A Nemzeti Múzeum körül a XIX. század második felében kialakult mágnásnegyedben – ma is jól láthatóan – kétféle épülettípus áll egymás mellett. Míg a múzeum mögött főnemesi rezidenciák, előkelő paloták sorakoznak, addig a múzeum két oldalán, a mai Múzeum és Bródy Sándor utcákban bérházak is emelkednek a magasba. Van viszont a mai Bródy Sándor és Puskin utca, valamint Pollack Mihály tér sarkán egy olyan különleges épület, mely az előbb említett két épülettípust egymagában egyesíti. A Puskin utca felé eső részen bérház, a Pollack Mihály térre nézően viszont palota jellegű építmény. A Degenfeld-Schomburg épületről van szó, mely az idén 150 éve épült, s másfél évszázada a Pollack Mihály térre néző, reneszánsz stílusú, emblematikus épület. Palota is és bérház is, Pest előkelő körúti és Andrássy úti bérpalotáival szemben egy palotabérház.
A palotabérház építtetője a svájci-szász eredetű Degenfeld család leszármazottja, Degenfeld-Schomburg Imre (1810–1883) volt, akinek birtokai Kelet-Magyarországon, Debrecen, illetve Tokaj környékén feküdtek. 1857-ben ő alapította a Tokaj-hegyaljai Bormívelő Egyesületet, emellett a téglási Degenfeld-Schomburg-kastély birtokosa is volt. Degenfeld gróf igazi hazafinak számított. Fiatalon a katonai pályát választotta, a bécsújhelyi császári és királyi tiszti akadémián végzett mint hadmérnök, majd pedig Hajdúhadházon a Károly főherceg nevét viselő 3. dzsidásezredben szolgált, melytől 1835-ben vált meg végleg.
Aktív szereplőként vett részt az 1848–1849-es forradalom és szabadságharcban. Kossuth oldalán Szabolcs vármegye kormánybiztosa volt, aki lelkesen szervezte a szabolcsi honvédzászlóaljat, amiért 1849-ben kötél általi halálra ítélték, de 1850-ben kegyelmet kapott. Azonban nemcsak jó hazafinak számított Degenfeld gróf, hanem – Mikszáth elbeszélése szerint – nagy kálvinistának is, ami persze Debrecen környékén egyáltalán nem ment csodaszámba. 1859-ben megválasztották a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnokává.
S ha nem is tartozott az első vonalbeli politikusok közé, a kiegyezés körüli évek aktív szereplőjének számított. 1865 és 1869 között képviselőházi tagságot szerzett, ezt követően azonban visszavonult a politikától. A későbbi mágnásnegyedben elsőként építkező Festetics György gróf kortársa volt, aki Festeticstől eltérő főúri rezidenciát álmodott meg magának közvetlenül a Festetics-palota mellett, a Bródy Sándor utca másik oldalán.
Az építkezésre kiszemelt sarokingatlant Degenfeld Imre 1871. december 22-én vásárolta meg Zaitz Józseftől és feleségétől, Putz Borbálától 125 000 forintért, ami már önmagában is borsos árnak számított a korban. A telken egy földszintes ház állt, amit Degenfeld lebontatott, hogy a helyére építse meg azt a sajátos épületet, mely palotát és bérházat kapcsolt egybe.
Degenfeld a tervek elkészítésével a kor neves építészét, Ybl Miklóst bízta meg, amit talán az is motiválhatott, hogy Ybl tervezte a Pollack Mihály tér szomszédos épületeit is: a Festetics és a vele párhuzamosan épülő Károlyi Lajos-féle palotát és még ezeket megelőzően a Nemzeti Lovarda épületét, amiket a kortársak igencsak dicsértek. Mindenesetre az építész jó választása volt a grófnak, mert Ybl nemcsak egyes épületekben, hanem városképi egységben is gondolkodott és tervezett. Meg amúgy is, az 1870-es évek elején már sok minden volt itt a Nemzeti Múzeum környékén, ami Ybl nevéhez volt kapcsolható.
Degenfeld gróf azonban másként gondolkodott, mint az itt építkező főurak, az időben előtte rezidenciát építő Festetics, Károlyi, Zichy és gróf Esterházy családok. A megvásárolt ingatlanon részben palotát, részben bérházat akart emeltetni, vagyis olyan épületet, mely nemcsak viszi a pénzt, de egyúttal hoz is a konyhára. Ezért Ybllel két egymás mellett álló, de egymástól független épületet terveztetett. A Pollack Mihály térre nézően egy kétemeletes palotát, az Ötpacsirta utcában pedig egy háromemeletes bérházat. A háromemeletes bérház felépítését azonban az érvényben lévő építési szabályok értelmében a város nem engedélyezte az Ötpacsirta utca szűkössége miatt. Ezért Ybl és a gróf a tervek módosítására kényszerült, úgy, hogy a palotát és a bérházat egy épületen belül helyezte el. Így született meg a mindkét oldalon háromemeletes, két osztatú palotabérház, amit a városi hatóság is immár engedélyezni tudott.
Bár egy épületről van szó, mégis jól elkülöníthető két részből áll. A palotához külön bejárat szolgál, amelyen hintóval is át lehetett haladni, és külön bejárat a bérházhoz, ahol csak gyalogosan lehetett közlekedni. Az épület emellett két külön lépcsőházzal és két külön udvarral rendelkezik, a két udvart azonban egy átjáró köti össze egymással, így biztosítva a belső kapcsolatot a két épületrész között. Az épület palotarésze magától értetődően elegánsabb formát mutat mind belülről, mind kívülről. A palotarész udvari folyosóját ízlésesen formált öntöttvas oszlopok tartják, ami a magánépítkezéseknél az akkori idők újszerű elemeként jelent meg az épületen belül. Párhuzamként Ybl alkotásai közül a pesti Duna-parton a Lánchídtól északra az 1860-as évek derekán épült Ganz Ábrahám bérháza vagy itt a mágnásnegyedben a Degenfeld-palotát megelőzően felhúzott Bókay János bérháza említhető.
A kor közlekedési viszonyait nemcsak a palotarész hatalmas kapuja jelzi, hanem a palotarész udvaráról nyíló kocsiszín, illetve a mellette lévő másik félköríves nyílás is, amely a pinceszinten elhelyezett lóállásokhoz vezetett.
A Degenfeld-palota egy egyenletesen formált, ritmusos, méltóságteljes épület, s ebben a Festetics-palotához hasonlít, ahol az ablaknyílások és azok díszei ugyancsak szabályos ritmusban követik egymást. Homlokzata ugyan nem mozgalmas, de erőteljes plaszticitás jellemzi. Díszítettségében visszafogott, mégis előkelő hatást keltő épületről van szó, melyben az armírozás, a bábos mellvédek és a félköríves szemöldökpárkányok, valamint a főpárkányt tartó konzolok hangsúlyos szerepet játszanak. Az első emeleti erkély erőteljes kihangsúlyozása a mögötte meghúzódó reprezentatív helyiségekről, alighanem a fogadószalonokról árulkodik.
Az épület bérházrésze 1873 végén már teljesen készen állt. A novemberben kiadott lakhatási engedélyt követően a grófnak már lakói is lettek. A palotarész egy évvel később, 1874. október 23-án kapta meg ugyanezt az engedélyt. Degenfeld Imrének és feleségének, Beck Paulinának öt gyermeke született, akiknek a házassága révén Degenfeldék többek között az Odescalchi, Tisza, Podmaniczky, Károlyi családokkal kerültek rokoni kapcsolatba. Ebből adódott, hogy a palota egyik legismertebb lakója Tisza Kálmán lett, aki 1860-ban kötött házasságot Degenfeld-Schomburg Ilona grófnővel. Mikor a palotarész 1874-ben elkészült, a politikai életben jelentős szereplővé váló Tisza Kálmán is beköltözött az épületbe, amit a korabeli sajtó sem mulasztott el megemlíteni. Tisza a lakását tekintve igencsak kedvező helyzetben volt, hiszen a politikai életének fő színtere, a Képviselőház ekkor a lakásától pár méterre, a mai Bródy Sándor utca 8. számú olasz intézeti épületben működött. Itt-tartózkodása azonban nem tartott soká, miniszterelnökként 1875 októberétől már a budavári Sándor-palota lakója lett.
Az épületet a századforduló idején már nem Degenfeld-, hanem inkább Odescalchi-palotának nevezték, mivel örökség és ajándékozás révén az Odescalchi család tulajdonába került. Először hg. Odescalchi Gyuláné Degenfeld-Schomburg Annáé, majd fiuké, Gézáé lett.
Nyitókép: Ybl Miklós tervezte a 150 éve épült Degenfeld-Schomburg-palotabérházat
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció