Fábián Gáspár 1885. január 2-án született Székesfehérváron, felmenői több generáció óta az építőiparban dolgoztak. Apja az elzász-lotharingiai Mülhausenben folytatott hosszabb tanulmányokat, ahová a családja is elkísérte, így a fiatal Gáspár ott kezdte az elemi iskolát. Szülővárosába hazatérve a helyi reáliskolába íratták be, amit színjeles eredménnyel végzett. Sokan felfigyeltek kitűnő kézügyességére, és a művészi pálya felé próbálták terelni, de ő a családi hagyományokat is fontosnak tartotta, így 1905-ben építészmérnöknek jelentkezett a Királyi József Műegyetemre, és fel is vették.

Fábián Gáspár szobra, Orbán Antal alkotása (Forrás: Digitális Képarchívum, képszám: 027563)

Tanárai olyan kiválóságok voltak mint Hültl Dezső, Hauszmann Alajos, Schulek Frigyes, Nagy Virgil vagy Aigner Sándor. Mindnyájan a történelmi stílusokban dolgoztak: a két első főleg barokkban, utóbbiak pedig románban és gótikában. Fábián elsőként Aigner mellé jelentkezett segédnek, így részt vett például az Erzsébet Örökimádás-templom tervezésében. Diplomáját 1908-ban szerezte meg, ezután Nagy Virgil hívta meg asszisztensének, akivel két évig dolgozott együtt.

Sokat tanult a kitűnő mesterektől, amit pályázati sikerei is bizonyítanak: 1910-ben például ő kapta meg a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium 1200 korona értékű utazási ösztöndíját. Ezt a remek lehetőséget Olaszország bejárására használta fel. Hazatérve már megbízásokat is kapott (például jászapáti gimnázium, székesfehérvári árvaház), így biztos egzisztenciával a háta mögött családot alapított: 1911-ben nősült meg, felesége Horváth Anna lett, aki hét gyermekkel ajándékozta meg férjét, hat fiú mellé egy leányt is szült neki.

Az Erzsébet Örökimádás-templom (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A családi boldogság azonban nem tartott sokáig, a történelem közbeszólt: az életerős Fábiánt az első világháború kitörésekor besorozták a budapesti 4. pionír ezredbe, és előbb a szerb, majd az orosz harctérre került. Megszakítás nélkül közel egy évig teljesített frontszolgálatot, érdemeiért főhadnaggyá léptették elő. Bár nem sebesült meg, a kíméletlen körülmények még az ő egészségét is kikezdték: a tífusz ledöntötte a lábáról. Több mint fél évig kezelték kórházban, majd rokkanttá nyilvánították, így a háború hátralévő részében már nem kellett harcolnia.

Fábiánnak nemcsak testi, de lelki ereje is párját ritkította, óriási munkabírással rendelkezett, és azt kamatoztatta is. Felgyógyulása után egyszerre kezdett tanulni és dolgozni: visszatért a Műegyetemre, ahol 1918-ban közgazdasági mérnöki oklevelet szerzett, majd két évvel később le is doktorált ebből. Ezzel párhuzamosan pedig minden munkát elvállalt, amit kínáltak számára: tervezett állomásokat a Szentendre–Visegrád vasútvonalra, vagy egyetemi épületeket az újonnan alapított debreceni campusra. De az építészi tevékenységen túl tanított a Felső Építő Ipariskolában, és szerkesztője volt az Új Lap című folyóirat közgazdasági rovatának.

A Felső Építő Ipariskola ma az Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kara (Forrás: hu.wikipedia.org)

Az újságírás korábban sem állt távol tőle, már 1910-től rendszeresen publikált az Építő Ipar című szaklapba, 1920-ban azonban a főszerkesztői feladatokat is rábízták, amire természetesen nem mondott nemet. Ez a rendkívüli teherbírás nem kerülte el a politika figyelmét sem, és a Trianon utáni kormányok pártfogásukba vették: Wass Józseftől kapta a legtöbb megbízást, aki 1920–1922 között kultuszminiszter volt, azután pedig a Népjóléti és Munkaügyi Minisztérium vezetője lett. Így Fábián számos egészségügyi intézmény tervezéséhez jutott: ilyen volt például a fővárosban az angyalföldi elmegyógyintézet és a Madarász Viktor utcai csecsemőkórház, sokkal jelentősebbek voltak viszont vidéki épületei, a nyíregyházi, kisvárdai, de különösen a szekszárdi közkórház.

