A harangok sokrétű szerepet töltenek be az emberek életében. Több vallásban is kiemelkedő tárgyként tartják őket nyilván. A harang a keresztény hitélet mindennapjait közel másfél évezrede meghatározza jelenlétével. A legfontosabb funkciója az istentiszteletre vagy a misére történő hívás. A hétköznapi életben a harang meghatározott időszak elmúltát vagy kezdetét jelzi, míg a félrevert harang veszély – tűzvész, vihar vagy árvíz – közeledtéről tájékoztat.

A gyász hírének közlésére a templomtornyokban, illetve a temetőkben felállított építményeken elhelyezett harangokat használják. Ugyanakkor örömteli események hírének továbbadására is szolgál a harang, így például hírt ad jubileumi emlékévek kezdetéről vagy a pápaválasztás megtörténéséről.

Az Országúti ferences templom harangja (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Országúti ferences templom (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A XIX. század kulturális és technikai fejlődésének vívmányaként vasútállomáson, lóversenypályán, városi állatkertben is alkalmaztak jeladás céljára harangokat. A XX. század elejétől kezdve – az elektromosság elterjedésének következtében – a szirénák, a hangosbeszélő készülékek és a riasztóberendezések átvették a harangok jeladó funkcióját. E tárgyaknak a szakrális és emlékeztető szerepe viszont megmaradt a XXI. században is. A harang anyaga közel ezerötszáz éven át csak a bronz volt, a XIX. század közepe óta acélból, majd a XX. század végén alumíniumból is készültek különböző formájú és hangú öntvények.

A Belvárosi plébániatemplom harangjai (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A Belvárosi plébániatemplom (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A Magyarország, azon belül Budapest legtöbb templomának tornyában Szlezák László által öntött harang függ, az ő munkái a magyar főváros minden kerületében megtalálhatók, nemcsak szakrális épületek tornyában, hanem kórházakban és temetőben is.

A magyar harangok alakjai és feliratai

A középkori Magyarország harangjain a XIV. századig nem szerepelnek feliratok vagy ábrák. A feliratot nem tartalmazó harangok korára a harangok formájából tudunk következtetni. A legkorábbi magyar harang az Esztergomhoz közel fekvő Csolnok község határában 1966-ban a földből kiszántott, méhkas alakú harang, amelyet a XI. században önthettek. A XII. században úgynevezett cukorsüveg alakú harangok készültek, ilyen az 1870-es években Keresetpusztán, a földben talált harang.

Az Anjou-kori Magyarország harangjait felirattal látták el, így e kortól a harangok történeti forrásként is vizsgálhatók. A harangok feliratai négy témába sorolhatók. Szólnak arról, hogy ki, hol, mikor öntötte a harangot, vagy arról, hogy ki volt az öntető, illetve arról, hogy mi volt az öntés célja. A negyedik tematikus egységben az adományozó által kért feliratokat találjuk.

A Kőbányai Szent László-templom harangja (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A Kőbányai Szent László-templom (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A XIII. század elejéről név szerint ismerünk a mai magyar főváros területén élt harangöntőmestert, a XV. század végéről pedig már régészetileg is feltárt harang- és ágyúöntő műhelyről is vannak ismereteink. Buda és Pest török kézre kerülése következtében harangok öntésére nem volt lehetőség, mert az iszlám hódítók a keresztény vallásban fontos szerepet játszó tárgyakat módszeresen pusztították.

Buda 1686-os visszafoglalása után rögtön újraindult a harangöntés a német földről érkező mesterek segítségével. A XVIII. század végétől Pest városában a budainál jelentősebb harangöntő műhelyek működtek. Az itteni műhelyek kapcsán megfigyelhető, hogy a segéd, még az idős mester életében önálló műhelyt alapítva, tanítójának vetélytársa lett. Természetesen az is előfordult, hogy a tanítvány később a műhely hűséges munkatársa maradt, s mestere halálát követően az öntöde vezetőjeként elődje munkásságát folytatta.

