Az 1920. június 4-én aláírt, Magyarországra kényszerített trianoni békediktátum a hazai légi közlekedés fejlődésének is gátat szabott, egyik rendelkezése megtiltotta ugyanis a motoros repülést az országban.

Így hiába hozták létre 1920 februárjában az első magyar légitársaságot – amely elsősorban postajáratokat működtetett, és már a kezdetekkor negyvenkét forgalmi és iskolagéppel végezte feladatait –, működése és ezzel együtt a hazai polgári repülés még hosszú időre ellehetetlenült.

Ahogy a trianoni diktátumot a magyar jogrendbe beemelő törvény fogalmaz:

„A jelen Szerződés életbelépését követő hat hónapon át Magyarország egész területén tilos a légi járóművek, légi járóműrészek, légi járómű-motorok és légi járómű-motorrészek gyártása, behozatala és kivitele.”

A tiltás mellett ráadásul a meglévő, megmaradt repülőgépeket és motorokat is el kellett pusztítani, összesen 70 repülőgépváz és 110 motor esett a rombolás áldozatává a korabeli tudósítások szerint. Mivel a tiltás 6 hónapra szólt, és a jogszabály – az 1921. évi XXXIII. törvény –  1921. július 31-én lett kihirdetve, a korlátozás elvileg csak 1922. január 6-ig lett volna érvényben.

A Mátyásföldi repülőtér 1928-ban (Fotó: Fortepan/Képszám: 94209)

A repülési tilalmat azonban a légi forgalmat szabályozó bizottság 1922-ben meghosszabbította, előbb májusig, majd tovább húzódott az ügy. A német tilalmat már 1922 májusában feloldották, de a magyar korlátozás ezt követően is érvényben maradt, sőt júniusban nagyon szigorú feltételek elfogadásához kötötték a győztes hatalmak a repülési tilalom feloldását. A Pesti Napló 1922. július 14-én ezt írta:

„Csak a közelmúltban, négy héttel a német aviatika felszabadítása után érkezett meg Párisból az entente jegyzéke a magyarországi tilalom feloldása tárgyában, ami közli a magyar kormánnyal, hogy a magyar repülőgépekkel szemben is ugyanazokat a korlátozásokat óhajtja az entente fenntartani, amiket a német aviatikára szabtak. Eszerint, a gépek legnagyobb óránkénti sebessége 170 km., emelkedése 1006 m., hasznos súlya pedig csak 600 kg. lehet, együléses gépek motorja pedig 60 lóerősnél nem lehet nagyobb.”

A korlátozást feloldó megállapodást azonban csak 1922 októberében írták alá a magyar kormánnyal, amit már nagyon vártak itthon, ugyanis, ahogy a Magyarország című lap írta 1922. október 27-én:

„Teljesen kihasználatlanul azonban Magyarország sem hagyta ezt a három esztendőt. Három magyar légiforgalmi vállalat alakult meg, s várja a tilalom feloldását, hogy akcióba léphessen. Az egyik a Bécs–Budapest vonalat akarja kultiválni, a másik a Budapest–Zágráb–Fiume–Róma útvonalon fog berendezkedni, a harmadik a Budapest–Belgrád–Bukarest vonalra szerez engedélyt. Mind a három vállalat megszerezte a szükséges tőkét, de ígéretet kaptak a kormánytól is, hogy a kezükre fog járni és támogatja őket.”

Azaz Magyarországon ugrásra készen álltak a hazai vállalatok, hogy Budapestről nemzetközi járatokat indítsanak. Ekkor még Mátyásföldön volt a polgári repülőtér, amely egyébként már használatban volt, hiszen a francia–román érdekeltségben üzemelő Párizs–Bukarest járat leszállt itt, és a Francia–román Légiforgalmi Rt. más járatokat is üzemeltetett, csak magyar cég nem repülhetett.

Bánhidi–Lampich BL-6 típusú repülőgép, az első magyarországi kétüléses iskolagép 1929-ben Mátyásföldön (Fotó: Fortepan, Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum/Archívum/Negatívtár/özv. Batta Ábrahámné gyűjteménye. Leltári jelzet: 1124)

A tilalom feloldása után is életben maradtak bizonyos repülést korlátozó intézkedések, például a repülőgépmotorok teljesítménye nem lehetett nagyobb 200 lóerőnél. A teljes repülési szabadságot csak 1927-ben kapta vissza Magyarország.

A tilalom 1922. november 17-i feloldása után a Magyar Légiforgalmi Társaság, az Aero Express és a Nemzetközi Légiforgalmi Rt. elindította Budapest–Bécs járatait, míg Belgrádba csak a Nemzetközi Légiforgalmi Rt. repült.

Junkers F13-as utasszállító repülőgépek a Gellért térnél a Dunán (Fotó: Fortepan/Képszám: 24829)

A forgalom ebben az időben mai szemmel nézve elenyésző volt, akkor azonban a fejlődés első lépését látták benne. Az említett három társaság 1923-ban összesen 1250 utat teljesített, összesen 1589 utast reptettek, egy év múlva már 1658 menettel, 2837 utassal büszkélkedhettek.

Természetesen az ekkori gépek nem a mai légibuszokhoz voltak hasonlatosak, az Aero Express például Junkers F 13-assal repült, amelynek vízi változatai a Ferenc József híd elől, a Gellért térről indultak, és csak 4 utast tudtak szállítani.

A magyar repülés tehát újraindult, Budapest bekapcsolódott a nemzetközi légi forgalomba, és magyar felségjelű repülőgépek is repültek. Ez nem csupán azért volt lényeges, hogy azt az évi pár ezer embert gyorsabban eljuttassák a céljához, hanem hogy életben tartsák a magyar repülést, nemcsak a polgárit, hanem az ekkor teljesen tiltott, ezért csak titokban fejleszthető katonait is.

Nyitókép: A Mátyásföldi repülőtéren már egy nagyobb utasszállító 1928-ban (Fotó: Fortepan, Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum/Archívum/Negatívtár/Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Képcsarnok gyűjteménye Leltári jelzet: 1167)