A kisföldalatti megépítésekor, 1896-ban maga a csoda volt. Gyors, kényelmes villamos a föld alatt. Valóban nem volt más, mint egy föld alá „rejtett” villamos, hiszen Budapest vezetői nem igazán láttak volna egy ilyen „csúnya” járművet az Andrássy úton. Még azt is inkább elviselték, hogy másfél évre fel legyen túrva a szépséges sugárút.

Ám eltelt közel 75 év, és a csoda megkopott. A járművek elöregedtek, kevés is volt belőlük – még az is előfordult az 1940-es évek végén, hogy a Közlekedési Múzeumtól kellett visszakérni egy már a múzeumnak átadott kocsit, mégpedig a királyi kocsit, hogy legyen elég jármű. A kocsik 1961-ig szólóban, majd attól kezdve pótkocsival közlekedtek, de összesen maximum 124 utas fért el egy szerelvényen.

A régi kocsik még a XIX. században készültek (Fotó: Fortepan/Uvaterv)

A helyzet tarthatatlan volt. Az 1970-es évek elején ráadásul közeledett egy olyan évforduló, amit Budapest látványos beruházásokkal kívánt megünnepelni, mégpedig Budapest egyesítésének 100. évfordulója.

A kormány gazdasági bizottsága 1970. április 10-én döntött a kisföldalatti felújításáról és meghosszabbításáról a Mexikói útig. A felújítás keretében teljesen új járművek beszerzéséről is határoztak, amelyeknek kifejlesztését a Ganz Villamossági Művek és a Ganz-MÁVAG kapta feladatául. Összesen 21 szerelvény legyártására volt szükség (később, az 1980-as években még kettő készült).

Az új kocsik ugyan csuklósak, de a szerelvény nem átjárható (Fotó: Fortepan/Képszám: 154582)

A járműveknél szokatlan kihívásokkal kellett számolni. Egyrészt a kisföldalatti alagútja rendkívül alacsony, ezért hagyományos magasságú villamos vagy metró szóba se jöhetett. Egyfajta alacsony padlós megoldással lehetett csak elérni már 1896-ban is, hogy egyáltalán elférjen bármilyen szerelvény az alagútban, a kerekeket összefogó forgóvázak közé kellett az utasteret helyezni, ez viszont azt jelentette, hogy a vezetőfülke annyira alacsony, hogy ott nem, vagy alig lehet felegyenesedni.

Ezt az elrendezést kellett az új járműveknél is alkalmazni, hiszen az alagút megnagyobbítása szóba sem jöhetett. Már 1896-ban sem véletlenül építették ilyen alacsonyra a járatot, ugyanis sem akkor, sem 1970-ben nem volt lehetőség a magasság növelésére, ugyanis az alagútnak el kellett férnie a Nagykörút főgyűjtőcsatornája és a Nagykörút útteste között.

A szerelvény prototípusa már 1971-ben elkészült, annak ellenére, hogy a felújítás, a pályaépítés és -hosszabbítás csak 1972-ben indult meg.

A kisföldalattit 1972–1973 között újították fel és hosszabbították meg (Fotó: Fortepan/ETH Zürich)

A prototípust addig a villamosvonalakon, az Örs vezér tere és a Bosnyák tér környékén tesztelték. Ehhez a villamosoknál megszokott áramszedőt  kellett felszerelni, hogy elérjék velük a felsővezetéket.

A járművek műszaki megoldásai tulajdonképp ugyanazok, mint a Ganz 1966-tól gyártott, ipari csuklós villamosainak, csak egy kissé más elrendezésben. A járművek három részből állnak, és csuklósan kapcsolódnak egymáshoz, de a csuklós villamostól eltérően azok nem átjárhatók. Egyrészt elég hely sem lenne a kerekek felett, másrészt ide fértek el a jármű gépészeti berendezései.

Az új járművek prototípusát 1971. december 7-én mutatták be a nagyközönségnek. A próbajármű előbb terhelés nélkül, majd ólomcsövekkel megterhelve, de volt, hogy utasokkal közlekedett.

Az utasok 1973 végén, 1974 elején vehették birtokba az új szerelvényeket (Fotó: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, Történeti Fényképek Gyűjteménye. Leltári szám: TFGY.2018.1606.13)

A Magyar Hírlap című lap így mutatta be az új járművet 1971. december 7-én:

„Elkészült a kis földalatti első két új szerelvénye a Ganz Villamossági Művek­ben. A kocsikat április eleje óta készítették a Ganz-MÁVAG és több más alvállalkozó közreműködésével.

A BKV négy évvel ezelőtt határozta el a kis földalatti korszerűsítését, mivel az első világháború előtti járműpark elavult, s az új pótkocsikkal bővítve sem tudta a forgalmat zavartalanul lebonyolítani. Az új kocsik a csuklós villamosokhoz hasonlóak, azoknál valamivel alacsonyabbak. A harminc méter hosszú jármű bár csuklós, mégis három különkocsiból áll, a csuklós rész zárt. Az 59 ülőhelyes jármű 260 utas szállítására alkalmas, a gyors fel- és leszállást mindkét oldalon hat duplaajtó biztosítja. Az új kocsik próbaüzemelése valószí­nűleg már decemberben megkezdődik. A próbák sikerétől függően a tervezett 19 újabb földalatti kocsi 1973-74-ben vált­ja fel fokozatosan a régieket.”

Valójában egyszerre történt a váltás, az újjáépített földalattiban már eleve csak az új kocsik közlekedtek. Az új szerelvények, ahogy a cikk is írta, néhány hónap alatt készültek el. A rohammunkának voltak azonban hátulütői, az első időben sok probléma volt velük, volt, hogy ki is siklottak.

Az új szerelvényeken sokkal több utas fért el (Fotó: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, Történeti Fényképek Gyűjteménye. Leltári szám: TFGY.2018.1606.22)

A hibák okának feltárására és kijavítására bizottság alakult, amely nagyon sok hiányosságot talált. Legát Tibor a Közlekedik a főváros című könyvében idézett vizsgálat szerint „a jármű egész élettartama folyamán állandó fenntartási és ellenőrzési problémákat fog okozni”. Azonban a szakértők ez esetben szerencsére tévedtek, hiszen a kocsik, természetesen többszöri felújítás után, ma is megbízhatóan közlekednek, és ugyan szó van a cseréjükről, de amíg az új, XXI. századi járművek nem érkeznek meg, addig ezek az ötvenéves szerelvények még biztonsággal szállítják az utasokat.  

Nyitókép: Az egyik, ma már lassan 50 éves szerelvény még 1972-ben (Fotó: Fortepan/Képszám: 154584)