A Pasaréti út: egy városrész ütőere. Egy különleges, exluzívnak is mondható budai városrészé, ahol egymást érik az emléktáblák: költők, írók, színészek, rendezők és művészek, na meg a tudomány számos nagysága lakott (és lakik) e vidéken. Egy ilyen patinás helyen azt várhatnánk, hogy idős fasor is kísérje az arra járót – de sajnos ilyenről már csak nyomokban beszélhetünk.

Kőrisek a negyvenes években (Fotó: Fortepan)

Pedig a Pasaréti út története régi időkre nyúlik vissza. Ha nem is olyan régre, mint a közelében futó, a középkor óta járt Szilágyi Erzsébet fasoré. Valószínűleg dűlőútként már évszázadok óta használták, régi térképeken is így tűnik fel először. Logikus is, hogy itt gyalogút fusson: az Ördög-árok hordalékából lett szétterülő lapály, a tulajdonképpeni Pasarét, amely egykor a Sauwiesen nevet viselte, itt találkozik a hegyoldallal (mai nevén a Törökvész városrésszel). A hegyre meg csak az megy ugye, akinek muszáj… Házak a XIX. század végéig aligha voltak mellette, az első nyaraló- és fogadóépületek az 1880-as években kezdtek feltünedezni itt, a szépen termő szőlőhegy tövében. (Ezt egyébként így is hívtak: Termő-oldal, amíg el nem vitte a termést a filoxéra). Nyomvonala nagyjából a maival azonos volt, csak a városhoz közelebb eső végén változott egy kicsit az 1900-as évek elején, hisz addig a mai Vasas-sportpálya környékén még agyagbánya és téglagyár üzemelt.

A törzs már sérült volt tavaly ősszel is (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Gesztenyefasor

Hogy fákkal mikor ültették be a Pasaréti út két oldalát, nem tudjuk pontosan, de feltehetően a Szilágyi Erzsébet fasorral nagyjából egy időben, az 1800-as évek utolsó évtizedeiben. Ekkoriban természetes volt, hogy gesztenyefák (vagy platánok) kísérik az úton járókat. Mindenesetre ezek az 1930-as évek végén már biztosan impozáns fasort alkottak. „Tavasszal és nyáron lombba borulnak a kertek és a Pasaréti úti fák beárnyékolják az utat, összeölelkeznek, valóságos lugast emelnek az autóbusz fölé” – így emlékezett meg róla az egyik itt lakó a Pesti Hírlapban.

Idős kőrisek, kerten belül és kívül is (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Sajnos mindebből mára nem maradt hírmondó. (Vagy talán egy-kettő mégis: a Radna utcai nagy kanyar közelében lévő fák még az egykori fasor utolsó megmaradt tagjai lehetnek, hisz itt torkollott be akkoriban a Trombitás út). A nagyra nőtt gesztenyéket ugyanis az út kiszélesítése miatt ki kellett vágni. És ez a 30-as években is legalább akkora felháborodást keltett, mint amekkorát keltene ma. De hiába a panaszos levelek, petíciók, felszólalások: a megnövekedett autóforgalomra tekintettel Szendy Károly polgármester elrendelte az úttest kiszélesítését, s így a fák kivágását. Sőt, néhol így annyira keskeny hely maradt a járdának, hogy még a villatulajdonosokat is kötelezték, hogy előkertjeik kerítését egy-két méterrel beljebb vigyék. „Kint dolgozik a fejsze a Pasaréti úton. Egymás után dőlnek le a gyönyörű vadgesztenyefák. Mi pedig megyünk ebben a szürke februárban, ökölbeszorult kézzel és nézzük a pusztítást” – számolt be szomorúan az újság 1938 elején.

A közlekedésszervezés akkoriban is prioritást élvezett a fákkal szemben – és itt még azért is különösen fontos volt megoldani a zökkenőmentes közlekedést, mert az 1938-as Eucharisztikus Világkongresszus résztvevőinek el kellett jutniuk a vadonatúj Pasaréti téri templomba és rendházba.

Ma már tehát alig látni idős gesztenyét az út mentén. De azért a mellékutcákba, melyek a Szilágyi Erzsébet fasorral kötik össze, érdemes bepillantani: több közülük még őriz impozáns példányokat ebből a korból. A Házmán utca felett (mely Buda utolsó, városegyesítés előtti polgármesteréről kapta nevét) például összeérnek a közel évszázados lombok, zöld alagutat alkotva; de szép fasor található a Júlia utcában is.

Hatalmas törzs, hatalmas lyukkal (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Jönnek a kőrisek

A kivágott gesztenyék helyére magas kőrisek kerültek. (Talán már korábban, helyenként pótlásra is használták ezt a fafajt.) Eddigre ugyanis már látszódott: a gesztenyékhez képest a kőrisek jóval szívósabbak itt a városi környezetben. Jól tűrik a szárazságot, a sózást, még a levegőszennyezést is, és egészen az ősz végi fagyokig zöldellenek. Eredetileg mocsaras vidékeken nőttek a kőrisfélék, ami azt jelenti, hogy jól tűrik a levegőtlenséget a gyökereik körül (hisz ha a víz elöntötte a mocsarat, ott is bírniuk kellett). Ahogy arról nemrég írtunk, az Andrássy úton is végül ezek a fák pótolták a kipusztult platánokat a szívósságuk miatt.

Ennyi maradt a kőrisekből (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

A 30-as években elültetett facsemeték mára már közelítik a kilencvenéves kort. A visszaemlékezések szerint négyszáz fát ültettek ekkor a Pasaréti út két oldalára. Csakhogy útszélesítés és újabb építkezések azóta is voltak: így a kőrisek sem jártak sokkal jobban, mint gesztenye elődeik. Tulajdonképpen ezeknek is csak néhány hírmondója maradt: egy-kettő a Júlia és a Gábor Áron utcánál, néhány a Nagy Lajos téri játszótérnél, illetve elszórtan még egy-egy példány onnantól a Pasaréti térig az út hegy felőli oldalán. (Ezen a részen szemközt a katonaságnak épült lakótelep építésekor, a 80-as években vágták ki a régi fákat.) Ezek az utolsó tanúk 3-4 méter körméretűek, tekintélyes, nagy fák. Törzsük heges, itt-ott sérültek, de eddig legalábbis mindig regenerálódni tudtak, és bírják az ültetésük óta százszorosra nőtt forgalmat is.

Illetve így tűnt ez eddig, hogy bírják: aztán amikor néhány hete a legtöbb idős példányt visszavágták, kiderült, hogy mégse. Így néhányat az idős kőrisek közül teljesen ki kellett vágni. Van, ahol a csonkot is eltüntették – de ahol megmaradt, látni bizony a nagy odvas középső lyukat a fatörzsben. Hiába az egy méternél is nagyobb törzsátmérő, ha középen egy húszcentis átmérőjű lyuk van.

Észszerű, szükséges lépés volt tehát a kivágás, úgy tűnik. De azért attól még fájó veszteség, hogy most már ebből a második fasorból is alig maradt hírmondó a Pasaréti út mentén. Hiába hát a patina, az exluzivitás, a gazdag múlt: az utat most nem kíséri semmilyen fasor, se régi, se új.