A Budapest fejlesztésében érdekelt szakemberek 1868 májusában értekezletet tartottak, amelyen megvitatták, milyen legyen a városegyesítés előtt álló főváros, mit kell megépíteni, mire van szükség. A megbeszélés értékét emelte, hogy azon a miniszterelnök, Andrássy Gyula gróf is részt vett. Ahogy a Pesti Napló 1868. május 20-i száma írta:

„A miniszterelnök elnöklete alatt tegnap délután enquette bizottmányt tartottak a magyar akadémia helyiségeiben Budapest és Ó-Buda szépítése tárgyában. Az illető minisztériumok képviselőin kívül a pesti és budai városi közönség mindegyik hét-hét, az ó-budai pedig két küldött által volt képviselve.”

Az értekezleten ugyan heves vita zajlott, de végül teljes egyetértéssel ért véget, az onnan távozók úgy érezhették, hogy évtizedekre megvetették a leendő egyesített város fejlesztésének alapjait, és biztosak voltak abban, hogy az elfogadott beruházások fognak megvalósulni. Hatalmasat tévedtek. A következő években minden szempontból szöges ellentéte épült meg annak, amit ott ezek a szakemberek elhatároztak.

Andrássy Gyula miniszterelnök fotója. A mai város főbb vonalait ő határozta meg 

Milyen is lett volna Budapest, ha az 1868. május 17-i értekezlet határozatai szerint épültek volna meg a fejlesztések? Rá sem ismernénk arra a városra.

Egyrészt a Nagykörút helyén egy hajózható csatorna futna, hiszen az értekezlet támogatta Reitter Ferenc részletesen kidolgozott tervezetét a pesti hajózható csatornáról. Ez azt is jelentette volna, hogy a csatorna mentén ipari üzemek működtek volna a XIX. század második felében, hiszen a csatorna elsősorban az üzemek kiszolgálására, másodsorban árvízvédelemre szolgált volna. Emiatt valószínűleg a rakpartok is máshogy néztek volna ki, hiszen nem lett volna szükség azokat úgy megépíteni, legalábbis a Duna mentén, hogy ott hajók is tudjanak rakodni, hiszen arra szolgált volna a csatorna.

A csatorna elősorban az ipart szolgálta volna ki. A város viszont bennragadt volna a csatorna és a Duna közötti területen (Forrás: Hungaricana) 

Nem szokatlan, hogy vízparti városokban belső hajózó csatornák épüljenek, tehát valójában nem lett volna semmi akadálya egy ilyen vízi út megépítésének, ráadásul a tervezett nyomvonal egy ősi, a középkorban még létező, majd idővel feltöltődött Duna-ágat követett volna, tehát e tervezet elvetése nem műszaki kivitelezhetetlenség miatt történt.

A Margit híd és a Margit-sziget is másképp nézett volna ki. Az értekezlet ugyan két híd építését tűzte ki célul, egyet északon, egyet délen a Gellért-hegy alatt, de ekkor már a Margit híd alatt egy vasúti híd építésének előkészületei folytak. Maygraber Ágoston ugyanis még 1865-ben engedélyt kapott az akkor még bécsi kormányzattól egy vasúti híd építésére ezen a helyen, valamint a pesti oldalon – nagyjából a mai képviselői irodaház és az Országház közötti területen – közraktárak létesítésére. Mivel Maygraber Ágoston és Andrássy Gyula üzlettársak voltak, a közraktártársulat engedélyét közösen kapták meg, a miniszterelnök tökéletesen tisztában volt az északi vasúti híd tervével, amire hatályos engedéllyel rendelkezett a beruházó.

Ugyan pénzt nem tudott 1868-ig összeszedni, és a tervezett híd sem volt műszakilag megvalósítható, de megfelelő befektetők esetén egy reális, megépíthető híddal semmi akadálya nem lett volna itt összekötni a Déli Vasút és az Osztrák Államvasút pályáit, hiszen a két pályaudvar között ez volt a legrövidebb útvonal.

Voltak azonban olyan elemek is, amelyek végül megvalósultak, így az értekezleten Andrássy már felvetette egy, a Városligetbe vezető sugárút szükségességét, és arról is beszélt a résztvevőknek, hogy ugyan a városfejlesztésre az adott pillanatban egy fillérrel sem rendelkezik az állam, de kölcsönt fognak erre a célra felvenni.

Azonban Andrássy Gyula a következő egy-másfél évben sok mindenben megváltoztatta a véleményét, és ez új irányba terelte a leendő Budapest fejlődését. Mi állt a háttérben?

A Margit híd 1894-ben. Ide eredetileg egy vasúti hidat szántak (Fotó: Fortepan/Képszám: 204092)

Természetesen nem tudjuk, hogyan gondolkodott a miniszterelnök, milyen megfontolások vezérelték, de vélhetően a saját tapasztalatai, valamint más szakértők javaslatai is hatással voltak rá. Belátta, hogy az 1868-as májusi tervek egy kisvárosnak, egy ipari településnek megfelelők lehetnek, de annak a városnak, amelyet példaképe, Széchenyi István, illetve ő is akart, egyáltalán nem megfelelőek.

Nem jó, ha a város belső részein pöfögnek át a vonatok Pest és Buda között, főleg úgy, hogy ez a magánberuházásban épülő vasút csak két magántulajdonban lévő pályaudvart (az Osztrák Államvasút pályaudvarát a mai Nyugati helyén, valamint a Déli Vasút Déli pályaudvarát) köt össze, az állami tulajdonú vasútvonalakat, amelyek Budapestre ekkor az egykori Józsefvárosi pályaudvarra futottak be, viszont kihagyja ebből.

Ugyancsak nem látta megfelelőnek a tervezett csatornát. Egy bírálója, a földrajztudós Hunfalvy János szerint attól félt, hogy a csatorna büdös lesz. Vélhetően nem ez volt a fő gondja a miniszterelnöknek (akkor a városokban eleve elég büdös volt…), hanem az, hogy egy ilyen csatorna „bezárja” a várost, az ipari telepeket – amelyeknek megfelelő helyen való kijelölését már az 1868-as értekezleten fontosnak tartotta a miniszterelnök megemlíteni – konzerválja a város központjához közel, a csatorna partján.

A következő években, miközben valóban megteremtették azt a kölcsönkonstrukciót, amellyel jelentős összeghez, 24 millió forinthoz jutott a főváros fejlesztése, átalakították a terveket. A csatorna helyett elegáns körút építését határozták el, a Margit-sziget alatti vasúti híd helyett impozáns közúti híd épült, a vasút pedig – akkor – messze délre kerülte meg a várost, és a Csepel-sziget felett szelte át a Dunát. A Dunát is szabályozták, a parton pedig rakpartok épültek a hajók kikötésére.

Az 1868-ban érvényes engedély szerint a Pannonia híd megépítését tervezték. A hatalmas, egynyílású hídon vonatok jártak volna. Ebben a formában, ahogy a korabeli rajzon szerepel, még ma sem lenne megépíthető (Forrás: MMKM) 

Andrássy és munkatársai előrelátását mutatja, hogy ezek a nagyon drága beruházások messze nem az akkori igényeket elégítették ki, sokan bírálták is azokat, hiszen a megnyitása után sokáig a Margit híd szinte üres volt, alig közlekedett rajta valaki. A beruházások évtizedekig tartottak, azok felügyeletét, irányítását ráadásul egy, a napi politikai céloktól független szervezetre, a Fővárosi Közmunkák Tanácsára bízták. Az idő Andrássyt igazolta. Ha az 1868 májusában elfogadott tervek valósultak volna meg, akkor Budapest egy sokkal provinciálisabb város lenne.

Nyitókép: Reitter Ferenc csatornájának északi végpontja (Forrás: Hungaricana)