A korábbi költségbecslésekhez képest körülbelül 10 milliárd forinttal kevesebb pénzből befejezhető a Biodóm-beruházás, de még így is pluszforrásokra lesz szükség – mondta el Karácsony Gergely főpolgármester csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón – írja az MTI.
A főpolgármester közölte: elkészült a Biodóm-beruházás – az Enviroduna Kft. által készített – vizsgálati jelentése, amely arról szól, hogy mit kell tenni a projekt befejezése érdekében. „Az a jó hírem, hogy egy felelős gazdálkodással a projekt befejezhető, de természetesen plusz forrásokra szükségünk lesz. Ezzel együtt is, nagyjából 10 milliárd forinttal kevesebből be tudjuk fejezni a Biodóm-beruházást, mint ahogy az korábban felmerült a költségbecslések során” – fogalmazott Karácsony Gergely.
A Biodóm látványterve, egy fedett park lesz sétányokkal, állatkifutókkal és háromezer négyzetméternyi szubtrópusi növényterülettel (Fotó: Fővárosi Állat- és Növénykert)
Mint mondta, a fővárosi önkormányzat a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának október 15-i ülésén szeretné a kormánnyal megtárgyalni, hogy az eddig kormányzati beruházásként megvalósult projektet hogyan tudják befejezni. „Mi az ehhez szükséges szakértői munkát elvégeztük” – jelentette ki a főpolgármester, akinek reményei szerint lesz közös szándék a főváros és a kormány között abban, hogy pontot tudjanak tenni a beruházás végére.
Karácsony Gergely emlékeztetett, hogy fővárosi állatkert által bonyolított Biodóm-beruházás számos kérdést vetett fel. A Fővárosi Közgyűlés februárban döntött arról, hogy egy részletes elemzést folytat a beruházásról. Mint mondta, az volt a cél, hogy lássanak tisztán: miért „szálltak el” a korábban tervezetekhez képest a költségek, a megvalósult beruházások meddig jutottak el, és mit kell tenni annak érdekében, hogy a beruházást be tudják fejezni.
Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes arról beszélt, hogy a jelentés alapján úgy látják, a beruházás megkezdésével, illetve ellenőrzésének lehetőségével kapcsolatban „nagyon komoly kérdések merülnek fel”. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal is vizsgálódik már, ugyanakkor a városvezetés szükségesnek érzi, hogy a felmerült ügyekben feljelentést is tegyenek – közölte.
Kerpel-Fronius Gábor hozzátette: a fővárosi önkormányzat vizsgálóbizottságának a munkája az ügyben tovább folyik. A jelentés teljes egészében elérhető lesz a nyilvánosság számára, a főváros honlapján közzéteszik – közölte.
A Biodóm látványterve, a fedett csarnokban a Kárpát-medence ősi élővilágát, a pannon ősvadont ismerhetjük majd meg (Fotó: Fővárosi Állat- és Növénykert)
Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes arról beszélt, hogy a Biodóm-beruházás 12-15 milliárd forint körül indult és a vége, az állatkert korábbi vezetőjének tervei szerint több mint 65 milliárd forint lett volna. Közölte, a jelentés szerint 16,4 milliárd forint kell még a beruházás befejezéséhez. Ebből még a támogatási szerződés alapján meg van 5,4 milliárd forint, továbbá a közfejlesztési tanács október 15-i ülésén szeretnék döntésre vinni, hogy a Hermina Garázs meg nem építéséből megmaradó 5,6 milliárd forintot a Biodóm-beruházásra lehessen fordítani. Ezeken felül még mintegy 5 milliárd forint kell a Biodóm befejezéséhez, és ezt szintén a kormánytól várják, hiszen ez egy állami, kormányzati beruházás – mondta el Gy. Németh Erzsébet.
Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes azt mondta: a beruházást átvilágító cég és a városvezetés úgy látja, hogy a Biodómot 2024 márciusára meg tudják nyitni.
A jelentés azt mutatta, hogy „egy kényszerpályán vagyunk”, igazából nincs döntése a fővárosi önkormányzatnak a Biodóm ügyében. „Egészen egyszerűen ezt a beruházást be kell fejeznünk és be is fogjuk fejezni”. Jó színvonalon és mindent beletéve – jelentette ki a főpolgármester-helyettes megjegyezve, hogy a 2500 köbméteres akváriumba különféle tengeri állatokat hoznak majd, de lesz benne tengeri tehén is, és az ősvadonba hoznak bonobókat is.
A nagyközönség várhatóan 2024-ben veheti birtokba a Pannon Parkot (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)
Gy. Németh Erzsébet elmondta azt is, hogy szeptember 30-án a Fővárosi Közgyűlés döntött arról, hogy az állatkert új főigazgatói pályázatának kiírásával egy időben költségvetési intézményből gazdasági társasággá alakítják át a Fővárosi Állat- és Növénykertet, utolsóként az ország állatkertjei közül. Szerintük ez az átláthatóságot és a hatékonyságot kifejezetten növelő lépés lesz a fővárosi önkormányzat részéről.
Közölte azt is, hogy a főváros a jövő évi „szűkös” forrásaiból több száz millió forintot fordít majd a műemléki állatkert felújítására.
Kérdésekre válaszolva Gy. Németh Erzsébet elmondta, a 10 milliárdos különbség a beruházás tervezett befejezési összegénél abból adódik, hogy néhány olyan munkát, amelyek nem szükségesek a Biodóm megnyitásához, későbbre halasztanak. Példaként említette, hogy a hullámvasút 2,5 milliárdra tervezett felújítása nem szükséges a Biodóm megnyitásához. Azt akkor újítják majd fel, amikor lesz rá forrás.
Közölte: a Biodóm nem lesz „fapados”, kifejezetten nagy látogatói élményt szolgáltat majd. Gy. Németh Erzsébet elmondta, hibalistával szeptember 30-i határidőre megtörtént az átadás-átvétel.
A Pannon Park teteje 2019 végére elkészült (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)
Arra az újságírói felvetésre, hogy a városvezetés elutasítja a Városliget beépítését, de a hvg.hu oldalon arról írtak, hogy a jelentés szerint a Hermina Garázs helyén szálloda is épülhetne, Gy. Németh Erzsébet azt mondta: a kormány döntött arról, hogy nem tartja szükségesnek a mélygarázst a Liget projekt kapcsán, az anyagban a szálloda csak lehetőségként merül fel.
Karácsony Gergely ennek kapcsán azt mondta, az állatkert a Városliget szélén helyezkedik el, „nem a történelmi Városliget része”, és a jelentés szerint nagyjából 1,5 milliárd forintot lehetne spórolni az adófizetőknek ezzel a fejlesztéssel. Továbbá egy komoly lehetőséget tudnának adni a budapesti turizmus fejlesztésének, ezért ezt megfontolásra javasolják a kormánnyal való egyeztetések során.
Forrás: MTI
Nyitókép: A városligeti Biodóm építését mindenképpen befejezik (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció