A Lánchídon eredetileg 1849-től olajlámpák világítottak, nem valami fényesen, állandóan az volt a panasz, hogy este sötét a híd. Persze nem mintha Pest és Buda fényárban fürdött volna, hiszen ekkor még csak a városi utcákat is hellyel-közzel világította meg egy-egy olajlámpa. Azonban míg az utcán bárki vihetett magával egy szál gyertyát vagy olajlámpát, a hídon égő anyagot, azaz égő gyertyát nem lehetett használni (sőt még dohányozni is tilos volt), hiszen a híd jelentős része olajjal átitatott fából volt.

Mindemellett ünnepi alkalmakkor egyéb világítást is használtak a hídon. Ferenc József 1852-es látogatásakor a Lánchídtársaság igen tekintélyes, 1000 forintos költséggel világította ki díszesen a hidat.

A híd még csak gázlámpákkal felszerelve (Fotó: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.154)

A világítás helyzetén javított, amikor 1859-ben bevezették a gázt a hídra, alig három évvel azt követően, hogy Pesten megjelentek a gázlámpák. A régebbi olajlámpásokat alakították át gázvilágításra, majd később a lámpatesteket átalakítva már három gázláng világított bennük. Ez ugyan javította a hídon a látási viszonyokat, de nem jelentősen, továbbra is állandó panasz volt arra, hogy a hídon sötét van. A Bolond Miska című élclap így írt a gázvilágításról 1862. február 12-én:

„Buda városa, a külvárosok világítására nézve is szerződésre lépett egy vállalkozóval. A lánchíd, e tekintetben kicsinyelvén a földi vállalkozókat, a hid világítására nézve jövőre is fenntartja eddigi szerződését a holddal.”

A Lánchídon a trónörökös pár 1881-es látogatásakor használtak első alkalommal villanyvilágítást, de ekkor csak ideiglenesen szerelték fel a villanylámpákat. Másfél évtizeddel később, 1896-ban azonban már véglegesnek szánt villanylámpákat helyeztek el a hídon, de nem kizárólagosan, ugyanis a meglévő gázvilágítás mellé szereltek fel 9 ívlámpát, mégpedig úgy, hogy a pálya fölé vaskapuzatokat helyeztek –  a köznyelv el is nevezte azokat akasztófáknak –, és arról lógtak le a lámpák.

A Lánchídra felszerelt kapuzatok a villamos ívlámpákat tartották (Fotó: Fortepan/Képszám: 59736)

A híd 1914–1915-ös átépítésénél már viszont csak villanylámpákat használtak. A szerződésekben külön kikötötték, hogy a hídon és a híd különböző részein, a vámszedőházakban, a lánccsatornában, a lánckamrában pontosan milyen erejű világítást kell kiépíteni.

Ekkortól alkalmazták a hídon a háromágú lámpákat, de a háború alatt a színesfémhiány miatt csak a lámpák egy részét kötötték be az áramhálózatba, az összes csak 1920-tól működött.

A világítás erősségén 1936-ban is emeltek, ekkor a főváros és az állam megállapodásban rögzítette, hogy a fényerőt 2880 wattról 7200 wattra kell emelni. Erre szükség is volt, mert a Lánchíd lámpáinak állapotát a Pesti Hírlap 1936. december 5-én így jellemezte:

„a Lánchid világítása igen szomorú látvány volt. A világítás azóta is állandóan rosszabb és rosszabb lesz. A lámpák hiányoznak, csak minden második és harmadik ég, nagy részük nincsen felszerelve, vagy a foglalat van berozsdásodva. Az üvegburák töröttek, piszkosak, senki sem tartja karban, a halvány égők alig pislákolnak a feketéllő üveg alatt.”

A II. világháború után, a híd újjáépítésekor teljesen új lámpák kerültek a hídra, elvileg a régi, 1914 előtti minta alapján, azaz a kandeláberekre nem kerültek vissza az oldalsó ágak. Változott a kandeláberek oszlopainak díszítése is, nem a koronás, hanem a Kossuth-címer került fel ezekre, mert a megrendelés idején a Kossuth-címer volt érvényben.

A két világháború között alkalmazott kandeláberek (Fotó: Fortepan/Képszám: 24541)

A híd világítását 1973-ban és 1986-ban is javították. Az 1986-os felújítás előtt ugyanis ismét elégtelennek találták a világítás erősségét, ezért a szakemberek 1985-ben több megoldást is vizsgáltak, a villanyhálózat felújítását végző cég azt javasolta, hogy állítsák vissza a háború előtti hídon alkalmazott megoldást, azaz a lámpákat szereljék fel két oldalsó karral, a kandeláberek fejében 400 wattos, míg az oldalsó karokon 150-150 wattos nátriumlámpákat helyezzenek el.

Az 1949-ben felszerelt lámpák (Fotó: Fortepan/Uvaterv) 

Erről külön egyeztetést tartottak, ahol a műemlékfelügyelet szakembere kijelentette, hogy a háromágú kandeláber már a háború előtt is kényszermegoldás volt, ezért is vetették el 1948-ban, és most sem kellene bevezetni. Így tehát elvetették ezt a megoldást. A jobb világítást végül a kandeláberek fejében elhelyezett tükrös fényvetőkkel oldották meg.

A mostani felújításkor a lámpákat teljesen lecserélik, a négy eredeti bronzkandeláber marad, de az összes többi helyett újak készülnek, mégpedig az 1914-es elképzelések alapján, de energiatakarékos LED-lámpákkal szerelik fel őket.

Nyitókép: A háromágú lámpák 1940-ben (Fotó: Fortepan/Képszám: 128905)