Kevés olyan főúri épület volt Pesten és Budán, amely a nagyszabásúbb színi előadások számára külön, erre a célra kialakított színházteremmel is rendelkezett. Az ilyen ritka kivételek egyike volt Budán a Karátsonyi-palota, melynek építtetője és tulajdonosa gróf Karátsonyi Guido volt, akinek az építkezését állítólag a budai városi hatóság is nagymértékben ösztönözte, mert a gróf leendő rezidenciájától az akkori Vérmező környékének hasonló jellegű további fejlődését remélték.

A palotát a prágai származású Pán József tervezte, aki 1853 és 1856 között egy romantikus elemekkel és motívumokkal gazdagon díszített, szimmetriára épülő, egységes homlokzati megjelenésű, harmonikus épületegyüttest készített a gróf számára.

A kép jobb szélén, Budán feltűnően, de magányosan emelkedett ki környezetéből Karátsonyi Guido palotája az 1870-es évek elején (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény/Képszám: 020045)

A színházterem egy érdekes kialakítású helyiség volt az épületen belül, mert a földszintről és az emeleti szintről is meg lehetett közelíteni. Az épület földszintjén kapott helyet, a páholyába viszont az első emeleten található szalonon keresztül vezetett az út. A palotában kialakított színház azonban nem önös szándékkal épült, hanem részben jótékonysági célokra hozták létre, főként az előkelő világ – beau monde – számára, amelynek tagjait a gróf gyakran látta vendégül a rezidenciáján. Guido gróf híres volt vendégszeretetéről és jótékonysági tevékenységéről. Gyakran rendezett bálokat, színházi előadásokat, amelyeknek a bevételeit többnyire jótékony célokra fordította. Segítette többek között az ínségben szenvedőket vagy a társadalmi szolidaritást vállaló egyleteket, bölcsődéket.

A palota építtetője: a vendégszeretetéről híres Karátsonyi Guido gróf

Az elegáns épület 1853 és 1856 között épült. Klösz György felvétele az 1890-es évekből (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény/Képszám: 000500)

150 évvel ezelőtt, 1872. április 7-e vasárnapra esett, s azon a délelőttön lóversenyt is rendeztek Pesten. Így a főúri köröknek – amelynek tagjai előszeretettel látogatták a zöld színpadot is, ahol nemcsak nézők, de futtatók és fogadók is voltak egyben – nem sok idejük maradt a vasárnapi ebédre és öltözködésre, a szebbnél szebb és elegánsabb toalettek elkészítésére és felöltésére, ha a Karátsonyi-palotában 6 órakor kezdődő estélyre még időben szerettek volna megérkezni.

Szinte dübörgött a Lánchíd annak a sok hintónak a kerekei alatt, amelyek Pestről a hídon és az Alagúton keresztül a palotához hajtottak. Az épület körül 6 órára már jókora néptömeg gyűlt össze, hogy elsősorban az előkelő világ hölgytagjaiban gyönyörködjön. De a királyi párt is érdeklődve várták, akiket szintén meghívtak erre az estélyre. A türelmesek nem csalódtak, s a várakozás minden fáradságot megért! Az összes vendég teljes báli díszben, pompás öltözékekben jelent meg. Az épület az előkelő selyemruhák suhogásától volt hangos, az elegáns legyezők az arcokon megjelenő pírt hűsítették, miközben a ruhák alól fehér dekoltázsok és vállak villantak elő. Az úrhölgyek pedig az izgatottság mellett leginkább a gyémántoktól ragyogtak.

Az előkelő társaság 1872 áprilisában Pestről a Lánchídon és az Alagúton keresztül érkezett a palotabeli színházi előadásra (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény/Képszám: 080120)

A fogadást az épülethez vezető félköríves kocsifelhajtó és egy hatalmas négyszárnyú ajtó biztosította, ami a palota belső világát nyitotta meg az oda érkező vendégek számára. A márványlépcsőket szőnyegekkel borították, és déli növényekkel – talán pálmákkal – díszítették. Az érkező vendégek huszárok és franciás libériás és polgári ruhába öltözött inasok sorfala között vonultak be a palotába, s három termen keresztül haladtak át, míg az épület színházhelyiségébe érkeztek.

