A Szabadság tér helyén a XIX. század legvégéig egy laktanya állt, melyet a német Neugebäude tükörfordításaként Újépületnek neveztek. A hatalmas monstrum egyúttal börtön is volt, amelynek udvarán végezték ki Batthyány Lajost is – ennek a helyét jelöli a nevét viselő örökmécses. Nem kedvelték tehát a pestiek, és mivel a század végére a terjeszkedő város útjában is állt, lebontották. Helyére épült fel a Tőzsdepalota és az Osztrák–Magyar Bank székháza Alpár Ignác tervei szerint, de a környezetében haladó Hold utcában emelték – még azoknál korábban – a Magyar Királyi Postatakarékpénztárt is.

A Postatakarékpénztár tetőzete gyönyörű, de sajnos az utcáról szinte egyáltalán nem látni (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Az intézményt még 1885-ben hozta létre az Országgyűlés azzal a céllal, hogy a szegényebb néprétegek számára is lehetővé tegye a takarékoskodást, másrészt pedig az országban szétszórt kisebb összegű megtakarításokat is bevonja a gazdaság fejlesztésébe. Az alapításkor a legkisebb betehető összeg ötven krajcár volt – tehát valóban bárki számára elérhetővé vált a szolgáltatás –, ugyanakkor a kamatot is legfeljebb 3,6%-ban maximalizálták. A számítások beigazolódtak, és a Postatakarékpénztár valóban népszerű lett, fennállása alatt mintegy kétmillió betétkönyvet váltottak ki.

Lechner Ödön portréja (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1898. február 6.)

Ennek megfelelően igény mutatkozott egy reprezentatív székházra is, melynek tervezésére 1899-ben hirdettek pályázatot. Végül csak a második fordulóban született meg a győztes: Lechner Ödön és Baumgarten Sándor magyaros formanyelvet tükröző terve alapján valósulhatott meg az épület. Az építkezés 1900 őszén indult meg, és a következő év decemberére már el is készült. Lechner fontosnak tartotta, hogy a homlokzat sokféleképpen utaljon az épület funkciójára, ugyanakkor egy új, nemzeti stílust is megjelenítsen.

Méhek a falpilléreken, fönt pedig a kaptáraik (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A pécsi Zsolnay-gyárral együttműködve az épületre sok-sok kerámiadíszt applikáltak, melyek a takarékoskodást szimbolizálták. Erre a természetből a legkézenfekvőbb példa a méhek szorgos gyűjtögetése volt, így a kis rovarok a homlokzatot függőlegesen tagoló falpillérek törzsén másznak felfelé, a pillér tetejére állított sárga mázas méhkasok felé. A tervezők gondoskodtak nektárforrásról is, a fehér falakat ugyanis színes virágok díszítik, amelyek a homlokzatot felülről koronázó pártázaton sárga pirogránitként is megjelennek. A nemzeti építészeti stílust egyrészt a virágok formái képviselik – azok ugyanis a népművészetből származnak –, másrészt pedig a tetőt koronázó ősmagyar (vagyis akkor annak tartott) régészeti leletek, a nagyszentmiklósi kincsből származó bikafejek jelenítik meg.

A belső teret is gazdagon díszítette a tervező (Forrás: Halász Csilla – Ludmann Mihály – Viczián Zsófia: Lechner összes. Látóhatár Kiadó, Budapest, 2018.)

A belső teret is meghatározzák a magyar mondavilág állatai, a magasföldszint oszlopfőin szárnyas kígyók tekeregnek. A pénztárterem magasan elhelyezett ablakait is hullámzó osztók tagolják. Mivel ez a közönség által is használt tér a belső udvarban kapott helyet, ezek a kis ablakok önmagukban nem biztosították volna a szükséges világosságot, ezért a teret négyszög alaprajzú üvegkupolával fedték le. Egészen pontosan méhsejtekhez hasonló, hatszögletű üvegcserepek – Waltherr Gida üvegmester remekei – borították a kupolát, tehát a funkcióra utalás ebben is tetten érhető.

A pénztárcsarnok eredeti kupolája (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A kupola az átépítés után jóval egyszerűbb lett (Fotó: allamkincstar.gov.hu)

A csarnok oszlopainak törzsét függőlegesen vájatok tagolják, melyekbe apró golyókat helyezett a tervező. Fejezetük is egészen egyedi, a népművészet ihlette növényi formákat követ. Az archív fotókon az is megfigyelhető, hogy különböző, többé-kevésbé stilizált virágok díszítették a csarnok oldalfalait, melyek közül a tulipánok egészen felismerhetőek. De a külső homlokzaton alkalmazott vázák szintén visszaköszöntek a belső falakon. A színeket is a természet inspirálhatta, a padló ugyanis zöld volt, a fából készült berendezés pedig barna.

A pénztárcsarnok archív képe (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A XX. század elején virágzó szecesszió azonban a húszas évekre kiment a divatból, sőt a trianoni békediktátum okozta sokk miatt kifejezett ellenérzéssel viseltettek iránta: azt az elhibázott kort látták benne, amely az ország megcsonkításához vezetett. Egyúttal változtak az épülettől elvárt igények is, így a pénztárcsarnokot az 1930-as években jóval egyszerűbb formában átépítették. A II. világháborúban megsemmisült üvegkupolát nem is építették újjá, egyszerű sátortetővel zárták csak le a teret. A most folyó munkálatok elsősorban ennek a helyreállítására irányulnak. A szocializmus idején az épület tulajdonosa is megváltozott, hiszen a Postatakarékpénztárt megszüntették. Az épület a Magyar Nemzeti Bank tulajdonába került, melynek Szabadság téri székháza szomszédos is volt vele. Jelenleg pedig a Magyar Államkincstár működik az épületben.

A pénztárcsarnok az 1980-as években (Fotó: Fortepan/Képszám: 32757)

A mostani helyreállításban viszont a Beruházási Ügynökség BMSK Zrt. az építtető, a terveket pedig a Fazakas Építésziroda készítette. Ha elkészül – decemberre ígérik az átadást –, ez a csodás kupola újra emlékeztet majd arra, hogy Lechner Ödön nemcsak a fantáziadús, színes homlokzatok mestere volt, hanem remek mérnök is, aki az új technikai lehetőségeket is kihasználva igyekezett magyar építészeti formanyelvet teremteni.

A nyitóképen: A Postatakarékpénztár épülete (Fotó: allamkincstar.gov.hu)