A magyar építészet kiemelkedő alakja volt – 140 éve született Kós Károly

A Magyar Országgyűlés 2023. október 25-én határozatot fogadott el arról, hogy Kós Károly születésének napja, december 16-a legyen a Magyar építészet napja, s az idei ünnepi évfordulón adták át a Pesti Vigadóban az első Kós Károly-életműdíjat, valamit egyéb elismeréseket. Kós Károly nemcsak építész volt, hanem számos más területen is kimagaslót alkotott. Bár a budapesti nagyközönség elsősorban a Fővárosi Állat- és Növénykert épületeit és a Wekerletelep központjának kialakítását ismeri gazdag életművéből,  tevékenységében szinte ugyanolyan jelentőségű volt a grafikusi, valamint az írói és kultúraszervezői munkássága. 

Kós Károly 1883. december 16-án született Temesváron, ahol édesapja Kosch Károly (1845–1923) a Magyar Királyi Posta telefon- és a távíróhálózatának fejlesztéséért felelős mérnökként dolgozott. A gyermek Kós Károly több alkalommal elkísérte lovas szekéren apját, amikor a Nagyszeben környéki hegyeken végezték a telefonvonalak kiépítését. Ezek az élmények felkeltették a lovak iránti érdeklődést, amely alapján 1937-ben elkészítette 160 oldalas, gazdagon illusztrált kéziratát Könyv a lovakrul címmel.

A középiskolai tanulmányait a Kolozsvári Református Kollégiumban végezte el. A gimnázium önképzőkörében is részt vett, az Apáczai Csere Jánosról (1625–1659) tartott előadásának szövegét elismerésképpen az önképzőkör jegyzőkönyvébe is bejegyezték. Idősebb korában a következő szavakkal emlékezett vissza a számára kedves alma materre: „A fundamentum, amire lelkem kicsiny hajlékát építgetem, az öreg kollégiumból való.” 

Ezt követően Budapesten, a Királyi József Műszaki Egyetemen előbb mérnöki, majd építészeti tanulmányokat folytatott, ahol 1907-ben építőművészi diplomát szerzett. Kós Károly pályakezdő éveiben a  Fiatalok nevű építészcsoporthoz tartozott. A jó baráti kapcsolatot ápoló, egymást sokszor megbízásokkal segítő pályakezdő építészmérnökök XX. század eleji munkásságára az erdélyi népi és a finn építészet formavilágának együttes alkalmazása volt jellemző.

Kós Károly budapesti épületei

Kós Károly első, 1908–1910 közötti munkái Budapesthez vagy a Székesfőváros környékéhez kötődnek. Ezeken érezhető a finn és erdélyi építészet megtermékenyítő hatása. Kós életművének legelső budapesti alkotása a Budapest-Óbudai Református Egyházközség parókiaépülete. A lelkészi hivatalt, a lelkészlakást és a gyülekezeti termeket magába foglaló épület tömegének megformálása és  egyes  részleteinek  kialakítása már megelőlegezte a Fiatalok művészcsoportra általánosan jellemző megoldásokat. Így megfigyelhető a magas dőlésszögű tetőzet megtervezése, rusztikus, nagy méretű kváderkövek alkalmazása mind az épület lábazati részén, mind a kerítés kialakításában.  

A parókián az első emeleti erkély míves kialakítása mutat szoros rokonságot Kalotaszeg vidékének házaival, hiszen az erdélyi népi építészet gyakran használ fafaragásokat az épület kiemelt pontjain. Az egyházközségtől a megbízást Kós Károly fiatal építészbarátja, Zrumeczky Dezső (1883–1917) kapta, aki megosztotta a feladatot Kóssal. 

A XX. század hajnalán a Fővárosi Állat- és Növénykert teljes átépítésével megbízott Neuschloss Kornél (1864–1935) építész és felkérésére a legtöbb épületet tervező Kós–Zrumeczky-páros az itt végzett munkájukkal az európai építészetben jelentős értéket hoztak létre. Neuschloss Kornél  alkotása az impozáns főbejárat és a Vastagbőrűek háza.  A Kós–Zrumeczky-páros legtöbb állatkerti épülete az Európában őshonos állatok számára készült, amelyek az erdélyi, azon belül főleg a kalotaszegi templomok és polgári otthonok külső megformálását idézi.

Kós Károly nemcsak Zrumeczky Dezsővel dolgozott együtt, hanem másokkal is: a budapesti városmajori iskola építésekor Györgyi Dénes (1886–1961) volt az építésztársa. A XII. kerület, Városmajor utca 59. szám alatti  Városmajor utcai Elemi iskola 1910 augusztusa és 1911 novembere között  épült, napjaikban a Városmajori Kós Károly Általános Iskola nevet viseli.

