Manapság több olyan kávéházzal büszkélkedhet Budapest, amely a kávéházi, éttermi funkciója mellett egyúttal őrzi azt az újból megteremtett, netán még eredeti állapotában meglévő enteriőrt is, ahogyan a XIX. század második felében létrehozták és kialakították. Eszünkbe juthat az impozáns, neobarokk New York Kávéház, vagy az éttermek közül a középkorias stílusirányzatot követő Apostolok. De gondolhatunk a Mátyás Pincére vagy a Kárpátia Étteremre is.

A „legöregebb”, máig fennálló ilyen intézmény a mai Múzeum körút és Bródy Sándor utca sarkán álló Múzeum Kávéház és Étterem. Fennállásának kezdetéről olvashatunk az 1880-as, 1890-as évekből is, valószínűleg annak következtében, hogy bérlői gyakran váltogatták egymást. Viszont talán kevesen tudják, hogy először 1876. június 22-én, déli 12 órakor nyitotta meg az ajtaját a vendégek előtt. Persze, ekkor még nem a Nemzeti Múzeumtól kölcsönözte a nevét, hanem akkori bérlőjéről, Schodl Ádámról. 

Schodl Ádám hirdetésben tudatta a fővárosiakkal: 1876. június 22-én megnyitja kávéházát (Forrás: Fővárosi Lapok, 1876. június 21.)

Több napilapban is megjelent 1876. június 21-én az a hirdetés, amelyet Schodl Ádám, a Hungária szálló egykori főpincére adott fel. Ebben arról tudósította az ország, de leginkább a főváros lakosait, hogy Schodl kávéháza néven egy új vendéglátóhelyet nyitott báró Fechtig úr Ország úti (mai Múzeum körúti) házában, a Sándor (ma Bródy Sándor) utca sarkán. A hirdetést megjelentette többek között a Fővárosi Lapok, a Hon és a Pesti Napló is. 

A hirdetés tanúsága szerint a kávéház-üzemeltetővé előlépő főpincér mindent megtett azért, hogy a vendégeit kellő eleganciával és a kulináris élvezetek mellett számos szórakozási lehetőséggel várja. A szabadidő kellemes eltöltését különálló játékszoba, valamint francia biliárdjáték és az ehhez szükséges, a legújabb és legmodernebb változatot követő játékasztal biztosította. Aki viszont inkább a kellemes italokat részesítette előnyben, az sem csalódhatott az üzletben, mert a vendég kérhetett hideg és meleg italt, fagylaltot és jeges kávét egyaránt, amit a legnagyobb odafigyeléssel szolgáltak fel neki.

A kávéház megnyitását a Fechtig-ház 1875-ös felépülése tette lehetővé, amelyet báró Fechtig Károly és felesége, Luby Sarolta megbízására Szkalnitzky Antal tervezett. 

Az egykori Ország út (ma Múzeum körút) és Sándor (ma Bródy Sándor) utca sarkán álló Schodl kávéház báró Fechtig Károly bérházának földszintjén. Klösz György felvétele 1878 körül (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény) 

A XVIII. században ez a terület még igencsak külvárosias képet mutatott, s hivatalosan is annak számított. A mai Belső-Józsefváros területén nagy kertek terpeszkedtek, a Nemzeti Múzeum helyén Batthyány József hercegprímás nyári palotája, a mai Bródy Sándor utca és Múzeum körút sarkán pedig egyes források szerint Sándor Antal bárónak, a híres „ördöglovas” Sándor Móric nagyapjának a hasonló jellegű, de kisebb léptékű épülete állt.

A XIX. században meginduló urbanizáció folyamata azonban megállíthatatlan volt, s nem is kellett olyan sok időnek eltelnie ahhoz, hogy ezt a területet – építészetileg és városképi együttesét tekintve is – a Belváros részeként tartsák számon. A Pestet jellemző városiasodás eredményeként a mai kiskörút mentén két- és háromemeletes házak emelkedtek a magasba.

Ennek a folyamatnak a részeként épült a Fechtig-ház is, amelyet már eleve úgy terveztek, hogy a földszinti helyiségeiben kávéházat vagy éttermet fognak üzemeltetni. Erre enged következtetni, hogy az építkezés során az épület földszinti részén a raktár, műhely, istálló és kocsiszín mellett az utcai oldalon olvasótermet, teketermet és kávéfőző helyiséget is beterveztek. 

A Múzeum Kávéház és Étterem, valamint az egykori Fechtig-ház napjainkban (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

Persze a kávéházak, pontosabban inkább a kávéméréssel is rendelkező vendéglátóhelyek korántsem voltak ismeretlenek ezen a környéken, hiszen a XIX. század első felében a pesti városfalon kívül itt sorakoztak azok, a többségükben inkább csárdára és betérőkocsmákra emlékeztető vendéglők, amelyek az Alföldről Pestre feljövő vásárosok és kereskedők fogadóit jelentették. Ilyen volt a mai Kálvin téren a Két oroszlán és a Két pisztoly, a mai Astoriánál a Zrínyi, amelyek mindegyikében kávémérés is üzemelt.

Mondhatnánk azt is, hogy ennek a kávéházi, fogadói világnak a folytatójává vált Schodl kávéháza is. Azonban egészen más környezetben és egészen más miliővel, amire a főpincér is utalt, mikor kávéházát a fővároshoz tökéletesen méltó kényelemmel berendezett helyiségként írta le. 

A kávéház egykori bejárata a mai Múzeum körút és Bródy Sándor utca sarkán (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu) 

Az épület földszintjén kialakított – az eredeti építészeti program szerves részét alkotó – kávéház a korabeli Pest jellegzetes, bérházban épített vendéglátóhelyiség típusát képviselte. Mivel kereszteződésben állt, ez L alakú térkiosztást és egy hármas helyiségre történő tagolást eredményezett. A térelrendezés a belső egységeknek az elkülönülését, ugyanakkor pedig az összetartozását is biztosította. A kávéház bejárata ekkor még a sarokrészen helyezkedett el, ami a funkciók és helyiségrészek elkülönülését tette lehetővé anélkül, hogy mindez éles elhatárolódással járt volna együtt. 

A kávéház L alakú belső tere a sarkon elhelyezkedő egykori bejárattól nézve az 1900-as években. Bal oldalon a mai Múzeum körúti, jobb oldalon a mai Bródy Sándor utcai szárnyrész (Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, Budapest, VF_36_233 lt. sz.)

A belső térnek ez a tagolódása megengedte, hogy a kávéház mellett játéktermet is ki lehessen alakítani. A Schodl kávéház hirdetésében szereplő billiárdhoz szükséges terem feltehetően a mai Múzeum körúti oldalon, míg a játszószobai részleg a mai Bródy Sándor utcára néző oldalon működhetett. Erre utalhat az épület földszinti ablakkiosztása is. Míg a sarokrészen és a körúti oldalon hatalmas, félköríves kirakatablakok nyílnak, addig a Bródy Sándor utcai oldalon három kisebb, az emeletek ablakkiosztásához igazodó ablaknyílás található, amelyek mögött részben az egykori  játszószobát feltételezhetjük. Az 1900-as években viszont a bejáratot már a Múzeum körútra helyezték át.

A kávéház mai Múzeum körúti homlokzata a kirakatablakokkal és az áthelyezett bejárattal (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)


 

A kávéház sarokrésze és a mai Bródy Sándor utcai homlokzata. A három keskenyebb ablak mögött lehetett részben a kávéház játszószobája (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

A kávéház és étterem patináját a ma már védetté nyilvánított enteriőrök adják. A Múzeum körúti szárny végét egy 1890 körül készült, Fischer Ignácz majolikagyárából származó csempe falikép díszíti, amely egy dinnyét evő falusi párt ábrázol. A kép, illetve az alatta található Velencei tükrök egy háromosztatú, a belső tér összes helyiségét díszítő faragott falambériába illeszkednek. A hatalmas tükrök a hatásos megjelenés mellett a térélmény sajátos varázsát is adják. Egy másik csempekép – ami vélhetően szintén Fischer Ignácz gyárából származik – nádassal szegélyezett, ladikos vízpartot ábrázol, a háttérben gémeskutas alföldi tájjal. 

Dinnyét evő falusi párt ábrázoló csendélet Fischer Ignácz majolikagyárából (Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum – Budapest, VF_26285_3 lt. sz.)


 A kávéház enteriőrje a Múzeum körúti szárny végén: a csendélet és a háromosztatú faragott falambéria a Velencei tükrökkel (Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum – Budapest, VF_26285_123 lt. sz.) 

Alföldi tájat ábrázoló csempe falikép, feltehetően Fischer Ignácz majolikagyárából (Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum – Budapest, VF_26285_7 lt. sz.)


 A kávéház falán végigfutó faragott falambéria (Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum –  Budapest, VF_26285_1 lt. sz.)

A helyiségek falait a fali párkányzat között egységes, háromsornyi, magyaros motívumokat felvonultató majolikacsempe díszíti, a mennyezetet pedig fehérre festett, faragott gerendázat tagolja. A gerendázat oszlopfőit női és bajuszos férfifejet, valamint címerpajzsot ábrázoló faragványok ékesítik.  

A kávéház magyaros motívumokkal díszített majolikacsempéi (Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum – Budapest, VF_26285_6 lt. sz.)

 

A kávéház és étterem belső díszítését védetté nyilvánították (Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum – Budapest, VF_26285_5 lt. sz.) 

Egységes, háromsornyi, magyaros motívumokat felvonultató majolikacsempe-rendszere (Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum – Budapest, VF_26285_4 lt. sz.)

 

A kávéház Múzeum körúti szárnya a mennyezetet tagoló, fehérre festett fagerendázattal (Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum – Budapest, VF_26285_9 lt. sz.)

 

A kávéház majolikacsempéi és fagerendázata (Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum – Budapest, VF_26285_21 lt. sz.) 

A fagerendázatot díszítő oszlopfő: bajszos középkori vitéz (Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum – Budapest, VF_26285_14 lt. sz.)

Középkori női fejet ábrázoló díszítés a fagerendázat oszlopfőjén (Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum – Budapest, VF_26285_17 lt. sz.)
 

Címerpajzs is megjelenik díszítőmotívumként (Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum – Budapest, VF_26285_15 lt. sz.)

A belső tér másik kiemelkedő alkotása a feltehetően Lotz Károly által készített, Csikósverseny című falfestmény, amely a helyiség sarokrészének, egykori bejáratának a mennyezetén látható. 


 A kávéház egykori bejáratának mennyezetét díszítő, feltehetően Lotz Károly Csikósverseny című falfestménye (Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum – Budapest, VF_26285_13 lt. sz.)

A megnyitásról szóló hirdetés – Schodl Ádám marketingfogása – természetesen meghozta a várt eredményt, s kávéház hamar népszerűvé vált. Már az 1870-es évek végén számos vendég fordult meg a falai között. Ugyanakkor ez a népszerűség a hirdetésen kívül más, szerencsés vagy éppen ördögi körülményeknek is köszönhető. 

A szerencsés konstelláció elemének számít, hogy egy olyan helyen létesült, amely a XIX. század második felében a kulturális és politikai élet központját jelentette. Szomszédságában a természettudományi egyetem, a Nemzeti Múzeum vagy a Képviselőház feküdt, amelynek a tagjaira a kávéház mindig is számíthatott. Az akkori vendégek között „régiségbúvárokat”, történettudósokat, országgyűlési képviselőket és politikusokat találunk, emellett pedig főként az egyetemi ifjúság töltötte meg a kávéházi helyiségeket.

Éjszaka viszont egy egészen más vendégkör múlatta itt az időt! S a népszerűség ördögi oldalát éppen ez, a kávéház éjszakai élete jelentette. Az 1870-es évekbeli beszámoló szerint a vendégek összetétele este kilenc óra körül kezdett alaposan átalakulni, amikor is a nappal megszokott személyek helyébe új, vegyes összetételű társaság érkezett. Kocsisok, középiskolai tanárok, hivatalnokok, akiket egyetlen dolog kötött csak össze: a kártyaszenvedély. Éjszakánként ugyanis a bérlő, Schodl Ádám kártyabarlangot működtetett itt, annak is a leginkább tiltott fajtáját, a nasi-vasi névre hallgató orosz kártyajátékot, ami busás bevételt hozott a konyhára. Mint tudni vélték, havonta 450 forintot jövedelmezett, sokkal többet, mint a nappal eladott kávék összessége.

A kávéház 1885-től változtatta nevét Múzeum Kávéházra, s a bérlője is más lett. Jó hírnevének megalapozása pedig inkább a XX. század harmincas éveire tehető, amikor Jovich Jenő vette bérbe a helyiségeket. 

Schodl kávéházát 1885 óta nevezik Múzeum Kávéháznak (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)


 A Múzeum Kávéház és Étterem mai cégére az épület Bródy Sándor utcai homlokzatán (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

A természettudományi egyetem közelsége persze a kávéház törzsvendégi gárdájának kiformálódását is nagy mértékben segítette. Nemcsak a diákok látogatták előszeretettel ezt a sarki helyiséget, hanem azok a természettudós tanárok is, akiknek a hétfő estétként a Trefort-kert körüli kávéházak közül itt is összeülő tagjaiból 1899-ben Kis Akadémia néven társaság formálódott. A hétfő esténként megtartott társas vacsorák egyfajta műhelybeszélgetések voltak, ahol a politikai kérdéseket mellőzve az aktuális tudományos ismeretek és újdonságok kerültek szóba. 

Emellett többször megfordultak itt írók, költők és szerkesztők is. Köztük Móricz Zsigmond, Tersánszky Józsi Jenő, Illyés Gyula, József Attila, Erdélyi József vagy időnként Krúdy Gyula, akinek a feljegyzései szerint a Palágyi Menyhért nevéhez köthető Jelenkor kritikai hetilap szerkesztőségi asztala ebben a kávéházban működött.

De sokszor kereste fel ezt a helyet a szerkesztő Kiss József is, aki fiatalon s idősebb korában egyaránt szívesen járt ide. S nemcsak látogatta, hanem 1910-ben egy rövid, átmeneti időre a Centrál Kávéházból A Hét szerkesztőségét is áttette a Múzeum Kávéházba, és a Kerekasztalát is itt működtette.

Kiss József 1910 körül (Forrás: Wikipédia)


 A Kiss József által szerkesztett A Hét című hetilap szerkesztősége egy rövid ideig a Múzeum kávéházban volt 

Nyitókép: A Múzeum Kávéház és Étterem belső tere 1914-ben (Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, Budapest, VF_36_233 lt. sz.)