Minden ember életének megvannak a maga sarkalatos pontjai: a születés, a házasságkötés, a gyermekáldás és a halál, melyek kisebb-nagyobb időközökre tagolják az egyén életét. Sokszor esnek egybe ezek olyan jeles történelmi eseményekkel és dátumokkal – legyenek azok pozitívak vagy negatívak –, melyek egy-egy ország, nemzet vagy éppen város, városrész életében játszanak fontos és meghatározó szerepet.

A budai Vár és a Gellért-hegy között elterülő történelmi városrész, a Tabán életében az 1933-as esztendő bizonyult oly sok más dátum mellett sorsdöntőnek. Ekkor kezdték el ugyanis bontani a Tabánt. Igaz, korábban is felszámoltak itt már épületeket, házsorokat, de ekkor dőlt el, hogy végleg eltüntetik azt a városrészt, amelynek a történelme nem csupán évszázadokra, hanem több mint kétezer esztendőre nyúlik vissza.

Tabáni látkép 1906-ban (Forrás: Fortepan/Képszám: 151698)

Ugyanakkor van két személy, akiknek az életében a Tabán és az 1933-as esztendő is fontos szerepet játszott. A Tabánhoz persze nagyon sokan kötődtek és kötődnek, de a dátum már jelentősen szűkítheti a szereplők körét. S többek között azért is különlegesek ők, mert ugyan eltérő művészeti ágakban, de magas művészi színvonalon a Tabán krónikásai voltak. Az egyikük tollal, a másikuk ecsettel rajzolta meg azt a különleges, ódon hangulatú világot, mely az 1810-es tabáni tűzvész utáni újjáépítést követően jórészt egészen az 1930-as évek elejéig fennállott.

Az író Krúdy Gyuláról és a sokak által leginkább a képregényeiről ismert Zórád Ernőről van szó, akik különböző korok szülöttei és krónikásai voltak, de a Tabánról hasonló életérzéseket fogalmaztak meg. S bármerre is kalandoztak életük során, mindörökre a Tabán szerelmesei maradtak, s romantikus ábrázolói voltak ennek az ősrégi városrésznek. Miként Zórád Ernő írta, a Tabánhoz két ember nyúlhat: a költő és a festő.

Krúdy Gyula szobra Pesten, a déli Klotild-palota mellett, a Duna utca Ferenciek tere felőli végén (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Zórád Ernő grafikus, festőművész

Az 1933-as esztendő nem csupán a Tabán bontásának a kezdő dátuma, s egyúttal a városrész addigi életének a lezárása, de egyúttal Krúdy Gyula életművének a lerzárulása is. Hiszen az író 55 évesen ugyanakkor távozott az élők sorából, 1933 májusában, mint amikor a Tabánról szóló halálos ítéletet is kimondták. Krúdy és a Tabán lélekben is összeforrtak egymással. Alig akad olyan magyar író, aki annyi színes és változatos, érzelmekkel teli jelzőkkel illette volna a Tabánt, mint Krúdy Gyula.

A daliás termetű, gáláns írónak több írásában is szerepel ez a városrész. Itt játszódik többek között a Régi szélkakasok között, közismert műveinek – A vörös postakocsi, az Aranyidő vagy a Zöld ász című kisregény – és számos novellának is helyszíne a Tabán. Sőt írásainak emblematikus szereplői, Rezeda Kázmér és Szinbád ugyancsak megfordulnak ebben a sokszor romantikusnak ábrázolt városrészben.

A vörös postakocsi, Zórád Ernő illusztrációja a Krúdy világa című könyvhöz (Forrás: taban-anno.blogspot.com)

Krúdy szerette a Tabánt, annak minden részletét. A kanyargós, kopott, töredezett és foghíjas macskaköves utcákat, amelyek szabálytalan hálóként fonták be a városrész egészét. A sajátos hangulatú kiskocsmákat, a piros-fehér kockás abrosszal megterített vagy csak egyszerűen zöldre mázolt asztalú, ecetfás kerthelyiségeket, ahol sokszor cigánymuzsika vagy sramlizene szólt. De nem mindig ábrázolta romantikus helyszínnek a Tabánt, s talán maga is tisztában volt azzal, hogy az a városrész, ahol szinte megállt az idő, ahol évtizedek óta szinte nem változott, nem fejlődött semmit, jórészt pusztulásra ítéltetett.

Tabáni kerthelyiség 1927-ben. Avar Mihály vendéglője a Kereszt utca 19. alatt (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Krúdy kedvenc törzshelye a Tabánban az évszázados hagyományokkal rendelkező Mélypince vendéglő, kiskocsma volt, az egykori Fehér Sas és Görög utca sarkán. A legenda szerint ötszáz éves múltra tekintett vissza, pinceboltozatának tégláit állítólag még a török időkben építették. Hitelt érdemlő feljegyzések azonban csak a XVIII. századból valók, s ezek szerint az 1780-as években Nesztorovics Péter vezetett itt kocsmát, amely a dunai hajósok és halászok törzshelyének számított.

Utolsó bérlője 1918-tól Krausz Lipót – közismert nevén Krausz Poldi vagy Poldi bácsi – volt, aki feleségével, Lina nénivel együtt személyesen szolgálta ki a hozzájuk betérő vendégeket. Sok híresség, számos író fordult meg náluk, aminek emlékét a vendégkönyvbe tett bejegyzések őrzik. Krúdy nemcsak a nappalok egy részét töltötte itt, kedvenc tabáni helyszínén, de sok éjszakát is átaludt ebben a kocsmában. Bizonyíték erre az író vendégkönyvi bejegyzése: „Bizonyítvány, Ezennel bizonyítom, Krausz Poldi »Mélypincéhez« címzett vendéglőjében életem szép napjait és éjszakáit töltöttem.”

A Tabán bontása azonban Krúdy és mások kedvenc vendéglátóhelyét, a Mélypincét sem kímélte. Ugyanúgy a bontócsákány végzett vele, mint 1933-ban és az azt követő két évben számos más épülettel.

Krúdy törzshelye a Tabánban: a Mélypince vendéglő és kiskocsma az egykori Fehér Sas és Görög utca sarkán, Zórád Ernő festményén

Krausz Lipót híres Mélypince vendéglője és kiskocsmája 1930-ban (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

S ekkor lépett színre a 22 éves Zórád Ernő. Az 1933-as esztendő nemcsak a házasságkötése miatt számít fontos dátumnak az életében, hanem mert ecsetet ragadva ő is csatlakozott azokhoz a művészekhez, akik, felfedezve az elpusztítás előtt álló Tabán értékeit, meg akarták örökíteni a halálra ítélt városrészből azt, ami soha többé nem lesz már, s ami ecset segítségével megmenthető még belőle. „Mintha fejbe vágott volna!” – így reagált Zórád Ernő a saját bevallása szerint – Egy vándorfestő ifjúságai (1911–1951) című önéletrajzi írásában – arra a hírre, mikor meghallotta, hogy végleg elbontják ezt a városrészt. Persze nem ő volt az egyetlen, akit ilyen tragikusan érintett mindez.

Festők raja szállta meg 1933 tavaszán a Tabánt, hogy Zórádhoz hasonlóan lefessék a városrészből azokat a részleteket, amelyek magukban hordozzák a jellegzetes tabáni hangulatot, és a tabáni életérzés kifejezőivé válhatnak. Volt nap, amikor nyolcan, tízen érkeztek ide, hogy kihasználják az utolsó pillanatokat a képeik elkészítéséhez. Előfordult olyan helyzet is, hogy ketten is ugyanazt a házat vették célba, tisztes távolságot tartva egymástól. Az egyikük olajtechnikával dolgozott, míg a másik művész ceruzarajzot készített ugyanarról az emeletes házról, az általuk felfedezett, megörökítésre méltó, szép helyszínről.

De nemcsak művészi szándék volt mindebben, hanem üzleti lehetőség is. Ki lehetett és ki kellett használni ezt az alkalmat, mert a műkereskedések már rögvest jobb árat fizettek az elmúlás előtt álló Tabánt ábrázoló képekért, mint korábban. Úgy kalkuláltak a művészek, hogy „nekik rombolják le a Tabánt”, hogy legalább egyszer jól éljenek az eladhatóvá vált képeik árából.

A Tabán bontása 1933-ban (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Zórád Ernő ekkor készült képei valóban sikeresek lettek, és el is keltek. De a művészben ott élt még számtalan kép, amelyek kikívánkoztak a festőből. Erre lehetőséget a Tabán lebontásának 50. évfordulója adott, mikor korábbi vázlatai alapján új képeket készített, és saját kiadásában egy albumban jelentette meg azokat Tabán címmel 1983-ban.

Zórád Ernő Tabán-albuma 1983-ban

Zórád mára már közismert képein ott él az egész Tabán a maga teljességében, amilyennek egy festő láttatta ezt a vidéket. Nemcsak a sokszínű Tabánt, a jellegzetes falusi vagy városi házakat és helyszíneket – a kaptatót, a poros, sáros vagy éppen macskaköves utcákat – láthatjuk, hanem a hozzá tartozó, odaképzelt alakokat is. A vendéglőst és a muzsikust, a hősszerelmest vagy a ráérően beszélgető időseket, a játszadozó gyermekeket, a piaci kofákat, valamint a legelésző állatokat. Mindazokat a valós vagy fantázia szülte, regénybe illő személyeket és figurákat, akik itt éltek, vagy csak átvándoroltak ide, ha a nagyvárossá fejlődő Pestből egy egészen más, romantikusnak érzett környezetbe vágytak.

Az Attila körút Zórád Ernő rajzán a Tabán albumban

Az Attila körút az 1900-as évek elején (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

De nemcsak a Tabán és az 1933-as esztendő kapcsolja össze Krúdyt és Zórád Ernőt egymással. Zórád nagy rajongója volt az írónak, akit tisztelt és szeretett. Szerette az író regényeit, karcolatait, alakjait és hőseit, többek között azért is, mert maga is azok közé a  „ködlovagok” közé tartozott, akik Krúdy írásainak sokszor visszatérő szereplői voltak.

Az 1998-ban megjelenő Krúdy világa című kötet

A két művészpálya a Tabán 1933-as bontásán kívül összeért akkor is – persze a Tabántól korántsem függetlenül –, mikor Zórád Ernőnek lehetősége nyílt az 1998-ban megjelenő Krúdy világa című kötet illusztrálására: a Szindbád-novellákhoz készített kiváló művészi érzékkel atmoszférateremtő rajzokat és képeket.

Nyitókép: Tabáni látkép 1906-ban (Forrás: Fortepan/Képszám: 151698)