Barabás portréi fontos kordokumentumok, elengedhetetlen forrásai a magyar emlékezetnek – hangsúlyozta Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének (NÖRI) főigazgatója a festőművész halálának 125. évfordulója alkalmából tartott koszorúzáson február 10-én a Fiumei úti sírkertben – olvasható a NÖRI lapunkhoz is eljuttatott sajtóközleményében.

A főigazgató felidézte, ha Barabás Miklós nem küzdi fel magát a szegénységből a reformkori Magyarország legjelentősebb alkotói közé, akkor számos, a Fiumei úti sírkertben nyugvó nagy elődünk arcképét ma nem ismernénk. Kiemelte: portréi fontos kordokumentumok, elengedhetetlen forrásai a magyar emlékezetnek.

Barabás Miklós halálának 125. évfordulójára emlékeztek a Fiumei úti sírkertben (Fotó: Nemzeti Örökség Intézete)

Hozzátette: nem véletlenül található sírja a Deák-mauzóleumhoz vezető platánfasorhoz közel, ahol a korszak legnagyobbjai kaptak sírhelyet. Síremlékét Telcs Ede alkotta, aki Munkácsy Mihály hamarosan megújuló síremlékét és Vörösmarty Mihály ikonikus szobrát is készítette, mely a Vörösmarty téren áll – fűzte hozzá.

A Nemzeti Örökség Intézete az Országos Széchényi Könyvtárral közösen kibővített Nemzeti Névtér felületén – az úgynevezett Emlékhely Névtéren – összegyűjti azokat a határon túli magyar emlékhelyeket, amelyek fontosak a nemzeti emlékezetben, ilyen emlékhely lesz majd Dálnokon Barabás Miklós szülőháza is – tájékoztatott a főigazgató.

A festőművész síremléke, Telcs Ede alkotása (Fotó: Nemzeti Örökség Intézete)

Vígh Annamária, a Szépművészeti Múzeum főigazgató-helyettese arról beszélt, Barabás elsőként fedezte fel az Alföldet mint nemzeti tájat, de érdekelték az aktuális események is, mint a Lánchíd alapkőletétele. Széchenyi István ajánlására sok megrendelést kapott, elkészítette Vörösmarty, Petőfi és Arany portréját is. Portréművészete Liszt Ferenc és Bittó Istvánné arcképén teljesedett ki.

„Úttörő szerepe nemzeti festészetünk kibontakozásában vitathatatlan. A műfaji sokféleség, a rendkívüli affinitás a portréábrázolásban, az újszerű akvarellfestészeti technika, a litografálás és a fényképezés mind a sokszínű és sokoldalú művész archetípusává tette” – emelte ki.

Forrás: Nemzeti Örökség Intézete

Nyitókép: Barabás Miklós halálának 125. évfordulójára emlékeztek a Fiumei úti sírkertben (Fotó: Nemzeti Örökség Intézete)