Az oktatási épületet 1911. november 11-én adták át rendeltetésének. Ez az iskola a Bárczy István (1866–1943) polgármester 1909 és 1912 közötti, ötvenöt intézményt magába foglaló iskolaépítési programjának keretében épült. Az iskola a XX. század eleji skandináv, főleg a finn építőművészet hatását mutatja zömök, erőteljes, tömbszerű formáival. Az épület tömegkialakításában előképnek tekinthető a Lars Sonch (1870–1956) építész által  1905-ben Helsinkiben tervezett kórházépület (Eira Hospital).

Kós Károly, a várostervező

Kós Károly városépítészeti tehetségét az akkoriban  Budapest határain kívül eső  Kispest közigazgatási területén felépített Wekerletelep központjának megtervezésével mutatta meg, ahol több építészmérnök társával dolgozott együtt. A megbízást 1912-ben nyerte el a már 1908-tól épülő új állami telep főterének kialakítására meghirdetett pályázaton.

Az új városrész a munkásbérházak hiányával küszködő székesfőváros problémáit volt hivatva segíteni. Elsősorban a vidékről Budapestre költöző tisztviselők és ipari munkások életmód- és környezetmegtartó igényéhez alkalmazkodva tervezték meg az egy-, illetve a többlakásos épületeket. A tervezésre a XX. század hajnalának fiatal, de már jó pár megvalósult épülettel magának elismerést szerző  szakembereit próbálták megnyerni. Az építtető bizottság egyrészt arra törekedett, hogy a Fő tér a telep többi részéhez hasonlóan egységes stílusban épüljön, de az egyhangúság elkerülése érdekében külön pályázatot írt ki a teret övező minden épületre úgy, hogy egy-egy nyertes pályázó legfeljebb két ház terveinek elkészítésére kaphatott megbízást. Az építkezés vezetésével 1912-ben szintén Kós Károlyt bízták meg, aki 1913 nyaráig látta el ezt a feladatot, ekkor azonban – családi okokból – hazaköltözött Erdélybe. 

A kivitelezés irányítását –  Kós javaslatával összhangban – Tornallyay Zoltán (1882–1946) vette át, aki a telep főterén (a mai Kós Károly tér 1. alatt) olyan lakóházat is tervezett, amely közel áll a Kós Károly által kialakított formavilághoz.

Kós Károly szakrális építészete

Kós Károly Jánszky Bélával (1884–1945) közösen tervezte a zebegényi római katolikus Havas Boldogasszony-templomot. A zebegényi templom főhomlokzatának aszimmetrikus kialakítása erőteljes hatást gyakorolt Árkay Aladár (1868–1932) építőművész templomépítészetére, különösen az 1911–1913 között épült fasori református templomra, és a Városmajorban 1925-ben felszentelt római katolikus templomra (Kistemplom). Kós szakrális építészete a két világháború közötti magyarországi építészeten belül két tervezőre hatott kiemelten, az egyik a leginkább a Dunántúlon és Miskolcon alkotó Szeghalmy Bálint (1889–1863), a másik a mai Budapest külső kerületeiben református templomokat tervező Csaba Rezső (1903–1955) volt.

Kós Károly erdélyi munkái

Saját családja számára Kalotaszeg vidékén, a vasúttal jól elérhető faluban, Sztánán építette fel 1910-ben az eredetileg nyaralónak szánt, Varjúvárnak nevezett házát, amelyet a két világháború között állandó lakóhelyül használt. Az első világháború előtti béke éveiben Budapest mellett Kós Károlynak oly kedves vidéken, Erdélyben valósultak meg életművének kiemelkedő darabjai, így a Székely Nemzeti Múzeum Sepsiszentgyörgyön, valamint Kolozsváron a Monostori úti református templom. Ezeken az épületeken – a többi munkáin is kiemelt jelentőséggel használt fa és kovácsoltvas építőanyagok mellett – a Zsolnay-épületkerámiát is alkalmazta. 

Az első világháborút követő nehéz, zűrzavaros időkben megérezte, hogy a nemzetépítő kultúra sok szegmensét gazdagító szolgálatára szülőföldjén nagyobb szükség van. A két világháború közötti években  Sztánán, a saját maga tervezte házhoz kapcsolódó földterületen a mezőgazdasági munka adta számára a szerény, de biztos megélhetést. Emellett az erdélyi kultúra meghatározó jelentőségű szervezője volt. Ebben az időben teljesedett ki az 1910-es években elindult szépírói munkássága.  

A földművelés cselekvési területet kínált számára, a korszerű mezőgazdasági módszerek alkalmazásával példát kívánt mutatni a Kalotaszeg vidékén nehéz körülmények között elő honfitársainak, bebizonyítva azt, hogy Erdélynek ebben a kevésbé jó termőtalajjal rendelkező részén is lehetséges az addiginál több bevételre szert tenni a mezőgazdaságból.

1970-es években Kós Károly a következő szavakkal emlékezett vissza életének erre az időszakára: „A gazdálkodást gyakorlati tanulással kezdtem. De szakkönyvekből is igyekeztem elsajátítani a mezőgazdasági tudományt. Bekapcsolódtam az EMGE munkájába. Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület keretében elsősorban természetesen mint építész tevékenykedtem: korszerű istállók, ólak, színek, állások, jászlak, silók terveit készítettem, s ezeket az Erdélyi Gazda című szaklap propagálta.”

Sztánán a mezőgazdasági fizikai munka mellett jelentős grafikusi alkotótevékenységet végzett. A magasnyomású sokszorosító grafika egyetlenegy ágával, a linómetszet készítésével is foglalkozott, amelyeket kis példányszámban kiadott könyveiben tett közzé. Idős korában így nyilatkozott grafikusi művészetéről: „Szerettem illusztrálni... képekben gondolkoztam. Amikor írtam, akkor is képben gondolkoztam, láttam a képet és azt írtam le. Nem fordítva. Ez így van. Amikor például a Régi Kalotaszeg című munkámon dolgoztam, az nem úgy volt, hogy megírtam a szöveget s azután hozzá a rajzokat csináltam, hanem párhuzamosan készült a rajz és a szöveg. Ez minden könyvemnél így történt, még azoknál is, melyek illusztráció nélkül jelentek meg. Írás közben örökké rajzolgattam. Az első metszetem 1916-ból való. Addig csak tudtam, hogy van metszet, de én nem metszettem. Kárpáti Aurél megírta  Kőműves Kelemen  című drámáját, s engem kért fel, hogy  címlapot tervezzek hozzá s illusztráljam. Akkor kölcsönkértem metszőszerszámokat és linóleumot szegény Muhits Sándortól, az Iparművészeti Iskola grafikus tanárától, jóembertől, s anélkül, hogy előleges tapasztalatom lett volna, hozzáláttam a linóleummetszéshez. Sikerült.”

Kós Károly a kultúraszervő, szépíró

Kós Károly 1924-ben alakította meg az Erdélyi Szépműves Céh elnevezésű, könyvkiadással, később folyóirat-kiadással foglalkozó társaságot. A társaság könyvkiadásának alapját jelentette a Kós Károly által Sztánán kialakított manufakturális nyomda.  Gazdaságilag akkor érte meg a nyomtatás, ha minimum 250 előfizetőt találnak az előállítási költségek biztosításához. Már az első években 300 előfizetőt sikerült állandó megrendelésre bírni, ami lehetővé tette a könyvkiadói tevékenység folytatását 1944-ig.  

Báró Kemény János (1903–1971) író 1926 júliusábana  marosvécsi kastélyába hívta meg az erdélyi írókat, költőket. Az összegyűlt lírikusok megalakították az Erdélyi Helikon Társaságot.  A Kós által vezetett Erdélyi Szépműves Céh vállalta a Helikon Társaság szerzői által írt művek kiadását, a nyomtatás megszervezését.

Kós Károly az 1920-as évek közepétől írt hosszabb, jelentős irodalmi igényt képviselő alkotásokat, amelyek közül a Varju nemzetség 1925-ben, Az országépítő 1934-ben, a Budai Nagy Antal című műve 1936-ban jelent meg. Mind a három Kós-alkotást az elmúlt évtizedekben több alkalommal mind Magyarországon, mind Romániában kiadták.  Kós Károly regényei bár a történelem régmúlt századaiban játszódnak, a jelen kor emberpróbáló időszakában kívántak iránymutatást nyújtani az olvasóknak. Műveiben Kós Károly Kalotaszeg vidékén szerzett élettapasztalata nyert irodalmi feldolgozást.

A második világháború harcai során a sztánai házát a harcoló csapatok feldúlták, az épületben őrzött munkáit megsemmisítették. Kós Károly ezután családjával Kolozsvárott élt, a sztánai Varjúvárát hétvégi pihenőházként használták. A második világháború utáni erdélyi magyar közéletben még pár évig aktív szerepet vállalt – országgyűlési képviselő is volt két évig – , de életének utolsó évtizedeit visszahúzódva töltötte Kolozsváron. 

