Andrássy Gyula gróf (1823–1890) a magyar történelem egyik kimagasló, korszakformáló politikusának számít, akinek emlékét a kommunizmus évtizedei folyamán törölték a nemzeti köztudatból. Fiatalon azonosult Széchenyi István és Kossuth Lajos reformeszméivel, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején nemzetőrként harcolt, majd Konstantinápolyba, a Török Birodalom központjába küldte a forradalmi kormány követként. A szabadságharc leverése után az emigrációt választotta, távollétében azonban halálra ítélték, és Haynau parancsára jelképesen („in effigie”) felakasztották.

Nevét egy fatáblára ráírták, melyet a hóhér felszögezett a bitófára. A franciaországi emigrációban élő gróf ekkor kapta a francia nőktől a „szép akasztott” elnevezést. Mikor Ferenc József 1857-ben közkegyelmet hirdetett, élt a lehetőséggel és hazatért.

Deák Ferenc oldalán küzdött az 1861-es és az 1865-ben újra összeülő országgyűlés képviselőházának követeként. Ekkori elképzeléseit így fogalmazta meg:

„Mit kívánunk mi? Törvényes szentesített jogainkat; sem többet, sem kevesebbet. Többet kívánni nem akarunk, kevesebbet elfogadnunk nem lehet.”


Andrássy Gyula portréja 1861-ből 

A haza bölcsét, Deákot követve lett a kiegyezés híve, és ő vezette a bécsi császári udvarral való tárgyalásokat, melynek következtében megszületett az 1867-es kiegyezés, de már ennek elfogadása előtt Ferenc József Andrássy Gyulát nevezte ki miniszterelnöknek, majd sor került a kiegyezési törvények elfogadására és a király megkoronázására, melyen az esztergomi érsekkel együtt a magyar kormányfő tette az uralkodó fejére a Szent Koronát.

Andrássy kormánya az évek folyamán (1867–1871) megszilárdította a kiegyezéses rendszert, és a reformkori, nemzeti liberális generáció eszméi és az 1848-as áprilisi törvények mentén folytatta a magyar polgárosodás nemzetépítő munkáját. Az uralkodói kegy különös megnyilvánulásának számított, hogy a király külföldi látogatásai alkalmával magával vitte miniszterelnökét a párizsi világkiállításra III. Napóleonhoz, Szentpétervárra Sándor cárhoz és Egyiptomba a világhírű újdonságnak számító Szuezi-csatorna megtekintésére.

Ferenc József elismerve és támogatva Andrássy külpolitikai elképzeléseit, 1871. november 14-én kinevezte a „császári ház és a külügyek miniszterévé.” E pozíció elnyerésével a gróf az Osztrák–Magyar Monarchia közös kormányzatának élére került, és a birodalom második emberévé lett az uralkodó után. A Külügyminisztériumot 1879 őszéig irányította, majd lemondott, és visszavonult a politikától. Az 1870-es években több nemzetközi szerződés elfogadásával és Bismarck német kancellár szövetségi rendszerének támogatásával elérte, hogy a Habsburg Birodalom és annak részeként a Magyar Királyság történetének legbiztonságosabb évtizedei elé nézhessen a nemzetközi politikában, és ezt nagyhatalmi
státuszban töltse.

Mikor a napi sajtó útján Pest magisztrátusa értesült arról, hogy a grófot az uralkodói kegy ilyen magas – a külügyminiszteri – pozícióba emelte, a polgármester összehívta a tanácsot, és javaslatot tett arra, hogy a grófot a város díszpolgárává válasszák. A Pesti Napló című napilap közvetítette a városvezető méltató szavait.

„Gróf Andrássy Gyula volt az, ki mint magyar miniszterelnök első kimondá: »az ország a fővárosért eddig mitsem tett, az országnak kötelessége fővárosának emelkedéséhez áldozatokkal is járulni.« […] Hogy Pest városának közönsége […] elismerése iránti háláját és tiszteletét kifejezze, indítványozzuk: Méltóztassék a ttes közgyűlésnek azonnal lehatározni: […] legforróbb ohajtása őt sajátjának nevezhetni és ezért Pest városának díszpolgárává választja, mely elismerése, tisztelete és hálájáról küldöttségileg értesíti.”

A közgyűlés egyhangúlag megszavazta az indítványt. A díszpolgári oklevelet egy igen szép kivitelezésű albumban adták át az új külügyminiszternek. E tárgy napjainkban az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében megtalálható és megtekinthető. Mit köszönhetett a távozó miniszterelnöknek Pest városa, amiért díszpolgári címmel kívánták kitüntetni?


Andrássy Gyula pesti díszpolgári oklevelének albuma 1871-ből (Forrás: Iparművészeti Múzeum, Könyvművészeti Gyűjtemény, 64.242.1)


Andrássy Gyula pesti díszpolgári oklevele (Forrás: Iparművészeti Múzeum, Könyvművészeti Gyűjtemény, 64.242.1)

A gróf kabinetje alkotta meg „a Duna-folyamnak a főváros mellett szabályozásáról s a forgalom és közlekedés érdekében Buda-Pesten létesítendő egyék közmunkák fedezéséről és e közmunkák végrehajtási közegeiről” címet viselő 1870. évi X. törvénycikket. E jogszabály lehetőséget adott Pest-Buda számára, hogy huszonnégymillió osztrák forint összegű „sorsolási kölcsönt köthessen,” vagyis hitelt vehessen fel az államtól fejlesztési igényei fedezésére. Ezt ötven év alatt kellett visszafizetnie évente azonos részletekben. Ezen összeg lehetett az alapja annak, hogy újabb hidakkal kössék össze Budát és Pestet, kiépítsék az árvízvédelem objektumait és a rakpartokat, nyissanak a városban olyan fő útvonalakat, amelyek elbírják az addigi szűk utcák helyett a megnövekedett közlekedési forgalmat, tudjanak ehhez telkeket kisajátítani, mérnöki terveket megrendelni.

Mindezen munkálatok ellenőrzésére és a két városi magisztrátus döntéseivel szembeni fellebbviteli fórumként pedig létrehozták a Fővárosi Közmunkák Tanácsát, amelynek tagjait a kormány, Buda és Pest városai jelölték ki. E szervezet első elnöke lett Andrássy miniszterelnök (majd szokásjogi alapon a későbbi miniszterelnökök). A Fővárosi Közmunkák Tanácsa széles jogkörrel rendelkezve elkezdte modern metropolisszá kiépíteni a kettős fővárost. A díszpolgári címet elnyerő gróf ebben vállalt oroszlánszerepet, tevékenyen kivéve részét a munka megkezdéséből, mivel még közmunkatanácsi elnöksége idején kidolgozták az első építési szabályzatokat az egyes városrészekre, és kijelölték a város terjeszkedésének főbb irányait.


Benczúr Gyula 1884-es festménye Andrássyról 

Tették mindezt azzal a szemlélettel, hogy az egyesülésre váró Pest, Buda és Óbuda az európai fővárosok színvonalára emelkedjen, de az ipar és kereskedelem érdekei mellett a demográfiai növekedés, az építészet új stílusirányzatai, illetve a korabeli népegészségügyi, csatornázási, városképi elképzelések és a polgárok is nyertesei legyenek a dinamikus fejlődésnek.

A dinamikus fejlődés nem volt kérdéses a törvényalkotók, a Fővárosi Közmunkák Tanácsának tagjai és a kettős főváros vezetői számára, mert míg 1848-ban Pest-Buda lakossága 151 ezer főt tett ki, 1869-re számuk 280 ezerre nőtt, tehát majdnem megduplázódott húsz év alatt, és ilyen ütemű növekedésre lehetett számítani az előttük álló évtizedekben is. Ezen növekedés pedig állandó építkezésekben, iparengedélyek kiadásában és növekvő helyi adóbevételekben, kulturális programokban és az önszerveződő polgárok egyesületeinek szaporodásában öltött testet.

Az Andrássy-palota a napjainkban. A kép jobb szélén félig látható modern épület a Francia Intézet, melynek helyén a II. világháborút követő lebontásáig Andrássy Gyula fiának, Tivadarnak a palotája állt (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Andrássy nem csupán törvényalkotóként és a Fővárosi Közmunkák Tanácsának elnökeként hagyott maradandó emléket a fővárosra, hanem az 1870-es évtized második felében egy palotát is építtetett a Duna folyó budai partján egy-kétszáz méterre a Lánchídtól északra. Tervei elkészítésére Linzbauer István lovagnak, császári és királyi építésznek adott megbízást, aki a különböző stílusjegyeket ötvöző eklektikus, háromemeletes palotát álmodott meg a külügyminiszter és családja számára, amelyből a kilátás a folyóra, a Margit-szigetre és a szemközti oldalon álló Magyar Tudományos Akadémiára nyílt, háta mögött pedig a budai Vár emelkedett. Az 1880-as évtizedben az idős arisztokrata a teleket töltötte itt, a többi évszakban vidéki birtokain, kastélyaiban tartózkodott.


Dörre Tivadar rajza Andrássy gróf budai, Duna-parti palotájáról (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1890. 8. sz. 125.)

Palotája belső miliőjét műkincsgyűjtő szenvedélye határozta meg. Régi kárpitokat, gobileneket, bútorokat, korábbi századok és kortárs festők értékes képeit, szobrokat, ezüsttálakat és -serlegeket, antik műtárgyakat egyaránt felhalmozott a nagy vagyonnal rendelkező gróf.


Az úgynevezett „elfogadóterem” az Andrássy-palotában (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1890. 8. sz. 120.)


A grófi dolgozószoba (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1890. 8. sz. 121.)

Andrássy Gyula fogadószobája (Forrás: Érdekes Ujság, 1914. 10. sz. 2–5.)

Az ebédlő (Forrás: Érdekes Ujság, 1914. 10. sz. 2–5.)

Az Andrássy-palota azon kevés magánépületek közé tartozott, amelyeket a protokolláris kérdésekben kényes és pedáns Ferenc József személyesen is felkeresett. Először 1879-ben, mikor Liszt Ferenc jótékonysági hangversenyt tartott a palota falai között a szegedi árvízkárosultak megsegítésére. Második látogatására azonban szomorú esemény adott alkalmat, az egykori miniszterelnök, külügyminiszter halála 1890-ben, amely után a korabeli sajtó így tájékoztatta az olvasókat: 

„Ő felsége febr. 26-ikán délben Paar Ede gróf altábornagy főhadsegéd kíséretében részvétlátogatást tett Andrássy Gyula gróf özvegyénél. A látogatásnál jelen voltak: Andrássy Tivadar és Gyula grófok, s gróf Batthyány Lajosné, szül. Andrássy Ilona grófnő is. Ő felsége egy félórát töltött a gyászoló grófi családnál.”


Andrássy temetési menete az Andrássy úton (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1890. 9. sz. 140.)

Erzsébet királyné már a férje előtt lányával, Mária Valéria főhercegnővel együtt ellátogatott a palotába részvétet nyilvánítani. A családi palotában ezután ifjabb Andrássy Gyula műkincskollekciója kapott helyet, amely a kor magyar arisztokrata gyűjteményei közül is kiemelkedőnek számított. Rembrandt, Tiziano, Van Dyck, Turner, Lenbach, Benczúr, Munkácsy és Paál László festményei mellett számtalan szobor és egyéb műalkotás ékesítette a termeket, és pazar régi bútorok határozták meg az enteriőrt. E kincsek egy része eltűnt az 1919-es Tanácsköztársaság, majd Budapest 1944–45-ös szovjet ostroma idején.

Ifjabb Andrássy Gyula gróf műkincsei a palota termeiben, a nagy szalon, jobbra Rembrant önarcképe (Forrás: Érdekes Ujság, 1914. 10. sz. 2–5.)

A szalon részlete (Forrás: Érdekes Ujság, 1914. 10. sz. 2–5.)


A tizenhetedik századi Rómából származó falikárpit az Andrássy-palotából, amely a kárpitokat szenvedélyesen gyűjtő Andrássy Gyula gyűjteményének részét képezte (Forrás: Iparművészeti Múzeum, Textil- és Viseletgyűjtemény, 62.1394.1)

A II. világháborúban lengyel menekültek kórháza működött az épületben, amelyet lengyel orvosok irányítottak, akiket a németek Magyarország 1944. március 19-i megszállásakor mind kivégeztek. A háború után varroda üzemelt itt, amely valószínűleg csak fedőszervként volt ide bejegyezve, és a valóságban egy fegyvergyárat rejtegettek a palota termei. A 2010-es években felmerült, hogy Andrássy emlékére múzeumot rendeznek be az épület falai között, de ez napjainkig nem valósult meg.

Andrássy Gyula haláláról értesülve Tisza Kálmán miniszterelnök azonnal törvényjavaslatot terjesztett a parlament elé egy emlékmű felállításáról, melyet az országgyűlés hamar elfogadott, megalkotva ezzel „a gróf Andrássy Gyulának állítandó emlékről” címet viselő 1890. évi III. törvénycikket. A mindössze kétparagrafusos és kétmondatos törvény így szólt: „Gróf Andrássy Gyulának a trón és a haza iránt szerzett érdemei elismeréseül Budapesten államköltségen emlék állitandó. Ezen törvény végrehajtásával a ministerium bizatik meg.”

E törvény eredményeképpen állították fel évekkel később az Országház déli szomszédságában a híres politikus lovas szobrát. Az emlékmű elkészítése érdekében 1890 nyarán gróf Szapáry Gyula miniszterelnök vezetésével egy emlékbizottság létesült, amelynek tervpályázati felhívását Zala György szobrászművész lovasszobor-tervezete nyerte el. A gróf emlékművét Ferenc József császár és király személyesen avatta fel 1906. december 2-án.


Zala György a készülő Andrássy-szobor fejével (Fotó: Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár, 155,1949)


Andrássy Gyula lovas szobra az Országház előtt egy 1907-es képeslapon

Az Andrássy-szobor 1906-os felavatása egy képeslapon (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)


Kommunista szimbolikával letakart Andrássy-szobor 1919-ben, a bolsevik Tanácsköztársaság által megünnepelt május elseje alkalmával (Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár, 57,1071)

Még a gróf életében róla nevezte el a Fővárosi Közmunkák Tanácsa a Sugárutat Andrássy útnak. Ezenfelül a fővárosban egy katonai tüzérségi kaszárnya is a nevét viselte 1945-ig. Az 1919-es Tanácsköztársaság idején a kommunisták május elseje megünneplése alkalmával a lovas szobrot bolsevik ihletésű kompozícióval takarták le. A II. világháború után, hogy az ideiglenes dunai Kossuth híd megközelítését elősegítsék, az emlékművet eltávolították. Valószínűleg beolvasztották, és az anyagát a vezérkultusz jegyében felhasználhatták Sztálin monumentális budapesti szobrának megalkotásához.

Román tüzérek 1919-ben a budapesti Andrássy-laktanyában (Forrás: Országos Széchényi Könyvtár, Fényképtár, FVD 0086)


Az Andrássy-laktanya lepusztult állapotban a II. világháború után (Fotó: Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár, 86,379)


A kiépült Andrássy út nyugati torkolata a régi századfordulón (Fotó: Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár, 81,191)

Egy 2001-ben alapított, német nyelven oktató budapesti egyetem felvette nevét, így született meg az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem. 2010 után, mikor tervek születtek a Parlament előtti Kossuth téren álló, 1944 előtti szobrok visszahelyezésére, akkor döntést hoztak arról, hogy Andrássy Gyula gróf eredeti szobrának hiteles másolatát is vissza kell állítani eredeti helyére. Ez megtörtént, és 2016. szeptember 13-án Kövér László házelnök a grófi família leszármazottainak jelenlétében ünnepélyes keretek között felavatta Zala György alkotásának hű másolatát.

Andrássy Gyula újraalkotott lovas szobra a Kossuth téren (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)


Az újraalkotott szobor az Országház déli szárnyával a háttérben (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)


Az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem neoreneszánsz épülete, a XIX. század második felében, a pesti mágnásnegyedben emelt Festetics-palota (Forrás: Both Balázs/pestbuda.hu)


József Attila költő pózol Andrássy szobra előtt. 1980-ban a miniszterelnök szobrának egykori helyén állították fel József Attila szobrát (Fotó: Petőfi Irodalmi Múzeum, 71920)

Egy esztendővel később, mikor a történelemtudomány képviselői a kiegyezés 150. évfordulója alkalmával az Országházban tartandó konferenciára gyűltek össze, megkoszorúzták a kiegyezés miniszterelnökének a szobrát. A sors kegyelméből számos történész társaságában e sorok írója is jelen lehetett az ünnepélyes főhajtáson.

Nyitókép: Andrássy Gyula lovas szobra a Kossuth téren (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)