Vannak olyan helyei a városnak, amelyek csak éjszaka ürülnek ki, vagy tán még akkor se: a felújított Széna téren is sok az ember hétköznap délután. Pedig már a buszvégállomás sincs itt, de ők nem is ezért jöttek, hanem nézelődni. A tér északi részét nemrég, október végén adták át újra, azóta pedig sokan jönnek lemeózni, jól sikerült-e a felújítás.

Az új téren bőven akad nézegetnivaló (Fotó: Juharos Róbert/pestbuda.hu)

A munkák 2019-ben a buszvégállomás építményeinek bontásával el is kezdődtek, de az önkormányzatváltás megakasztotta a folyamatot: a beruházást újratervezés után végül csak idén valósította meg a II. kerület. A módosított koncepcióban több lett a zöld terület és kevesebb a burkolt felület, a tervező, Márkus Gábor azonban ugyanaz maradt. Az eredmény egy esztétikus és nagyon jól használható tér lett, amely azonban nem emlékpark – de erről később.

Az eredeti, 2018-as elképzelések alapján a teret a Széll Kálmán térrel összehangoltan újították volna fel, végül most csak az északi rész újult meg, de az eredmény megfelelő lett (Fotó: Juharos Róbert/pestbuda.hu)

Míg a 2018-ban a Fővárosi Közgyűlés által megszavazott – és 2,5 milliárdos összegből finanszírozni tervezett – korábbi elképzelés a Csalogány utca és Ostrom utca közötti „eredeti” Széna tér felújítását is tartalmazta volna, összehangolva a területet a Széll Kálmán térrel, a mostani, végül 800 millióból megvalósult munkák csak az északi, Margit körút – Bakfark Bálint utca –Varsányi Irén utca – Csalogány utca által határolt területre terjedtek ki.

Bár ez a rész a tér legnagyobb és immár parkosított, valódi köztérként működő része, de egyben a legfiatalabb is, hiszen csak a második világháború után jött létre. Itt ugyanis eredetileg a Régi Szent János Kórház XVIII. századi épülete állt, Buda első közkórháza. Az egyszerű barokk épület, mely később szeretetotthonként működött, a II. világháborúban megsérült, majd felújítás helyett egyszerűbbnek gondolták lebontani. Így született meg az a foghíjtelek, amely a közelmúltig a Zsámbéki-medencébe induló Volán-buszok végállomásaként szolgált, a mai felújítással pedig a Széna tér legszebb részévé vált.

A Régi Szent János Kórház épülete 1911 körül, előtte Nepomuki Szent János szobrával. A kép a Csalogány utca felől készült, balra a Margit körút egy kis szakasza látható (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A felújítás egyik nagy előnye, hogy a régmúltat nagyon ötletesen jeleníti meg: a kórház épületének egykori alapvonalát például fából készült sáv jelzi a burkolatban a tér Csalogány utcai járdáján. Ugyanígy megjelenítették a régi budai városfal vonalát is: ha megfigyeljük, a Margit körúti járda mellett húzódó terméskő sáv az egykori városfal megmaradt szakaszának a folytatása. 

Ugyanilyen fontos történelmi emlék maga a városfal maradványa, melyet sokan ugyan az egykori Budai Polgári Lövölde, ma Jégkert étterem falának vélhetnek, de nem az, ha arra járunk, álljunk meg és vegyük szemügyre alaposabban! Maga a lövölde épülete a Széna tér legrégebbi és egyúttal legértékesebb emléke, éppen ezért is fájó, hogy az előtte csúfolkodó fehér sátor szinte teljesen eltakarja az alacsonyan fekvő házat, ezen a térfelújítás sem változtatott.

Nepomuki Szent János egykori szobrának oszlopdarabja ugyanoda került vissza, ahol az alkotás egykor állt. Mögötte, a bicikliutat keresztülszelő vékony sötét sáv az egykori kórház alapvonalát jelzi (Fotó: Juharos Róbert/pestbuda.hu)

Visszakerült viszont eredeti helyére Nepomuki Szent János szobrának posztamensdarabja, amely egykor a kórház bejárata előtt állt. A tér feltárása során előkerült oszlopdarabot olyan formában állították ki, ahogyan megtalálták, ahogyan a kórház egyik, szintén a régészek által feltárt homlokzati oszlopát, amelynek darabjait elfektetve helyezték el az egyik növénykazettában, közel ahhoz a helyhez, ahol egykor állt, így kissé drámai módon érzékeltetve az idő pusztító hatását.

A kórház egyik, a földből előkerült oszlopának maradványait is elhelyezték az egyik növénykazettában, közel ahhoz helyhez, ahol eredetileg álltak (Fotó: Juharos Róbert/pestbuda.hu)

Ugyanezt érezhetjük, ha belenézünk a három kronoszkóp egyikébe. Ezeket a kilátókra telepített fix távcsövekre emlékeztető szerkezeteket úgy állították föl, hogy beléjük kukucskálva egy-egy archív képet lássunk a Széna térről, fölnézve pedig ugyanazt az utcarészletet láthatjuk ma. Izgalmas dolog elmerülni a történelemben! 

A gyalogosokat nem akadályozzák fölöslegesen kanyargós utak, könnyű a közlekedés a téren keresztül. Előtérben a városfal vonalát jelző kősáv a burkolatban (Fotó: Juharos Róbert/pestbuda.hu)

Fontos eredmény, hogy a felújítás figyelembe vette a térhasználati szokásokat, ami egyáltalán nem magától értetődő szempont: számos esetben előfordul, hogy egy fejben kialakított koncepciót erőszakolnak rá a valóságra, majd meglepődéssel tapasztalják, hogy az emberek levágják az indokolatlanul kanyargós ösvényeket, és nem ülnek le a kényelmetlen kőpadokra. Itt azonban a már meglévő közlekedési útvonalakat meghagyták, így aki csak átsuhanna a téren, továbbra is akadály nélkül teheti meg: a Varsányi Irén utca felőli út keresztülszeli a teret, egyenesen a zebrához vezet, és a Széll Kálmán tér felé sem zárja el semmi a haladást. Igaz, ez konfliktusok forrása is lehet, ottjártunkkor ugyanis a Varsányi Irén utcai szakaszon egészen nagy sebességgel húztak el mellettünk a biciklisek és rolleresek.

Ülőkék a szökőkút előtt, padok a növénykazetták szélén: a tér már nem csak áthaladásra szolgál. A szökőkút lecsorgó vizét oldalról piros-fehér-zöld lámpák világítják meg (Fotó: Juharos Róbert/pestbuda.hu)

A korábban valóban csak közlekedésre használt tér egyúttal célpont is lett: a közepén kialakított szökőkút (melyet piros-fehér-zöld ledek világítanak meg) körüli ülőkékre ugyanúgy le lehet ülni, mint a magasított növényágyások szélére telepített padokra: a hétköznap délután ellenére is többen ücsörögnek itt, többségében jól öltözött, várakozó emberek, de nézelődő nyugdíjasok is.

Az egykori Lövölde, ma étterem fehér sátra melletti részen sok nyírfát telepítettek, kérdés, mennyire bírják majd a forró nyarakat  (Fotó: Juharos Róbert/pestbuda.hu)

Az ücsörgést a wifi és a lámpaoszlopokba épített USB-töltők is segítik, no meg persze a rengeteg zöld felület: néhány nagyobb fát meghagytak, de több tucatot ültettek is (például tölgyet, mezei juhart, nyírt), amelyek a jövőben értékes árnyékot nyújthatnak majd a nyári hőségben, túlélésüket pedig öntözőrendszer segíti. A nagyjából térdmagasságig emelt növényágyásokat hófehér szegély keretezi, amely azonban nem tűnik túl praktikus választásnak, idővel valószínűleg szürke lábnyomok egész kollekciója borítja majd. 

Az 1944-es eseményekre a Margit körút túloldalán, a bevásárlóközpont helyén egykor álló fogház udvarán kivégzett Szenes Hanna mellszobra utal (Fotó: Juharos Róbert/pestbuda.hu) 

Bár a tér a régebbi korok emlékeit szépen megjeleníti, emlékparknak mégsem nevezhető, a XX. századi tragikus események felidézésével ugyanis hadilábon áll. Rengeteg ember lelte halálát a téren vagy annak közelében: a második világháborús időszak rémtetteire Fáskerti Zsófia alkotása, Szenes Hanna bronzszobra emlékeztet, azé a fiatal lányé, akit a mai Mammut 2 helyén egykor álló fogház udvarán végeztek ki. Az ötvenhatos forradalomra pedig egy szintén új, fekete betonból készült alkotás utal (melyet a Hatdé művészeti csoport készített), és amelyen az ötvenes években használt hétköznapi használati tárgyak lenyomatai láthatók. Miközben azt találgatjuk, melyik lenyomat milyen eszközé lehet (van itt fedőtől kezdve kávédarálón át puskáig sok minden), az az érzésünk támad, hogy hiába jópofa ugyan ez a szobor, az '56-os mártírokhoz méltónak legkevésbé sem nevezhető, sokkal inkább illene egy kortárs kiállításra, mint köztérre. 

Hétköznapi tárgyak 1956-ból: ez a szobor emlékeztet a forradalomra a felújított téren (Fotó: Juharos Róbert/pestbuda.hu)

Sokkal érzékletesebb az a tabló, amelyet a tér egyik, leginkább trafószekrénynek ható elemére erősítettek fel, és amelyen '56-ot megélt emberek mesélik el személyes élményeiket a forradalom napjairól. A hosszabb interjúkat a szereplők fotói melletti QR-kódot beolvasva meg is nézhetjük, a tablón 2-3 fontosabb, érdekesebb mondat szerepel csak, de ezek is segítik átérezni, hogyan is élték meg az egyszerű városlakók az eseményeket. 

A tablón szereplő személyek személyes történetekkel idézik fel 1956-ot. Jobbra a kórház előkerült homlokzati oszlopának töredékei (Fotó: Juharos Róbert/pestbuda.hu)

Ugyanígy jól sikerült elem az emlékek útvesztőjének nevezett installáció, amely tulajdonképpen egy burkolatba ágyazott, a téren körbefutó idézetcsík, rajta négy magyar alkotó versével: Bereményi Géza: Széna tér; Térey János: A városi hadviselés gyakorlata; Márai Sándor: Mennyből az angyal és Szenes Hanna: Meghalni című művein hosszasan elmerenghetünk.  

Balra az 1989-es kopjafás, jobbra a 2001-es fémzászlós 56-os emlékmű a Mammut bevásárlóközpont előtt (Fotó: Juharos Róbert/pestbuda.hu)

A forradalom hőseinek méltó megjelenítése azonban most is elmaradt. Bár a Széna tér történelmi tragédiákkal súlyosan terhelt terület, eddig mégsem született olyan alkotás, amely megfelelő módon tudná megjeleníteni ezt. Sem az 1989-ben a mai Mammut 2 mellett felállított kopjafás emlékkő, sem a 2001-ben mellette felállított '56-os fémzászló nem méltó ehhez, sem a most fölállított betonhasáb. Pedig vannak kiváló példák arra, hogyan lehet diszkréten, mégis elementáris erővel emléket állítani egy hely borzalmas történelmének: gondoljunk csak az Országház előtti cipőkre a Duna-parton. Arra járva az ember önkéntelenül is lehalkítja a hangját, és fejet hajt az áldozatok előtt, a Széna téren azonban egyik alkotás sem képes erre, sem a fémzászlóról, sem a betonhasábról nem jut eszünkbe sem Szabó bácsi (Szabó János, a Széna téri ötvenhatosok parancsnoka), sem a többi ötvenhatos hős. Most lehetőség nyílt volna egy olyan alkotás fölállítására, amely az ismert és ismeretlen hősök áldozata előtt egyaránt tiszteleg. Ez azonban elmaradt, így a Széna tér, bár a régmúltat remekül feltárja az arra járók előtt, ötvenhattal már nem tudja megtenni ugyanezt.

A Széna tér északi részének rekonstrukciója tehát kissé ambivalensnek tűnik: az esztétikum és a használhatóság szempontjából remek munka, jól használható és szerethető tér lett, amely a múlt egyes elemeit szépen megjeleníti, az igazán tragikus, az emlékezetpolitika szempontjából jelentősebb események felidézésével azonban adós maradt. Reméljük, hogy a tér déli részének most elmaradt, jövőbeni felújítása majd helyrebillenti ezt az aránytalanságot. 

Nyitókép: Juharos Róbert/pestbuda.hu