Pesterzsébet története az 1860-as évekre nyúlik vissza, amikor a Soroksárhoz tartozó Gubacs-puszta területét elkezdték felparcellázni. Két telep jött létre így: az egyiket a királynéról Erzsébetfalvának, a másikat pedig Kossuthfalvának nevezték el. 1897-ben az előbbi neve alatt egyesültek, és elszakadtak Soroksártól, önálló nagyközséggé váltak. A népesség rohamos tempóban emelkedett, így 1923-ban rendezett tanácsú városi rangot kapott, ennek köszönhetően a következő évben neve Pesterzsébetre módosult. 1950. január 1-jén lett Budapest része a főváros XX. kerületeként.

Erzsébetfalva a Habsburg Birodalom Harmadik Katonai Felmérési térképén 1869–1887 között (Forrás: hungaricana.hu)

A századelő gyors népességnövekedése hamar indokolttá tette egy nagyobb méretű elemi népiskola létesítését, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium pedig 1916-ban Lechner Jenőt bízta meg a tervek elkészítésével. A választásban nem játszott szerepet, hogy Lechner Ödön unokaöccse volt, hiszen ekkorra már magának is szép referenciái voltak oktatási épületek terén. 1909-ben a Börzsönyben fekvő Kóspallagra tervezett egy elemi népiskolát, ugyanebben az évben megnyerte a sárospataki Állami Tanítóképzőre meghirdetett pályázatot, a következő évben pedig a főváros VII. kerületében, a Hernád utcában építhetett fel egy elemi iskolát. 1911-ben Munkácson egy főgimnáziumi internátust, majd a felvidéki Aranyosmaróton egy polgári leányiskolát emeltek a tervei szerint.

A Hernád utcai elemi népiskolát is Lechner Jenő tervezte (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

Nagybátyja rendkívüli hatást gyakorolt rá is, de úgy látta, hogy a konzervatív társadalom nem fogadja szívesen a magyaros szecessziós épületeket, különösen a Lechner Ödön követőihez köthető homlokzatok keltettek visszatetszést az emberekben. Ezért Lechner Jenő úgy akarta megteremteni a nemzeti építőművészeti stílust, hogy egy meglévő és az átlagember szemében is értékesnek tűnő történelmi stílust elevenít fel. Kutatásai során – melyekben jelentősen támaszkodott többek között Divald Kornél művészettörténész eredményeire is – úgy találta, hogy a XVI–XVII. századi pártázatos reneszánszban megvan az a magyaros lelkület, ami továbbfejlesztve alapja lehet egy nemzeti formanyelvnek.

A sárospataki Állami Tanítóképző Intézet 1909–1912 között épült (Forrás: Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ)

Ezt a gyakorlatban és nagy méretben első alkalommal a sárospataki Állami Tanítóképző Intézeten tudta megvalósítani, melyet Warga Lászlóval közösen tervezett, és 1912-re épült fel. A pesterzsébeti iskolán már az ott szerzett tapasztalatokat felvértezve dolgozott. Egy L alaprajzú, egyemeletes épületet szerkesztett, melynek hosszabbik szára a Pöltenberg utca mentén vonul, ennek ellenére a Lázár utcai rövidebb szárnyat tekinthetjük a fő traktusnak, hiszen szélesebb, és itt nyílik a főbejárat is. Mindkét épületrészben négy-négy tanterem helyezkedik el, de míg a hosszabbikban egymás mellett sorakoznak, addig a rövidebben egy középfolyosóról balra és jobbra nyílik kettő-kettő. Ugyanez az elrendezés érvényesül az emeleten is, ahová a főbejárat mögötti előcsarnokból vezet fel a lépcső.

A pesterzsébeti iskola alaprajza (Forrás: Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma)

Az iskola viszonylag kis mérete ellenére eléggé mozgalmas tömegrendszerű: a fő traktusból erőteljesen lép előre egy keskeny kiszögellés – úgynevezett rizalit – a hosszú szárny végéhez az udvar felől egy félköríves lépcsőház, a szárny folytatásaként pedig az eredetileg földszintes pedellusi ház tapad, amelyet azóta emeletesre bővítettek. Az iskola és a pedellusi ház közötti átmenetet egy rövid összekötő szárny biztosítja. Lechner a mozgalmasságot azzal is növelte, hogy a fő szárnyat aszimmetrikussá tette: a rizalitot annak bal oldali harmadában helyezte el, és a főbejárat még ettől is balra nyílik.

Az iskola főhomlokzata a Lázár utcára néz (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

Lechner új stílusról alkotott elképzelése elsősorban a tetőzeten, illetve a homlokzat felső szakaszában figyelhető meg. Előbbihez két tervváltozatot is készített: az egyiken igen magasan fut a nyeregtető gerince, az oromzatok felső részét pedig a népművészetben gyakran alkalmazott, úgynevezett lombfűrészelt deszkákkal zárta le. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a fa felületét kisebb nyílásokkal törték át, amelyek általában szívek, madarak vagy virágok formáját adták. A magas oromzat alsó része egy vízvető alatt helyezkedik el, és az itt nyíló padlásablakok éleit is gondosan megfaragta volna a tervező, a közöttük álló osztókat, valamint az oromzat alsó sarkait pedig növényi mintákkal díszítette volna. Lechner eme tervéről az olvasható ki, hogy őt is megérintette a Kós Károly és barátai által képviselt nemzeti romantika, mely a népművészet formáinak és szerkezeteinek újrafelhasználásával igyekezett hazai jelleget adni építőművészetünknek.

A homlokzat meg nem valósult tervváltozata (Forrás: Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma)

Végül azonban a másik tervváltozat valósult meg, amelyen a pártázatos reneszánsz stílusjegyei a meghatározóak. A tető itt jóval alacsonyabb, és a végoromzatok is elmaradtak, helyettük a gerinc mindkét végét egy-egy pártázatos oromfal koronázza. A főhomlokzati traktusból egy hasonló kiképzésű fióktető nyúlik ki, és pártázatos oromzatot kapott a hosszabbik szárny végét a pedellusi lakással összekötő rövid traktus is. Ez utóbbi helyen egyébként az első változat szerint is pártázat állt volna, mely gömbökben végződött.

A Pöltenberg utcai szárny vége az átépítés előtt (Forrás: lazarsuli.hu)

Az iskolára viszont egy eléggé stilizált pártázat került: míg ugyanis a XVI–XVII. századi reneszánsz épületek többszörösen tagolt profilú elemekből állnak, itt csak egyszerű félbevágott fecskefarkas (illetve pár helyen teljes fecskefarkas) párták láthatók. Előképük valószínűleg a késmárki plébániatemplom tornyának pártázata lehetett, melyet Lechner Jenő jól ismert, hiszen kutatásai során bejárta a Felvidéket is. A templomtornyon nemcsak hasonlóak a párták, hanem még lépcsőzetes elrendezésük is közös vonás. Ezt a motívumot egyébként Lechner korábban a sárospataki Tanítóképző Intézet főbejárata fölött is alkalmazta, de pályája későbbi szakaszaiban is számos terven megjelent.

A késmárki plébániatemplom tornyát koronázó lépcsőzetes pártázat (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

Lechner Jenő feltett szándéka volt a pártázatos reneszánsz továbbfejlesztése, ezért már korai épületein is előszeretettel alkalmazott csúcsíveket, melyek az eredeti felvidéki épületeknek nem részei. Ezzel nem elsősorban a gótikus nyílásokat akarta felidézni, sokkal inkább a pártázatok ívének követése volt a célja. A főhomlokzati rizalit keskeny és magas ablakai fölött csavarodó kacsokat vésett a vakolatba, melyeket szintén csúcsívbe komponált. Formájával és elrendezésével talán egy ősmagyar életfát akart megjeleníteni, melynek törzsét az ablakok, lombját pedig a vésett vakolat képezné. Említést érdemel még a főbejárat előtti áttört, indás műkő korlát is, mely egyébként szintén azonos elem a sárospataki épülettel.

A rizaliton csúcsíves ablakok, fölöttük pedig vésett vakolat látható (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

Nem lehet elmenni azonban szó nélkül a négyszögletes ablakok mellett sem, melyeket csak egy jelzésértékű könyöklőpárkány határol, ezt leszámítva teljesen keret és dísz nélküliek. Az 1910-es években kezdtek divatossá válni ezek a puritán nyílások, melyek a modernizmus előfutáraiként tarthatók számon. A fehér nemesvakolattal bevont egyszerű homlokzatok is ebbe az irányba mutatnak, bár a lábazat, valamint a durva felületű terméskővel burkolt falpillérek azért hangsúlyos tagolóelemnek számítanak, és egy kis színt is kölcsönöznek az épületnek.

Négyszögletes ablakok az oldalhomlokzaton (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

A homlokzaton tehát jelentékeny díszek nem találhatók, azonban a rövidebb szárny bal oldalán egy igényes, sgraffitotechnikával készült felirat azért hirdette az épület funkcióját. Mivel a magyar címer is szerepelt rajta, a második világháború után eltüntették a feliratot. A tanítás egyébként 1917-ben indult meg az iskolában, mely a történelem viharai ellenére is rendíthetetlenül működött és működik a mai napig. Különleges megjelenésének köszönhetően az itt eltöltött évek talán még jobban rögzülnek a fiatalok emlékezetében.

A nyitóképen: A Lázár Vilmos Általános Iskola napjainkban (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)