Vajon honnan ered a Tábor-hegy neve? Nos, a Hármashatár-hegy és a Remete-hegy között húzódó, 1847 előtt németül „Lagerberg”-nek (szó szerint: Tábor-hegy) nevezett dolomitrög nevének eredetére kétféle magyarázat is létezik. Az egyik elmélet szerint a neve a lábánál felépült, hajdani aquincumi, római légiótáborra utalhat. Egy másik elképzelés szerint Buda 1686-os, töröktől való visszafoglalása során egy katonai tábort állítottak fel itt a szövetséges erők, és innen ered az elnevezés.

Az igazságot talán már sosem fogjuk megtudni, az azonban érdekes, hogy a hegy régi német neve hogyan is vált magyarrá, a többi, környékbeli német hely- és dűlőnévvel együtt. Az átkeresztelés – amelyről már egy korábbi cikkünkben írtunk – Döbrentei Gábor író, költő, MTA-tag, királyi tanácsos nevéhez fűződik, akinek kezdeményezésére – 1847-ben – 56 budai dűlő, forrás, völgy és hegy (köztük a Tábor-hegy) kapott a korábbi német helyett magyar nevet.

A Királylaki út felől a barlanghoz vezető Gréti-ösvény (Fotó: Benyó Gergely/pestbuda.hu)

A cserszömörcés karsztbokorerdővel borított hegyorom Óbuda Hármashatárhegy nevű városrészének területén található. Nyugatról a Hármashatárhegyi út, délről a Remetehegyi árok, keletről lakott terület – a Máramarosi és a Királylaki út – határolja, északon pedig a Nagy-Farkas-torok völgye jelenti természetes határát. Kelet felé, a Bécsi út irányába lefutó lankáit egykor Óbuda Táborhegy nevű városrészeként ismertük, azonban 2012-ben a Fővárosi Közgyűlés – Óbuda hegyvidéke néven – ezt összevonta az addig különálló Mátyáshegy, Remetehegy és Testvérhegy városrészekkel.

A Tábor-hegy a Hármashatár-hegyhez hasonlóan felső triász kori fődolomitból és tűzköves mészkőből épül fel, felszínét úgynevezett nummuliteszes mészkő és briozoás márga fedi. Előbbi óriásira nőtt egysejtűek kis pénzérmékre emlékeztető lapos mészházaiból, utóbbi egykori tengeri mohaállatkák maradványaiból áll.

A hegy igazi érdekessége azonban az oldalában, 311 méteres tengerszint feletti magasságban kelet felé nyíló, 162 méter hosszú, 16 méter mély és 5 méter magas, megkülönböztetetten védett Tábor-hegyi-barlang. A barlangot legkönnyebben a 137-es autóbusz Erdőalja út 43. nevű megállójából, a zöld Ω (azaz barlang) jelzésű turistaúton lehet megközelíteni, amely eleinte a szűk hegyvidéki utcákon kanyarog, majd a még szűkebb és meredekebb, két telek között húzódó, „Gréti-ösvényen” át fordul be az erdőbe, és jut el a barlangig.

Az ösvény a Tábor-hegy meredek lejtőjén halad (Fotó: Benyó Gergely/pestbuda.hu)

Az ösvény a nevét – a 2000-res évek elején – arról a néhai Klárikné Grétáról kapta, aki a közeli Máramarosi úton működő, egykori óvoda vezető óvónője volt a háború után. A köztiszteletben álló hölgy – akit a hegyvidékiek nagyon szerettek – épp az ösvény – a Királylaki út felől nézve – bal oldalán álló házban lakott. A Hármashatárhegyi útról – amellyel párhuzamosan halad az Országos Kéktúra útvonala is – eljuthatunk a barlanghoz, ha letérünk róla a zöld kereszt jelzésű, Fekete salak útra, amely a közeli Guckler Károly út (erdei tanösvény) folytatása, és amely nevét egykori útburkolatáról kapta. Erről az útról is a zöld Ω jelzés vezet a sziklaüreghez, majd tovább lefelé, az említett buszmegállóba.

A zöld barlang jelzés letér a barlang felé (Fotó: Benyó Gergely/pestbuda.hu)

A korábban Farkastoroki-, Hármashatárhegyi- és Óbudai-barlangnak, Táborhegyi-sziklaüregnek is nevezett barlang bejárata természetes módon a szabadba nyílik, ellentétben a környékbeli barlangokkal, amelyek bejáratát általában a kőbányászat vagy az alapozási munkálatok során találták meg. A közelben ilyen természetes bejárattal csak a Gellért-hegy egyes barlangjai rendelkeznek.

A barlang a Hármashatár-hegy vonulatát felépítő, repedezett dolomitrétegekben alakult ki, mintegy 200-250 millió évvel ezelőtt, a felső triász időszakban; így ez a járatrendszer a Budai-hegység egyik legrégebben keletkezett barlangjának számít. A hegység dolomitban kialakult barlangjai közül a második leghosszabb. A dobogó tetejéről 2011-ben taszította le az akkor a közelben felfedezett Királylaki-barlang, amely a különleges kristálykiválásai miatt értékes.

A barlanghoz vezető ösvény utolsó szakasza télen (Fotó: Benyó Gergely/pestbuda.hu)

A barlanghoz vezető ösvény utolsó szakasza nyáron (Fotó: Wikipedia)

A Tábor-hegyi-barlang térben is szerteágazó járatait – csakúgy, mint a környék többi barlangja esetében – a mélyből feltörő termálvizek oldották ki, de megfigyelhetők benne a földmozgások által keletkezett repedések, és az ezeken át befolyó vizek nyomai is. Ha belépünk a barlang természetes úton megnyílt bejáratán, rögtön a legnagyobb, jobbra és balra is kiszélesedő terembe (Előcsarnok) érkezünk, amelynek falain észrevehetjük a hévizes barlangokra oly jellemző ívelt, ún. gömbüstös oldásformákat, amelyeket az egykor itt – jelenlegi ismereteink alapján igen lassan – örvénylő termálvíz hozott létre.

Sajnos a barlang előtti információs táblát összefirkálták (Fotó: Benyó Gergely/pestbuda.hu)

A barlang bejárata az 1931-ben emelt kőoszloppal (Fotó: Benyó Gergely/pestbuda.hu)

A bejárati vasrács, amely általában nyitva van (Fotó: Benyó Gergely/pestbuda.hu)

A boltíves mennyezetre tekintve feltűnik, hogy több felszakadt nyíláson át beszűrődik a kinti fény, amely ennek a teremnek minden évszakban sejtelmes hangulatot kölcsönöz. Később, ahogyan a Duna vízszintje egyre csökkent, a barlangból is eltűnt a termálvíz, pontosabban mélyebbre került; így valószínűleg napjainkban is alakítja, oldja a kőzetet, csak épp jóval mélyebb rétegekben.

 Belépünk az Előcsarnokba (Fotó: Benyó Gergely/pestbuda.hu)

Ha körbenézünk a barlang kupolaszerű termében, cseppköveket nem láthatunk. Ennek nem az az oka, hogy az évszázadok alatt az aquincumi római légiósoktól az óbudai sváb szőlősgazdákig mindenki hazavitt volna egy-egy darabot emlékbe. Egész egyszerűen ebben a barlangban nem alakultak ki ilyen képződmények. Ez pedig a dolomit számlájára írható: ugyanis ez a kőzet a beszivárgó csapadékvizek hatására máshogy oldódik, mint a mészkő, amelyben legszebb cseppkőbarlangjaink (például a közeli Pál-völgyi-barlang) képződtek. A dolomitból a csapadékvíz oldása során cseppkövek helyett mosóporhoz hasonló, ún. dolomitliszt keletkezik, amely sok helyen a felszínen is megfigyelhető.

Alaprajz és hosszmetszet a Tábor-hegyi barlang első szakaszairól (Forrás: dunaipoly.hu)

Az első tudományos cikk a barlangról 1913-ban jelent meg a Természettudományi Közlönyben, Horusitzky Henrik geológus, a Magyar Királyi Földtani Intézet egykori igazgatójának tollából. 1919-ben Kadić Ottokár, a hazai ősember- és barlangkutatás elindítója mérte fel a sziklaüreget, és alaprajz-, hossz- és keresztmetszet-térképet készített róla. Kutatását a Pannonia Turistaegyesület Barlangkutató Szakosztályának tagjai is segítették. A kutatók feltérképezték a barlang Bejárati fülkéjét, Előcsarnokát, majd – kőtörmelék közt kúszva-mászva – az innen lefelé egyre mélyülő és szűkülő Folyosóját, valamint Hátulsó szakaszát és Rókalyuknak elnevezett üregét. Felmértek egy közvetlenül a barlang mellett húzódó, 12 méter hosszú hasadékot is, amely a barlang Előcsarnokához kapcsolódik. A barlangászok ekkor még úgy gondolták, hogy az Előcsarnokban lerakódott, kőtörmelékes agyag nem túl vastag, ezért nem lenne értelme ásatást végezni itt.

A barlanghoz vezető turistautak (Forrás: dunaipoly.hu)

Az 1920-as években már egyre több turisztikai folyóirat, útikalauz is foglalkozik a barlanggal (például a Barlangkutatás; Budapest Duna-jobbparti környéke; Természet; Turistaság és Alpinizmus; Turisták Lapja). 1927-ben Schreier Ferenc barlangkutató is felmérte az üreget, és új részeket fedezett fel, amelyekről térképet, metszeteket is készített. A Rókalyukban még beljebb jutott, és új üregeket tárt fel.  Ezért a Hátulsó szakaszt átkeresztelte Pitvarnak, a Rókalyukat pedig Toroknak nevezte el. Utóbbi elején lévő kisebb járatok neve Nagy- és Kisfülke; a Hátulsó szakaszból nyílóké pedig Zug és Ravaszlyuk lett.

Schreier Ferenc alaprajza a Tábor-hegyi-barlangról (1929, forrás: Wikipedia)

Schreier Ferenc helyszínrajza a Tábor-hegyi-barlangról (1929, forrás: Wikipedia)

Schreier Ferenc hosszmetszete a Tábor-hegyi-barlangról (1929, forrás: Wikipedia)

Schreier a Zugban érdekes módon nem agyagos, hanem humuszos betöltődést és kisebb gerincesek (például mezei nyúl) csontjait találta meg. Ezek arra utaltak, hogy e járat egykor közvetlen kapcsolatban lehetett a felszínnel: a humusz és a csontok egy később eltömődött töbörből mosódhattak be. A bejárat felé visszakanyarodó, de az alatt húzódó Ravaszlyuk lett a barlang akkori legmélyebb pontja: a kutató itt már 8 méter mélyen járt a Bejárati fülke alatt. Az eddig feltárt részek egy csigalépcsőszerű barlangot kezdtek sejtetni.

Az Előcsarnok mennyezetének beszakadásain sejtelmesen szűrődik be a fény (Fotó: Benyó Gergely/pestbuda.hu)

A bejárat feletti, leomlófélben lévő sziklatömböket 1931-ben megerősítették, és aládúcolták egy kőből rakott oszloppal, amely ma is látható. A barlang előtti teret is rendezték: itt kőpadot és korláttal ellátott kilátóteraszt alakítottak ki, valamint turistautat építettek ki a barlanghoz. Mindemellett most már elindultak az ásatások is: a Magyar Királyi Földtani Intézet igazgatósága Kadić Ottokárt kérte fel ezek vezetésére. A régészeti feltárás során a bejárat közelében pleisztocén kori (több, mint 12 ezer éves) emlősök (vadló, gyapjas orrszarvú és gímszarvas) jó állapotban megmaradt csontjaira bukkantak. De jó néhány őskőkorszaki cserépedény-töredék is felszínre került.

A kihalt gyapjas orrszarvú, amelynek csonjait megtalálták a barlangban (Forrás: Wikipedia)

Csak néhány évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a barlanggal kapcsolatban hátborzongatóbb dolgokra is fény derüljön. A Friss Újság 1938. április  2-i száma arról ad hírt, hogy, a Tábor-hegyi-barlang közelében három holttestet találtak: két fiatal nőét és egy fiatal férfiét. A nyomozás során kiderült, hogy a két nőt a férfi főbe lőtte, ezután önmagával is végzett. Sajnos ezzel nem ért véget a barlanghoz köthető szomorú események sora: a Mai Nap 1939. május 2-i száma arról számol be, hogy kirándulók egy halott férfira bukkantak a barlangban, akinek át volt lőve a feje.

A barlang 1943-ban különleges védettséget kapott; feltárásához a továbbiakban a Földművelésügyi Minisztérium engedélyére volt szükség. A barlang a II. világháború idején többször nyújtott menedéket a helyieknek. Az 1950-es évek budai hegyekről szóló turistakalauzai már részletes leírásokat közöltek a barlangról, és innentől kezdve a turistatérképeken is jelölték. 1958-ban Szabó Tibor, a Városterv Barlangkutató Csoport tagja végzett felmérést a barlangban, majd ennek eredményei alapján elkészítette a barlang 1:200 méretarányú alaprajz térképét. Ez idő tájt újabb járatokat is találtak; s ekkoriban már bizonyossá vált, hogy egy zegzugos hévforrásbarlangról van szó.

Aranyos fodorka a barlangban (Fotó: dunaipoly.hu)

Aranyos fodorka a barlang külső szikláin (Fotó: Benyó Gergely/pestbuda.hu)

1965-ben újabb kutatásokba kezdett a Bányászati Kutató Intézet Denevér Barlangkutató Csoportja a sziklaüregben. Néhány alkalommal megfigyelték, hogy lámpájuk lángja imbolyog, ami arra utalt, hogy új járat lehet a közelben, amelyen keresztül a huzat feléjük áramlik. Elgondolásuk be is igazolódott: egy néhány méter hosszú, addig ismeretlen szakaszt tártak fel, öt-hat órás bontással. Ennek végpontján ismét nagy huzatot észleltek a kövek közti résekből, azonban a kutatás itt megakadt: a szűk hely és a törmelék akadályozta a továbbjutást. 1968-ban a további törmelék-eltávolításhoz egy drótkötélpályát alakítottak ki, amely felgyorsította a bontási munkálatokat. A kutatás során vadmacska-koponyát, denevér- és patkánycsontokat is találtak, de ezekről Vértes László – a híres régész és őslénykutató – és Jánossy Dénes ornitológus, őslénykutató megállapították, hogy azok holocén koriak (földtörténeti jelenkor), ezért nincs nagy jelentőségük.

