Weiss Manfréd és testvére, Berthold a saját ötletüknek köszönhetően építették fel a hatalmas Weiss-műveket Csepelen. A nagy ötlet a húskonzerv volt, amelyet Globus néven dobtak piacra, és elsősorban a hadseregnek szállították. Ha már a hadsereg beszállítói voltak, kihasználták e kapcsolatot. A húskonzervgyártás mellett a Weiss testvérek ebben az időben régi katonasági lőszerek felújítását is vállalták. Amire a katonaságnak mindig szüksége van, az az élelem és a lőszer, a siker adott volt. Ehhez a termékpalettához később természetesen más gyártmányok is társultak, például olyan termékek is, mint a hihetetlenül népszerűvé váló mozgó tábori konyha. Ennek köszönhetően 1922-re a kis üzem hatalmas gyáróriássá vált Csepelen.

Weiss Manfréd és menyasszonya, Alice von Wahl fotója 1885-ben (Fotó: Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Fényképtár, leltári szám: 93.930)

A Népszava című lap, amely a Magyar Szociáldemokrata Párt közlönyeként működött, tehát nem volt sem a kapitalizmus, sem az uralkodó rendszer támogatója, ezt írta Weiss Manfrédról 1922. december 28-án:

„Weiss Manfréd modern kapitalista volt az értelemben is, hogy a tőkésgazdálkodás által megvont határokon belül nem hatalmaskodással és elzárkózó gőggel, de észszerűen fogta föl a munkásság szempontjait a munkaviszonyt illető kérdésekben. […] A munkabérproblémákkal — hangsúlyoznunk kell ennek kivételes voltát a mindenfajta magyar nagyvagyonok részéről — Weiss Manfréd nem látta elintézettnek a dolgozók ügyét. A szülőnőotthon, a tüdőbetegszanatórium, a gyermekotthon és bölcsőde értékes alkotásai.”

Weiss Manfréd 1857-ben született Pesten, kereskedelmi akadémiát végzett, és inaséveit egy hamburgi gyarmatáru-kereskedőházban töltötte. Rátermettségét és kivételes tehetségét jól mutatja, hogy már 20 évesen a kereskedőház cégvezetője lett. Ám ekkor, 1877-ben hazatért, mert édesapja megbetegedett. Itthon testvérével, Bertolddal 1882-ben vágtak bele a konzervüzletbe, üzemük a „Weiss Berthold és Manfréd Első Magyar Conserv Gyár” nevet viselte, és még nem Csepelen, hanem a Lövölde téren működött. 

A konzervgyár még a Lövölde téren

Ám hamarosan átköltöztek a Közvágóhíd területére, és itt már a fém konzerdobozokat is maguk gyártották. Mivel a konzervgyártás és a lőszergyártás technológiája hasonló volt, a szabad kapacitásokat a hadsereg régi gyalogsági lőszereinek felújításával töltötték ki.

Hogy a Weiss-gyárak Csepelre költöztek, az egy baleset következménye volt, ugyanis 1890-ben a tölténygyártó részlegben robbanás történt, ami miatt a hatóság a lőszergyártás áthelyezését írta elő. Ekkor esett a választás a Csepel északi részén lévő lakatlan területre, ahol 1892-ben kezdte meg a termelést a Weiss Manfréd Lőszergyár, és a jövőben egyre inkább a csepeli területre összpontosult a termelés. A cég mind a konzerv-, mind a lőszergyártás területén folyamatosan növekedett és bővült, és a termelés támogatására egyre több üzemegységet hoztak létre, köztük például acél- és rézkohót, kovácsműhelyt, hengerművet, raktárakat és egyéb épületeket is. A termékpaletta is bővült, 1901-ben kezdték el például gyártani, szintén a katonaság részére a mozgó, vontatható tábori konyhákat. 

Ételért várakozók a Weiss Manfréd népkonyha előtt 1914 augusztus 30-án (Fotó: Fortepan, Országos Széchényi Könyvtár) 

Az egyre hatalmasabb gyár óriási vagyont jelentett Weiss Manfrédnak (Bertold 1896-ban politikai pályára lépett, és a gyár vezetése ezért egyedül Manfrédra hárult), aki – mint a Népszava cikkéből is kiderült – a dolgozói érdekeivel is törődött, támogatott jótékonysági egyleteket, szegényeket, épített kórházakat, bölcsödét, korszerű munkáslakásokat, és e tevékenységét a háború alatt csak fokozta, kifejezetten sokat adakozott ekkor egészégügyi célokra. 

Vagyoni helyzetét jól szemlélteti, hogy 1917-ben 34 millió korona (ma 19,4 milliárd forintnak felel meg) adót fizetett, azaz hihetetlen összegek felett rendelkezhetett. Nem csoda, hiszen a hatalmas gyár az I. világháború alatt ért a csúcsra, a hadsereg ugyanis hatalmas készleteket igényelt, és a munka már három műszakban folyt, 1917-ben például 330 millió lőszert szállítottak a katonaságnak, de ekkor már egyéb termékek, például repülőgépek is készültek a csepeli üzemben. Még javában dúltak a harcok, amikor már tervezték az átállást a béketermelésre, ezért a háború után viszonylag gyorsan tudtak váltani, ekkor ekevasakat, varrógépeket, kerékpárokat, majd motorkerékpárokat és traktorokat is gyártottak.

A csepeli gyártelep korabeli képeslapon

Weiss Manfréd életére nagy csapást jelentett a Tanácsköztársaság, ugyanis a tanácsrendszer államosította a gyárat, és a pusztítást látva öngyilkosságot kísérelt meg, mérget vett be, és csak 1920-ra épült fel annyira, hogy bécsi gyógykezeléséből hazatérhetett. Azonban már csak két évet élt, ugyanis 1922 novemberében agyvérzést kapott, és 1922 december 25-én, 40 napnyi szenvedés után, délután 6 órakor elhunyt. Ugyan módos kereskedőcsaládba született, de az, amit elért, páratlan volt a maga nemében, hiszen a semmiből épített fel egy hatalmas gyárkomplexumot, és lett a valaha élt egyik leggazdagabb magyar.

A Weiss Manfréd-gyárban előállított Fokker C. V típusú repülőgépek 1917-ben (Fotó: Fortepan/Képszám: 57933)

Ezt a sikert, és a jelentős társadalmi felelősségvállalást az állam és a magyar királyok is elismerték, Weiss Manfréd nemcsak sok testület, szervezet vezetője, tagja, elnöke lett, de 1896-ban Ferenc Józseftől – csepeli előnévvel – nemességet, 1916-ban főrendiházi tagságot, majd IV. Károlytól 1918-ban bárói címet kapott. Közben 1901-ben, az előző évi párizsi világkiállítás sikere nyomán Vaskorona-renddel, illetve a hadifejlesztések terén elért eredményei elismeréseként a Ferenc József-rend középkeresztjével is kitüntették. Ennek ellenére megmaradt puritán, istenfélő embernek, aki a gyárral és az emberekkel törődött. Nem csoda, hogy temetése igazi nagyszabású megemlékezés volt, nemcsak a hazai elit, de a munkásság is meggyászolta. A már idézett Népszava-cikk az alábbi sorokkal zárul:

„A csepeli munkásszervezetek választmánya szerdán délelőtti ülésében kimondotta, hogy a Weiss Manfréd-művek mindazon munkásai, akik csütörtökön délelőtt nem dolgoznak, részt vesznek a temetésen. Gyülekezés délelőtt 11 órakor az Andrássy út 116. szám alatti gyászháznál.”

Horthy Miklós kormányzó és Weiss Manfréd (Fotó: Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Fényképtár,  leltári szám: 96,216)

Csak a csepeli üzemekből összesen 4000 ember érkezett az Andrássy úti villához, de természetesen a kormányzat és a felső tízezer képviselői is megjelentek. A 8 órai Ujság 1922. december 29-i tudósítása hosszan sorolta az előző napi temetésen megjelent nobilitásokat, akik közül a legelső helyen a következő személyeket említette:  

„Ott láttuk József Ferenc főherceget Álgya-Papp Sándor tábornok kíséretében. Walkó Lajos kereskedelemügyi minisztert, Bárczy István dr. államtitkárt a kormány képviseleteiben, Lukács László ny. miniszterelnököt, Hazai Samu báró ny. honvédelmi minisztert, Szterényi József báró ny. kereskedelemügyi, minisztert, Széchenyi Emil grófot, Hevesi Simon főrabbit, Tolnay Kornél dr.-t, a Máv. volt elnökét, Némethy Károly ny. államtitkárt, Heinrich Ferenc volt kereskedelemügyi minisztert.”

A temetési szertartást természetesen Hevesi Simon főrabbi vezette, a fent idézett cikk szerint „fényes papi segédlettel”. A temetést magát a lap így írta le:

„A gyászbeszédek és az imák elhangzása után a koporsót és a koszorúkat elhelyezték a villa előtt várakozó gyászkocsira és megindult a menet az Andrássy-uton, a Felső erdősor-utcán, a Köztemetői-uton keresztül a Kerepesi-úti izraelita temetőbe. Óriási tömeg kisérte a koporsót, mintegy 6000 ember vonult fel az Andrássy úton, egészen a temető kapujáig. A temetőben rövid ima után örök nyugalomra helyezték Weiss Manfrédot a családi sírboltban. A temetési szertartás idején az összes budapesti és környéki gyárakban a munka a gyász jeléül félóráig szünetelt.”

A Csepeli Weiss Alice Gyermekágyas Otthon egyik régebbi kórterme 1941-ben. Az otthont az 1904-ben elhunyt felesége emlékére alapította Weiss Manfréd (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény) 

Weiss Manfréd halálával a hatalmas birodalom nem hullott szét, azt a nyolc örökös egyben tartotta, a vezetést Weiss Manfréd két veje, Chorin Ferenc és Kornfeld Móric igazgatta tovább. A gyár tehát tovább szolgálta az országot egészen addig, míg a II. világháború alatt a megszálló németek, konkrétan az SS a család Svájcba való távozásának feltételeként át nem vette az üzemet. A németek visszavonulásukkor mindent elvittek, ami mozdítható volt. A háború után, 1946-ban állami felügyelet alá került a gyár, majd 1948-ban államosították, 1950-től Rákosi Mátyás Vas- és Fémműveknek, 1956-tól Csepel Vas- és Fémműveknek hívták. 

A Csepel Vas- és Fémművek Trösztöt a Minisztertanács 1983. június 30. napjával szüntette meg, mert akkor már évek óta nem tudta törleszteni a felvett hiteleket, és nem volt esélye a válságból való kilábalásra. Egységeiből ekkor önálló vállalatok jöttek létre, s próbáltak megfelelni az egyre nehezebb piaci kihívásoknak.

Nyitókép: Weiss Manfréd és Bertold első, Lövölde téri üzemének látképe (Wikipedia)