Akár egy libegőzés keretén belül is meglátogatható a János-hegyi-átjáróbarlang. Ha ezt a lehetőséget választjuk, akkor a Libegő felső állomásától kétféleképpen is eljuthatunk a bejárathoz.

Bármelyik útirány mellett döntünk, a kiindulópont a Libegő felső állomása melletti, nemrég szépen felújított kilátóterasz. Aki a könnyebb, gyorsabb utat választja, az innen a zöld háromszög jelzésen lefelé ereszkedve, arról a – gépjármű-forgalom elől lezárt – Jánoshegyi útra (zöld barlang jelzés) térve érheti el a sziklaüreget.

A János-hegyi-átjáróbarlanghoz vezető túránk kiindulópontja lehet a Libegő felső állomása (Fotó: Benyó Gergely/pestbuda.hu)

Aki közben „meghódítaná” Budapest legmagasabb (a budai hegyek negyedik legmagasabb), 527 méter magas hegycsúcsát, a János-hegyet, az a kilátóterasztól az egymással párhuzamosan haladó piros sáv – piros háromszög – zöld háromszög  jelzéseken juthat fel az Erzsébet-kilátóhoz. Innen a gyönyörű fővárosi panoráma megtekintése után a piros barlang jelzés szerpentinútján lefelé cikkcakkolva éri el a célt.

A János-hegy alatti, nemrég felújított kilátóterasztól egy rövidebb és egy hosszabb úton is eljuthatunk a barlanghoz (Fotó: Benyó Gergely/pestbuda.hu)

 Kilátás a János-hegy alatti kilátóteraszról (Fotó: Benyó Gergely/pestbuda.hu)

A könnyebb és gyorsabb út 10, a hosszabb 20 percet vesz igénybe, de persze a kettőt összefűzve egy körtúrát is tehetünk, útközben pedig – így, tél végén – rengeteg hóvirággal találkozhatunk az erdőben. A barlang a Szépjuhászné felől is könnyen elérhető, de akár egy hosszabb túrába is beilleszthető.

Hóvirágok a barlang felé vezetõ piros barlang jelzés mentén (Fotó: Benyó Gergely/pestbuda.hu)

A János-hegyi-átjáróbarlang egy 18 méter hosszú, dolomitban keletkezett sziklaüreg, a környék egyik érdekes tájképi eleme. Szabadon látogatható, könnyen járható, barlangi alapfelszerelés sem szükséges a felfedezéséhez. Összes hazai társához hasonlóan védett természeti értéknek minősül, hiszen a természet helyre nem állítható, egyedi képződménye, gazdasági, természettudományos és történeti jelentősége megkérdőjelezhetetlen.

Ahol a piros barlang jelzés eléri a Jánoshegyi út aszfaltját, ott találjuk az átjáró bejáratát (Fotó: Benyó Gergely/pestbuda.hu)

Az átjáróbarlang bejárata közvetlenül a Jánoshegyi útról nyílik (Fotó: Benyó Gergely/pestbuda.hu)

A barlang bejárata közelről (Fotó: Benyó Gergely/pestbuda.hu)

A szaknyelv ezt a viszonylag ritka barlangtípust alagút szelvénytípusú barlangnak vagy röviden átjárónak nevezi, hiszen egyetlen járatból áll, amelynek két bejárata egymáshoz közel helyezkedik el, így egy pár perces rövid mászás segítségével könnyen és gyorsan átjuthatunk egyiktől a másikig. A barlangászok az alacsonyabban – 455 méter tengerszint feletti magasságban – fekvő nyílását hívják bejáratnak, a magasabban – 458 méteren – nyílót pedig kijáratnak.

Tájékoztató tábla a barlang bejárata előtt (Fotó: Benyó Gergely/pestbuda.hu)

A barlang bejáratánál le kell guggolnunk, hogy bejussunk (Fotó: Benyó Gergely/pestbuda.hu)

A közvetlenül a Jánoshegyi út melletti sziklacsoportban található, északra néző, íves – 2 méter széles és 1,3 méter magas – természetes bejáratnál még le kell guggolnunk, hogy átjussunk rajta, de ha ezen túlvagyunk, belül már végig felegyenesedve folytathatjuk felfedezőutunkat, hiszen egy átlagosan 3 méteres belmagasságú és 2 méter széles járatba jutunk. A folyosó többször irányt vált: alsó szakasza először vízszintesen halad délkeleti irányba, majd középső szakasza lankásan felfelé tart dél-délnyugati irányba.

Ezután tovább emelkedve, ismét délkeleti irányban haladunk, míg végül kelet-északkelet felé fordulva lépünk ki a barlangból, a hegyoldal lejtőjére. Az 1,7 méter széles, 2 méter magas kijárat természetes jellegű, négyszög alakú. Közvetlenül előtte, a folyosó mennyezete már 4,5 méter magasan emelkedik felettünk, és egy hegyes csúcsban végződő, kupolára emlékeztető kürtővé alakul, amelyben két kis méretű, ablakszerű nyílás helyezkedik el. Kilépve a barlangból egy keskeny, kissé meredek, de rövid ösvényen jutunk vissza a Jánoshegyi út aszfaltjára.

Pillantás a barlang folyosójáról a kijárat felé (Fotó: Benyó Gergely/pestbuda.hu)

 Visszatekintünk a bejárat felé (Fotó: Benyó Gergely/pestbuda.hu)

Az átjáró folyosóján már teljesen felegyenesedve haladhatunk (Fotó: Benyó Gergely/pestbuda.hu)

A barlangot a szakirodalomban korábban többféle néven is említették: nevezték egyszerűen Jánoshegyi-barlangnak, vagy Jánoshegyi-sziklaüregnek, de végül a János-hegyi-átjáró, vagy János-hegyi-átjáróbarlang kifejezések vertek gyökeret a köztudatban. Első ízben Thirring Gusztáv (1861-1941), magyar földrajztudós, demográfus, a hazai turizmus neves népszerűsítője említi: 1900-ban megjelent könyvében egyszerű sziklahasadéknak írja le.

Persze a barlang már azelőtt ismert és népszerű volt a Budai-hegységet látogató kirándulók körében. 1919-ben Kadić Ottokár (1876–1957), a hazai ősember- és barlangkutatás elindítója mérte fel a barlangot a Magyar Királyi Földtani Intézet megbízásából, a Pannonia Turistaegyesület Barlangkutató Szakosztály segítségével. Elkészítette a barlang alaprajz- és hosszmetszet-, valamint három keresztmetszettérképét.

A barlang alaprajza és hosszmetszete (Forrás: dunaipoly.hu)

Ez az év egyébként egy fordulópont volt a budai barlangok kutatása terén, hiszen ettől az évtől kezdve fordult a barlangászok figyelme a Pál-völgyi-barlang után a budai hegyvidék többi, kisebb barlangja felé; így kerülhetett sor a János-hegyi-átjáróbarlang tanulmányozására, felmérésére is. Kadić Ottokár a barlangot természetes eredetűnek vélte, mesterséges eredetre utaló jeleket nem fedezett fel benne. Mivel a barlang alján végig csupasz sziklákon lépdelt, ezért úgy gondolta, hogy régészeti és őslénytani kutatást felesleges lenne végezni a sziklaüregben, hiszen itt nem alakultak ki ilyen jellegű leletanyagot esetlegesen tartalmazó föld- és törmelékrétegek.

Hamarosan elérjük a barlang kijáratát (Fotó: Benyó Gergely/pestbuda.hu)

A sziklaüreg kijárata kívülről (Fotó: Benyó Gergely/pestbuda.hu)

Kadić ugyanabban az évben – 1919-ben – mérte fel a szintén a budai hegyekben található Tábor-hegyi-barlangot is, amelyről egy korábbi cikkünkben írtunk. A János-hegyi-átjáróbarlang ehhez hasonlóan mintegy 200 millió éve, felső triász kori mállott dolomitban alakult ki; három, a barlangi folyosóval megegyező irányú tektonikai repedés mentén; a hévizek kőzetoldó (korróziós) munkájának és kifagyásos kőzetaprózódásnak köszönhetően. E két barlang – amelyek a főváros legrégebbi hévizes barlangjai közé tartoznak – kutatása is hozzájárult annak a régi geológiai elméletnek a megdöntéséhez, mi szerint a dolomit nem karsztalkotó kőzet, tehát benne a barlangok képződése nem lehetséges; az csak mészkőben mehet végbe.

A főváros vezetése 1943-ban elfogadta az Országos Természetvédelmi Tanács javaslatát, és ennek alapján az átjáróbarlang védettséget kapott, hogy természetes állapotát megőrizzék. Két évtizeddel később, 1964-ben a Fővárosi Tanács Barlangkutató és Könnyűbúvár Csoportjának tagjai végeztek kutatásokat a barlangban. A bejárat közelében, a folyosó elején egy kutatóárkot ástak, mivel úgy gondolták, itt egy lejtős, vagy függőleges akna rejtőzhet. Igaz, ebben tévedtek, de az 1 méter mély gödörből egy kétökölnyi hematitrög került elő, amelynek vastartalma mintegy 90 százalékos volt.

