Józsefváros egyik legnagyobb műszaki emlékét, Budapest második telefonközpontját 1913 és 1916 között építették Ray Rezső tervei alapján. A vasvázas szerkezetet szinte művészeti eszközként használta fel a tervező, aki sem az akkori, sem a mai szemmel nézve nem mindennapi épületet álmodott meg az 1910-es években még Mária Terézia nevét viselő térre.

A központ barokk, neobarokk és romantikus stílusjegyeket is hordoz. Megépítésére pedig azért volt szükség, mert a huszonegyezerre bővülő telefon-előfizetői létszám a műszaki infrastruktúra fejlesztését igényelte. Az első központ a Terézvárosban volt, az új létesítményt tizenötezer előfizető kiszolgálására tervezték, és össze is kötötték a már meglévővel.

A József-központot 1917-ben nyitották meg több mint ötezer előfizetővel, akiket a terézvárosi központból vettek át. Az új létesítmény akkoriban korszerűnek számított, a Magyar Építőművészet 1917. évi 10–12. számaiban így írnak róla:

„Az I. emelet egy részén, mint már említettük, a két emeletsoron át nyúló helyi kapcsolótermek emeletei, az udvari traktuson pedig étterem és mellékhelyiségek, a Mária-Terézia térre néző részen a telefonközpont hivatalai vannak elhelyezve. Ugyancsak a hivatali helyiségek foglalják el a II., III., IV. emeletet. Az alteremben állanak a főrendező álláson kívül különböző teherelosztó, felfogó, számláló és biztosítéki állások. A vezetékrendező álláson a telefonközpontba bevezetett külső vezetékek csatlakoznak a belső berendezéshez, melynek leglényegesebb alkotórészei a hívásra és mindennemű jeladásra szolgáló kis izzólámpásokat működtető jelfogók.”

Az alacsony földszintről tizenegy méter széles, ötven méter hosszú, egykarú lépcső indul a helyi kapcsolótermekhez. A főlépcsőház egyben menekülőútvonal is, akkoriban ugyanis egy ilyen műszaki létesítményt tűzveszélyesnek tartottak, éppen ezért széles menekülési lehetőséget alakítottak ki benne. Kapcsolótermei is kifejezetten nagyok, tágasak. Hosszú, széles, magas termek voltak, még a kisebbek belmagassága is jócskán meghaladta a korabeli polgári lakásokét.

Mivel ez a környék legmagasabb épülete, a legfelső szintekről egyik oldalról a Citadellára, a Szabadság-hegyre és a Vár irányába, a másik oldalról a Horváth Mihály térre nyílik kilátás.

Az épületet – formája és tömege, no meg a funkciója miatt – 1919-ben és 1956-ban is erődnek használták. A technika fejlődésével és az idő múlásával a belső berendezése megváltozott, állaga romlott. A főlépcsőház eredeti freskóiból már csak egy-egy részlet maradt fenn, és a lépcső tetejéről is eltűntek az eredeti kandeláberek, helyükre 1962-ben egy férfi- és egy nőalakot ábrázoló szobor került. Szerencsére az ablakok nagy része megmaradt, méghozzá az eredeti zárszerkezetekkel.

Az utolsó, még MATÁV-os rotary központot 1999-ben kapcsolták le, az irodai részekből pedig 2007-re költöztek ki teljesen. Az épület sokáig üresen állt, és úgy hírlik, új funkciót kap, szálloda lesz belőle. Városképileg szembeötlő lesz a változás, az épület kívülről is szépen megújul.