Nemcsak a kormányzattal ápolt jó kapcsolatokat, hanem a Katolikus Egyházzal és a különböző szerzetesrendekkel is. A jezsuiták még a háború előtt bízták meg az érdi novíciusházuk (újoncház) és kápolnájuk tervezésével, valamint ugyanehhez az időszakhoz tartozik a Notre Dames Nővérek törökbálinti rendházának bővítése is. Dombóvárra a Szent Orsolya Rendnek tervezett iskolát 1912-ben, Mezőkövesden a jezsuita rendnek templomot épített, Rákospalotán pedig az Ybl Miklós tervezte Clarisseum Intézetet alakította át a szaléziek iskolájává 1924-ben.

A Szent Margit Gimnázium 1935-ben (Forrás: Fortepan/Képszám: 21577)

Budapesti főműve is egy szerzetesrendi iskola, amelyet az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek megbízásából tervezett 1930-ban, és ma a Szent Margit Gimnáziumként ismerjük. A Villányi út elején áll (Villányi út 5–7.) és messziről magára vonzza a figyelmet ez a pazar neobarokk épület. Stílusa az alaprajzban is megjelenik, amely igen mozgalmas: a hosszú, középső traktushoz a két végén egy-egy rövidebb szárny csatlakozik, mely előre és hátra is kinyúlik, így tulajdonképpen egy lapos H betűt formál. Bejárata a központi épületrészből előrelépő kiszögellésben (rizalit) nyílik, melyet oszlopos kapuépítmény (úgynevezett portikusz) foglal magába. A rizalitot felül egy tört vonalú, jellegzetesen barokk oromzat koronázza, amely mögött az épület jelképének számító karcsú kupola magasodik. Belsejében egy gyönyörű dísztermet is kialakítottak. Az épület kivitelezése éppen a gazdasági világválság éveire esett, de a sok nehezítő körülmény ellenére 1933-ra elkészült. Fábián itt megtalálta az arany középszert arra, hogyan lehet az egyébként meglehetősen költséges neobarokk stílust a szűkös anyagi viszonyokhoz igazítani.

A Szent Margit Gimnázium díszterme 1935-ben (Forrás: Fortepan/Képszám: 21573)

A gimnáziummal párhuzamosan három budapesti templomát viszont középkori stílusokban tervezte, mert az emberek tudatában ez a korszak fonódott össze leginkább a Katolikus Egyházzal. A két világháború közötti igen sanyarú viszonyok között nagyon sok templomot kellett felépíteni Budapesten, mert a dualizmus idején ezek száma nem tartott lépést a népesség intenzív növekedésével. Az egyház pénze tehát megoszlott a sok helyszín között, egy-egy épületre kevesebb jutott, ami külső megjelenésükön is tükröződik.

A terézvárosi Szent Család-templomot (1930–1931, Szondi utca 67.) ráadásul nagyon előnytelen helyre, bérházak közé szorított keskeny telekre kellett felépíteni, így eleve nem is lehetett számolni igazán pompás eredménnyel. Fábián tulajdonképpen a körülményekhez képest itt is kihozta a legtöbbet az adott helyzetből: a Szondi utca monoton képét egy üde színfolttal élénkítette. Stílusa is különlegesnek mondható, ugyanis a tervező a gótika Angliában kialakult Tudor-változatát alkalmazta, amely viszonylag ritka nálunk. Erre nem annyira jellemző a magasba törés, a csúcsívek is nyomottabbak – a helyszínhez valójában ez illett, hiszen egy igazán sudár torony itt nem is tudott volna érvényesülni. Ezért az épület barna homokkővel borított homlokzata elé inkább két alacsonyabb torony lép. Közöttük két Tudor-íves előcsarnokból nyílnak a bejáratok, mely fölött egy hatalmas üvegablak biztosítja a fény megfelelő beáramlását.

A Szent Család-templom a Szondi utcában (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

A Ferencváros külső részében, az Üllői és az Ecseri utak találkozásánál 1930-ra felépült Szent Kereszt-templomot is jócskán meghatározták a két világháború közötti nehéz körülmények. Az első világégés idején barakk kórházakat létesítettek ezen a környéken a sebesült katonák ellátására, a húszas években azután ezekből szükséglakásokat létesítettek a Budapestre menekült tömegek részére. Ez volt a hírhedt Mária Valéria-telep, a főváros legnagyobb nyomornegyede. Rengetegen laktak itt, akik ráadásul fokozott lelki gondozásra szorultak, így egyértelmű volt, hogy nagy- méretű templomot kell építeni. Emiatt a háromhajós hosszházat a szentély előtt egy keresztházzal is bővítette a tervező, bár ennek szárai viszonylag rövidek. A főhomlokzat szélein álló két torony ellenben igen magas és messziről magukra vonják a figyelmet. Az épület szerkezetét vasbeton pillérek határozzák meg, ami viszont a külsőn nem jelenik meg, azt Fábián barna homokkővel burkolta és neoromán stílusúra rajzolta. A kissé komor külsőt egy gazdagon díszített, színes belső tér ellensúlyozza.

A Szent Kereszt-templom az Üllői és az Ecseri utak találkozásánál (Forrás: hu.wikipedia.org)

A Középső-Ferencvárosban, a Haller és a Mester utcák találkozásánál álló Szent Vince-templom terveit szintén 1930-ban készítette el Fábián, itt azonban a válság súlyosabban szólt közbe és az építkezés végül csak öt évvel később indulhatott meg. Megérte kivárni a kedvezőbb pénzügyi légkört, mert így itt is egy hatalmas, kétezer főt befogadni képes templomot építhettek. Hosszanti elrendezésű, de a három hajóját egy tágas keresztház is metszi, melynek következtében az alaprajza egy gyönyörű latin keresztet formál. A hosszház jobb oldalára került a szintén tekintélyes méretű, 55 méter magas torony, melynek csúcsos sisakja tovább hangsúlyozza a magasba törést. A homlokzatra egyébként a félköríves nyílások jellemzőek, a tervező szeme előtt ugyanis az észak-itáliai románkori templomok lebegtek. Ezt a bejárati előcsarnok tömzsi pillérein túl a főhomlokzat közepét uraló rózsaablak is szépen mutatja.

A Szent Vince-templom a Mester és a Haller utcák találkozásánál (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

Fábián Gáspár, a történelmi stílusok szerelmese a klasszicizmushoz is jól értett, melynek legékesebb példája az 1933-ban felszentelt székesfehérvári Prohászka Ottokár-emléktemplom. A középpontos elrendezésű épületet egy hatalmas félgömb kupola koronázza, mely már teljes egészében vasbetonból készült, és a maga nemében ország legnagyobb ilyen épületrésze. Bejárata egy hatoszlopos, monumentális kapuzat mögött nyílik, ez is jelzi, hogy előképe a római Pantheon volt. Fábián több mint ötven templomot tervezett országszerte, de mind közül ezt tekintette főművének. Büszke volt, hogy a nagyra becsült egykori székesfehérvári püspöknek ilyen méltó épületet alkothatott, ráadásul a saját szülővárosában.

A Prohászka Ottokár-emléktemplom Székesfehérvárott (Forrás: hungaricana.hu)

Bármennyire erős szervezete volt is, elképesztő munkatempója visszaütött rá és 1936 augusztusában agyvérzést kapott. Szerencsére maradandó károsodás nélkül felgyógyult, de ezután már nem dolgozott annyit, alkotói korszaka az 1938-as nyugalomba vonulásával teljesen lezárult. Élete utolsó másfél évtizedét népes családjának szentelhette, köztük érte a halál 1953. január 13-án. A Prohászka-emléktemplom kertjében helyezték örök nyugalomra, ahol 1990-ben szobrot is állítottak neki.

A nyitóképen: A Szent Margit Gimnázium 1935-ben (Forrás: Fortepan/Képszám: 21577)