1984-re a barlang sajnos sok helyen feltöltődött törmelékkel és szeméttel. Ezért a Szilikátipari Központi Kutató Tervező Intézet (SZIKKTI) II. számú Barlangkutató Csoportja barlangtisztító túrákat szervezett, és újabb kutatásokat is végeztek. 1987-ben ugyanez a csoport új szakaszokat fedezett fel, ugyanakkor 4-5 köbméter szemetet is eltávolított a járatrendszerből, ezért – és életveszélyessége miatt – javasolták a barlang lezárását, ami nem sokkal később, egy rácsos vasajtó segítségével meg is történt. Egy – a barlangászok munkáját nehezítő, életveszélyessé vált – 2 tonnás kőtömböt feldaraboltak, és eltávolítottak a barlangból, így a kutatás az 1990-es években is folytatódhatott.

Kitekintés a barlangból (Fotó: Benyó Gergely/pestbuda.hu)

1998-ban majdnem tragédia történt: túrázás közben egy fiatal pár alatt beszakadt a barlang teteje, amelynek következtében az üregbe zuhantak, de a csodával határos módon – csonttörésekkel és zúzódásokkal – megúszták az esetet. A tűzoltók mentették ki és szállították kórházba őket.

A Pilisi Parkerdő Zrt. munkatársai 2018-ban felújították a barlang előtti kőpadot és kilátóteraszt, ahonnan még ma is szép kilátás nyílik Óbudára, bár a fák ágai már jócskán belenyúlnak a látképbe. Védőkorlátot és információs táblát is elhelyeztek itt, utóbbit sajnos egyesek – csakúgy, mint a barlang külső sziklafalait – összefirkálták.

A barlang egyik alsó járata (Fotó: Wikipedia)

Ereszkedés a barlang alsó járataiba (Fotó: dunaipoly.hu)

A bejáratot elzáró rácsot általában nyitva tartják a Duna–Ipoly Nemzeti Park munkatársai, de ettől függetlenül a barlangot mindenki csak saját felelősségére látogassa! A bejárat után következő termet még nyugodtan megcsodálhatjuk, de ennek végében korlátot helyeztek el a barlangászok, nem véletlenül: innentől a barlang hirtelen szűkülni és mélyülni kezd, két meredek falú aknája az alsó járatokba vezet, amelyeknek látogatása veszélyes; éppen ezért (és a barlang és benne élő denevérek védelme érdekében is) csak a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságának engedélyével és szakavatott barlangi vezetővel lehetséges.

A Duna–Ipoly Nemzeti Park munkatársai pár éve egy korlátot helyeztek el a barlangban, az Előcsarnok végén (Fotó: Benyó Gergely/pestbuda.hu)

Érdemes tehát felkeresni ezt az aprócska barlangot, kirándulásunkat akár egy Hármashatár-hegyi túrával összekötve. Ha tavasszal látogatunk ide, feltétlenül csodáljuk meg a barlang felett, a Tábor-hegy sziklagyepes tetején, a szép és védett tavaszi héricseket és leánykökörcsineket. A barlang kilátóteraszáról Óbuda és a Pesti-síkság felé pillantva pedig képzeljük el, ahogyan az őskor embere kémlelhette innen a tájat. Vagy azt, ahogyan a barlang „végignézte” innen a történelmet: a római légiók masírozását az aquincumi katonai táborban vagy éppen a svábok kitelepítését, akik szőlőteraszokat alakítottak ki – többek között – itt, a Tábor-hegy oldalában is.

Kilátás a barlang előtti kilátóteraszról az óbudai Főtáv-kéményre (Fotó: Benyó Gergely/pestbuda.hu)

De előtte szemtanúja volt annak, ahogyan a filoxéra a XIX. század végén kipusztítja a szőlőt, amelyre azért néhol, a hegyoldalban még emlékeztet néhány erdővel benőtt teraszmaradvány. Látta, amint „feje fölé” – szintén ebben az időszakban – feketefenyveseket telepítenek Guckler Károly erdőmester kezdeményezésére, aminek köszönhetően megindulhatott az erdősödés, így ma már a Tábor-hegy is a főváros zöld tüdejének részét alkotja.

Nyitókép: A barlang bejárata az 1931-ben emelt kőoszloppal (Fotó: Benyó Gergely/pestbuda.hu)