Pest-Buda új büszkeségének számított már 1848-ban a Magyar Nemzeti Múzeum épülete, melyet 1837-ben kezdtek el Pollack Mihály tervei szerint építeni, és a munkálatok végül egy évtizedet vettek igénybe. A közvélemény nagy figyelemmel kísérte a múzeum hatalmas palotájának építkezését, a sajtó is rendszeresen beszámolt annak aktuális állásáról.

A múzeum környezetének említésével először talán a Hasznos Mulatságok című lap 1840. augusztus 19-i számában találkozunk1:

„A nemzeti muzeum is sebesen halad ’s nem sok idő mulva az is el­készülend, mi Pest szépítésére nem legcsekélyebb befolyású leend. – Kár hogy ennek tére ’s kör­nyéke olly sivatag, de hihetőleg azt is fogják el­készülte után csinosittatni.”

Valóban az építési terület sivár képet nyújthatott, ez ma is így van egy építkezésen, egy felvonulási területen, ahol például az építőanyag deponálása is egy nagyobb területet elfoglal. A korábbi zöld felületekből szinte semmi nem maradhatott, talán még néhány fa volt az, ami túlélhette a nagy építkezést, azok is a telek periférikus részein.

A Nemzeti Múzeum 1870-ben (forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A múzeumtelek a pesti városfalon kívül feküdt, tehát ekkor még külvárosnak számító részen, amelyben többek közt az 1764-es, a külvárosok beépítésének támogatásáról szóló rendeletnek köszönhetően egyre több ház épült. Igaz, hogy ezek nagy hányada az 1838-as nagy árvízben elpusztult, illetve romba dőlt, de az ezt követő tíz évben (párhuzamosan a múzeum építésével) az építkezések új lendületet kaptak ebben a városrészben is, immár az új építési szabályzat szerint kőből és téglából, és nem vályogból.

E házépítésekkel együtt is azonban még egy ideig számos kert volt a Múzeum közelében, a legnagyobb (északi irányban) az egyetemi botanikus kert volt, melynek összekötése egy leendő múzeumi parkkal 1846-ban fel is merült. E szép gondolatból azonban nem lett semmi, a Füvészkertet később a Belvárostól még messzebb – mai helyén – alakították ki. A Nemzeti Múzeum előtt a Kiskörút Múzeumról elnevezett körúti szakasza fut, 1848-ban és előtte ezt még Országútnak nevezték. Tulajdonképpen ez eredetileg a pesti városfal árkán kívül haladt. Homokos, poros (esők idején sáros) út volt ez még az 1840-es évek első felében is, az útszakasz és a városnak ez a része csatornázva sem volt.

A Magyar Nemzeti Múzeum palotája és környezete egy 1846-ban megjelent, gyermekeknek szóló ábécés képeskönyvben. (A kép eredetileg még 1843-ban készült, és a Közhasznú Honi Vezérben jelent meg. Egy elképzelt környezetet mutat, a múzeumlépcső előtt nyitott térrel. Több olyan ábrázolás is létezik, amelyen alacsony kerítés látható.)

1843-ban már tervben volt, hogy ezen áldatlan állapoton – melyet korábban Széchenyi István Buda-pesti por és sár címen külön munkában is megörökített – javítsanak. A Világ című lap 1843. július 15-i számában találhatunk erre híradást és jellemző képét a korabeli pesti külvárosi állapotoknak2:

„A dunaparttól kezdve a mészáros utczán [a mai Vámház körút] végig, keresztül a szénapiaczon, ’s fel az országuton egész a hatvani kapuig [a mai Astoriáig] csatornát szándékolnak építni, mi által az országúton a füvészkert, ’s a roppant muzeum előtt elvonuló nyilt büszhödt csatorna-árkak lenni megszünnének; ’s ennek létesítése va­lamint egyrészről a legfőbb szükségek egyike, úgy más­részről uj kellemet nyujtand városunknak. Ez aligha kap­csolatban nincs az országut kikövezésével is, mi szinte nagyon kívánatos.”

Az Országút kikövezése 1843 nyarán el is indult a mai Astoriától (emellett a mai Rákóczi, ekkor még Kerepesi út irányában is), így, mint a Világ 1843. augusztus 26-i száma írta: remény volt az „országúti porfellegek” megszűnésére3.

A múzeumkerítés egy 1848 áprilisi népgyűlést ábrázoló metszeten (forrás: MNM Történelmi Képcsarnok)

1844 májusában már azt olvashatjuk az egyik híradásban, hogy a szilárd burkolat immár a Múzeumhoz közeli Kunewalder-házig elkészült. (A több szempontból nevezetes házból, amely helyén később felépült az ELTE Bölcsészkar főépülete – lásd Múzeum krt. 6–8. – elégedetten figyelhette a munkálatokat az itt lakó Vahot Imre, aki elsők között ismerte fel Petőfi tehetségét.) E híradás folytatását is érdemes idézni, a Világ 1844. május 8-i száma írja4:

„Remélljük, ezen vonalon sem fog megállapodni a kövezés az említett ház­nál, ’s legalább a kecskeméti kapu sarkáig fog vitetni, hogy valahára megszabaduljunk az ocsmány szemetektől, az undorító ganajtól, ’s a gyomor keverő-pocsolyák un­dok bűzétől; mert illő, hogy városunknak eddigelé leg­pompásabb épülete, a nemzeti Muzeum elölt illy rondaság elpusztuljon. De hogy ez történhessék, természetesen a csatorna-ásást is kellend folytatni, melly a szénapiaczon félbeszakasztatott.”

A szükséges munkálatok végül a következő ősszel jutottak odáig, amikor elkészült a múzeum előtt is a város főcsatornája (amibe így be lehetett kapcsolni a múzeumtelken már 1843 áprilisában elkészült kanálist)5, hogy a Múzeum előtti kövezés ügye napirendre kerülhetett. Pest város Tanácsa ekkor azzal a kéréssel kereste meg a nemzeti intézményt felügyelő József nádort, hogy a múzeumpalota előtti járdaszakaszt a Múzeumi Alapból származó összegből kövezhessék ki. Arra a szokásjogra hivatkoztak, miszerint minden háztulajdonos a saját telke előtti vonalon maga állja a szükséges költségeket6. 

A Nemzeti Múzeum 1897-ben (forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A nádor 1845. november 13-i válasza támogató tartalmú volt, de az új kerítés megépítéséhez kötötte a járda kikövezésének megkezdését6. A kerítés megépítésére azonban még egy ideig várni kellett. 1846-ban a Nemzeti Múzeumban már megnyíltak az első kiállítások. Az első időszaki tárlat a többek közt Kossuth Lajos által rendezett iparműkiállítás volt. Az iparegylet ennek kapcsán 1846 júliusában kérvényezte a nádortól, hogy kétölnyi szélességben járdát rakassanak „hogy a kiállításhoz kényelmesebben el lehessen jutni”7. A nádor azonban nem engedélyezte ezt. Előzőleg, még márciusban az Országút előtti szakasz lekövezését kérték Kossuthék a várostól, és erre a korabeli sajtótudósításokat nézve úgy tűnik, 1846 tavaszán sor is került.

A Honderü című hetilap 1846. április 28-i számában ezzel kapcsolatosan a következőt olvashatjuk8:

„A nemzeti museum előtti részét a té­res országútnak már kövezteti a város. Az ag­godalom tehát az iparműkiállítás’ látogatásának életveszélyessége iránt ezennel megszüntettetik.”

Ez azonban úgy tűnik, hogy a járdát nem érintette, mert azt csak a következő év nyarán készült el Jovánnovich Demeter városi mérnök irányításával9. Az épület külső homlokzata is ekkor készült el teljesen, ekkor kerültek róla le az utolsó állványok. A Pesti Hírlap 1847. július 16-án így tudósított erről10:

„A’ nemzeti muzeum teljes elkészültéhez egy pár lépéssel ismét közelebb áll. A’ főbemenetnél már két év óta fennálló faalkotmány le van véve, ’s ezzel az épület kívülről készen van. Az udvart környező ’s márványra fektetett vas kerítésből el van készülve a’ fővonal, melly az országut’ irányában huzódik: egy pár nap alatt le lesz­nek rakva előtte a’ járdák’ kövei is.”

A gránitjárdát, úgy tűnik, még 1847-ben a Főherceg Sándor (a mai Bródy Sándor) utcában is lefektették, miután elkészült a kert itteni körfala. A járdát egy bécsi öl, azaz 1,9 méter szélesre tervezték11. 

A Nemzeti Múzeumot három oldalról deszkakerítés határolta 1847-től. Ennek állapota az évek folyamán egyre rosszabbá vált, és a sajtóban állandó kritika tárgyát képezte (forrás: karikatúra, lásd Az ország tükre. 1863. május 10.)

A ma is látható vasrostély kerítés is elkészült, minden bizonnyal Pollack Mihály tervei szerint Reszler István pesti lakatosmester munkájaként – derül ki a Pesti Hirlap 1847. augusztus 19-i számából12. Az új kerítés építését a régi kőkerítés lebontása, illetve az új, tardosi mészkőből faragott talapzat megépítése és elhelyezése előzte meg. A 30 centiméter magas talapzatra 2,1 méter magas 20,5 cm x 20,5 cm széles oszlopokkal osztott pálcás vaskerítést helyeztek. Nem ezzel kerítették körbe ekkor még a múzeumtelket, hanem a kerítést csak az Országút (a mai Múzeum körút) vonalában építették meg úgy, hogy a kerítés mindkét mellékutcába befordult, és kb. még 15 méter hosszan megépült.

A többi részen, nagyjából a telek három oldalán viszont ideiglenesen deszkával kerítették be a Múzeum leendő kertjét13. Ez az ideiglenesség egészen 1865-ig tartott, amikor is Ybl Miklós tervei szerint megépítették teljes hosszában. Az 1848-ban már meglévő kerítés viszont nem ott áll, mint ahová 175 éve megépítették, mert a körút mai szélességének kialakításakor, 1880-ban – hozzávetőlegesen a mai járda szélességével – beljebb (azaz a Múzeum felé) helyezték.

A Magyar Nemzeti Múzeum metszete Theodor Gettinger Ungarns Haupstädte Pest-Ofen und deren Umgebungen című művében. A metszeten jól látható a kerítés és az úgynevezett argandiai lámpák.

A kerítésre 1847 végén még nyolc, úgynevezett argandiai lámpa is felkerült, amelyekből négy 1848. január elsejétől már biztosan működött. A Hetilap tudósítója a lap 1848. január 4-i számában azonban megjegyezte14, hogy az ígéret az volt, hogy hétköznap esténként hat fog világítani, és ünnepek idején pedig mindegyik. A lámpák fényét is pislákolónak mondja, és nyilván négy lámpa nagy fényt nem jelenthetett, bár az argandiai lámpák az egyszerű olajmécsesekhez képest sokkal nagyobb világosságot adtak, és az időjárás viszontagságainak is jobban ellenálltak. A nyolc lámpából négy a két országúti kapunál volt elhelyezve, kettő, azaz egy-egy az utcasarkokon, kettő pedig a kapuktól északi és déli irányba a kerítésszakaszok közepénél15.

A Nemzeti Múzeum a Pest városi megvilágítás haszonbérlőjével, Hohlfeld Ignáccal kötött szerződést16. Ugyan 1847 végén döntés született a múzeumpalota négy oldalára állítandó kandeláberekről is, de ezeket valószínűleg már a forradalom utáni hónapokban, legkésőbb 1849 elején helyezték el. Legalábbis ez utóbbi időpontban fizették ki ezek elkészítése fejében Schönhoffer Ignác pesti bádogost17. 

A Múzeum környéke 1845-ben Alt Rudolf metszetén: a Kálvin tér vásározói és a Két Pisztoly csárda közönsége is használta a későbbi múzeumkertet (forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Amíg ezek elkészültek ideiglenesen „egy közönséges egyébiránt kész lámpát” állíttatott Kubinyi igazgató az épület északnyugati szegletén18. A Múzeum utca továbbra sem kapott világítást (leszámítva egyetlen lámpa fényét), nem csoda, hogy nem csak szó szerinti értelmében volt Pest egyik legsötétebb utcája. A Der Ungar című pesti német nyelvű lap a következőket írta:

„A Múzeum mellett van egy néptelen utca. Ebben a sivár utcában éjszaka egyetlen lámpa ég és így lett ez az utca az éjszakai ragadozók kedvenc lakóhelye. Érdemes lenne a rendőrségnek fáradságot venni egy éjszakai sétára és az egyáltalán nem világos, hogy ez a rablóbarlang – Pest St.Giles-e [London egyik legismertebb nyomornegyede a XVIII–XIX. században] – hogyan állt eddig ellen a rendőrségi ellenőrzésnek.”

Később, még az 1860-as évek elején is elég rossz híre volt ennek az utcának, melyhez jócskán hozzájárult a sarkon lévő Két Pisztolyhoz nevezett hírhedt vendégfogadó is.

A Magyar Nemzeti Múzeum épületéről fennmaradt első fotográfia, Heidenhaus Ede felvétele, 1859. A felvételen a sarki lámpánál éppen dolgozik egy lámpagyújtogató (forrás: MNM Központi Adattár).

A Nemzeti Múzeum előtti viszonyok rendezésénél a kerítés és a járda ügye mellett még egy fontos megoldásra váró kérdés volt, ami a vásárosokra vonatkozott. A múzeumtelektől délnyugati irányban a Széna tér, Széna Piac (a mai Kálvin tér) volt, ahol országos és heti vásárokat tartottak.

A Múzeum számára ez tarthatatlan helyzetet okozott, amint azt Kubinyi Ágoston 1847. október 7-i István nádorhoz intézett kérvényéből jól érzékelhetjük19:

„Tapasztalván, hogy a Magyar Nemzeti Muzeum homlokzata előtt az országuton heti vásárok alkalmával s azokat megelőző napokon a vásári kocsik, árusok, barmok s baromfiak által annyira elfoglaltatik a hely, hogy sem a gyalog jérdán, sem az országuton a Museumba vezető rostélykapun akadály nélkül a gyalog s kocsin jövő Museumi látogatók be nem járhatnak, nemkülönben tapasztalván, hogy a vásárló s árus emberek részint a Museumi keritést, részint a külső udvart minden tartózkodás nélkül berutitják, – sőt elszabadultt marhák és baromfiak a Museum udvarába futván, itt, kivált ha a nevezett ültetvények készen leendnek, tetemes károkat okozhatnak, – mély alázattal esedezem császári királyi Fenségednél méltoztassék szab. kir. Pest város hatóságánál kegyesen eszközölni, hogy a Magyar Nemzeti Museum előtt s körületén egyáltalán semmiféle vásáros kocsik, állások, és eladó barmok ne türeltessnek, s ennél fogva az épület körüli tisztaság fentartását az említett hatóság szoros kötelességül hagya meg az illető felvigyázóknak.”

A nádori megkeresés után Pest város intézkedett is, és a vásáros kocsiknak és az árusoknak egy távolabbi helyet jelöltek ki20. 

1847 őszén a múzeumépület tervezője (és kivitelezését is irányító), Pollack Mihály immár elsősorban a múzeum környezetének rendezésére fordította a figyelmét. A rendezés alapelveit 1847. október 4-én kelt „műszaki leírásában” vázolta a nádornak. A múzeumpalotát három oldalról vaskerítéssel kívánta körbevenni, amelyet alacsony magasságúra tervezett, hogy a homlokzat minden oldalról zavartalanul érvényesülhessen. (Tulajdonképpen ez az elképzelés köszön vissza több, az 1840-es, 1850-es években készült színes metszeten).

A Magyar Nemzeti Múzeum és déli őrháza (forrás: Szerencsi Múzeum, Képeslapgyűjtemény)

A negyedik oldalon, a múzeumtelek keleti szélén, azaz a ma róla elnevezett tér felé árkádos lapidáriumot képzelt el az akkor már nagyszámú római kőemlék tárolására, bemutatására. Ezenkívül a Főherceg Sándor (ma: Bródy Sándor), valamint a Múzeum utcai oldalon, a kocsiközlekedést szolgáló bejáratok tengelyében egy-egy őrlakást tervezett építeni. Magát a kertet angolkertszerűen, mint írja: magas törzsű fákkal és alacsonyabb cserjékkel szándékozott beültetni. A lapidárium terveit Pollack elkészítette, és 1848 decemberében be is nyújtotta engedélyezésre. (Végül is nem valósult meg.)

A leendő múzeumi kertet azonban mégsem ő tervezte meg, mert Kubinyi igazgató úgy gondolta, hogy azt inkább egy aktívan működő (táj)kertészre kell bízni21. E célból tehát Muszely Károlyt, a városban működő legrangosabb kertészt kérte fel, valószínűleg még 1847 végén. Ezután nem sokkal, 1848 februárjában Muszely benyújtotta tervét, amelyet a nádor március 2-án véleményezésre átküldött a múzeumigazgatónak22. Ennél többet nem is tudunk a Múzeumkert első tervéről, mert egyrészt nem maradt fenn, másrészt mert megvalósulását a néhány nappal később kitört forradalom, majd szabadságharc meghiúsította.

A múzeum négy sarkán 1848-ban állíthatták fel a gázvilágításra is alkalmassá tett díszkandelábereket. Ezek a II. világháború idején megsemmisültek, majd 2019-ben a történeti kertrekonstrukció keretében rekonstruálták őket (fotó: Debreczeni-Droppán Béla).

A forradalmárokat tehát 1848. március 15-én a Nemzeti Múzeum körül egy rendezetlen terület várta, amelyet három oldalról csak „ócska” deszkakerítés vett körül. Mátray Gábor, a múzeumi könyvtár akkori őre, vezetője az épület környezetéről szomorú képet festett A Magyar Nemzeti Muzeum korszakai című, 1868-ban megjelent munkájában23:

„A küludvar terét homokbuczkák, dudva, kóró és vadnövények undokiták. Ott tarták csaknem naponkint hadgyakorlataikat a nemzetőrök; annak s névszerint az épület homlokzata előtti pompás lépcső s oszlopzat körét használták föl népgyülések s több más, többnyire zajjal kisért, czélokra.”

A Nemzeti Múzeum napjainkban (fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Nyitókép: A Magyar Nemzeti Múzeum és a Széna tér jobb oldalon a Két Pisztoly fogadóval Rudolf Alt színezett litográfiáján, 1847 (Forrás: MNM Történelmi Képcsarnok)

Felhasznált irodalom:

1. Hasznos Mulatságok, 1840. augusztus 19.
2. Világ, 1843. július 15.
3. Világ, 1843. augusztus 26. 
4. Világ, 1844. május 8. 
5. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, József nádor levéltára, N24 Acta Musei Nationalis, 1739., 713. sz
6. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, József nádor levéltára, N24 Acta Musei Nationalis, 1973. sz.
7. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, József nádor levéltára, N24 Acta Musei Nationalis, 1846. 1697. sz.
8. Honderü, 1846. április 28.
9. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, István nádor iratai, N31 1847. 862. sz.
10. Pesti Hírlap, 1847. július 16. 
11. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, István nádor iratai, N31 872/1847
12. Pesti Hirlap, 1847. augusztus 19.​
13. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, István nádor iratai, N31 1847. 214. sz
14. Hetilap. 1848. jan. 4. 1. sz. 14.; BFL IV. 1202. a. Pest város tanácsülési jegyzőkönyvei 361. k. 784
15. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, István nádor iratai, N31 1847. 1356. sz
16. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, István nádor iratai, N31  1847. 1287. sz.
17. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára C114 Helytartótanácsi Levéltár. Libri Contoales 197. k. 466.
18. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, István nádor iratai,  N31 1847. 1287. sz.
19. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, István nádor iratai,  N31 1847. 941. sz.
20. Budapest Főváros Levéltára, IV. 1202. a. 359. k. 661., 360. k. 564
21. Debreczeni-Droppán Béla: Múzeumkerti kalauz. Bp., 2019. 22.
22. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, István nádor iratai, N31 1848. 138., 399. sz.
23. Mátray Gábor: A Magyar Nemzeti Muzeum korszakai. Pest, 1868. 52–53.