Benkő Samu (1928–2021) művelődéstörténész az 1950-es évek óta egyre szorosabb barátságot ápolt Kós Károllyal, az 1970-es években  egy-egy szaktémát feldolgozó riportot készített vele.  A beszélgetéseik könyv formátumban 1978-ban jelentek meg. A könyv fülszövegében közölt ajánlásban a kérdező így írt Erdély XX. századi Őrálló Polihisztoráról: „Szigorú ember volt, az alkotást szentnek tekintette, ezért élete utolsó szakaszában – ahogy ő nevezte, az aggastyánkorban – az önkifejezésnek már csupán két formájával élt: levelezett és diskurált. Mindennapjai ésszerű beosztásában rendelt ideje volt a beszélgetésnek. [...] Az interjút mindkettőnk számára munkának tekintette [...] mondatai pontosak, kemény ritmusra fogottak voltak. Ízesen és nyelvtani vétség nélkül beszélt, gondosan, mint ahogy építkezett vagy ahogy írt. [...] Múlt, jelen, jövendő nagy és apró kérdései körül bogozódó beszélgetéseinkben ugyanaz a felelőségtudat munkált benne, mint hajdan, amikor épületeit tervezte, vagy a statikai számításokat ellenőrizte.”

Kós Károly kilencvenhárom éves korában, 1977. augusztus 25-én hunyt el, sírja Kolozsváron a házsongárdi temetőben található. Temetési gyászistentiszteletét a Farkas utcai református templomban tartották, amelyen több ezer fős gyülekezet búcsúzott az erdélyi kultúra kiemelkedő személyiségétől. Síremlékét fia, Kós András (1914–2010) szobrászművész készítette.

Kós Károly emlékezete az elmúlt évtizedekben

Kós Károly halála után egy évvel jelent meg a Benkő Samu beszélgetései Kós Károllyal című könyv a bukaresti Kriterion Könyvkiadó gondozásában.
Kós Károly munkásságát Magyarországon halála után is több díjjal ismerték el, 1997-ben Magyar Örökség díjat, majd 2010-ben posztumusz Ybl Miklós-díjat kapott. Életművének feldolgozása érdekében a legnagyobb munkát az ausztráliai születésű építész, Anthony Gall végezte el, akinek 2002-ben megjelent a Kós Károly műhelye című magyar–angol nyelvű monográfiája. 

Budapesten Kós Károly tiszteletére az első képzőművészeti alkotást a Budapest-Óbudai Református Egyházközség parókiaépületén Tóth Károly püspök leplezte le 1984. február 1-jén. A Csúcs Ferenc (1905–1999) szobrászművész által készített és az egyházközségnek adományozott dombormű az építészt idősebb kori arcvonásokkal ábrázolja.  

A Hősök terét a Kacsóh Pongrác úttal összekötő városligeti utat 1983-ban Kós Károly sétánynak nevezték el, ahol 1984-ben fejfákból összeállított Kós Károly-emlékművet emeltek. Az óbudai református parókia Flórián térre néző tűzfalát 2017-ben Veszeli Lajos festőművész alkotásával díszítették. A nagy falfelületet betöltő montázs Kós Károly több épületének a részletét  idézi meg.  

A Wekerletelepen és a városmajori iskola mellett egész alakos köztéri Kós Károly-szobrot állítottak életművének tisztelői. 

Budapest XII. kerületében a Városmajori Kós Károly Általános Iskola melletti közterületen 2013-ban avatták fel Melocco Miklós Kossuth-díjas szobrász Kós Károlyt ülve ábrázoló alkotását.  Erdélyben első egész alakos szobrát Kolozsvárott, az általa tervezett református templom kertjében avatták fel 2022. június 3-án. 

A Kós Károly-életműdíj

Kós Károlyról már korábban is neveztek el díjat, amelyet 1999 és 2013 között adták át. A Magyar Köztársaság Kormányának földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztere alapította. Akkor a  Kós Károly-díj a településvédelem és településszépítés területén végzett kimagasló, eredményes egyéni és csoportos munkáért volt adható, minden évben összesen hat  díjazottnak, hármat egyéni és hármat  közösségi kategóriában.

A mostani elismerés rangosabb: a Kós Károly-életműdíj évente egy fő részére adható, és ugyanaz a személy csak egyszer kaphatja meg. Az elismerést Magyarország Kormányának építési és közlekedési minisztere 2023 augusztusában alapította a Kárpát-medencei építészet hagyományainak megőrzésén és fejlődésének előmozdításán dolgozó, kimagasló tudású és elhivatottságú szakemberek példamutató életművének elismeréséül. A díj átadási ünnepségét ezentúl minden évben Kós Károly születésének napja alkalmából, december 16-án, a Magyar építészet napján  tartják meg. Az idei díjazott Dévényi Sándor építész volt.

Nyitókép: Részletek Kós Károly munkáiból