Csepelen, a Weiss Manfréd Acél- és Fémművek melletti területen hatalmas robbanás volt 1926. augusztus 12-én. Hadianyagok, öt vagon lőpor, 12 vagon feketelőpor és további öt vagon nagy hatású, szerves összetételű robbanóanyag, úgynevezett ekrazit robbant fel. Ez az ország ekrazitkészletének a negyede volt. A kárt 25 milliárd koronára becsülték. A felrobbanó hadianyag tűzcsóváját és hangját egész Budapesten lehetett látni és hallani.

Csepelen és Budafokon okozta a legnagyobb károkat az 1926. augusztus 12-i robbanás (Forrás: Nemzeti Filmintézet) 

A robbanásról hivatalos közlemény jelent meg, amelynek részletét a Nemzeti Ujság 1926. augusztus 13-i számából idézzük:

„Ma délután 6 óra 45 perckor ismeretlen okokból a csepeli hadianyaggyár lőszerüzemében, amely az ismert Weisz Manfréd-féle teleppel határos, robbanás történt. Az eddigi megállapítás szerint két nagyobb és két kisebb detonáció reszkettette meg a levegőt. A robbanás helye azok a lőporos sáncok, amelyekben a gyártáshoz szükséges lőport tárolták. Ezekben a lőpor egyes fülkékben van elhelyezve, amelyekből a robbanás ereje főleg csak felfelé érvényesülhet.”

Ezek a bizonyos sáncok 200 méter hosszúak voltak, amelyekbe üregeket vágtak és fabódékat építettek, amelyekben a hadi- és robbanóanyagokat tárolták. Ezt a lőporos sáncot a Duna felől ugyanilyen hosszú gát és drótkerítés védte, a sáncon fegyveres őrszem is volt. 

A tárolási módnak köszönhető a robbanás ereje leginkább felfele tudott erőt kifejteni. Így a detonációban bár sokan megsérültek, de halálos áldozatot nem követelt a katasztrófa. Pedig a Weiss Manfréd-gyárban a robbanás pillanatában 3600 munkás dolgozott.  Az anyagi kár viszont hatalmas volt. A robbanás Csepelen és Budafokon komoly károkat okozott, betörte az ablaküvegeket, lesöpörte a cserepeket a háztetőkről. 

A katasztrófa sok lakóházban okozott komoly kártokat (Forrás: Pesti Napló Képes Melléklete, 1926. augusztus 22.)

Leginkább tetők, ablakok mentek tönkre a robbanás miatt (Forrás: Pesti Napló Képes Melléklete, 1926. augusztus 22.)

A Népszava című újság a mentés kezdeti fejetlenségéről írt, a lap állítása szerint senki sem volt a gyártelepen, aki intézkedni tudott volna. Ráadásul rémhírek is terjedtek, miszerint még többvagonnyi ekrazit van a környéken, ami bármikor felrobbanhat. Mint később kiderült, valóban volt még ekrazit a helyszínen a föld alatt tárolva, de a robbanás helyszínére kivonult tűzoltók meg tudták akadályozni, hogy az berobbanjon.

A robbanás erejét jól mutatja, hogy a Népszava 1926. augusztus 13-i száma szerint azt még Újpesten is érezni lehetett:

„Fél hét óra után Csepel, Pesterzsébet, Kispest, Budafok, Soroksár, Tököl, Szigetszentmiklós, Dunaharaszti, Ráckeve, Csép és Csillagtelep lakosai riadtan érezték, hogy a föld meginog lábuk alatt, az ablakok a légnyomás erejétől, csörömpölve összetörnek, az ajtók és ablakfák eresztékeikből kivágódnak, a berendezési tárgyak fölborulnak, a falra függesztett képek lezuhannak és a falak összerepedeznek. A háztetőkről a cserepek szerte töredezve zuhogtak az udvarra, utcára, állatok és emberek egyaránt riadtan menekültek a szabad térség felé. A csepeli robbanásnak oly szörnyűséges ereje volt, hogy Tökölön a nyilt utcán elvágódtak az emberek és még Újpesten is földrengésszerű lökéseket éreztek.”

A robbanás miatt számos ház lett lakhatatlan, ezeket a családokat a környék községeiben, illetve budapesti iskolákban helyezték el ideiglenesen. A sebesültek száma körülbelül 300 volt, sokukat csak kisebb sérülés érte, amelyet üvegszilánk okozott. Az István Kórházban 30, míg a csepeli kórházban 26 sérültet kezeltek.

A detonáció ereje lesodorta a házakról a cserepeket (Forrás: Nemzeti Filmintézet) 

A vizsgálat azonnal megindult, leginkább azt kellett kideríteni, hogy szándékos merénylet vagy baleset történt-e. A helyzet azért is volt nagyon kényes, mert a Trianon utáni kormányzatot a hadianyagok termelésében és azok felhalmozható mennyiségében kötötte a békediktátum. Ugyanakkor nem sokkal korábban, 1924-ben kiderült, hogy a kormányzat polgári üzemekben a megengedettnél több hadianyagot gyártat.

A nyomozás végül arra jutott, hogy nem baleset történt, a robbantást szándékosan idézték elő. Erre számos bizonyíték került elő; szemtanúk, például egy közeli halászcsárda tulajdonosnője már a robbanás előtt tüzet látott a későbbi katasztrófa helyszínén.

A Friss Ujság 1926. augusztus 18-án azt írta, már korábban is volt kísérlet a hadianyagkészlet felrobbantására, és a szakértői bizottság kizárta az öngyulladás és más baleset okait, tehát egyértelműen merénylet volt.

A rombolás ellenére halálos áldozat nem volt (Forrás: Magyarország, 1926. augusztus 14.)

Ezt azonban sokan nem fogadták el, leginkább az ellenzéki oldalon és a Népszava hasábjain vitatták. Ugyanis attól féltek, hogy szándékos robbantásra hivatkozva a kormány elzárkózik a kártérítéstől, mások pedig politikai retorzióktól tartottak. Az tény, hogy Csepelen szinte mindenkit igazoltattak, kiterjedt nyomozás folyt az esetleges felforgatók után. A kártérítések kifizetése is húzódott, sokan panaszkodtak, hogy semmit sem kaptak, végül csak 1927 végén rendezte a kormányzat a kérdést.

A merényletről szóló hivatalos megállapítást később is megerősítették, hiszen 1971-ben, a Hadtörténeti Közlemények az évi 2. számában ezt írták: 

„Megállapították, hogy túlzott felhalmozás történt s a szakértők úgy nyilatkoztak, hogy a lőport benzinnel vagy gyújtózsinórral robbantották fel.”

Nyitókép: A csepeli robbanásban sok ház megsérült (Forrás: Pesti Napló Képes Melléklete 1926. augusztus 22.)