Lechner Jenő 1878. augusztus 23-án született Budapesten. Apja Lechner Gyula festőművész – Lechner Ödön bátyja –, anyja pedig Uhink Mária volt, akinek rokonságában szintén volt művész: Doppler Ferenc zeneszerző. Jenőnek is nagyon jó érzéke volt a zenéhez, kiválóan hegedült, de a kézügyességét mégis inkább a rajzolásban kamatoztatta, és nagybátyja hatására építészmérnöknek tanult a Királyi József Műegyetemen.

Lechner Jenő portréja (Forrás: Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma)

Remek évfolyamba került, hallgatótársa volt például Jónás Zsigmond, Vágó József és Radó Sándor is. Velük alapította meg a Megfagyott Muzsikus című vicclapot, amely az ország egyik legrégebbi, rendszertelenül megjelenő diáklapja volt. Tanárai közül Hauszmann Alajos volt rá a legnagyobb hatással, és miután 1902-ben megszerezte diplomáját, mellette helyezkedett el a Királyi Palota építési irodájában.

A Megfagyott Muzsikus 1908-as számának címlapja (Forrás: hu.wikipedia.org)

Írói munkásságát is igen korán megkezdte, 1903-ban Építési enciklopédia címmel állított össze egy kézikönyvet, a következő évben pedig Warga László barátjával, volt egyetemi évfolyamtársával közösen jelentették meg az Építők zsebkönyve című munkájukat. Tudását nemcsak írásban, hanem szóban is átadta az ifjabb nemzedékeknek, ugyanis 1905 decemberétől a Műegyetem Ókori Építészettörténeti Tanszékére nevezték ki előbb tanársegédnek, majd adjunktusnak, főnöke Nagy Virgil lett.

Mellette kezdte meg műemlék-helyreállító pályafutását is, részt vett többek között a nagyváradi püspöki palota és az egri székesegyház felújításában is. De önállóan is tervezett, számos pályázaton elindult, és már 1903-ban szép sikert ért el: első helyen végzett ugyanis a Művészet című folyóirat kis családi házakra kiírt megmérettetésén. Első megvalósult műve is egy lakóház volt, Balatonkenesén egy régi parasztházat alakított át és modernizált. Mátyásföldre és a Rózsadombra is tervezett egy-egy kisebb villát ebben az időben, és mindkettőn nagyon érezhető Ödön bácsikájának hatása: a népművészeti motívumok dominálnak rajtuk.

Kis családi ház pályaterve 1903-ból (Forrás: Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma)

A Magyar Mérnök- és Építész-Egyletbe 1903-ban lépett be, és már a következő évben megnyerte az egyik belső pályázatot, amelyet a budapesti Kossuth tér rendezésére hirdettek meg. Ez a szép eredmény előrevetítette a városrendezés területén elért későbbi sikereit is: Warga László barátjával és Forbáth Imrével együtt harmadik díjat nyertek például az 1910-ben, Antwerpen szabályozására kiírt nemzetközi tervpályázaton, 1922-ben pedig Belgrádban már az első helyen végeztek.

Az 1907-ben a II. Rákóczi Ferenc síremlékére meghirdetett pályázat fordulópontot jelentett Lechner Jenő munkásságában. A fejedelem hamvait az előző évben hozták haza és temették újra a kassai Szent Erzsébet-székesegyházban. A Műemlékek Országos Bizottsága és az Országos Képzőművészeti Tanács méltó képzőművészeti keretet akart adni, ezért feltételül szabták, hogy a pályaműveket a Rákóczi-család virágkorára – vagyis a XVI-XVII. századra – jellemző stílusban kell megalkotni. Lechner ekkor fedezte fel a Felvidék keleti területeire jellemző pártázatos reneszánsz stílust.

A Thurzó-ház Lőcsén a pártázatos reneszánsz egyik emblematikus példája (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

Elsősorban a Szepességben és Sáros vármegyében jött divatba az 1500-as évek második felében ez a különleges építési forma, amelynek lényege, hogy a homlokzatokat felülről nem zárják le párkánnyal, helyette egy mellvédfalat állítanak rá, amelyet a várépítészetből ismert pártázat koronáz. A párták gyakran vesznek fel igen fantáziadús formákat, és felületüket – az alattuk lévő mellvéddel együtt – úgynevezett sgraffitodíszítés borítja. Az olasz eredetű kifejezés visszakaparást jelent, ugyanis a technika lényege, hogy különböző színű vakolatokat hordanak fel egymásra, és azokat meghatározott forma szerint visszakaparják. Így sokkal élénkebb hatást érnek el, a díszek ugyanis mélységet is kapnak.

