Alighanem minden újonnan induló lap szeretne minél nagyobb olvasótábort kialakítani maga körül, és érdekességekkel, meglepetéssel szolgálni közönségének. Nem volt ez másként az idén 170 éve, 1854-ben útjára indult Vasárnapi Ujsággal sem, mely végül az egyik legismertebb, vasárnaponként megjelenő hetilappá vált a dualizmuskori Magyarországon.
A lap profiljába tartozott az illusztráltság, s hogy az első oldalán főleg hazai és külföldi személyekről közölt arcképpel megrajzolt portrékat, ezzel is közelebb hozva az adott személyt olvasójához. 170 évvel ezelőtt, 1854. december 24-i nap pont vasárnapra, a lap megjelenésének napjára esett, ezért a lap az ünnepekre gondolva kedveskedni szeretett volna valamivel olvasóinak karácsonyra. Hogy milyen gondolatok és címlaphírek fogalmazódtak meg az akkori szerkesztő, Pákh Albert és az újság szerzői fejében, azt alighanem sohasem fogjuk megtudni, a megjelent lapszám azonban napjainkban is ismert. A lap december 24-én a címoldalán Deák Ferenc portréját közölte, aminek az apropóját az adta, hogy Deák bő egy hónappal korábban, november 11-én költözött Pestre, amire nemcsak a város volt büszke és figyelt fel rá a magyar s talán osztrák politikai közvélemény, hanem a különféle híreket közlő lap is. Néhány nappal a költözés után a Vasárnapi Ujság is hírt adott róla, és a december 24-i címoldalt is a haza bölcsének szentelték. Miként a cikk bevezető soraiban írták, „Mit küldhetnénk olvasóinknak karácsoni ajándékul kedvesebbet mint hazánk legnagyobb bölcsének arczképét? S egy rövid jellemzést is írtak mellé, miért őt választották ajándéknak. Deák volt ugyanis ebben az időben az a politikus, akit mind hívei, mind ellenfelei tiszteltek, aki hazájának soha nem ártott, viszont mindig annak javát szolgálta, s aki mindig kiállt a saját igaza mellett, sohasem hasonulva meg önmagával. „Szerény, egyszerű honpolgár” volt, „dicsvágy és érdemrendek nélkül.”
A Vasárnapi Ujság címlapportréját Rohn Alajos, Pesten működő grafikus, kőnyomdász készítette Deákról az akkori kor elterjedt technikájával, a fametszéssel.
Persze nem ez volt az első és egyetlen ábrázolás Deák Ferencről, hiszen ezt megelőzően és ezt követően is számos portrét rajzoltak a magyar politikusról. Már az 1830-as években készült róla litográfia Szakmáry József jóvoltából, s halálát követően is a millennium idején portréját és alakját a nagy magyar történelmi személyek között szerepeltették.
Deák 1854. december 24-én már több mint egy hónapja az Angol Királynő Szálló vendége volt, s közismert, hogy ez lett Pestre költözésének is a végleges helyszíne. Pestre jövetelét követően először az Európa Szállóban szállt meg, de, mivel nem érezte ott jól magát, pár nap múlva elköltözött onnan. Erről a következőket írta Tarányi Józsefnek 1854. november 15-én: „Itt Pesten az Európához szállottam Szentiványi tanácsára; de szerencsémre nem fogadtam előre hónapos szállást, szerencsére, mondom, mert a szolgálat ezen vendéglőben rendkívül rossz. Által fogok tehát holnap menni az »Angol királyné«-hoz, melyet gróf Mikes és Kemény Zsiga, kik régen ott laknak, igen ajánlanak.”
Az Angol Királynő kibérelt szobáiban Deák előtt gróf Bethlen József lakott, aki innen készült házasodni, amit Deák – öniróniával fűszerezve – magára nézve is jó előjelnek tartott. „Talán jó omen olyan szállásba kerülni, melyből a lakó kiházasodott; talán engem is impregnál a szoba levegője olyanféle szándékkal, pedig biz az vén embernek csak parádé volna...” – írta az előbb említett levelében. A szállodai szobának azonban nem volt olyan erős atmoszférája, hogy Deákot házaságra bírta volna, inkább Deák formálta a szobát, illetve szobákat a saját igényének megfelelően. Télen ugyanis az épület déli homlokzatának második emeleti 71-72. számú, a melegebb időszakokban pedig az északi oldal 54-55-ös szobáit lakta.
Deák 1854-ben azonban korántsem volt vén ember, miként maga állította, s miként az a portréiról is látszik. Eötvös Károly leírása szerint Deák zömök termetű, rövid nyakú, széles, hatalmas vállakkal rendelkező, erősen kifejlett mellű férfiú volt, napbarnította piros arccal, erős ajkakkal és az ajkakra boruló vastag bajusszal. „Szürke kék szemeiben nagy mélység, sok szelídség, s hatalmas erkölcsi erő sugárzása volt. Mind oly tulajdonságok, melyek köztapasztalás szerint a nőkre igen erős hatást szoktak gyakorolni.” A Vasárnapi Ujság ábrája és más portrék tanúsága szerint is Deák egyáltalán nem számított rosszképű embernek. Deák gyámleánya, Vörösmarty Ilona visszaemlékezése szerint erős fizikumú félénk vérmérsékletű, szenvedélyes ember volt, akinek az arckifejezése „hatalmas szellemi erő tekintélyével hat, s megjelenését első tekintetre a nyugodt erő” jellemezte. Ugyan nem volt daliás termetű alkat, de igazi charmeurnek tekinthető, aki erős kisugárzással rendelkezett. Mély intelektus, anekdotázó hajlam, bölcs belátás – részben ezek azok a belbecsi értékek, amelyeket az újságban is közölt megnyerő külső mögé kell még gondolnunk.
Persze Deákot is megérintette a szerelem bűvös varázsa, azonban hamar elfojtotta magában ezt az érzést. A már említett Vörösmarty Ilona feljegyzése szerint az 1820-as évek derekán történt mindez, amikor Deák a húszas éveinek elején járt. Azon vette észre magát, hogy egy fiatal lány iránt érdeklődik, szívesen beszélgetett vele s még a társaságát is kereste. Mikor azonban azonosítani kezdte magában ezt az érzést, visszahúzódott saját világába s elfojtotta azt. Erről a következőképp vallott barátjának, Vörösmarty Mihálynak: „A szerelem kis istene csak körülöttem szórogatta nyilait. Egy mégis mélyebben csúszott, megdöbbentem először e véletlen eseten, de elhatározottságomat ismét visszanyerve, oly gyengéden, oly kímélve vontam ki a vesszőt, hogy kétesztendei távollét egészen begyógyította a sebet.”
Vörösmarty Ilona leírása szerint ugyancsak az 1820-as években történt, hogy Deák elhatározta, a közügyekért és a közjóért fog élni, s mindazokat támogatni fogja, akik így tesznek. Megyegyűlés, országgyűlés és idővel államférfiúi szerep voltak azok a színterek és cselekvési lehetőségek, ahol Deák igazán ki tudott teljesedni és önmagát adni.
Alighanem ez a kettő, a közéleti szerep és a családi élet nem fért el egymás mellett Deák életében, s összeegyeztethetetlennek tartotta a saját életútjára nézve. Olyan alkat volt, aki teljes odaadással szolgálta mindazt, amit fontosnak érzett és gondolt, s így még fiatalon választásra kényszerítette saját magát a család és a közéleti pálya közül. S végül ez utóbbi mellett tette le a voksát, ami egy nagyobb közösséget jelentett a számára, s amit egész életében becsülettel, tisztességesen szolgált. Az előbb említetteken kívül többek között ezért a tiszta, becsületes, rendíthetetlen közéleti szerepvállalásért is állította a Vasárnapi Ujság Deákot karácsonykor a címlapjára, megjegyezve, hogy olyan erkölcsi tartással rendelkezik, amit csak a klasszikus Róma évkönyvei tudnak felmutatni. S meg persze azért tűzte a lap őt karácsonykor a címlapjára, mert büszke volt arra, hogy Pest egy ilyen polgárral lett gazdagabb 1854-ben, s azt kívánta az újság, hogy „Adja Isten, hogy még számos boldog karácsonra virradjon a köztiszteletben álló férfiú!”
A Pestre költözés azonban idővel nemcsak a még nagyobb közéleti nyilvánosságot hozta el Deák Ferenc számára, hanem – szomorú feladat révén ugyan, de – a családi élet részesévé válást is. A következő, 1855-dik esztendőtől ugyanis Vörösmarty Mihály árváinak, Ilonának és Bélának vált a gyámjává, s az özvegy Csajághy Laura mellett tisztességesen és becsülettel gondoskodott a gyerekek neveltetéséről, és felnőtté válásukról.
Nyitókép: A Vasárnapi Ujság 1854. december 24-i szám címlapjának fejléce
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció