Az I. világháború után a gazdaság nagyon nehéz helyzetben volt, a lakosságot többek között hiperinfláció sújtotta. Igaz, ez nem volt fogható a későbbi, 1946-os világrekorder hazai inflációhoz, de az árak dinamikusan növekedtek, a pénz egyre inkább elértéktelenedett. Az árszint 1919 júliusa és 1924 decembere között 1183-szorosára növekedett, a lapok arról írtak 1923 októberében, hogy jönnek a félmilliós és az egymilliós bankjegyek.
Az infláció a tömegközlekedési árakban is visszaköszönt: a Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaság – amely 1922-ben jött létre a korábbi közlekedési társaságok utódaként – csak az 1923-as évben összesen nyolcszor változtatta meg a tarifáját. Ugyan a cég hivatalosan azt állította, hogy a jegyekért kifizetett összeg valós értéke nem emelkedett, csupán a cég a korona, az akkori hivatalos fizetőeszköz elértéktelenedését követte az áraival, az infláció miatt azonban egyre kevesebb ember engedhette meg, hogy villamosra szálljon. Száz éve, 1923 októberében nemcsak az árakat emelték, illetve igazították az épp aktuális árszintekhez, hanem új tarifarendszert vezettek be, amit lépcsőzetesnek neveztek.
Az új tarifarendszer alapelve az volt, hogy a viteldíjat a megtett távolság arányában szabták ki. Ismét bevezették a szakaszjegyet, ami 500 koronába került, ez nagyjából két kilométernyi útra jogosított. A kültelki jegy árát 600 koronában állapították meg. Azt, hogy ez pontosan mennyit is érne ma, nehéz megmondani, hiszen az infláció elég jelentős volt, az árak gyorsan változtak, de talán jó viszonyítás, hogy pont ebben az időszakban emelték a cukor árát is, és a sajtóhírek szerint egy kiló cukor ekkor 7000 koronába került.
Az utazók persze nemcsak szakaszjegyeket vehettek, voltak még vonaljegyek és ászállójegyek is, amelyek általában egy átszállást tettek lehetővé, igaz egyes villamosviszonylatok esetén az átszállójegy két átszállásra is feljogosította a használót, tehát az adott villamosjáraton felül még egyszer átszállhatott a jegyével.
A munkába járást sajátos hetijegyek segítették, ez nem hetibérletet jelentett, amellyel az utas annyit utazott, amennyit akart az adott időszakban bármelyik járaton, hanem naponta kétszer 1-1 órát lehetett utazni a meghatározott viszonylatokon, azaz reggel munkába és délután haza. Külön hetijegy volt a közalkalmazottaknak és a „civileknek”, a hetijegy árát ekkor a harmadával fel is emelték. A Budapesti Hírlap 1923. október 18-án ezt írta az új villamosjegyekről:
„(Az uj villamosjegyek ára.) Az uj villamostarifáira vonatkozó jelentésünket a következő újabb részletekkel egészítjük ki: Heti tanulójegy ára 4000 korona lesz, külterületi jegy 6000 korona, közalkalmazott hetijegy 6400 korona, bárki által váltható hetijegy 9000 korona. Arcképes bérlet havi 120.000 korona, arckép nélküli bérlet 150.000 korona, a földalattivasúton felnőttek jegye átszállás nélkül 700 korona, gyermekjegy pedig minden vonalon 300 korona.”
A tarifák tehát dinamikusan növekedtek, és hiába hivatkoztak arra a BSZKRT vezetői, hogy ők csak az árszintet követik, valójában az árak nem emelkednek, mégis a tömegközlekedés viszonylag drága, sőt egyre drágább lett. Ezt jól mutatja az utasszám alakulása, mert ugyan 1923-ban az éves utasszám 220 millió főt tett ki, de ez 70 millióval volt kevesebb, mint egy éve, tehát nagyon sok ember nem használta már a villamosokat, nyilvánvalóan a szegényebb emberek. A BESZKRT bevételei azonban így is növekedtek, ezért jelentősebb jegyárcsökkentést nem is terveztek. Igaz, később a pengő bevezetésével az új tarifák alacsonyabbak lettek, és az utasszám az évtized végére megközelítette az évi 320 milliót.
A városban a közlekedési költségek tekintetében nem csak a villamosjegyek árai növekedtek, a Budapesti Hírlap már említett száma 1923. október 18-án a sikló és a taxi díjáról az alábbiakat írta:
„A közlekedésügyi bizottság mai ülésén az autótaxi viteldiját 2500-szorosra, a sikló viteldiját pedig 60 százalékkal emelték fel. A villamosvasút új állandó bizottsága is ma tette meg első havi jelentését, melyben mindent rendben lévőnek talált.”
A taxit valóban csak az használta, akinek volt mit a tejbe aprítania, a sikló viszont még valóban tömegközlekedési eszköz volt, hiszen nem turisták használták, hanem a Várba igyekvők.
A viteldíjemelések, az árak drágulása addig tartott, ameddig az államháztartás helyzetét nem rendezték, és nem vezették be a pengőt.
Nyitókép: A Ferenc József híd villamosokkal (Fotó: Fortepan/Képszám: 32578)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció