A II. világháború utáni rövid, átmeneti időszak építészetére, illetve az 1947 utáni néhány évre a nemzetközi téren is igen jelentős modernizmus felerősödése volt jellemző. A két világháború közötti időszakban még egyszerre léteztek a különböző neostílusok (főleg a neobarokk és a neoromán) és a modernizmus, így egyfajta stíluspluralitás volt megfigyelhető, a harmincas évek végére azonban fokozatosan az utóbbi vette át a vezető szerepet.

A II. világháború ugyan egy időre megakasztotta ezt a folyamatot, a pusztítás utáni újjáépítés mégis a modernizmus szellemében történt. (Olyannyira, hogy számos kvalitásos historizáló épület „áldozatul esett” a modernista építészek leegyszerűsítő felújításainak, amelyek csak részben vezethetők vissza anyagi okokra, gyakran inkább ideológiai okokból történtek. Ez a jelenség azonban igen bonyolult, egy másik cikk témája lehetne.)

A pesti Fehér Ház a Jászai Mari tér felől (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Az újjáépítés legnagyobb feladata természetesen a háború során megrongálódott lakásállomány helyreállítása volt, hiszen a harcok után óriási volt a lakásínség egész Magyarországon, főleg az 1944-es ostrom során erősen megsérült Budapesten. Mint azt Rozsnyai József és Szakács Béla Zsolt könyvében, A magyar építészet rövid története című műben is olvashatjuk, a legnagyobb kihívást a felrobbantott hidak helyreállítása jelentette, ami igen hosszú időt vett igénybe.

Az új hatalom 1947-től természetesen új középületeket is emeltetett, elsősorban Budapesten, a gyakran erősen megrongálódott historizáló épületek átalakításával. A modern középületek kiemelkedő példája Nyiri István 1949-es Erzsébet téri buszpályaudvara és a Dózsa György úton álló MÉMOSZ-székház, mely Gádoros Lajos, Preisich Gábor, Perényi Imre és Szrogh György tervei alapján épült 1948 és 1951 között. Bár az 1940-es évek modernizmusa magas színvonalú volt (és a modernizmus alapvetően szocialista eszmékből táplálkozik), mégsem felelt meg az uralkodó kommunista ideológiának.

A Margit híd és a Fehér Ház (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Mint azt a Magyar építészet a Szépítő Bizottmánytól napjainkig kötetben is olvashatjuk, a szaksajtóban már 1948-ban többségben voltak a szocreál művészetet és építészetet dicsőítő írások. A szerzők véleménye szerint a modernizmus nem fejezi ki eléggé az erősödő osztályharcot, valamint a nép számára érthetetlenek az új, egyszerű formák. A szocreál építészet historizáló, leginkább klasszicizáló stílusa azonban megfelel az előbb említett kívánalmaknak. Az éles vita során (mely olyan volt, mint egy koncepciós per a modernizmus ellen) végül győzedelmeskedett a szocialista realizmus, és a modernizmusnak 1956-ig kellett várnia a visszatérésre.

Minket azonban most nem a szocreál, hanem a modernizmus egy kvalitásos alkotása, az úgynevezett Fehér Ház érdekel, amely Benkhard Ágost, Gábor László, Rudnai Gyula és a már a MÉMOSZ-székház kapcsán említett Gádoros Lajos alkotása. Az eredetileg Belügyminisztériumként szolgáló ház 1947 és 1949 között épült, így mire elkészült, már rég zajlott a modernizmusról és a szocreálról szóló vita. Nem csoda tehát, hogy Révai József kommunista kultúrpolitikus a következőképp jellemezte az elkészült épületet: „Olyan, mint egy skatulya, amelybe egy gyerek nyílásokat vágott, hogy a belehelyezett bogár meg ne fulladjon.”

A Fehér Ház a Margit hídról (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A pesti Fehér Ház a budai Duna-partról (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Az építészek a Belügyminisztérium épületének terveit 1947-ben készítették el. Mint említettük, sok középület a romos állapotú historizáló paloták felújításával jött létre. Ilyen a Fehér Ház is, a Fonciére Biztosító Duna-parti, Jászai Mari téri bérháza képezi az épület vázát. Ne gondoljuk azonban, hogy egyszerű felújításról volt szó, a megrongálódott épület és annak drasztikusan megváltoztatott külső és belső terei bőven adtak tervezési feladatot az építészek számára.

Palatinus teniszpark, a háttérben a Fonciére Biztosító bérháza 1939-ben, még a háborús sérülések előtt (Fotó: Fortepan/Képszám: 150088)

A Fonciére Biztosító romos bérháza 1945-ben. Az épület átalakításával jött létre a Fehér Ház, a mai Képviselői Irodaház

A Fonciére Biztosító bérháza a Fehér Házzá való átalakítás közben, 1947-ben (Forrás: Új Építészet, 1947. 2. évf. 10. szám)

Az építkezés kezdeteiről és a nagyszabású tervekről maga az építész, Gábor László számolt be az Új Építészet című folyóirat 2. évfolyamának 10. számában, 1947-ben. A számunkra nagyon hasznos és érdekes terveken, illetve azoknak részletes leírásán túl a Belügyminisztérium épületével kapcsolatos követelményeket is publikálta az építész:

„Korszerű hivatali épület hatszáz szobával, a korszerű építészetnek funkcionális és szociális elvei alapján. Különleges kikötés: 1. nagy befogadóképességű előadóterem. – 2. kb. 25-30 gépkocsi kiszolgálására és javítására alkalmas gépkocsiszín, ill. műhely. – 3. a hivatal dolgozói számára az összes szükséges szociális berendezés. (Étterem, sportterem, club, társalgó, napozó, stb.) – 4. a belügyminisztérium jellegének megfelelő különleges műszaki berendezések és hivatali helyiségek (nagyteljesítményű telefonközpont, tanácsterem, miniszteri és államtitkári rész, stb.) – Mindez ésszerű keretek között a meglévő adottságok és ép szerkezeti elemek felhasználásával, de az ország legnagyobb méretű minisztériumát megillető reprezentatív megjelenéssel.”

A Fehér Ház helyszínrajza az átalakítás előtt és az átalakítás terve, 1947 (Forrás: Új Építészet, 1947. 2. évf. 10. szám)

Láthatjuk, hogy az állam valóban a legkorszerűbb felszereltséget várta el az építészektől. A nagy méretű garázs különösen fontos helyet foglalt el a „kívánságlistán”, ami érthető, bár az 1940-es években még egyáltalán nem volt része az épületek alapfelszereltségének. Különösen korszerű gondolat volt a kialakítandó sportterem is. A napozóterasz mai szemmel elsőre furcsának tűnhet, de itt természetesen nem bikinis és napágyas teraszról van szó, hanem olyan tetőteraszról, ahova a dolgozók felmehettek levegőzni. (Mivel az 1940-es években, sőt jóval később is az irodákban még lehetett dohányozni, ez a nyitott tér különösen fontos lehetett a nem dohányzó kollégáknak.)

A Fehér Ház földszinti alaprajza. Látható, hogy a főbejárat a Duna felőli oldalon, a garázslehajtó pedig az északi oldalon nyílik (Forrás: Új Építészet, 1947. 2. évf. 10. szám)

Gábor László cikkéből az eredeti bérházról is sok információ derül ki, bár a leírást alapvetően kritikával kell kezelnünk: „Körülbelül 35 éves elavult alaprajzú, szerkezetű és megjelenésű, üzleti jelleggel létesített bérház, zsúfolt beépítéssel, szűk belső udvarokkal, nyugtalan, ritmustalan, zavaros homlokzatokkal […], ötletszerűen elhelyezett plasztikus dekorációkkal […] azaz keletkezési korának minden jellemzőjével és hibájával ékesen.” A leírásból egyértelműen kiolvasható a modernista építészek (egyébként indokolatlan) ellenszenve a historizáló építészettel kapcsolatban. Az építész leírásában olvasható, hogy a „vegyes jellegű” és „ötletszerűen kombinált”, tehát véleménye szerint nem túl jó adottságú szerkezetet súlyos károk érték a háborúban.

„Megrongálódott falak, beszakadt födémek, teljesen leomlott épületrészek, súlyosan kiégett szakaszok. Különösen nagy károk a kettős pincékben, ahol egész oszlopsorok rokkantak és semmisültek meg és a merevítő födémek elpusztultak.” Ha valóban ilyen rossz állapotban volt az épület, vajon miért ezt választotta a kormány Belügyminisztérium építése céljából? Miért nem építettek egy teljesen új épületet? A kérdéseinkre megkapjuk a választ magától Gábor Lászlótól: „Fentiekkel szemben áll az épületnek egyedülállóan reprezentatív fekvése a pesti Duna-part legszebb helyén, a város leendő kormányzati negyedének csaknem központjában, a főváros legforgalmasabb hídjának, legjelentősebb közlekedési csomópontjának közvetlen közelében, egyedülálló körkilátással a Dunára és a budai hegyekre.” Ilyen adottságokkal nem csoda, hogy az ország legnagyobb méretű minisztériumát ezen a reprezentatív helyen kívánta kialakítani az új kommunista kormányzat.

Az építészek koncepciójában egy szabadon álló, hétemeletes, H alaprajzú épület kialakítása szerepelt. A H alaprajzot az eredetileg nagyjából négyzet alaprajzú bérház Rudolf téri (ma Jászai Mari tér) és Rothermere utcai (ma Balaton utca) szárnyának lebontásával, illetve a Személynök utcai (ma Balassi Bálint utca) cour d’honneur beépítésével hozták létre. Az épület középpontjában egy nagy méretű udvart hoztak létre, amely kiváló megvilágítást biztosít a földszinten elhelyezkedő, nagy belmagasságú, felülről megvilágított előcsarnoknak, amelyen keresztül az épületszárnyak közötti közlekedés zajlik.

A Fehér Ház úgynevezett általános, tehát több emeletre is jellemző alaprajza (Forrás: Új Építészet, 1947. 2. évf. 10. szám)

Szerencsénkre az építész nemcsak alaprajzokat publikált cikkében, hanem részletes – nemzetbiztonsági szinten még nem problémás – leírást is adott a különböző szinteken elhelyezett helyiségekről:

„A pincében van a garage és az autójavító műhely, be- és kihajtóval a Rudolf tér felől. A központi fűtés helyiségein kívül itt vannak a szükséges irattárak és raktárak. A földszinten van a bejárati szélfogó, a nagy előcsarnok, itt helyezkednek el az ügyeletes szobákon és néhány hivatali helyiségen kívül a postahivatal, és postaelosztó, a házinyomda és a szükséges műhelyek.” Láthatjuk tehát, hogy az alsó két szinten a kiszolgálóhelyiségek kaptak helyet, az előcsarnokon és a lépcsőházakon kívül itt reprezentatív helyiségeket nem helyeztek el.

A Fehér Ház Duna felé néző homlokzatának terve, 1947. Az építészek Gábor László, Benkhard Ágost, Gádoros Lajos és Rudnai Gyula (Forrás: Új Építészet, 1947. 2. évf. 10. szám)

„A terv szerint a közbeiktatott magasföldszinten hivatali helyiségek, telefonközpont, három lakás és gépkocsivezető laktanya lesz.” Arról sajnos nem szól a cikk, hogy kiket kívántak a három lakásba költöztetni. Mivel méretüket és belső kialakításukat nem ismerjük, következetni sem tudunk. (A magasföldszint alaprajzát egyébként nem is közölte az építész, valószínűleg biztonsági okokból.)

„Az I. emelet tartalmazza a Duna felől a miniszteri szárnyat a tanácsteremmel és az elnöki főosztályt. A Rudolf téri oldalon lesz a lábakra állított nagy előadóterem, az ehhez csatlakozó könyvtár, és hivatali helyiségek.” Az épület eredeti belső tereiről a belügyminisztériumi és későbbi funkciók miatt sajnos nem sokat tudunk, de biztosra vehetjük, hogy az előadóterem és a könyvtár az épület stílusának megfelelően egyszerű, de elegáns kiképzést kapott.

„Az I-VI. emelet különböző program szerinti rendeltetésű hivatali helyiségeket tartalmaz, a H betű szárainak találkozásánál egy-egy WC csoporttal, a lépcsőházak, pater nosterek és felvonók által centrálisan megközelíthetők.” Érdekes, hogy két különböző mechanikával működő lifttípust is beszereltek, a döntés első látásra furcsának tűnhet. A pater noster azonban gyorsabb, mint a hagyományos liftek, mivel folyamatosan jár, egyszerre azonban csak kevesebb személyt tud szállítani. Mindkettőnek megvan az előnye és a hátránya, valószínűleg ezért döntöttek mindkétféle felvonó kialakítása mellett.

„A terasz szerűen visszaugratott VII. emelet tartalmazza a nagy éttermet, a konyhákat, a büffét, valamint a sporttermet és egyéb szociális helyiségeket, a napozóteraszokat, férfi és női zuhanyfülkékkel.” A zuhanyfülkék említése valóban hirtelen a bikinis napozás képét juttatja eszünkbe, ám több mint valószínű, hogy ezek valójában a sportteremhez tartoztak. A leírás számunkra igen hasznos, bár a későbbi funkcióváltásokhoz kapcsolódó átalakítások miatt már több ponton nem állja meg a helyét.

Az egykori Belügyminisztérium, a Fehér Ház északi homlokzatának terve, 1947 (Forrás: Új Építészet, 1947. 2. évf. 10. szám)

Gábor László így jellemezte a négy építész feladatát: „A tervezői feladat abban állott, hogy a meglévő szerkezeti elemek és nyílások lehetőségig való megóvása mellett a kívánt egységes és nyugodt hatást elérje. A meglévő adottságoknak architektonikus kihasználása […] érdekes építészi feladatot jelentett.”  Láthatjuk, hogy az építészek sikerrel jártak az egységes kép és nyugodt hatás elérésében, az épület egyszerre visszafogott és monumentális, a Duna-parti nagy fehér tömb nem kerülheti el a figyelmet, mégsem tűnik hivalkodónak. Jól illeszkedik a Budapest képét meghatározó historizáló bérházak sorába, valóban kvalitásos alkotás.

Az épület maga kiváló, későbbi története azonban nyugtalanító. Az építkezés befejezése után lezajlott eseményekről legegyszerűbben Tabajdi Gábor igen érdekes, 2010-es cikkéből, a Terrormenedzselés a pesti Fehér Házból című írásból tájékozódhatunk, amely a hvg.hu oldalon jelent meg. (Tabajdi Gábor pedig forrásként György Péter Kádár köpönyege című tanulmánykötetét említi.)

A Fehér Ház 1950-ben, a homlokzaton Vlagyimir Iljics Lenin, Rákosi Mátyás és Joszif Visszarionovics Sztálin portréja látható. Dekoráció az Alkotmány ünnepén (Forrás: Fortepan/Magyar Rendőr)

Igaz, a Fehér Ház Belügyminisztériumnak épült, nem sokáig maradhatott az, hamarosan ugyanis ide költözött az Államvédelmi Hatóság, vagyis a rettegett ÁVH. Mint Tabajdi Gábor írásából kiderül, az építkezést irányító Kádár János, aki egyben az ÁVH megszervezője is volt, már az építés idején elrendelte különiroda kialakítását az ÁVH vezetője, Péter Gábor részére, méghozzá közvetlenül a belügyminiszter által használt helyiségek szomszédságában. (Fontos megjegyeznünk, hogy ebben az időszakban az ÁVH nem tartozott a Belügyminisztérium hatáskörébe, ezért érdekes a Péter Gábor számára kialakított iroda mint a korszakra jellemző paranoia jele.)

A költözés 1950 decemberében és 1951 januárjában zajlott le, tehát kereken 70 éve. Sokan az ÁVH-t az Andrássy út 60. alatti ingatlannal azonosítják, hiszen ez volt a hatóság első épülete. (Ráadásul ma itt található a Terror Háza, amelynek látványos és szándékosan ijesztő homlokzati dekorációja jól megjegyezhetővé teszi az épületet.) A székházváltásra egyszerű okból kerülhetett sor: az óriási ütemben növekedő szerv kinőtte korábbi ingatlanát. Tudható, hogy már a megalakulását követő években több, Andrássy út közeli ingatlanban helyezkedtek el a különböző osztályok, melyeknek célszerűbb volt egy nagyobb épületbe költözniük. (A választás valószínűleg nem önreprezentációs okokból esett a Duna-parti ingatlanra, hiszen a titkosszolgálat rejtőzködő életmódjától távol áll a feltűnő épület, bár tulajdonképp tekintélyt parancsoló megjelenése is közrejátszhatott a kiválasztásában.)

Széchenyi rakpart, a Belügyminisztérium épülete, a mai Képviselői Irodaház, vagyis a Fehér Ház 1950-ben (Fotó: Fortepan/Magyar Rendőr)

Olimpia park (Stollár Béla utca), a Belügyminisztérium épülete, a mai Képviselői Irodaház, a Fehér Ház 1950-ben (Fotó: Fortepan/Magyar Rendőr)

A Belügyminisztérium nem meglepő módon az ÁVH által kinőtt épületekbe költözött be ugyanekkor. Az épületcsere igen jelentős biztonsági intézkedésekkel kísérve zajlott le. Mindkét intézmény őrizte saját iratait, őrséget állított, és az alkalmazottaknak sem szabadott egymással találkozniuk. Az iratokat lezsinegelt és viaszpecséttel ellátott dobozokban fegyveres őrök szállították. (A korszak légköréről igen jó képet fest a történtek leírása, látható, hogy még a titkosszolgálat és a Belügyminisztérium emberei sem bíztak egymásban.)

A Jászai Mari tér és a Széchenyi rakpart a Margit hídról nézve, szemben a Belügyminisztérium épülete, a mai Képviselői Irodaház – Fehér Ház 1950-ben (Fotó: Fortepan/Magyar Rendőr)

Érdekes tény a két épülettel kapcsolatban, hogy bár a Fehér Ház lényegesen modernebb és korszerűbb volt, mint az Andrássy úti palota, sok szempontból mégis az utóbbi felelt meg jobban az ÁVH munkájának. A Fehér Házban például központi fűtés működött, amely nem tette lehetővé a „felesleges” – valószínűleg az utókornak pont a legérdekesebb – iratok eltüzelését, ezeket vissza kellett szállítani a korábbi székházba, és ott a kazánban elégetni. Nem kedvezett a titkosszolgálat munkájának a Fehér Ház telefonközpontja sem, mivel – az Andrássy úti épülettel szemben – ez kézi kapcsolású volt, így lassabb kommunikációt tett lehetővé. (És a telefonközpontos munkatársak még bele is hallgathattak olyan beszélgetésekbe, amelyek még a dolgozók előtt is titkosak voltak.)

A Fehér Ház 1957-ben már mint MSZMP-székház, Budáról fényképezve. A dunai homlokzat tetején jól látható a vörös csillag (Fotó: Fortepan/Chuckyeager tumblr)

Korábban már ismertettük az épület belső elosztását, amely még a belügyminisztériumi funkcióhoz kötődik. Tabajdi Gábor nagyon alapos cikkében azonban – melyben Cserényi-Zsitnyányi Ildikó 2009-es kutatásaira is hivatkozik – olvashatjuk az ÁVH egyes osztályainak elrendezését is. Láthatjuk, hogy gyökeres változások történtek:

„Az ÁVH beköltözése után az épület pincéjében a fogda mellett, a központi operatív nyilvántartás kapott helyett, ennek azonban még a földszinten és az emeleti szinteken is voltak irodái, a központi anyagellátó és katonai figyelés helyiségei mellett. Az első emeletre került az ÁVH Titkársága, valamint a vezetők irodái, közte Péter Gábor vagy Farkas Vladimir (a hírszerzés parancsnoka) részlege. A második szintre kerültek a személyzeti főosztály mellett az ÁVH pártbizottságának, a szovjet tanácsadóknak, valamint a vidéki kirendeltségeket irányító szerveknek az irodái. A harmadik emeletre költöztek a személyzeti főosztály, a kormányőrség, valamint az operatív technika részlegei. A negyedik emeleten a szabotázs-elhárítás, a kémelhárítás […] helyiségeit alakították ki. Az ötödik szinten helyezték el a katonai elhárítást […] valamint a figyelő és környezettanulmányozó osztályokat. A hatodikon alakították ki a cenzúra, a levélellenőrzés és a belső elhárítás […] szobáit. A rendelkezésre álló adatok összevetése alapján úgy tűnik, hogy néhány részleg kivételével minden osztály a Jászai Mari térre került. Csupán a börtönüggyel foglalkozó ÁVH-s részlegek, vizsgálati osztályok számai nem szerepelnek a dokumentumokban.”

Az eredeti épület a tervezők által levegőtlennek nevezett és megszüntetendő belső udvarainak egyike, már az átalakítás közben (Forrás: Új Építészet, 1947. 2. évf. 10. szám)

Az ÁVH munkája sokáig még a rendszerváltás után sem volt kutatható. Az azóta napvilágra került adatokból kiderül, hogy a titkosszolgálat munkája 1951 és 1953 között volt a legintenzívebb, az akkor 9 millió magyar állampolgárból több mint 1 millióról vezettek aktát a Fehér Házban, ami igen nyugtalanító, ám sajnos nem meglepő adat. Ebben az időszakban az ÁVH embereinek létszáma majdnem 6000 fő volt, a beszervezett ügynököké pedig 40 000 körül mozgott. A Duna-parti épületben történt több ezer cím levélellenőrzése, innen irányították az internálásokat, kitelepítéseket, politikai megtorló akciókat, és itt alkották meg a koncepciós pereket is.

Azon, hogy 24 órás ügyelet működött az épületben, már meg sem lepődünk. 1953-ban aztán a paranoia és a terror elérte magát az Államvédelmi Hatóságot is. A hatóságot felügyelő vezetők, Kádár János és Péter Gábor letartóztatására is sor került (persze ne feledkezzünk meg Rajk László korábbi kivégzéséről sem). Majd a Sztálin halála következtében a Szovjetunióban kialakult változások miatt megtörtént Rákosi Mátyás leváltása és Nagy Imre kinevezése is, és ezzel egy időben az ÁVH elvesztette önállóságát, és összevonták a Belügyminisztériummal.

A Fehér Házba ekkor költözött be az Országos Rendőrkapitányság, de ez az időszak sem tartott túl sokáig. Az épület 1961-ben az MSZMP székháza lett, a köztudatban ez a legismertebb funkciója. Ekkor is történt egy korszerűsítés, mely leginkább kényelmi funkciókat érintett. Kádár János erősen bírálta az ingatlant, és sokat panaszkodott a nyári hőségre, ezért napellenzőket és légkondicionáló berendezéseket szereltek be.

A Fehér Ház, az MSZMP-székház belső tere, tárgyaló, 1983-ban. A képen Horváth István belügyminiszter folytat tárgyalást Palesztina küldöttségével (Fotó: Fortepan/Magyar Rendőr)

Természetesen az MSZMP idején is foglalkoztak itt politikai rendőrségi ügyekkel, de már nem az ÁVH idején megszokott szervezeti felépítésben. A Fehér Ház egészen 1989-ig maradt az MSZMP székháza, és olyan fontos szerepet töltött be, hogy az 1989. július 6-án elhunyt Kádár Jánost is ebben az épületben ravatalozták fel július 13–14-én. (Valószínűleg ez az emlékezetes momentum is hozzájárult ahhoz, hogy az épület ma is sokak emlékezetében MSZMP-székházként él.)

Kádár János ravatala az MSZMP-székházban 1989-ben. A képen jól kivehető a Fehér Ház elegáns kialakítású, pilléres, márványburkolatú díszcsarnoka (Fotó: Fortepan/Magyar Rendőr)

A rendszerváltás után az épület az Országgyűlés Hivatalának tulajdonába került, és a ma Képviselői Irodaházként is ismert épületből az Országgyűlés Irodaháza lett, amelyben az országgyűlési képviselők és frakciók dolgoznak, továbbá a parlamenti bizottságok körülbelül fele. A Fehér Ház jelenleg felújítás előtt áll, ami indokolt, hiszen az 1970-es és 1980-as évek óta sok minden nem változott. Reméljük, az 1940-es évek színvonalához méltó, külső felújítással és belsőépítészeti megoldásokkal találkozhatunk majd a renoválás után.

Nyitókép: A Fehér Ház a Margit hídról, a képen kivehető a H alakú elrendezés (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)