A János-hegyi-átjáróbarlang kijárata 1920-ban, Bekey Imre Gábor barlangkutató fényképén (Forrás: Wikipedia)

A kutatás érdekessége, hogy a barlangászok számos csákány-, fúró- és vésőnyomot találtak az átjáróban, amelyek arra utaltak, hogy a barlangot korábban bányaként használhatták, így a járat mesterségesen is bővült. Az emberi kéz nyomai miatt nyilvánvalóvá vált, hogy a barlang nem lehet teljes mértékben természetes eredetű, mint ahogyan azt Kadić Ottokár gondolta. Érdekes, hogy a vésőnyomok – nagyságuk és alakjuk alapján – ugyanolyan profilú vésőtől származnak, mint a közeli Nagy-Hárs-hegy (454 m) oldalában található Bátori-barlangban felfedezett nyomok.

Utóbbi barlangban is találtak hematitot a kutatók, így összességében feltehető, hogy a XV. századtól kezdődően egy ideig vasércet bányásztak mindkét barlangban. Erre volt is lehetőség, hiszen a kőzetrepedéseken át évmilliókkal ezelőtt feltörő, forró termálvizek oldó hatására nemcsak a mennyezeten és a falakon jól kivehető ún. gömbüstös formák, borsókövek és cseppkőbekérgezések jöttek létre, hanem érctelepek is kifejlődtek a barlangüreg hasadékaiban. A legtöbb mesterséges vésést, alagútszerű tágítást a folyosó középső, rövid szakasza mentén végezték.

Gömbüstös oldásformák a barlang mennyezetén (Fotó: Benyó Gergely/pestbuda.hu)

Nem tudjuk, hogy mennyi ideig használták bányaként (táróként) az átjárót, de az ismeretes, hogy a környező hegyekben az újkorban több helyen is bányásztak vasércet (sőt, kis mennyiségben és rövidebb ideig aranyat és ezüstöt is), hiszen az iparosodás idején megnőtt az ércek iránti kereslet. A felszínen vágatokat létesítettek a sziklákban, és így kutattak utánuk; a vágatokból pedig némelyek még mindig ott rejtőzködnek az erdő mélyén. A vasércet tartalmazó hematit persze a barlang ritkább ásványai közé tartozik. Az átjáróban sokkal gyakoribb a kalcit, a barit és a már említett borsókő, amely az aragonit borsóhoz hasonló gömböcskékből felépülő változata.

Rövidke átjáró: a kép bal oldalán a kijárat, jobbra a bejárat előtti tájékoztató tábla, elõtérben a Jánoshegyi út (Fotó: Benyó Gergely/pestbuda.hu)

Ásványgyűjtésbe azonban semmiképp ne fogjunk bele a sziklaüregben, hiszen – ahogyan már említettük – az összes hazai barlanghoz hasonlóan a János-hegyi-átjáróbarlang is védett, ezért vigyázzunk rá, kerüljük falainak érintését, rongálását! Mivel egy kicsiny barlangról van szó, így denevérekkel nem igazán találkozhatunk a belsejében. A szúnyogfélék és egyéb rovarok viszont előszeretettel húzódnak be a járatba. Rájuk vadásznak az itt élő barlangi keresztespókok, akiknek a hálóit szinte minden repedésben észrevehetjük.

A barlangi keresztespókok hálóit szinte az összes repedésben megfigyelhetjük (Forrás: dunaipoly.hu)

A János-hegy titkos „alagútját” a Libegő átadása (1970) óta egyre többen keresik fel, ismerik meg. Aki viszont még nem járt ott, annak bátran ajánljuk, hiszen kicsiknek és nagyoknak is egyaránt érdekes élményt nyújt. Még fejlámpa sem szükséges ahhoz, hogy végigmenjünk ezen a nem túl hosszú járaton, mivel csak a bejáraton belépve fogad egy kis sötétség, de ennyi kell is az egészséges adrenalinszinthez.

A zöld barlang, majd a zöld háromszög jelzés visszavisz minket a Libegőhöz (Fotó: Benyó Gergely/pestbuda.hu)

Azután a kijáraton át már beszűrődik a természetes fény, és a barlangból kilépve gyorsan visszajuthatunk a Libegő felső állomásához. Ha még bírja a lábunk, innen akár le is gyalogolhatunk az alsó, zugligeti állomáshoz, a piros és a zöld háromszög turistajelzéseken, érintve a Tündér-hegyi kőfejtőt és a Tündér-sziklát.

Nyitókép: Az átjáróbarlang bejárata közvetlenül a Jánoshegyi útról nyílik (Fotó: Benyó Gergely/pestbuda.hu)