A XX. századi magyar irodalom neves folyóirata, a Nyugat egy igazán pezsgő szellemi környezetben jött létre. Egy olyan korban, amikor sorra alapították a lapokat, és olyan nagyságok jelentek meg az irodalmi palettán, mint Ady Endre, Babits Mihály vagy Kosztolányi Dezső.

Az 1908. január 1-én indult lapról így írt  Ady Endre az első számban: „még nem volt ekkora pezsgés a magyar szellemben”, vagy „itt összeszaladt ősz, tél, tavasz, nyár”. Pedig akkor Ady még nem is tudhatta, hogy a Nyugat meghatározza majd a század irodalmát. A főszerkesztő először Ignotus volt, Fenyő Miksa és Osvát Ernő pedig a segédszerkesztők, bár tulajdonképpeni Osvát vezette a lapot.   

A modern irodalmi törekvéseket követő Nyugatban megjelentek versek, prózák, kritikák, regényrészletek, és a legmodernebb filozófiai, pszichológiai nézetek fordításai (Bergson vagy Freud) is helyet kaptak. Az első időkben mindössze 800 előfizető volt, ennek ellenére az írók számára komoly presztízst jelentett itt publikálni. Első nemzedékéhez olyan jelentős  alkotók tartoztak, mint  Ady Endre, Kaffka Margit, Gellért Oszkár, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád, Juhász Gyula, Füst Milán, Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond, Kaffka Margit, Csáth Géza.

A Nyugat első címlapja (Forrás: pim.hu)

A folyóirat alapításának nemcsak idejét, de helyszínét is ismerjük, ez pedig a Belgrád rakparton lévő Bristol kávéház volt. Osvát Ernőnek ez volt a törzshelye. Kosztolányi Dezső először 1904-ben járt a törzsasztalánál: „Budapesten mindössze pár hónapja lehettem, tizenkilenc éves voltam, s egy ódon, ferencvárosi bérházban laktam, ahol csak a házmester ismert. Vidéki újságokba írogattam verseket ritkán. Egy reggel a postás levelet hozott, melyben 0. E. megkért, keressem fel őt délután ötkor, a Bristol-kávéházban. Vajon honnan tudta meg lakáscímem, a ház, emelet és ajtó pontos számát? Sohase láttam őt addig. A kávéházban sok száz ember közt ült fekete márványasztalánál, fekete haja volt, fekete szeme, feketekávé állt előtte, s szokása szerint fekete süteményt is hozott magával, melynek ízét a fekete mák adja meg, a fekete fűszer, melyet csak finom ínyek kedvelnek.”

 Írók és szerkesztők törzshelye volt a század elején a Bristol kávéház a Belgrád rakparton. Itt indult el a Nyugat folyóirat (Forrás: mandab.hu/Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

Osvát itt, törzshelyén alapította meg a Nyugatot írótársaival. A Bristol kávéházat is magában foglaló Bristol szállót Illits József kereskedő alakíttatta ki az akkor már ott álló Lévay- és Heinrich-házak összevonásával 1896-ban. A Hungária Nagyszállóval éppen szemben lévő szállón felismerhető volt, hogy két építész tervezte. A Lévay-ház – vagyis a szálló északi része – négyemeletes, míg a déli része – a Heinrich-ház – háromemeletes volt. 1928-ban aztán Wagner Lajos tervei szerint átalakították az épületet, és az egész szálló négyemeletes lett. 1926-ban azonban anyagi okok miatt kettéosztották, és az egykori Heinrich-ház helyén a Hotel Carlton nyitotta meg kapuit. A másik attól kezdve a Duna szálló nevet viselte. Ma már egyik épület sem áll. 

A VII. kerületi Sajó utca 5. szám alatti házban volt a folyóirat első szerkesztősége (Forrás: pim.hu)

A Bristolból aztán a Nyugatosok továbbálltak, és a Centrál Kávéházban (V. kerület, Károlyi utca 9.) lett az új törzshelyük. (Olykor a Nyugat alapításának helyéül a Centrált jelölik meg, de csupán a Bristol kávéház után jelentek meg itt a szerkesztőség tagjai, igaz, még szintén 1908-ban.) Babits Mihály Halálfiai című önéletrajzi ihletésű regényében érzékelteti a hangulatot, melyben a korai Nyugat működött (regényében Sienának hívják): „...meghomályozott tükreivel, kényelmes, kopott fekete bőr karosszékeivel s nagy kerek márványasztalaival a régi Pest egy épen maradt darabja volt, mindaddig míg néhány évvel később a modern igényeknek megfelelően át nem alakították.”

Szabó Lőrinc egy verset is írt Centrál címen:  „A Centrál, modern akadémia, / pezsgett, forrt. A költők törzsasztala / rég befogadott. Zsiga bácsi, Tóth, / Schöpflin, Király György, Trostler s aki volt / tudós és író, öt és nyolc között / mind odagyűlt. Vers-börze működött, / és lexikongyár; Mikes sakkozott, / Babits korrigált; Elzevirt hozott/ Kner Gyomáról; Karinthy vitte új /  feleségét; Heinrich, az öregúr, / csepűlte a konzervativokat; / Táltos hümmögött, kis Káldor szaladt / Meredithet lekötni; pletyka, pénz /  s száz terv lengett a szivarfüstben; és / hogy túlvoltunk Shakespeare Szonettjein / (s Horváth Henrik új kecskerímein), / Mihály kocogott: "Főúr, fizetek!" – / S mentünk, nézni detektivfilmeket.”

A Centrál Kávéház a Károlyi utca 9. szám alatt a Nyugat körének többször is törzshelye volt (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény) 

A Centrál 1887-ben nyitott meg Erényi Ullmann Lajos házában, melyet Quittner Zsigmond tervezett. A ház földszintjén működő kávéház nyolc teremből, két játékszobából, egy konyhából és ruhatárból állt, és az egyik legszebb pesti kávéház volt. A belsőépítészeti arculatot is Quittner alakította ki, a díszítőfestése narancsszínű, fehér, kék és arany cirádás volt, s Scholz Róbert jegyezte. Nagyon elegáns volt a bútorzata is, és gazdag újságválaszték várta a közönséget. A kávéházat Seemann Károly alapította ugyan, de nem ő, hanem veje, Frankl Bertalan vitte először az üzletet. A Centrálhoz számos irodalmi legenda kötődik. a legismertebb Karinthyé, aki az Utazás a koponyám körül című művében leírja, hogy a Centrálban uzsonnázott törzsasztalánál, amikor „megindultak a vonatok” a fejében. Vagyis itt jelentkeztek először agydaganatának tünetei.

A Nyugatnak természetesen volt kiadóhivatala és szerkesztősége is, de ezekről a helyekről kevesebb említés maradt fenn. Az alapításakor például  a II. kerület, Tudor utca 6., majd nem sokkal később a VII. kerület, Sajó utca 5/a, földszint 2. lakásában volt a kiadó és szerkesztőség, 1909. május 1-től az Aréna út 66. földszint 2. alatt (mai Dózsa György út), augusztus 1-től pedig a VIII. kerület, Rákóczi út 9. szám alá költözött. 

A New York-palota földszintjén működő elegáns New York Kávéház ugyancsak a nyugatos írok és szerkesztők törzshelye volt (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Törzskávéházukat 1909-ben, egyes források szerint 1910-ben a Centrálból áttették a New York Kávéházba. Itt kell megjegyezni, hogy a Nyugat működésének időszakát a kávéházak fénykorának is szokás nevezni. Ugyanis nagyjából éppen az alatt a 33 év alatt, amíg a folyóirat megjelent, a kávéházak látogatottsága kimagaslott a korábbiakhoz és a későbbi időkhöz képest. A pesti emberek számára ugyanis szokássá vált kávéházba járni, mintegy életforma volt. Nemcsak a művészek, a polgárok jártak rendszeresen kávéházba, hanem mindenki, a kofák, a rikkancsok, a hentesek, a kereskedők is. Ezt alapvetően a pesti lakások állapota indokolta, ami olyannyira rossz volt, hogy az emberek szívesebben töltötték napjaikat a kényelmes és sokszor elegáns kávéházakban.

Egy kávéház látogatottságát a kor hírességei, írók, színészek, művészek is segítettek felvirágoztatni. A hírességekkel ugyanis az emberek már akkor is szívesen találkoztak. Ezért a kávésok sok esetben arra törekedtek, hogy kedvezzenek a művészeknek a forgalom növekedése, illetve a fizetőképes vendégek érdekében. Úgy tartották ugyanis, hogy ahová a költők járnak, oda járnak a szép nők, és ahova a szép nők, oda a gazdag férfiak. 

A New York Kávéház belső tere Klösz György fotóján (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Tudták ezt a New York üzemeltetői is. A kávéház amúgy is egy nagyon impozáns palotában kapott helyet az Erzsébet körút, Dohány utca, Miksa (mai nevén Osváth) utca által határolt, szabálytalan formájú telken. A Hauszmann Alajos tervei szerint épült, az érett historizmus jegyeit mutató palota a maga korában is figyelemreméltó volt. 

A palota földszintjén megnyitott kávéház a testvérpár, Hirsch Rezső és Adolf idején vált irodalmi kávéházzá. Hirschék remek érzékkel mindent megtettek azért, hogy az írók otthonosan érezzék magukat náluk. Bevezették az „írótálat”, ami olcsó hidegtálat jelentett, de az alkotók kaptak papírt és tintát is. Ez a pompás környezet a bohémokat különösen vonzotta. Hogy az írók mennyire szerettek itt lenni, jelzi egy anekdota, ami szerint Molnár Ferenc egy alkalommal a Dunába dobta a kávéház kulcsait, hogy azt ne tudják bezárni, és mindig nyitva legyen.

A Nyugat főhadiszállása a karzaton volt. Heltai Jenő szerint: „A pazar Newyork kávéházban kitisztították a cipődet, kivasalták a ruhádat, késő este is megborotváltak, lenyírták a hajadat, megigazították a körmödet [...] a kávéház műhely és íróasztal volt, balsorsban lakás és éjjeli szállás is, hiszen hajnaltól hajnalig nem kellett belőle kimozdulni. Mindig akadt benne egy-egy megüresedett játékszoba, amelyben két újságpapirossal letakart nádszéken egy-két órát alhatott az ember.”

A tulajdonosok a bérleti jogot 1913-ban eladták. A szerkesztőség pedig továbbállt a lipótvárosi Országház kávéházba. Az épület 1929-ben készült Révész Sámuel és Kollár Lajos tervei szerint. A historizáló homlokzatot Hütl Dezső tervezte.

A Kossuth Lajos tér 10. szám alatti Országház kávéházban is gyakran megfordultak a nyugatosok  (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Az Országház kávéházban Ady Endre, Ambrus Zoltán, Osvát Ernő, Ignotus, Fenyő Miksa, Balkányi Kálmán egy időben mindennapi vendég volt, de a képviselők is gyakran látogatták. Annak idején úgy tartották, hogy aki vidékről Pestre látogatott, az nem hagyhatta ki ezt a kávéházat programjából az ott lévő prominens személyek miatt. Ám 1919 őszén bezárták.

Természetesen a szerkesztőség közelsége is számított a kávéházak kiválasztásakor. A lap 1916 októberétől a szerkesztőség a Vilmos császár út 51. szám (ma Bajcsy-Zsilinszky út) alatt működött, így munkatársai az Alkotmány utca sarkán lévő Vilmos császár út 70. alatti  Seemann Kávéházat is szívesen látogatták. Gellért Oszkár így írt: „a szerkesztőségi fogadóóra után lementünk a szemben lévő Seemann-kávéházba. De a titkárnőnek meghagytuk, hogy akik később jönnek, azokat küldje le ..."  

A Vilmos császár út 51. (mai Bajcsy-Zsilinszky út) és később a 34. szám alatt is működött a szerkesztőség (Forrás: pim.hu)

Osvát 1919-ben lemondott a szerkesztésről és Babits vette át a helyét. Innentől számítjuk a Nyugat második nemzedékét.1920-ban aztán a gárda visszatért a Centrálba. Azokból az időkből számos visszaemlékezés fennmaradt. Bohuniczky Szefi például így írt: „Közelében volt a Belvárosi kávéház, de a két hely élete és látogatói úgy viszonyultak egymáshoz, mint egy porosz város és Nápoly tája. A Belvárosiba pénzszagot hoztak, a Centrálba szellemi kíváncsiságot. Így lett az egyik parádés, a másik szerény és nagyvonalú. A Centrál mindennapi beszélgetést és olvasást szolgált, s amint elhelyezkedtünk füstös melegében, már egy nagy család gyermekei voltunk. Hála ezért két derék főurunknak is: Ernő bácsinak és Gusztinak! Így hívták két kedves, mindig készséges és a vendégek ügyes-bajos dolgait szeretettel figyelő pincérünket. Ernő bácsi annyit állt az írók asztala mögött, hogy az idegen törzstagnak gondolhatta. És Gusztival együtt hozzájárultak, hogy aki egyszer belekóstolt a Centrál uzsonnakávéjába, ne kívánkozzék máshová.”

A nyugatosok köre. Középen a főszerkesztő, Babits Mihály feleségével Török Sophie-val (Forrás: pim.hu)

A nyugatosok asztala a kávéház Egyetem utcai sarkában volt. Ide járt például Móricz Zsigmond, Tóth Árpád és felesége, Mikes Lajos, Babits Mihály, Szabó Lőrinc, Schöpflin Aladár, Osvát Ernő, Füst Milán, Kosztolányi Dezső és felesége, Karinthy Frigyes és felesége, Fenyő Miksa, Elek Artúr, Gellért Oszkár, Gyergyai Albert, Kaposi József (Dante-kutató), Divald Kornél (művészettörténész), Heinrich Gusztáv, Tersánszky Józsi Jenő, Farkas Zoltán. Zelk Zoltán, Illyés Gyula, Tamási Áron, Gelléri Andor Endre.

A nyugatosok két fő törzshelyükhöz, a New Yorkhoz és a Centrálhoz először hűtlenek lettek, majd visszatértek. A Centrált 1926-tól már csak kedd esténként látogatták az ún. Centrál-zsúrokon. 1926-ban költözött el a szerkesztőség a Vilmos császár út 51-ből az Ilka utca 31. szám alá négy évre, így a Seemann Kávéházat is elhagyták. A legtöbben visszatértek az időközben Tarján Vilmos vezette és átakaított New Yorkba, ami a Nyugat második és harmadik nemzedékének is törzshelye volt. 

1929-ben a gazdasági világválság a Nyugatot is elérte, Móricz Zsigmond mentette meg a széteséstől, aki vállalta, hogy az addig összegyűlt adósságokat kifizeti. Egy ideig Babitscsal ketten szerkesztették a lapot, Babits a vers és kritika rovatokat, Móricz a prózát. 1930 májusától megszűnéséig a lap szerkesztősége a Vilmos császár u. 34. szám alatt volt.

Az Ybl Miklós tervezte Geist-ház (Forrás: Fortepan, Képszám: 82069)

A nagy és neves kávéházak mellett persze kevésbé ismert törzshelyekre is jártak az alkotók. A tizes évek elején például az Ybl Miklós tervezte és 1864-ben épült Geist-házban működő Báthori kávéházban fordultak meg gyakran, a Kálvin téren. A háromemeletes, 1863-ban épült ház három főbejárattal rendelkezett: a Kecskeméti utca felől a bérlakásokhoz nyílt feljárás, a Magyar utcai fronton egy vendéglő üzemelt, a Kálvin téri bejárat pedig a kávéháznak volt az ajtaja. 

Ugyan az Alagút utcában lévő  Philadelphia kávéház nem volt kifejezetten a nyugatosok törzshelye, de az irodalomtörténet szerint még az I. világháború előtt egy nyári éjjen nagy mulatságot tartottak az alkotók, ám ennek apropóját nem ismerjük. Ady, Krúdy, Kaffka Margit, Kosztolányi, Hatvany Lajos, Karinthy Frigyes és Márai Sándor is visszatérő vendég volt. Tulajdonképpen nagyon sok kávéházban megjelentek hosszabb-rövidebb ideig. De voltak saját kis zugaik is: például Ambrus Zoltánnak a József körúti Valéria kávéház, Karinthynak a Hadik Kávéház a Bartók Béla úton, Tersánszky Józsi Jenő a Gebauerbe járt a Gellért térre (ma a Szeged vendéglő van a helyén).

A kávéházak nagy korszakának lezárulása majdnem egybeesik a Nyugat megszűnésével. A Nyugat 1941. augusztus 1-ig folyamatosan megjelent, 1935-ig havonta kétszer, utána havonta egyszer. Mivel a lapengedélyek 1938-tól Babits nevére szóltak, Babits halála után a Nyugat megszűnt. A kávéházak hanyatlása már a harmincas években erősen látszott.  Ebben része volt az I. világháborúnak, az olcsó eszpesszók és a gyors fogyasztás megjelenésének, a II. világháború, majd az államosítás pedig végérvényesen lezárta a korszakot. 

Nyitókép: A Centrál Kávéház belseje (Forrás: mandab.hu/Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)