Az erdélyi Nagyenyeden született 1893. március 6-án Bierbauer Virgil néven. Német eredetű családból származott tehát, melyben többen dolgoztak az építőiparban. Apja, Bierbauer István például a Magyar Királyi Posta műszaki főigazgatója volt, anyai nagyapja, Seefehlner Gyula pedig hídépítő mérnökként részt vett a Szabadság és az Erzsébet hidak kivitelezésében is. A fiatal Virgilt egyszerre vonzotta a mérnöki pálya és a német gyökerek, így az érettségi után a Müncheni Műszaki Egyetemre iratkozott be, ahol olyan neves professzorok tanították, mint Friedrich Schmidt vagy Theodor Fischer.

Borbíró Virgil és felesége 1928 körül (Forrás: Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ)

Az építészmérnöki szakon 1915-ben diplomázott, de ezután sem tért még haza: a műszaki doktori cím megszerzése érdekében a bajor fővárosban maradt. Ekkor már művészettörténetet is hallgatott, és disszertációját is olasz reneszánsz témából írta Bramante és a Szent Péter-bazilika első tervei címmel, melyet 1920-ban védett meg. E tanulmányaival párhuzamosan már Magyarországon is dolgozott, 1918-tól négy éven keresztül az Országos Lakásépítési Bizottság munkájában vett részt. Ezután saját építészi irodát nyitott, és a nehéz gazdasági körülmények ellenére sikerült is jelentősebb megbízásokat elnyernie: a galyatetői turistaházat, a tihanyi Sportszállót (Mikle Károllyal) és a kaposvári Főpostát (Müller Pállal) tervezte ekkoriban. Magánélete 1921-ben rendeződött, amikor házasságot kötött Graul Adrienn-nel.

A Belvárosi Tűzőrség épülete a Gerlóczy utcában (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

Budapesten első megbízása a Belvárosi Tűzőrség épületére vonatkozott, amit Reichl Kálmánnal közösen alkottak meg 1925–1926-ban. A Gerlóczy utca 6. szám alatt egy kétemeletes klasszicista homlokzattal gazdagították a város központját. A meglehetősen puritán stílus jegyei főleg a nyílások megoldásában figyelhetők meg: a földszinten a tűzoltóautók két széles, szegmensívesen záródó kijáratot használtak, feljebb pedig mindkét emeleten három-három téglalap formájú ablakot nyitottak a legénységnek. Baloldalt egy keskeny kiszögellés (rizalit) lép előre, melynek első emeleti ablakát plasztikus szemöldökpárkány koronázza, fölötte pedig egy félkörívesen záródó ablak látható. Az épület udvarába vezető nagykaput még ettől is balra tolták, de dísztelenségével és felső részének félköríves kialakításával egyértelművé tették, hogy ehhez az intézményhez tartozik.

Bierbauer Virgil klasszicista építőmesterekkel foglalkozó írása (Forrás: Magyar Mérnök- és Építész Egylet Közlönye, 1927. 11–12. szám)

Borbíró nem annyira a műszaki részletekben elmerülő mérnök volt, nagyobb összefüggésekben szemlélte az építészetet. Fontosnak tartotta, hogy a stílusokat eszmeileg megalapozva alkalmazza, ezért már a klasszicizmus művelődéstörténeti hátterét is kutatta. Eredményeiről előadásokat tartott a Magyar Mérnök- és Építész Egyletben, amelyeket azután publikált is a szervezet közlönyében. Az 1920-as évek közepétől azonban figyelme az új stílusok felé irányult, melyeket szintén alaposan tanulmányozott, mielőtt a gyakorlatba ültette volna.

A klasszicizmussal való szakításában kollégájának, Reichl Kálmánnak volt elsődleges szerepe, ugyanis az ő révén került kapcsolatba az ipari építészettel. Együtt kezdték tervezni a Kelenföldi Hőerőművet 1925-ben, melyen társa javaslatára a kortárs német téglaépítészet megoldásait alkalmazták, amit ma már art decónak nevezünk. A következő évben azonban Reichl elhunyt, így a munka oroszlánrésze Borbíróra maradt.

A berlini Klingenberg Hőerőmű (Forrás: de.wikipedia.org)

Az építmény létrehozásáról valójában már az első világháború előtt döntés született, sőt egy része meg is valósult, de a hadigazdaságra történő átállás miatt befejezetlen maradt. A trianoni békediktátummal kivéreztetett országban csak a népszövetségi kölcsön elnyerése után folytatódhatott a beruházás, a gazdaság talpra állításának pedig sarkos eleme volt a villamosenergia-termelés, így az építkezés kiemelt figyelmet kapott. Borbíró 1927-ben tanulmányutat is tett Németországba, ahol a berlini Klingenberg Hőerőmű vöröses téglahomlokzatában és üvegezett kapcsolótermében látta meg a követendő mintát. Átment Hollandiába is, hiszen az expresszív téglaépítészetnek itt már a XX. század eleje óta termettek gyümölcsei olyan építészeknek köszönhetően, mint például Michel de Klerk.

A Kelenföldi Hőerőmű műemlék épülete (Forrás: hu.wikipedia.org)

Külföldön szerzett tapasztalatait a Kelenföldi Hőerőművön kamatoztatta, ahol bizonyságot tett ragyogó stílusérzékéről: a kazánházakat és generátorokat irányító kapcsolóteremnek szokatlan módon ovális alaprajzot adott. E megoldást részben az újítás iránti vágy, részben az az igény diktálta, hogy harmóniát teremtsen a funkció és a forma között. A terem a hazai art deco építészet egyik főműve lett, amit a hatalmas üvegmennyezetének köszönhet: a merevítő fémhálója egyúttal geometrikus formákra is tagolja azt. A párját ritkító alkotást teljesen megérdemelten ipari műemlékké is nyilvánították.

A Kelenföldi Hőerőmű art deco irányítóterme (Forrás: hu.wikipedia.org)

Az említett nyugat-európai utazásai során értette meg a funkcionális lakásépítés fontosságát is, ami a modern építészet egyik legfőbb alkalmazási területe volt. Az első világháború után az egész kontinenst lakáshiány gyötörte, az új építészet hívei ezért a szociális szempontokat is szem előtt tartották munkájuk során. Bierbauer a kint látottakat bemutatta a Magyar Mérnök- és Építész Egyletben is, amely még ugyanezen évben – vagyis 1927-ben – őt delegálta a Modern Építészet Nemzetközi Kongresszusába (eredeti francia nevén Congres Internationaux d’Architecture Moderne, röviden CIAM).

A modern építészet terjesztése érdekében felhasználta a sajtót is: a Vállalkozók Lapja című patinás folyóirat mellékletét 1928-ban önálló szaklappá szervezte Tér és Forma néven. Ebben hírt adott a nyugat-európai modernizmus legújabb fejleményeiről, bemutatta a mozgalom egyik legfőbb szószólójának, a svájci Le Corbusier-nek az elveit, de már az első írásában is leszögezte, hogy nem ért vele egyet mindenben. Elfogadta az általa megfogalmazott öt pontot, amit a modern épületeknek követniük kell – funkcióhoz igazodó alaprajz, a homlokzat szabad alakítása, szalagablak, lábakra állítás, lapostető –, de nem volt annyira radikális, és a hatalmas lakótömbök helyett a kisebb családi házak építését tartotta járható útnak. A Tér és Forma szerkesztése mellett Bierbauar szakirodalmi munkásságának főműve A magyar építészet története című opus, mely 1937-ben jelent meg és a témát elsőként tárgyalta átfogóan.

Bierbauer Virgil: A magyar építészet története, 1937

Élen járt a XII. Nemzetközi Építészeti Kongresszus szervezésében is, melynek 1930-ban Budapest adott otthont. Itt merült fel német példák után egy mintalakótelep létrehozásának gondolata, amely a következő évre meg is valósult a II. kerületi Napraforgó utcában. Bierbauer nemcsak az építkezés megszervezésben vállalt kulcsszerepet, de a 4-es szám alatti villát ő is tervezte. Ezen az egyemeletes épületen már a modern építészet eszköztárát vonultatta fel.

