A XIX. században Budapest hatalmasra nőtt, azonban a beáramló új munkaerő számára alig volt megfelelő lakás. A budapesti lakásviszonyok – már ami a szegényebb emberek lakhatását érinti – siralmasak voltak. Nagyon sokan éltek egyszobás pincelakásokban, de azok sem voltak sokkal jobb helyzetben, akik olyan szobában élhettek, amely a föld felett volt, hiszen 5-10 vagy akár még több ember, azaz akár több család is élhetett egyetlen szobában. Nagyon sok munkás csak ágyat bérelt egy lakásban vagy szállóban, de még azt is meg kellett osztaniuk mással, akár idegennel is.

A hajléktalanok ellátását nem önkormányzati vagy állami szerv, hanem egy egyesület végezte Budapesten, mégpedig az 1880-ban magánkezdeményezésre alapított Hajléktalanok Menhelye Egylet. Ekkor élés kihágásnak, rendbontásnak számított, ha valakit az utcán fekve, ott hálva talált a rendőr, elvitték toloncházba.

Az egylet hajléktalanszállókat működtetett, de e civil szervezet más irányban is tevékenykedett, például mintamunkáslakások építésébe is belefogott. Az egylet már 1883-ban kezdeményezte egy ilyen „lakótelep” megépítését. Végül 1896-ban jött létre az egyezség a főváros és az egylet között. A telket Budapest adta, azzal a céllal, hogy száz családnak épüljön otthon, és a költségekre 151 200 forintot fordított.

A lakótelep felavatása a Vasárnapi Ujság 1897. december 19-i számában 

A munkáslakásokat a Kén utcában építették fel, összesen 4 darab egyemeletes épületet emeltek. Ne a mai lakótelepi lakásokra gondoljunk itt,  e négy házban összesen 96, azaz házanként 24-24 darab szoba-konyhás lakás épült, amelyhez pince és padlásrész tartozott. A házakat 1897. november 28-án adták át. A Magyar Újság ezt írta az új lakásokról 1897. november 27-én:

„Alapja lesz ez a munkáslakás-kérdés végleges megoldásának. Mert Podmaniczky Frigyes báró, a »Hajléktalanok menhelye« egyesület elnöke és az egyesületnek buzgó titkára, Neuschloss Ödön, nagyiparos megtalálták a módját, hogy munkáslakásokat építsenek, anélkül, hogy teher súlyosodnék akár a fővárosra, akár a társadalomra.”

A lakások egyenkénti építési költsége 1500 forint volt, és bérlakásként hasznosították őket, egy lakás éves bérét eredetileg 104 koronára tervezték, de végül évi 195 korona lett, ami ugyan magas volt (egy munkás fizetésének 40 százaléka), de ennek ellenére itt valójában nem a haszonszerzés volt a cél, inább egyfajta mintának szánták, hiszen e közel száz lakás csepp volt a tengerben. A lakbér sokáig nem is változott, míg a piaci lakbérek folyamatosan növekedtek.

36 négyzetméter, egy szoba 4-5 fős családoknak, ez akkor majdhogynem luxus volt (Forrás: Vasárnapi Ujság 1897. december 19.)

Az volt ugyanis az eredeti elképzelés, hogy e házak példaként szolgálnának vállalkozóknak, akik ilyen lakásokat építenének nagyobb számban, amelynek fejében az államtól kedvezményeket kaphattak volna, hogy üzletileg is megérje a beruházás. Az egylet arra törekedett, hogy olcsó, de nem rossz minőségű anyagokkal és jó munkát végző vállalkozókkal dolgoztassanak, akik egyébként itt árkedvezményt is adtak, ezért a lakások jó minőségben készültek el. Magukat az elkészült lakásokat a Pesti Napló 1897. november 29-i száma így írta le:

„A munkásházakban teljes demokrácia uralkodik. Mindenik lakás egyforma, fehérre meszelt konyha s fehérre meszelt egyablakos utcai szobából áll. A konyha világosságot az ajtóba metszett ablakból kap. A konyhában vasból készült takaréktűzhely, a szobában kis vaskályha van. Egyelőre ez az egész bútorzat. Mert a kilencvenhat lakás még üres, de már mindnek van gazdája, akik bizonyára türelmetlenül várják 29-dikét, amikor új lakásukba bevonulhatnak. Négy-öttagú család pompásan elfér egy ilyen lakásban, amely világos, tiszta és egészséges.”

A szobák mérete 22, a konyháé 13 négyzetméter volt, a konyhából egy kamra is nyílt. A konyhákban nem volt folyóvíz, a folyósókon – amelyekről 6-6 lakás nyílt – volt 2-2 vízcsap, és folyosónként 3 árnyékszék, azaz két lakáshoz tartozott egy. A pincékben alakítottak ki mosókonyhát.

A lakótelep vége a bontás előtt, 2016-ban (Fotó: pestbuda.hu) 

Azaz azért itt is 4-5 fő lakott egy szobában, de ez akkor a beköltöző 96 családnak jelentős előrelépés volt. A házak átadásán a már idézett Pesti Napló-cikk szerint a sok előkelőség is megjelent:

„Az épületek átadásánál megjelentek a főváros részéről: Halmos János és Gerlóczy Károly polgármesterek, dr. Seregi Zoltán tanácsjegyző, Poor Ferenc IX. kerületi elöljáró, Máltás Hugó rendőrtanácsos, dr. Bruck Jakab egészségügyi tanácsos, Vaszilievics János tanácsos, Fenyvessy Adolf fővárosi bizottsági tag, a Hajléktalanok Menhelye Egyesület részéről pedig báró Podmaniczky Frigyes elnök, Neuschloss Ödön titkár s az egyesület számos tagja.”

A telep házait 1925-ben emeletráépítéssel tovább-bővítették, újabb lakásokat alakítottak ki bennük. Az átadáskor tervezett közös fürdőház, óvoda és üzletépület már nem épült fel. Az 1980-as évekre Kis Dzsumbujnak nevezett lakóházakat 2016-ban bontották el.

Nyitókép: A lakótelep házai (Fotó: Vasárnapi Ujság 1897. december 19.)