A palota elegáns lépcsőháza, amit az estély alkalmával szőnyeggel és déli növényekkel díszítettek. Klösz György felvétele az 1890-es évekből (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény/Képszám: 000506)

  Ilyen vagy ehhez hasonló öltözékű libériás személyzet sorfala várta 1872-ben a palotába látogató előkelő vendégeket

A színházterem a palota egyik ékszerdobozának számított. Falai fehérek és aranyozottak voltak, a palota első emeletéről nyíló karzat falait pedig meggyszínűre festették. A színpadot piros – mondhatnánk, a megszokott vörös – függöny rejtette, ami azonban mégsem volt mindennapi, más, nyilvános színházakban látott drapéria. Ugyanis a koronás címer és a vendéglátó monogramja (K.G.) díszítette, sőt még egy másik, nagy, aranyos hímzésű címer is látható volt rajta.

A máskor épülethomlokzatok díszítéséül szolgáló kariatidák, női alakok a színházteremben a karzaton álltak, s a fejükből kinyúló, gázzal üzemelő lámpakarok a nézőtér kellő megvilágításáról gondoskodtak, de egyúttal kellő melegséget is szolgáltattak a bent ülők részére. A színház nézőterének székeit piros bársonnyal húzták be, s a karzaton is ugyanezt a megoldást alkalmazták, aminek az eredményeképpen az itteni karzat korántsem hasonlított más színházak megszokott, olcsóbb kivitelű kakasülőihez.

A palota elegáns színházterme. Balra fent a páholynál sorakozó és a világítótesteket tartó kariatidákkal. Klösz György felvétele az 1890-es évekből (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény/Képszám: 000502)

A királyi pár este hétre érkezett, s amikor beléptek az előkelő és már számos főúri vendéggel megtelt színházterembe, mindenki felállt, s hódolattal fogadta őket. Erzsébet és Ferenc József a földszinti első sor ülésein foglalt helyet. Azonban nem egyedül jöttek, elkísérte őket legidősebb gyermekük, Gizella főhercegnő, valamint leendő férje, Lipót Miklós József, bajor herceg, akivel a főhercegnő a következő évben Bécsben kötött házasságot.

Gizella főhercegnő és vőlegénye, Lipót bajor herceg Ellinger Ede fényképén 1872-ben

Az estélyen az uralkodócsalád tagjai is elegáns öltözékben jelentek meg. A mindig gyönyörű Erzsébet ez alkalommal sötétszürke selyemruhát viselt fekete csipkével és bársonyszalaggal díszítve. Erzsébet mindig is lelkesedett a magyarokért, s különböző módokon fejezte ki szimpátiáját. Itt az estélyen fekete hajában egy nemzeti színekben pompázó (rubin = vörös, gyémánt = fehér, smaragd = zöld) pillangó formájú hajtűt viselt. Leánya, Gizella öltözéke kék szalaggal díszített, elegáns fehér színű ruha volt. Persze akinek volt szeme, s tudott a színekből olvasni, az már Gizella közelgő esküvőjét is meglátta, hiszen a főhercegnő a bajoroknak a színvilágát öltötte magára, ami alighanem már a leendő hazájára és otthonára is utalt, s aki figyelmes volt, ezt észre is vette. Nem véletlenül sugdolódzott a közönség egész este az eljegyzést vagy talán már a közelgő esküvőt is sejtve és találgatva.

A férfiak a színházi estélyen katonás öltözékben jelentek meg, Ferenc József huszáregyenruhában, a leendő férj, Lipót pedig bajor tiszti kabátban tisztelte meg az előadást.       

A palotában megrendezett színházi előadást az uralkodói pár, Erzsébet és Ferenc József is megtekintette

A palotában megrendezett színházi estén két darabot mutattak be. Először Gustav von Mosertől a Kukli-prédikációk című vígjátékot, amelynek talán itt rendezték meg a hazai ősbemutatóját. Nem sokkal később, májusban a Nemzeti Színház, karácsonykor pedig a Debreceni Színház is a műsorára tűzte. A másik előadás Théodore Barrière és Jules Lorin 1852-ben született, Berta zongorája (Le piano de Berthe) címet viselő darabja volt, amit franciául adtak elő.

