A Városligetbe már a XIX. század elején is szívesen jártak ki a pestiek kikapcsolódni, hiszen viszonylag közel volt a városhoz, mégis nagy zöld terület, illetve még egy tó is várta itt őket. Ezért a Pesti Állatkert is a park északi részét választotta helyszínéül. Egy ilyen intézmény gondolata már a reformkorban megfogalmazódott, de a történelmi események miatt csak az 1850-es évek végén tudtak komolyabban foglalkozni vele. Legfőbb támogatói Xantusz János zoológus, Szabó József geológus és Kubinyi Ágoston, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója voltak.

Többéves előkészítő munka után 1864-ben kapott engedélyt a Helytartótanácstól az Állatkerti Részvénytársulat, Pest városától pedig a következő évben sikerült megszerezniük az említett, mintegy 18 hektáros területet. Az új hasznosításra vonatkozó beosztási tervet Pecz Ármin városi főkertész, a ma is meglévő nagy tó terveit Reitter Ferenc mérnök készítette el. Az állatoknak otthont adó épületek megtervezésére pedig a kor tekintélyes építészeit, Szkalnitzky Antalt és ifj. Koch Henriket kérték fel. Alkotásaik kevéssé voltak dokumentálva, de annyit azért tudunk róluk, hogy a tevéknek piramist utánzó gúlát, a ragadozó madaraknak pedig fémcsarnokot építettek. Ma is áll még a Bagolyvár fantázianevű építmény, bár az elmúlt százötven év során áthelyezték és ki is bővítették.

Az Állatkert régi főkapuja (Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Klösz György fényképei. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.107)

Az Állatkert 1866. augusztus 9-én nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. A fajok számának növekedésével párhuzamosan újabb épületekre is szükség volt: már 1868 tavaszán felépült a zsiráfok – korabeli szóhasználattal foltos nyakorjánok – háza Lohr Antal tervei szerint, Hauszmann Alajos 1876-ban oroszlánházat épített ide, valamint később egy madárházat is létesítettek a park területén. A kezdeti nagy népszerűség után azonban a közönség lelkesedése alábbhagyott, és így az intézmény anyagi helyzete is megrendült. Serák Károly 1873-as igazgatói kinevezése fordította meg a kedvezőtlen folyamatokat, aki komédiásokat és mutatványosokat is meghívott. A növekedésnek indult bevételek mellett 1875 után már a főváros anyagi támogatása is segítette az intézményt, amely így egyre sikeresebb lett.

A honfoglalás ezredik évfordulójára az Állatkert is nagy attrakciókkal készült: egy valódi bennszülött törzset hozattak Afrikából, illetve egy nagyszabású mulatónegyedet is felépítettek, melynek az Ős-Budavára nevet adták. A XX. század elejére viszont a Székesfőváros jócskán megemelte a bérleti díjat, és mikor a nagy jövedelmet termelő Ős-Budavárát is bezáratta, az Állatkert csődbe jutott. A mögötte álló részvénytársaság a tulajdonjogot 1907-ben a városvezetésnek adta át, amely nagyszabású munkálatokkal kezdte meg fenntartói szerepkörét: a régi épületek nagy részét elbontották, hogy újakra cseréljék azokat.

Kós Károly, az Állatkert egyik tervezője (Forrás: wikipedia.org, Csomafáy Ferenc felvétele)

A következő év augusztusában megbízták Kós Károly és Zrumeczky Dezső fiatal építészeket a tervezéssel. A munkát nem mellesleg Neuschloss Kornél városi tanácstag – maga is építész – javaslatára adták a viszonylag kevés tapasztalattal rendelkező párosnak. Ők már az egyetemi tanulmányaik alatt a népi építészet felé fordultak, követve a kortárs finn kollégáik példáját. Mikor 1907-ben megszerezték diplomájukat, már egy valóságos kör alakult ki a hasonló látásmódú építészekből, akiket a Fiatalok csoportjaként tartottak számon. Törekvésük beillik egy nemzetközi áramlatba, mely Angliából indult: a gyáripar hatására visszaszorult kézművességet akarták újra feléleszteni, illetve megóvni az eltűnéstől. Erre a népművészet motívumainak, a népi építkezés szerkezeteinek felhasználása volt a legjobb eszköz. Kós és társai főleg Erdélyben gyűjtötték ehhez az ihletet, hiszen a középkori magyar művészet ott őrizte meg leghitelesebben ősi formáját. Elsősorban a Kolozsvár előtt elterülő Kalotaszeg vált építészetük forrásvidékévé.

Az Állatkert új főkapuja napjainkban (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

Kós és Zrumeczky egyik első alkotásán, az óbudai református parókián is megjelentek már a népi építészet jellegzetes formái. A Székesfőváros részéről Neuschloss Kornél végezte az építési ellenőrzést, és itt lett szimpatikus számára a két fiatal. Az Állatkert főkapuját és Elefántházát még maga tervezte meg, de a többi épületen egy kivételével (a Pálmaház Végh Gyula, Räde Károly és Ilsemann Keresztély munkája) Kós és Zrumeczky csillogtathatta meg tehetségét. Ők természetesen bizonyítani akartak, így alaposan utánajártak ennek a különleges épülettípusnak: külföldi tanulmányútra is mentek. Azt látták, hogy egy új, modern szemlélet kapott szárnyra az állatkertek tervezésében, melynek lényege, hogy az élőlényeknek nagyobb szabadságot kell adni, legalábbis vizuálisan: házaikat természeti környezetbe illesztve hitelesebbnek tűnik a bemutatásuk, ráadásul a pavilonszerű, kisebb építményeket sokkal olcsóbban lehetett kivitelezni is.

Az általános beépítési tervet 1909 elején nyújtották be engedélyezésre, amely elé nem is gördítettek akadályokat. Az építkezés tavasszal el is indult, és a következő év nyarára tizenhat pavilon készült el a páros tervei szerint. Az épületeket az állatok rendszertana szerint helyezték el: a nagyobb testű emlősök a park keleti felében, a Nagyszikla körül kaptak helyet, a madarak és a hüllők a nyugati oldalon lévő tó és Kisszikla körül leltek otthonra, középre pedig a legnagyobb érdeklődésre számot tartó majmokat költöztették.

Az Állatkert beosztása alapvetően azonos a száztíz évvel ezelőttivel (Forrás: zoobudapest.com)

Ahogyan Anthony Gall, a Kós Károlyról legutóbb megjelent monográfia szerzője írja, a népi építészetből származó formakincsükre tekintettel az állatkerti épületek összességét tulajdonképpen lehet egy kisebb faluként is értelmezni (Anthony Gall: Kós Károly. Az építészet mesterei. Holnap Kiadó, Budapest, 2019.). Ez esetben a Madárház jelképezi a templomot, hiszen a meredek toronysisakját négy kisebb fiatorony veszi körbe, követve a kalotaszegi templomok példáját. A bejárat fölötti keskeny ablakok a román stílust képviselik, hiszen az erdélyi falvak is a középkorban keletkeztek. A Fácánház egy gazdasági udvar szerkezetét követi, maga az épület – mely egy töltésen áll, hogy eltakarja a vasúti síneket – csupán az udvar hátterét adja. Kőkorlátos lépcső vezet fel a tornáchoz, ami az egyik legegyedibb megoldás a magyar nép építészetében. Az itt nyíló bejáratot egy karcsú, magas torony is hangsúlyozza, mely arányaiban szintén toronysisakra emlékeztet.

A Madárházon templomtornyokra emlékeztető sisak áll (Forrás: Fortepan/Képszám: 62582)

A Struccház egy másik tájegység, az Alföld építészetével mutatott rokonságot, hiszen vertfalas szerkezetű volt, fölötte pedig nádtető magasodott. Tartozott hozzá egy kör alakú épület is, valamint több, afrikai stílusban kifaragott bálványfa is. A II. világháborúban megsemmisült, és azóta sem építették újjá, így ez az egyetlen állatkerti épülete a tervezőknek, amely ma nem látható. A madarak világához tartozik még a Baromfiudvar is, mely – sok másik pavilonhoz hasonlóan – elpusztult, de az ezredforduló előtt indult nagy rekonstrukciós hullám idején újjáépítették.

A Struccház sajnos elpusztult, és nem is építették újjá (Forrás: Budapest Főváros Levéltára XV.17.d.328 KT szor 1/65-1)

A Kisszikla déli lejtőjén, a tó felé nézve a sarkvidéki állatok élőhelyét rendezték be a tervezők, melyhez egy farönkökből álló Norvégház is tartozott. Szintén a tó partjára – illetve részben a vízfelület fölé – helyezték a cölöpökre épített Krokodilházat, melynek szerkezetét bambusznád oszlopok alkották. A Majomház az eddigieknél sokkal markánsabb építmény, különösen a keleti végét alkotó őrlakás. Az erdélyi várépítészet (talán a kalotaszegi Sebesvár) ihlette: lábazatát kövek adják, északkeleti sarkához pedig tornyot illesztettek. A Majomház a mellette álló Kisrágcsálók házával és Kenguruházzal együtt – melyeket fatornác, kiugró oromzatok és zsindelytető jellemez – egy bájos kis teret fog közre. Nincs messze innen a Mókusház sem, mely az Állatkert legkisebb pavilonja, de ugyanúgy követi az erdélyi építészeti hagyományokat.

Őrlakás a Majomház nyugati oldalán (Forrás: Magyar Építőművészet, 1912. 11-12. szám)

A nagyobb testű állatoknak természetesen jóval nagyobb házakat építettek: a Szarvasházat füstlyukas, magas tető fedi, az oldalfalakat pedig rönkfából rakták. A Bölény- és bivalyház is hasonló technikával épült, ennek ihlető forrása Kós leírása szerint egy kalotaszegi kisbirtokos védelmi céllal megerősített tanyája volt. Ez a boronafalas toronyban is megnyilvánul. A Zsiráfház már pusztán a lakói miatt is az egyik legnagyobb belmagasságú, de szerkezetében is egyedi: lapos tetős hasábokból álló kompozíciója rendkívül előremutató, a merészen kiugró ereszek a következő években nagy népszerűségre tettek szert hazánkban. A Nagyragadozók háza robosztus megjelenésű, a vörös téglalábazat fölött a fehérre vakolt, nagy felületek jellemzőek rá. Főhomlokzatán félköríves árkádsor fut végig. A többi, pavilonszerű épülethez csupán a meredek oromzatok révén köthetők.

A Zsiráfház rendkívül előremutató formákat tartalmazott (Forrás: Magyar Építőművészet 1912. 11-12. szám)

Az Állatkert talán legismertebb épülete az Elefántház, melyet Neuschloss Kornél tervezett. A lakóira való utalásként az afrikai és az indiai építészet jegyeit is magába olvasztja az alapvetően szecessziós stílusú alkotás. Színes üvegablakok és a pécsi Zsolnay-gyárból származó pirogránit díszek gyönyörködtetik a szemet. A keleti művészetre félreérthetetlenül utalnak a türkiz kupolák és a minaret is. Hasonló stílusú a Főkapu is, melynek hatalmas csúcsíve elefántok hátán nyugszik, kúp alakú tetejét pedig körben jegesmedvék tartják.

Az Elefántház minaretje kilátóként is használható (Forrás: zoobudapest.com)

Az Állatkertbe olyan kiszolgálóépítmények is kerültek, mint a Tejcsarnok – ahonnan a látogatók vásárolhattak is – és a Várrom, mely nemcsak romantikus hangulatot árasztott, de a vasúti síneket is jótékonyan takarta el. Építettek hűsítő italokat, illetve cukorkákat árusító pavilonokat is. Az egységesség kedvéért még a szemeteskosarakat is a Kós–Zrumeczky-páros tervezte.

A budapesti a kontinens egyik legmodernebb állatkertje lett, és népszerűsége száztíz év után is töretlen. Hazai és külföldi látogatók tömegei keresik fel, akik nemcsak az állat- és növényvilágról szereznek bővebb ismereteket, hanem tudtukon kívül az ősi magyar építészetről is. Az épületek éppen ezért műemléki védelem alatt is állnak.

A nyitóképen: Az Állatkert főbejárata napjainkban (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)