Spiegel Frigyes 1866-ban született Pesten, a város ebben az időben indult rohamos fejlődésnek. Műszaki érdeklődése az építészmérnöki pályára terelte, amely az építkezési láz közepette biztos megélhetést kínált. A Királyi József Műegyetemen 1887-ben szerzett diplomát, majd Freund Vilmos mellett helyezkedett el, de alkalmanként dolgozott a színházaikról híressé vált Ferdinand Fellner – Hermann Helmer építészpárosnak is.

Hat év tapasztalatszerzés után 1893-ban Weinréb Fülöppel közösen saját irodát alapítottak. Együttműködésük során Spiegel készítette a terveket, társa a megbízások megszerzéséért, valamint az épületek kivitelezéséért felelt. A XIX. század végén és a XX. század elején számos bérházat építettek így, amelyeknek homlokzatát Spiegel eleinte neobarokkra, majd szecessziósra rajzolta. Utóbbiakról váltak igazán híressé, ugyanis a stílus első hazai képviselői voltak: már az 1890-es évek második felében átemelték a Nyugat-Európában is frissen megjelent színes növényi, állati és emberi alakokat saját alkotásaikra.

Az Izabella utca 94. szám alatti Lindenbaum-ház Spiegel első szecessziós alkotása (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Bő másfél évtized után az iroda felbomlott, és 1909-ben Spiegel Márkus Gézával létesített közös vállalkozást. Ez már nem volt ilyen hosszú életű és 1912-ben Englerth Károly lett Spiegel új munkatársa. Az ő együttműködésüket a történelem szakította meg: a Tanácsköztársaság bukása után – melyben aktív szerepet vállalt – 1919-ben számos baloldali művészhez hasonlóan Nagyváradra emigrált. A város ekkor már román megszállás alatt állt, így a magyar hatóságok felelősségre vonását el tudta kerülni, mégsem kellett távolra szakadnia hazájától. Csupán öt évet maradt a Körös-parti Párizsban, 1924-ben visszatért Budapestre.

Itthon egészen megváltozott körülmények várták: a megcsonkított országban érthető módon konzervatív közhangulat uralkodott. Az országvesztésért a kormányzat a korábbi évtizedek liberális szellemiségét okolta, melyet a művészetekben a szecesszióval azonosítottak. A játékos kísérletezésnek többé nem volt terepe, az építészetben a biztonságot sugárzó, jól ismert stílusokat kellett alkalmazni. Ez a szigor az ország talpra állása után az 1920-as évek végére oldódni kezdett, így egyre többen tértek haza külföldről is. A művészekkel együtt a nyugaton ekkor terjedő újabb stílusok is bejutottak az országba, ahol hamar táptalajra leltek.

A Lajta Béla tervei szerint épült Parisiana mulató (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A legújabb divat szerint a homlokzatokat különböző módon – például lépcsőzetesen vagy V alakban – megtört vonalakkal díszítették és erről kapta az irányzat a korabeli cikkcakk dekoráció nevet. Az 1960-as években kezdtek rá külön szakkifejést használni: ez lett az art deco. A lépcsőzetes formák valójában már korábban is feltűntek a budapesti épületeken, a korát rendszerint meghaladó Lajta Béla már az első világháború előtt is ilyen pártázattal díszítette például a Parisiana mulatót a VI. kerületi Paulay Ede utca 35. szám alatt (1907–1909). A párták között álló nőalakok a kubizmus hatását, a ruhájukat díszítő geometrikus alakzatok pedig az ókori Közel-Keletet juttathatják eszünkbe.

Az art deco a két világháború között is főleg a részletformákban ismerhető fel: inkább az iparművészetben hódított, viszonylag kevés épület valósult meg teljesen e stílusban. Ferkai András és Bolla Zoltán kutatásai szerint erősen keveredett a korszak három meghatározó építészeti irányzatával: a konzervatívval, a népi-nemzetivel és a modernnel. Az első tulajdonképpen a történelmi stílusok továbbélését, a Horthy-rendszerben főleg a neobarokkot jelenti, a második alatt Kós Károly és társai épületeit értjük, míg a harmadik funkcionalista építészetet (például a bauhaust) jelöli. Bolla röviden így mutatta be a stílust:

„A magyar art deco épületállomány a szecessziós tizedét sem éri el, a magyar városok arculatát – leszámítva a XI. kerület egy kisebb részét – nem határozta meg. […] Az 1920-as évek második felében a növényi ornamensek domináltak, az évtized végén a kubista-expresszionista gúla- és ékformák, amelyeket 1930 körül felváltott a homlokzatok vízszintes sávozása, hogy aztán pár évre rá ez az építészet is belesimuljon a modernizmus uniformizálódó formanyelvébe.”

Spiegel Frigyest is magával ragadta ez a dekoratív irányzat, és az újlipótvárosi Pannónia utca 19. szám alá egy ízig-vérig art deco épületet tervezett. Valójában ekkor sem egyedül dolgozott, fiatal kollégájával, Kovács Endrével vezettek közös irodát. Valószínűleg ezúttal is Kovács szerezte a megbízást, ami nem volt különösebben nehéz feladat, hiszen a kerület beépítése a két világháború között nagy lendületet vett.

Újlipótváros a Nagykörúton kívül fekszik, de a városrendezési terv ezt a területet is érintette: bérlakásokat irányoztak elő ide. A körút ezen része épült ki legkésőbb, csupán 1896-ban adták át, és ekkor nyitotta meg kapuit a kerület emblematikus épülete, a Vígszínház is. Néhány szecessziós bérház már épült a XX. század elején is, melyek közül városképileg a Vidor Emil tervezte úgynevezett Palatinus-házak a legmeghatározóbbak (1911). A nagyobb mértékű bérlakásépítés azonban az 1920-as évek végére tolódott, a Fővárosi Közmunkák Tanácsa 1928-ban döntött a Szent István park létesítéséről egy egykori parkettagyár helyén.

Újlipótváros látképe háttérben a Palatinus-házakkal, 1912 (Forrás: Fortepan/Képszám: 53617)

Az építkezési láz a folyótól kissé beljebb futó Pannónia utcára is kiterjedt tehát, ahová az építészpáros egy ötemeletes bérházat tervezett. Homlokzatát észak-európai mintákat követve téglával borították, az Északi-, illetve a Balti-tenger körül ugyanis évszázadok óta ez volt a bevett szokás. Spiegel épületén a tégla mellett inkább a műkő elemek hordozzák az art deco szellemiségét: főleg a kapu és a két hatalmas zárt erkély.

A Pannónia utca 19. számú bérház kapuja (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A viszonylag szerény bejáratot ugyanis széles és magas keret veszi körül: kétoldalt függőleges vájatokkal tagolt pillérek tartják a merészen előreugró párkányt, mely a szélein két gömböt is hordoz. A kapu igazi érdekessége azonban a szemöldökkő és e párkány közötti mező (lunetta), melyet szögletesen megtörő vonalak hálóznak be, mintegy labirintust eredményezve. E motívum értelmezhető az antik szerencseszimbólumból, az úgynevezett szvasztikából képzett összefüggő sornak is. Az ablakok műkő keretei sokkal keskenyebbek és dísztelenek, bár a kapu fölött állót szintén egy plasztikus szemöldökpárkány koronázza.

A homlokzat fő attrakciója egyértelműen a két zárt erkély, melyek három szintet fognak át. Felületüket ugyanúgy szögletesen megtörő vonalak díszítik, melyek azonban rendezettebbek, sőt valójában szimmetrikusan tekeregnek az erkélyek szélein, valamint az itt nyíló ablakok alatt és fölött is. A vonalak közül téglalap alaprajzú kövek – úgynevezett gyémántkváderek – emelkednek ki az erkélyek felületéből, melyek szintén szabályosan veszik körbe az ablakokat. Az art decót képviseli még a lépcsőzetesen záródó oromzat, melynek tetején pártázat vonul végig, kissé egzotikus-keleties ízt adva az épületnek.

Az épület főhomlokzata számos art deco stílusjegyet vonultat fel (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Spiegel Frigyes – akinek német vezetékneve magyarul tükröt jelent – tehát a szecesszió után az art decot is pazarul mutatta be, a Pannónia utcai bérháza tükrözi a stílus jellegzetességeit. Az épületet 1929-ben adták át és ez lett a mester utolsó előtti alkotása. Az építész remekművekben gazdag élete 1933. február 26-án zárult le.

A nyitóképen: A Pannónia utca 19. számú bérház (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)