Nemcsak ez a különleges díszítőeljárás, hanem maga a pártázatos építési mód is Itáliából származik, olasz építőmesterek honosították meg azt a Felvidéken és Lengyelország déli részén. Lechner Jenő igazán mélyreható kutatásokat folytatott a stílusról, bejárta Észak-Olaszországot és Dél-Lengyelországot is, és végül azt állapította meg, hogy a hazánkban elterjedt stílusváltozat különbözik minden más területtől, magyar földön magyar karaktert nyert. Meggyőződését osztotta egyébként Divald Kornél művészettörténész vagy Pekár Károly filozófus is, akik a pártázat és a magyar népviselet csipkéi közötti párhuzamra hívták fel a figyelmet. Lechner Jenő a kutatásait számos könyvben és tanulmányban publikálta, amelynek köszönhetően 1915-ben a Műegyetemen doktori címet is szerzett.

A Rákóczi-síremlék 1909-es pályaterve (Forrás: Építő Ipar, 1909. november 14.)

A Rákóczi-síremlék első pályázatát eredménytelennek nyilvánították, a két évvel később megismételt megmérettetésen pedig Lechner Jenő  Füredi Richárd szobrászművésszel és Körösfői-Kriesch Aladár festőművésszel közös alkotása a második díjat nyerte el. A szép eredmény megerősítette abba, hogy jó úton jár, és újonnan tervezett épületein is ezt a stílust alkalmazta. Tette ezt pedig azért, mert úgy látta, hogy a nagybátyja által kezdeményezett magyar formanyelv nem nyerte el a társadalom rokonszenvét, sőt az emberek nagy része kifejezetten idegenkedett tőle. Lechner Jenő úgy gondolta, hogy egy történelmileg kialakult, jellegzetesen magyar stílust – amilyen a pártázatos reneszánsz – könnyebben fogadnak el a laikusok is. Nem szolgai másolást javasolt, hanem a reneszánsz formák korszerű továbbfejlesztését.

Erre példát is mutatott, 1909-ben a saját lakását is magában foglaló bérházat igen egyedi stílusban tervezte. A Gellért-hegy tövében lévő, Mészöly utca 4. számú épület homlokzatát egy hatalmas zárt erkély uralja, amelyet teljesen beborítanak a sgraffitodíszek. A növényi motívumok azonban nem a Felvidékről, hanem Kalotaszeg népművészetéből származnak, tehát szintén az ősi magyar formavilágot tükrözik. Az épület felül különleges pártázatban záródik, az udvarra nyíló erkélyek mellvédjét pedig tekergő indák alkotják.

A Mészöly utcai házban lakott családjával maga az építész is (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

A Mészöly utcai bérházon is látni néhány csúcsíves záródású nyílást, ez azonban sokkal szembetűnőbben jelenik meg a VI. kerületi Németh László utcában álló épületén, amelyet Tóth Gézáné számára tervezett 1908–1909-ben. A zárt erkély konzoljába csúcsíves ívsort tervezett, a kapu fölötti nyílás is csúcsívben záródik, csakúgy, mint a főpárkány vakárkádsora. Az árkádokba napraforgókat helyezett Lechner, ami azt jelzi, hogy a florális szecesszió őt sem hagyta érintetlenül. Hasonló stílusban tervezte Iván Andrásné rózsadombi, Aranka utcai villáját 1908-ban és Petrovits Mihály Pasaréti úti villáját is 1910-ben.

Tóth Gézáné háza a Németh László utcában (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

A pártázatos reneszánsz épületei közül kiemelkedik a Sárospataki Állami Tanítóképző Intézet és Internátus (1909–1912), amelynek tervezését pályázaton nyerte el Warga Lászlóval közösen. Nemcsak méretben, hanem a reneszánsz formák hű követésében is kimagaslik ez az épület az életműben. A gazdaságtalansága miatt azonban sok kritika érte, ezért a Budapest VII. kerületében, a Hernád és a Marek József utca találkozásánál épült állami elemi iskoláján (1909–1910) már visszafogottabban alkalmazta a stílust, amit leginkább csak a saroktömb felső részében, a sarkokra állított, szép vonalvezetésű, de lapos pártákban jelenik meg. Az 1917-re felépült pesterzsébeti állami elemi iskolán pedig a csúcsívek és a pártázatok remek harmóniája figyelhető meg.

A Hernád utcai állami elemi iskola (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

Utolsó pártázatos épületeit a XII. kerületi Tartsay Vilmos utcába tervezte 1923-ban: egy telekre három villát is épített. Közülük a középső kapott kiemelt szerepet, melynek jelentőségét azzal is hangsúlyozta, hogy az utcafronttól távolabb, villaszerűen helyezte el: ezt ugyanis a kor népszerű színészének, Rózsahegyi Kálmánnak szánta. Ezen és a két szélső – egyébként tengelyesen szimmetrikus – házon is a bástyaszerű, hegyes pártázattal záródó tömegek képviselik a felvidéki reneszánsz stílust. A túlzott komorságot szépen faragott faelemekkel lágyította, amely egyébként a korábban bemutatott épületeire is jellemző.

A Tartsay Vilmos utcai villák egyike (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

Az I. világháborúban egészségi állapota miatt nem harcolt – a szeme indult romlásnak. Szerencsére nem maradt munka nélkül sem, sőt abban a megtiszteltetésben lehetett része, hogy 1916-ban őt bízták meg IV. Károly koronázásakor a Mátyás-templom díszletének megtervezésével. Két évvel később pedig szintén egy belsőépítészeti feladatot kapott: az Eskü téri (ma Március 15. tér) szecessziós Osztálysorsjáték palotában Medgyaszay Vilma színésznő színházát kellett berendeznie. Nem akart igazodni az épület stílusához, ekkor már érezhető volt a szecesszió ellenhatásaként feltámadó klasszicizmus előszele, mely Lechner Jenőt is megérintette. Saját bevallása szerint ez volt a legkedvesebb műve, amely sajnos a II. világháborúban az épülettel együtt megsemmisült.

A trianoni békediktátum után a klasszicizmust bizonyos mértékben rá is kényszerítette a kulturális kormányzat, amely nem nézte jó szemmel a szecesszióra jellemző magyaros formatörekvéseket – a szecesszióban látták annak az elhibázott kornak a lenyomatát, amely az ország összeomlásáért volt felelős. Pártázatos reneszánsz terveit nem tudta megvalósítani, így a klasszicizmus felé fordult, melyben szintén magyaros szellemiséget vélt felfedezni: nemzettudatunk kialakulásakor, a XIX. század első felében ez volt a meghatározó korstílus.

A frissen helyreállított Nemzeti Múzeum 1928-ban (Forrás: Fortepan/Képszám: 171602)

Már az I. világháború idején elkezdte kutatni a magyar klasszicizmust, és figyelemre méltó tanulmányt készített annak egyik legfontosabb emlékéről, a Magyar Nemzeti Múzeumról. Ennek eredményeként 1926-ban Klebelsberg Kunó kultuszminiszter őt bízta meg az épület helyreállításával, melynek során Lechner a XIX. század második felében készült neoreneszánsz berendezést klasszicistára cserélte: többek között új csillárokat és ablaküvegeket is tervezett. Egyúttal egy harmadik szintet is kialakított az épületben úgy, hogy az a külsőn nem vehető észre – kihasználta a rendkívül nagy belmagasságot.

Műemlék-helyreállító munkássága igen gazdag: dolgozott az egyetemi templomon (1924–1926) és magának a Pázmány Péter Tudományegyetemnek a központi épületén (1935), a Papnevelő Intézeten (1935) és az egykori Budai Országház dísztermének is ő adta vissza régi fényét (1928-–1929). Aktív tagja volt a Műemlékek Országos Bizottságának, főleg Budapest műemlékeit kutatta, a témában számos publikációt írt, és gyakran tartott előadásokat is. Ennek köszönhetően őt kérték fel a XIX. század végén elbontott Bécsi kapu újraépítésére is, amit 1930-ban tervezett, de végül csak hat évvel később valósult meg.

A Bécsi kaput is Lechner Jenő tervei szerint építették vissza (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A Bécsi kaputól nem messze, az Ostrom utcában tervezett egy villát 1921-ben Lukács Jenő számára. A nehéz terepviszonyokhoz remekül alkalmazkodó épület is klasszicista stílusú, a vízszintes hangsúlyú épületre a remek fekvést kihasználandó több tetőteraszt is tervezett. A IX. kerületi Mester és Dandár utcák sarkára 1926-ban szintén klasszicista bérházat tervezett, amely a Székesfőváros kislakásépítési programja keretében valósult meg. Az épületen ókori római építmény (Nerva császár fórumának oszlopai) motívumai is megfigyelhetők, de Lechner szeretett volna némi magyaros hangot is adni, ezért a konzolokat ősmagyar női és férfiarcokkal díszítette.

A Mester utcai bérház napjainkban (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

Legfontosabb klasszicista épülete a VIII. kerületi Tisztviselőtelepen álló Magyarok Nagyasszonya-templom, amelynek tervezésére még az I. világháború előtt hirdettek pályázatot. Azt Lechner Ödön nyerte meg, de a háború megakadályozta a kivitelezést. 1927-ben került ismét előtérbe az ügy, a megmérettetésen pedig Lechner Jenő diadalmaskodott az esztergomi bazilikára emlékeztető tervével. A középpontos elrendezésű épületet az előképhez hasonlóan egy hatalmas dobon ülő kupola uralja, de arányai nyújtottabbak annál, így modernebb hatású. Nagybátyja emlékének adózva a belsőben magyaros részleteket is elrejtett: honfoglalás kori régészeti leletek motívumai jelennek meg például a pillérek fejezetében vagy az oltár fölötti boltozaton. A kupolában körülfutó felirat szerint a templom emléket állít Ferenc Józsefnek is – eredetileg a koronázás ötvenéves jubileumára akarták felépíteni, de végül csak 1931-re készült el.

A Magyarok Nagyasszonya-templom a felszentelése után (Forrás: Fortepan/Képszám: 108544)

Lechner Jenő több emlékmű elkészítésében is közreműködött, őt kérték fel például a Millenniumi emlékmű elé helyezendő Hősök Emlékkövének tervezésére 1927-ben. 1938-ban pedig a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus főoltárát tervezte a Millenniumi emlékmű elé. Füredi Richárddal közös művük volt a Szabadság téri Ereklyés országzászló (1928) – melynek helyén ma a szovjet emlékmű áll –, a Kossuth téri Nemzeti vértanúk emlékműve (1929) és Jókai Mór síremléke is a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben (1925–1929). Az Egyetemi templom oldalát díszítő I. világháborús szoborcsoport építészeti keretét is Lechner szerkesztette meg, míg magukat az alakokat Zala György formálta 1928–1930 között. Művészekkel azért is került gyakori kapcsolatba, mert 1928-tól a Képzőművészeti Főiskolán tanított és innen ment nyugdíjba 1944-ben.

A harmincas évektől egyre gyakrabban tervezett modern stílusban is, eleinte főleg villákat. A Gellért-hegy oldalában egymáshoz viszonylag közel több alkotása is áll, a Ménesi út végén részben saját beruházásként épült egy kétlakásos épülete 1931–1932-ben, a Serleg utcába pedig egymáshoz közel két villát is tervezett – a 6. szám alatti szerkezetében nagyon hasonlít a Ménesi útira. A Kelenhegyi úton pedig egy XIX. századi villát alakított át modern stílusban, amely a II. világháborúban elpusztult. A III. kerületi Podolin utcában Tóth Gyula szobrászművész számára is tervezett egy műtermes villát. Ekkoriban már gyakran dolgozott együtt Jenő nevű fiával, aki szintén építészmérnök lett. Valójában segítségre is volt szüksége, ugyanis szinte teljesen megvakult, és erős kézremegés is gyötörte.

A remetekertvárosi Szentlélek-templom (Forrás: Fortepan/Képszám: 210007)

A harmincas évek végén két templomot is modern stílusban tervezett: a II. kerületben található Remetekertvárosba 1937-ben készítette el a Szentlélekről elnevezett templom terveit, a XI. kerületi Albertfalván pedig a következő évben kérték fel a Szent Mihály-templom megtervezésére. Alapvetően hasonló szerkezetűek: mindkettő hosszanti elrendezésű, és a szentély felőli végükhöz csatlakozik egy-egy hasáb alakú, sisak nélküli torony – a modern esztétika főleg ezekben figyelhető meg. A belső térben fontos szerepet kapnak a hegyes csúcsívek, amelyekkel magyaros hangot ütött meg a tervező. Nemcsak az építészetben tartotta lényegesnek a nemzeti elköteleződést, hanem a magánéletben is. Ezért 1942-ben a német nyomás ellentételezésére felvette a Kismarty előnevet – a család többi tagjával együtt.

Az albertfalvai Szent Mihály-templom (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

Lechner Jenő egész pályafutását végigkísérte tehát a nemzeti építészeti stílus keresése, amelyben nagybátyja rendkívül erős hatása nyilvánult meg. Noha sok építész a népművészeti elemek átvételével követte Lechner Ödönt, Jenő nem csatlakozott hozzájuk, ő egyéni utat járt be. Végül olyan iskolát nem tudott teremteni, mint a jeles rokon, viszont kísérletei érdekes színfoltját adják a XX. századi magyar építészettörténetnek.