Mivel ez most egy házi rendezvénynek számított, a profi színészek helyett főleg alkalmi, jelmezt öltő, műkedvelő arisztokratákat lehetett látni a színpadon. Fellépett többek között a daliás termetű gróf Apponyi Albert, valamint Kendeffy Árpád és Radvánszky Béla, akik ügyesen és otthonosan mozogtak itt ugyan nem a világot jelentő, de mindenesetre a figyelem központjába kerülő deszkákon. A hölgyek közül pedig többek között Széchenyi Imréné és Andrássy Aladárné grófnőket, valamint báró Vécsei Blankát lehetett látni.

A Kukli-prédikációk darabot a Nemzeti Színház 1872. május 24-én mutatta be először (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1872. június 2.)

Apponyi Albert nemcsak 1872-ben a Karátsonyi-palotában villantotta fel színészi tehetségét, de más alkalomkor is öltött magára báli jelmezt. 1907-ben Bernáth Dezsővel együtt a bús képű lovag, Don Quijote páncéljába öltözött a Műcsarnok javára rendezett jótékonysági rendezvényen (Forrás: mnl.gov.hu)

Az 1872-es színházi előadás műkedvelő hölgyszereplői: gróf Andrássy Aladárné báró Wenckheim Leontine és Széchenyi Imréné Sztáray-Szirmay Alexandra grófnő, már idősebb korában

Persze a színészmesterséget akkor sem adták ingyen, tanulás és gyakorlat kellett hozzá, ami az egyes szereplők teljesítményén is meglátszott, s éles határt vont azok között, akik ezt nap mint nap vagy csak alkalomszerűen művelték. Az alkalmi színészek többsége ugyan könnyedséggel és laza eleganciával adta elő az általa megformált szerepet, de akadtak olyanok is – persze ők voltak kevesebben (!) –, akik kissé ügyetlenül mozogtak az előadás alkalmával. Mindezt onnan lehetett látni, hogy – a társasági eseményekhez hasonlóan – a kezükkel nem mindig tudtak mit kezdeni, nehéz volt azokkal bánni és sikkesen mozgatni a színpadon.

Ma már valószínűleg a kukliprédikáció alig mond valakinek valamit, s igencsak kevesen lehetnek azok, akik a jelentését fel tudnák fejteni. A XIX. században elég népszerű s gyakran alkalmazott szóhasználatnak számított ez a személynévből képzett szókapcsolat, amelyet maga Mikszáth is használt az írásában. S mielőtt még bárki találgatásba bocsátkozna, az értelmező szótárban a pontos jelentésére is rábukkanhatunk, mely szerint a férjhez intézett asszonyi szemrehányásról van szó. A darabnak az alapgondolata is arra épült, hogy a házasságok folyamán gyakran előfordulnak ilyen kukliprédikációk, s jobb, hogyha mindezt a férj eltűri, mert ellenkező esetben könnyen pórul járhat.

Gustav von Moser legnépszerűbb darabját még 1872-ben a Debreceni Színház is a műsorára tűzte (Forrás: Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár, Magyar Nemzeti Digitális Archívum)

A színházi előadást hangverseny, majd szavalat követte. Jókai Mór felesége, Laborfalvi Róza fehér csipkékkel díszített, zöld selyemruhában lépett a színpadra, ahol Vörösmartytól a Szent embert adta elő. De láthatták az olasz származású, magyar és osztrák operaénekest, Bignio Lajost is, aki emelkedett, öblös hangján ugyancsak a költőtől a Szózatot énekelte el.

A színjátékot követően a vendégek Laborfalvi Róza szavalatát és Bignio Lajos énekét is hallhatták

A 7 órakor kezdődő estély 10 órakor ért véget, a hivatalos vendégek ekkor távoztak. A Karátsonyi család társasköre viszont a palotában maradt esti vacsorára.

Nyitókép: A Karátsonyi-palota​ 1853 és 1856 között épült. Klösz György felvétele az 1890-es évekből (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény/Képszám: 000500)