A Rákosfalvi református templom harangja (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A Rákosfalvi református templom harangja egykori fotón (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A Szlezák családhoz köthető harangöntödék működését tanulmányozva mindkét esetre találunk példát. Egyrészt a dinasztiaalapító Szlezák László mellett 1935-ben unokaöccse, Szlezák Rafael (1887–1959) is harangöntő műhelyt nyitott, másrészt munkásságát nevelt fia, s ma már unokája is folytatja. A legjelentősebb Szlezák László (1870–1953) munkássága, akinek műhelyéből 40 év alatt több mint 5000 harang került ki, s legnagyobb számban ma is az ő harangjai szólnak a tornyokban.

Szlezák László harangöntödéjének indulása

A Szlezák László-féle harangöntöde múltja az 1847-ben alapított, Pozdech József-féle, harangfelszereléseket készítő pesti műhely működésére, a XIX. századra közepére nyúlik vissza. A szlovák származású Pozdech József (1811–1878) tanult szakmáját tekintve lakatosmester volt, aki az 1860-as évektől a tárcsás felfüggesztésű harangok állítható szélességű tartószerkezeteit, azaz jármait készítette saját szabadalma alapján.

A magyar harangöntészetben a XIX. század második felében általános volt az áttérés a füles koronájú harangokról a tárcsás harangok öntésére, de a Pozdech-műhellyel ellentétben a harangöntödék merev, nem állítható szélességű jármokat alkalmaztak, és ezek a toronyban nagyobb rezonanciát idéztek elő. Pozdech harangöntéssel nem foglalkozott, leginkább bécsújhelyi, osztrák műhelyek által öntött harangokat forgalmazott. Halála után műhelyét rokonai, Thury János (?–1905) és Kosts Imre (1827–1886) vitték tovább. Ők már harangöntőmesterek voltak.

Az Árpádföldi Református Egyházközség haranglábja (Fotó: Millisits Máté/pestbuda.hu)

A század végén „Pozdech József utóda Thury János és fia” néven működtek, majd 1904-től Thury János fia, Thury Ferenc vezette a céget. Ő rövid ténykedés után (1905–1908) fiatalon meghalt. Az öntöde további működtetésében Egry Ferenc (1869–1945) kárpátaljai harangöntő látott fantáziát. Egry két évig működtette a pesti műhelyt a kisgejőcivel együtt, de mivel két műhelynek elegendő megrendelést nem kapott, ezért a fővárosban lévő öntödét 1911-ben eladta Szlezák Lászlónak.

Szlezák László a Pozsony megyei Ispácán (ma Špačince, Szlovákia) 1870. augusztus 9-én született. 1884-ben inas lett Thury Jánosnál, 1902-től már ő volt az üzletvezető. 1908-ig a Thury-műhely alkalmazásában állt, 1911-ben vette át Egry Ferenc budapesti, a Lehel utca 8. szám alatt működő műhelyét.

 A Szlezák-műhely egykori bérházán (Lehel utca 8.) harangöntést ábrázoló domborművek (Fotó: Millisits Máté/pestbuda.hu)

Ebben az évben készült a ceglédi református templom számára öntött harang, amely az önálló műhely első jelentős megrendelése volt. Az öntvény 1161 kg tömegű. A haragot Szlezák László Pozdech-féle öntöttvas járommal szerelte fel, mely járomtípust az 1930-as évekig alkalmazta, majd ezt követően élete végéig idomacélból készített jármokat használt.

A mester 1914-ben új műhelyt nyitott Angyalföld külső részén, a Petneházy utca 78. és a Frangepán utca 77. szám által határolt területen. Ekkor a háborús gazdálkodás miatt új harangok öntésére alig volt lehetőség. Megélhetését az biztosította, hogy 1916-tól megbízást kapott a rekvirált, vagyis az ágyúöntéshez alapanyagként összegyűjtött harangok szakszerű leszerelésére.

Szlezák László  harangöntő harangját ismertető  tábla, tervezte: Szántai Lajos öntészeti szakértő 2004-ben, elhelyezve a Budapest-Pasaréti Református Egyházközség templomának a külső falán (Fotó: Millisits Máté/pestbuda.hu)

Műhelye az I. világháború utáni konjunktúrában gyorsan fellendült, több mint 50 embert foglalkoztatott. Öt, földbe süllyesztett, rostélyos, koksztüzelésű, tégelyes, úgynevezett franciakemencéjük volt. Az olvasztókapacitást növelni kellett, ezért építették az 5 és 10 tonnás, samottbélésű, fafűtésű, rostélytüzelésű lángkemencét.

Ennek az időszaknak kivételes jelentőségű tanúi Szlezák László 1920-tól vezetett megrendelési naplói. Ezek digitalizált változatai a MMKM Öntödei Múzeumában találhatók. A naplókból ismeretet szerezhetünk egy-egy év megrendeléseinek számáról, a megrendelők földrajzi és felekezeti hovatartozásáról, a fizetés módjáról – szinte minden esetben részletfizetéssel történt a megrendelések kifizetése –, Szlezák László éves összbevételeiről, az általa adott engedmények nagyságáról. Minden esetben megtudjuk a megrendelt harangok tömegét, legtöbbször a feliratát és a díszítését is. Harangjaik nemcsak sok európai országba, hanem még a tengerentúlra, Ecuadorba is eljutottak.

Szlezák László munkássága az 1920-as években

Az 1920-as években öntött harangok díszítésére jellemző, hogy a palástjuknak alsó részén szájukban babérlevelet tartó madarakat, a középső részén a megrendelő által kért díszítést és feliratot, a felső részén egymáshoz kapcsolódó palmettaleveleket találunk. Egyedi kérésre sajátos díszítésű harangok is készültek, ilyen a szegedi alsóvárosi ferences templom részére öntött Paprika-harang, amelyen a csongrádi táj meghatározó terméke mint ornamentális elem szerepel. Mivel a harang főként szeged-alsóvárosi paprikatermelők adományaiból készült, a paprikadíszítés az ő megélhetésük legfőbb elemére utal.

Szlezák László 1924-ben öntötte a Dunamelléki Református Egyházkerület legnagyobb harangját, a ceglédi református Nagytemplom részére, amely 3128 kg tömegű. Ez az országban a legnagyobb, magyar mester által öntött református harang. A mester 1928-ban készítette el ennek az időszaknak a legnagyobb tömegű, 3600 kg-os harangját a pesti ferences rend Alcantarai Szent Péter-temploma részére. Ez jelenleg a fővárosban található legnagyobb, Magyarországon öntött harang.

A Belvárosi ferences templom a Ferenciek terén (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A Belvárosi ferences templom harangjai (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A Belvárosi ferences templom 1928-ban készült harangja (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Szlezák László 1928-ban az Országos Ipartestülettől megkapta az Aranykoszorús mester címet, amelyet ezt követően minden harangján feltüntetett. Szakmai tekintélyét bizonyítja, hogy a két háború között a Gyáriparosok Országos Szövetségének egy ideig elnökhelyettese is volt, a család II. világháború utáni üldöztetésének ez volt az egyik oka.

Szlezák László munkássága az 1930-as években

Szlezák László munkásságának legnagyobb, 7945 kg tömegű harangját, a Szent Imre-harangot 1930-ban készítette el a budapesti Szent István-bazilika részére, amely a II. világháború során megsemmisült.

A Bazilika Szent Imre-nagyharangja 1930-ban, amelyet Szlezák László készített (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A Bazilika Szent Imre-nagyharangja 1930. május 8-án. A földön, előtte táblán a harang öntőjéről, Szlezák Lászlóról és készítéséről tábla tudósít. „Szent Imre herceg és Hősök tiszteletére készült...” (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A Szent István-bazilika Szent Imre-harangjának elkészítése és felszentelése Szlezák László megrendelési naplójában nyomon követhető. A harangot az egyházközség 1929 májusában rendelte meg, és azt Szlezák László az év végére vállalta el, de a harang öntése csak 1930-ban történt meg. A harangért összesen 42 140 pengőt kellett fizetni, amelyből 10 500 pengő előleget 1929. szeptember 6-án ádtak át. A fennmaradó összeget több részletben fizették ki 1931. március 24-ig. A harang 1930. április 27-i felszentelése a Szent Imre jubileumi év első látványos eseménye volt, amelyet Serédi Jusztinián hercegprímás végzett el. A budapesti bazilika harangjának elkészítését követően jelentősebb méretű harangok öntésére (3738 kg-os és 5827 kg-os harang) Szlezák László az 1930-as évek közepén kapott megrendelést a váci és az esztergomi bazilikától.

A Szent István-bazilika (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Ilyen volt a Szent István-bazilika 1930-ban felszentelt nagyharangja (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A Szent Imre-harang a II. világháborúban megsemmisült (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Az 1930-as évek közepétől változott a Szlezák László által készített harangok díszítése. A harangok palástjának alsó részén szőlőleveles díszítést, a középső részén a megrendelő által kért díszítést és feliratot, a felső részén babérkoszorúkból és virágfüzérekből alkotott díszítéssort találunk.

A Budapest-Fasori Református Egyházközség temploma számára 1935-ben öntött Szlezák-harang részlete, babérkoszorúban kelyhek (Fotó: Millisits Máté/pestbuda.hu)

A Budapest-Fasori Református Egyházközség temploma számára 1935-ben öntött Szlezák-harang részlete (Fotó: Millisits Máté/pestbuda.hu)

A Budapest-Angyalföldi Református Egyházközség számára 1930-ban öntött, 500 kg tömegű harang (Fotó: Millisits Máté/pestbuda.hu)

A Haller utcai római katolikus plébániatemplom harangjai, amelyeket 1936-ban öntött Szlezák László (Fotó: Millisits Máté/pestbuda.hu)

A Szlezák-öntöde különlegessége az 1934-ben készített Horthy-harang, amely a kelenföldi református templom tornyában függ. Egyediségét vitéz Nagybányai Horthy Miklós (1868–1957) kormányzó arcképének a harangpaláston dombormű formájában való megjelenítése adja. A mester az 1930-as évek végétől harangjainak palástján feltüntette azok gyártási számát, ezen számsorok alapján tudható, hogy a Szlezák-öntöde akkor már több mint 5000. harangjánál tartott.

Szlezák László munkássága az 1940-es években

Szlezák László második feleségének a fiát, Gombos Lajost (1928–2011) hatéves korában adoptálta, fiaként nevelte, és a mesterség rejtelmeibe is beavatta. A gyárat 1944 szeptemberében lebombázták. A mester, a fia és egy dolgozójuk saját kezűleg építették provizórikusan újjá a műhelyt. Már ebben az évben megindult a gyártás.

A világégés utáni első, 700 kg tömegű harangot a Béke téri Szent László-templom számára hulladékbronzból öntötték 1945-ben. A Szlezák-műhely 1940-es évek második felében készített harangjai közül kiemelkedik a Soroksári Református Egyházközség haranglábján függő, amely Tildy Zoltán Magyarország köztársasági elnökének ajándékaként készült 1948-ban.

A Béke téri Szent László-templom a XIII. kerületben (Fotó: miserend.hu)

A Soroksári Református Egyházközség haranglábja (Fotó: Millisits Máté/pestbuda.hu)

Az üzem épületeit és berendezéseit 1951-ben államosították, de a cégjogot nem. Ez idő tájt Szlezák László már sokat betegeskedett, a céget gyakorlatilag nevelt fia vezette. Szlezák László 1953. augusztus 9-én meghalt, sírja a rákoskeresztúri Új Köztemető 114. számú parcellájában található. A cég két évig „Szlezák László özvegye” néven működött tovább. A neves budapesti Szlezák László vezette öntöde végül is 1955-ig működött. 1956-ban Szlezák (Gombos) Lajos saját nevén új műhelyt akart indítani, de az iparengedélyt nem kapta meg, azt kénytelen volt egy régi dolgozójuk, Ducsák István nevére kiváltani.

Ducsák István Budapesthez közeli, őrbottyáni telkén kezdték újra tevékenységüket, ahol a harangformázáshoz alapvetően szükséges, jó agyagot találtak. Gombos Lajos végül 1970-ben, Őrbottyánban megkapta az iparengedélyt, ahol hosszú évekig mint egyetlen magyarországi harangöntő dolgozott. Jelenleg egyik fia, Gombos Miklós egy másik őrbottyáni műhelyben viszi tovább a családi mesterséget, a munkában már az ő fia, Ferenc is egyre jelentősebb szerepet vállal.

Nyitókép: A Belvárosi ferences templom harangjai (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)