A pesti városrészek elnevezéseinek jó része Habsburg-eredetű, hiszen Terézvárost 1777-ben Mária Teréziáról, Józsefvárost ugyanekkor az akkori magyar trónörökösről (egyben mémet-római császárról), a későbbi I. Józsefről, Lipótvárost 1790-ben II. Lipót királyról, Ferencvárost az 1792-ben trónra lépő Ferenc királyról nevezték el. Ebbe a sorba jól illeszkedik a Terézváros és Józsefváros között fekvő VII. kerület neve is, amelyet Erzsébetvárosként ismerünk, ám ez az elnevezés a többiekhez képest új keletű: 1881. deceber 14-én kérelmezte a városrész, hogy Erzsébet királyné nevét viselhesse. 

A budapesti kerületeket már az 1873-as városegyesítéskor létrehozták. Ekkor a többi városrészhez mérten nagy- méretű Terézvárost kettéosztották, és a Király utcától délre eső területet új kerületté szervezték. Azért a Király utcára esett a választás, mert ez az út Pest egyik főutcája volt, hiszen a Sugárút, a mai Andrássy út megnyitása előtt a Városligetbe vezető legfontosabb útvonal volt.

A Király utca mentén választották ketté Terézvárost (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)  

A mai Erzsébetváros – ahogy Terézváros vagy Józsefváros is – a XVIII. században, a Pestről kivezető utak mentén kezdett kiépülni, gyakorlatilag tehát Pest külvárosaként jött létre, hiszen a történeti Pest a kiskörúton belüli terület, azt fogta körül az egykori városfal.

A későbbi Erzsébetvárosban épült fel a Dohány utcai zsinagóga is, az 1878-as kép Klösz György felvétele (Fotó: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.05.071)

A mai Erzsébetvárost a XVIII. században még Pacsirta-mezőnek, később Ferdinánd-külvárosnak hívták. A XIX. században egyre inkább beépült a környék, nagyon sokan költöztek ide, igaz a település még elég falusias volt, sok egyszintes, kis házzal. Valódi lökést a városrésznek a Nagykörút kiépítése adta, hiszen az inkább falusias környezet közepén egy nagyvárosi út és emeletes házak nőttek ki a földből.

A Klauál tér a XIX. század végén Klösz György felvételén (Fotó: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.063)

A fokozatosan kiépülő városrész, amely már egyre kevésbé számított külvárosnak, 1881-ben kérte, hogy Erzsébet királyné nevét vehesse fel. A kérvényt 1881. december 14-én nyújtották be, amelyre igen hamar választ is kaptak. A Budapesti Közlöny 1882. január 24-i számában a következőket olvashatjuk:

„Ő császári és Apostoli királyi Felsége, folyóévi január hó 17-én kelt legfelső elhatározásával, Budapest főváros közönségének ebbeli kérelme alapján, a belügyministerium vezetésével megbízott m. kir. ministerelnök előterjesztésére legkegyelmesebben megengedni méltóztatott, hogy a fővárosi VII. kerület, Királyné Ő Felsége tiszteletére, ennek legmagasabb hozzájárulásával »Erzsébet-város«-nak elneveztethessék.”

Nézzük meg, hogy a név felvételekor milyen is volt a VII. kerület. Ebben az évben friss statisztikai adatokkal jelent meg Kőrösi József Budapest fővárosa az 1881. évben című tanulmánya a Statisztikai Közlemények 15. 1. számában.  A VII. kerület és Terézváros valójában szerves egységet alkotott, annyira, hogy a fenti tanulmányban Kőrösi egységesen írta le azokat.

„A hatodik és hetedik kerület (előbb Terézváros) belső részeiben a kis­kereskedés honol, mig a beltelek külső utczáiban a munkás- és napszámos­lakosság a túlnyomó. A hatodik és hetedik kerületet e városrészek legnépesebb utczája, a Király-utcza, választja kétfelé. Ezen utczának belső része, valamint az ahhoz jobbra és balra csatlakozó utczák képezték hajdan a ghettót, melynek szűk utczáiba azonban a palotákban díszelgő új Sugárút kiépítése által (hossza 1200°, szélessége 18 24°) igen üdvös rés töretett. Ezen kerületek kültelki részei a beltelki részektől a városliget által választatnak el, mely utóbbi a fő­városi lakosságnak kedvelt üdülő helye.”

Annak ellenére, hogy Erzsébetváros dinamikusan fejlődött, mégis ez a kerület rendelkezett a legtöbb pincelakóval, a lakosság 15,53 százaléka pincelakásokban élt.

A legkisebb, legzsúfoltabb, legsűrűbben lakott városrész volt az alapításakor (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu) 

A statisztika kitért arra is, hogy 1881-ben a VII. kerületben egy lakásra átlagosan 5,6 személy jutott, és itt (valamint Kőbányán) laktak a legtöbben egy szobában, ezek voltak a legzsúfoltabb városrészek, tehát elsősorban a szegényebb iparos- és munkásréteg élt ebben a városrészben, rossz, sokszor katasztrofálisnak számító körülmények között.

A névadó, Erzsébet királyné szobra. Az Erzsébetvárost keresztülszelő Madách sugárút innen indult volna (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu) 

Erzsébetváros belső része tehát már megszületésekor is zsúfolt városrésznek számított. A városrész a következő fél évszázadban teljesen kiépült, hiszen a korábban még falusias külső részei is nagyvárosi területté váltak. Jelentős köz- és egyházi épületek emelkedtek, és a falusias környezetet is felvéltották a sokemeletes bérházak, de a zsúfoltság alig csökkent. Ezért merült fel a XX. század első felében az Erzsébetvárost keresztülszelő sugárút terve, amely funkciójában az Andrássy úthoz hasonló főút lett volna, és levegősebbé tette volna a városrészt. Ez a sugárút azonban soha nem épült meg.

Nyitókép: Erzsébetvárosi életkép 1936-ban (Fotó: Fortepan/Képszám: 22894)