A közbeszerzési értesítő felhívást tett közzé az ELTE Trefort-kerti campusa VIII. kerület, Puskin u. 9. szám alatti épületének tervezésére és a generálkivitelezésre. A fejlesztés kifejezetten az E épületet, annak alagsorát, a földszintet és a két emeletet érinti.

A ház 1873-as keltezésű, 1940-ben emeltek rá két szintet. Az értesítő szerint ezek közül most a 2. emeletet elbontják, helyére új szintet és tetőteret alakítanak ki.

A munkálatok során emeleteket is építenek, aulát, előadótermeket és tetőkertet (Fotó: googlemaps.com)

A nyertes pályázó feladata, hogy a történelmi palotaépülethez méltó főbejáratot hozzon létre, a belső udvarok légterének felhasználásával pedig egy új aulát. A jelenleg 2043 négyzetméteres belső tér mérete a belső udvar lefedésével, illetve bővítésével közel 2204 négyzetméterre növekszik. A felújítás során 108 hagyományos, gerébtokos ablakot cserélnek ki, amelyeknek belső szárnya kap hőszigetelést. 

Az alagsorban lesz a 119 fős előadóterem, az aula, a magasföldszinten az előcsarnok, a porta, az aula légtere, de előadótermek és irodák is működnek majd. Az emeleteken további előadótermek, irodák és egy büfé kap helyet. A tetőtérre egy 200 négyzetméteres és egy 199 négyzetméteres tetőteraszt és több mint 177 négyzetméternyi úgynevezett félintenzív zöldtetőt építenek. Az előadótermek összesen 1730 fő befogadását biztosítják. 

A munkák során az épületbe beépítenek majd két darab, egyenként 1 tonna (13 fő) teherbírású liftet, felújítják a ház gépészeti berendezéseit, hűtés- és fűtésrendszerét, illetve a csatornahálózatot is. A talajnedvesség ellen utólagos vízszigeteléssel látják el a falakat, és néhány helyen injektálásos módszerrel megerősítik az épület alapjait is. 

A Vegytani Intézet működött a házban 2008-ig. Állapota azóta is folyamatosan romlik (Fotó: elteonline.hu)

A Budapesti Magyar Királyi Egyetem Élettani Intézetének központját Szkalnitzky Antal tervezte, az építőmester Wagner János volt. Szkalnitzky több egyetemi épület létrehozására is megbízást kapott az akkori Kultuszminisztériumtól. 1873-ban Jendrássik Jenő egyetemi tanárral külföldi tanulmányúton vett részt a Puskin utcai (akkor Eszterházy utca) egyetemi objektum kialakítása érdekében. Ebben a házban dolgozott és végezte kísérleteit később báró Eötvös Loránd.

Ahogyan azt az elteonline.hu oldalról megtudtuk, nemcsak az Élettani Intézet működött itt, hanem hatvan évig,1948-tól az egykor Straub F. Brunó irányította Orvosi Vegytani Intézet is, amely 2008-ban kiköltözött a házból. Az épület addigra nagyon rossz állapotúvá vált, az ELTE 2011-re elkészíttette a felújítási terveket, de a helyreállítás végül váratott magára.

A mostani állami magasépítési beruházást a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. írta ki. A pályázatokat az ajánlattevőknek 2022. feburár 2-ig kell benyújtaniuk.

Nyitókép: Az Élettani Intézet a mai Puskin utcában az 1870-es évek közepén Klösz György felvételén (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)