A Napraforgó utca 4. számú villa (Forrás: Tér és Forma, 1932. 10. szám)

A szervezési feladatokban szerzett jártassága, valamint a nagy összefüggéseket remekül átlátó képessége hamar a városrendezési feladatok felé terelték érdeklődését. Részt vett például a zegzugos Erzsébetvárost szabályozni hivatott Erzsébet sugárút pályázatán, melyben a belvárosi torkolat legjobb tervét keresték (1930). Az 1930-as évek elején sokakat foglalkoztató téma volt egy nemzeti stadion létesítése, melyet Árkay Bertalannal közösen az Aranyhegyre képzelt el. Nagyszabású tervüket 1933-ban bemutatták a Gellért Szállóban rendezett első városrendezési kiállításon is, melynek szervezési feladatait szintén Bierbauer látta el.

Legnagyobb sikerét 1936-ban érte el, amikor első díjat nyert a Horthy Miklós (ma Petőfi) híd budai hídfőjének rendezésére hirdetett pályázaton. A következő évben hasonló megmérettetést hirdettek az óbudai (ma Árpád) híddal kapcsolatban is, melyen szintén elindult. Elismertségét jelzi, hogy több vidéki város is felkérte a városrendezési terveinek elkészítésére a harmincas évek végén és a negyvenes évek elején (például Vác, Komárom, Nagybánya, Tata).

A Budaörsi repülőtér forgalmi épületének alaprajza (Forrás: Tér és Forma 1937. 8. szám)

Pályázat útján kapott megbízást a Budaörsi repülőtér forgalmi épületének megtervezésére, és Králik Lászlóval közösen annak kivitelezését is irányították 1936–1937 során. Az áramvonalas építészet kategóriájába sorolható épület formáival is kifejezi a funkcióját, a korabeli sajtóban úgy mutatták be, mintha egy hófehértestű repülőgép szállott volna le a dombok között. Helytálló a hasonlat: a középső, elöl-hátul ívesen kialakított épülettömb lehet a repülő törzse, melyhez két keskeny, de hosszú szárny csatlakozik. Az építmény magja háromszintes, az emeletek félkörívet rajzolva teraszosan hátra lépnek, a legfelül lévő irányítóterem azonban kissé mégis előrenyúlik. A középső traktus foglalja magába a tágas felvételi csarnokot, a jobb oldali szárnyban a nagyközönséggel kapcsolatos termek, a baloldaliban a szolgálati helyiségek nyertek elhelyezést.

A repülőtér forgalmi épületének íves homlokzata (Forrás: Tér és Forma, 1937. 8. szám)

A második világháborúban viszonylag idős kora ellenére sem tudta elkerülni a katonai szolgálatot, 1942 decemberében kiküldték a frontra. Budapest ostromát már a fővárosban vészelte át, ekkor magyarosította nevét Borbíróra. Nem változott viszont habitusa: továbbra is aktív szervezői és közéleti szerepet vállalt. Tagja volt a Fővárosi Közmunkák Tanácsának, 1948-ban pedig a Magyar Tudományos Akadémia is levelező tagjává választotta.

A politikába is belekóstolt, 1947–1949 között építésügyi államtitkárként működött a Nemzeti Parasztpárt színeiben. A kommunista hatalomátvétel évében (1949) emiatt kiszorították a közéletből, de nem maradt munka nélkül: a Képzőművészeti Főiskola Építészeti Tanszékén kapott állást. Ezután dolgozott még az Országos Építésügyi Hivatalnál is, de közben könyvet is írt, mely 1953-ban jelent meg Javaslatok Budapest városrendezésére címmel. A megfeszített tempó következtében már hatvanhárom éves korában elragadta a halál, 1956. július 25-én hunyt el.

A nyitóképen: A Budaörsi repülőtér forgalmi épülete (Forrás: Tér és Forma, 1937. 8. szám)