alatt (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A központi irodaépület mellett áll a volt Károlyi-palota​, a Pollack Mihály tér 10. alatt (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A beruházás előkészítője a BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt. együttműködve a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel és a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciával. A beruházás megvalósítója az állami magasépítési beruházások megvalósításáról szóló 2018. évi CXXXVIII. törvény 4.  § (7) bekezdése alapján a Beruházási Ügynökség, együttműködve a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel és a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciával.

A kormányhatározat rendelkezik az MTVA Hangarchívumának áthelyezéséről. A 6-os és a 22-es stúdió „épületegyüttesen belüli kiváltására, átköltöztetésére az előkészítés során különös figyelmet fordítson, törekedve azok kiemelkedő akusztikai tulajdonságainak megőrzésére”.

Nyitókép: A Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karának épülete a VIII. kerület, Szentkirályi utca 28. szám alatt (Fotó: jak.ppke.hu)

Összesen 6 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint


A központi irodaépületet én a földdel tenném egyenlővé és kertet alakítanék ki a helyén


A sok díszes palota között valóban környezetromboló a központi irodaépület. Van még néhány ilyen ocsmányság Pesten. A legkirívóbb a Bazilika melletti sivár, modern épület, amely tönkreteszi a Szent István tér látványát. Le kéne ezeket dózerolni!


Méltán híres kortárs építész méltatlan és hírhedten rossz háza. Ennél már csak a barna kockás kocka félresikerültebb az Esterházy- és Festetics-palota között. Szintén Rádió épület. Nem baj, annál nagyobb tervezési feladat és dicsőség lehet a jövő mérnökeinek.


A Magyar Rádió üzemépületét illetve iroda épületét mindenképpen le kellene bontani, és vissza állítani az 1945 előtti palota kerteket. Ez a két épület nagyon ronda szocialista, a környezetébe nem illő épületek.


Csatlakoznek az elottem szolokhoz.
Ha mar igy alakult, hogy a sokkal erdemesebb Nemzeti Muzeum helyett az egyeteme lett a terulet akkor legalabb takaritsak el a modern irodaepuletet es a meg fortelmesebb uvegkockat es allitsak vissza az eredeti palotakerteket. Az irodahaz helyere celszeru lenne visszaepiteni az egykor itt allo Nemzeti Lovarda klasszicista epuletet ami az egyetem multifunkcionalis tornatermekent szolgalhatna.


Nem hiszek a szememnek... "A 6-os és a 22-es stúdió „épületegyüttesen belüli kiváltására, átköltöztetésére az előkészítés során különös figyelmet fordítson, törekedve azok kiemelkedő akusztikai tulajdonságainak megőrzésére”. Hogy mit? A 6-os akusztikai tervezője a Nobel díjas Békésy György volt, és Dohnányi Ernő vette át a Rádió részéről,mint zenei vezető, 1935-ben. A 22-es az ország legszebb hangú stúdiója...
Kiváltani? Hogyan? Telepítsük át a Szent István Bazilikát, kiváló tulajdonságai megőrzésével... Mert a magyar hangtechnika, technikatörténet, zenetörténet és a napi zenei élet, a jelen, a GYAKORLAT számára ez a két objektum akkora jelentőségű, mint az Egyháznak a Bazilika. Történeti és gyakorlati szempontból egyaránt. Nincs más hasonló kvalitású stúdió az országban!
A Rádió áttelepítése a Kunigunda utcába pótolhatatlan veszteségeket okozott máris, barbár, hozzá nem értő pusztítás volt. Most ezt fejeznék be a két stúdió lerombolásával. Senki zenész nem volt, aki ezt észrevételezte volna? Nulla a művészi zene lobbyereje Bartók és Kodály országában?!
Döbbenetes.



Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó