A terveknek megfelelően zajlanak a felújítási munkák, így immár szerkezetkész a Lechner Ödön tervei alapján 1905 és 1907 között épült Sipeki Balás-villa új épületrésze a XIV. kerületben, a Hermina út 47. szám alatt. Lechner munkásságának egyik gyöngyszeme, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Szövetsége székházának helyreállítása, egyben megmentése a 2021 tavaszán kezdődött restaurátori felügyelet mellett.

A Sipkei Balás-villa a felújítás előtt (Fotó: Halász Csilla – Ludmann Mihály – Viczián Zsófia: Lechner összes című kötet, Látóhatár Kiadó)

A műemléki épületet Sipeki Balás Béla, az Igazságügyi Minisztérium jogtanácsosa, 1911-től Zala megye ispánja rendelte meg Lechner Ödöntől. Miután Sipeki 1918-ban visszavonult a politikától, kizárólag emberbaráti intézményekben vállalt posztot. Így lett a Vakokat Gyámolító Országos Egyesület elnöke. 1944-es halálát követően házát a Hermina Mezei Egyházközségre, a Vakok Szövetségére (az MVGYOSZ jogelődje), illetve a Vakokat Gyámolító Országos Egyesületre hagyta. 1953-ban az egyesület beolvadt a Vakok Szövetségébe, amely az épület egyházi tulajdonrészét megvásárolta.

A villa 1908-ban, elkészülte után egy évvel (Forrás: A Ház, 1908)

A villa – amelyben a Lechner élete során alkalmazott valamennyi díszítőelem megtalálható – utolsó felújítása közel ötven éve, 1973-ban volt, ekkor építettek a ház hátsó fala felől egy új épületrészt is hozzá, itt volt a Braille-nyomda, két könyvtár, különböző szervezeti egységek. Ezt a részt most elbontották. Az egyre rosszabb állapotú, korrodálódott tetőzet és ereszcsatornák miatt az épület rendszeresen beázott, a homlokzati vakolat látványosan tönkrement. 2014-ben a balesetveszélyes részeket eltávolították, és 2015-ben volt egy kisebb, részleges helyreállítás, amely a hall bronzcsillárját, falfestését és a lépcsőház festését érintette.

Immár szerkezetkész a ház (Forrás: Épkar Zrt./Facebook)

Az 1,94 milliárd forintos felújítás során a villa 2720 négyzetméternyi vakolatát helyreállítják, restaurátori felügyelettel megújul az eozinmázas kandalló, a lépcső, a külső homlokzat műkő elemei. Bádogosszerkezetét, kül- és beltéri nyílászáróit is restaurálják, sokat pedig újragyártanak, 1000 négyzetméternyi parkettát újítanak fel. Megújul az eddig kétségbeejtő állapotú tető is. A munkák része a kert rendbetétele és a hátsó traktus helyén egy új épületrész kialakítása.

2720 négyzetméteren állítják helyre a vakolatot (Fotó: Épkar Zrt./Facebook)

A lépcsőzetet érintő munkákat is restaurátor felügyeli (Fotó: Épkar Zrt./Facebook) 

Az új épületrész (Fotó: Épkar Zrt./Facebook)

A Prím Kft.-vel a kivitelezésen konzorciumban működő Épkar Zrt. Facebook-oldalán közzétett tájékoztatás szerint a régi toldaléképület helyére emelt új épület szerkezetkész. A villában az elektromos- és gépészeti munkák, valamint a kőművesmunkák jelenleg is zajlanak.

A felújított Sipeki Balás-villát várhatóan 2022 végén adják át.

Nyitókép: Lechner Ödön 1905 és 1907 között megvalósított tervét teljeskörűen felújítják a  Hermina úton (Fotó: Épkar Zrt./Facebook)