Az omnibuszok megrendszabályozása

Az 1880-as évek Budapestjén a tömegközlekedés mozgatóereje (kivéve a Sikló és a fogaskerekű esetében) a ló volt. Azonban míg a lóvasútnak épített pálya, komoly infrastruktúra kellett, és azt az 1880-as években egy nagy, erős, jól szervezett vállalkozás, a Budapesti Közúti Vaspálya Társaság üzemeltette egész Budapesten, addig a másik ló vontatta tömegközlekedési eszköz, az omnibusz egész más képet mutatott. Omnibuszt ugyanis bárki üzemeltethetett. Az eljárás egyszerű volt, főleg 1872 után, amikor is az 1872. évi VIII. törvény kimondta:

„1. § A magyar korona területén minden nagykoru vagy nagykorunak nyilvánitott egyén, nemre való tekintet nélkül, ezen törvény korlátai közt, bármely iparágat, ideértve a kereskedést is, -bárhol, önállólag és szabadon gyakorolhat.”

Azaz ekkortól az iparűzés – bármilyen ipar űzése – sokkal egyszerűbbé vált, így az omnibusz-üzemeltetés is, az engedélyt a helyi elöljáróságok adták ki, de az állomáshelyeket a fővárosi tanács javaslata alapján a rendőrség jelölte ki, a társaskocsikat a rendőrség évente egyszer ellenőrizte. Valójában az indított omnibuszt, aki akart. Nem véletlen, hogy Budapesten 1878-ban közel 500 omnibusz közlekedett, és ez a félezer jármű 300 tulajdonos birtokában volt, tehát sok vállalkozó csak egy-két járművet üzemeltetett. A kocsik és a lovak állapota is változó volt, azaz a káosz bele volt kódolva a rendszerbe. Ennek a helyzetnek a tarthatatlanságával a korabeli városvezetés is tisztában volt, és mindenképp a megfelelő szabályzásra törekedett. Első körben, 1879-ben a legnépszerűbb irányt, a városligeti közlekedést szabályozták, előírták, hogy a járatok fele a Sugárúton (azaz a mai Andrássy úton), a fele a Király utcán járjon.

A komolyabb szabályozásra azonban csak az 1880-as években került sor. A város előbb egy kézbe kívánta adni az egész omnibuszüzletet. Ezt segítette, hogy az 1883. évi XIX. törvény újra külön engedélyhez kötötte az omnibusz-üzemeltetést.

A város pályázatot írt ki az egységes omnibusz-közlekedésre, mind a kormányzat, azaz a belügyminisztérium, mind a város azt szerette volna, hogy az omnibusz-közlekedés a lóvasúthoz hasonlóan egy vállalat kezébe kerüljön. A belügyminiszter a Pesti Napló 1884. július 31-i cikke alapján a fővároshoz küldött leiratában ezt írta:

„nincs ugyan a miniszternek kifogása az ellen, ha szükség esetén az omnibusz-közlekedési jogot a város több vállalkozóra ruházza, de elvárja, hogy ez csak az utolsó szükség esetében történik, s ennélfogva a pályázati felhívásban mondja ki a város, hogy oly vállalat, mely az egész omnibusz-hálózatra reflektál, előnyben részesül”

Az omnibusz-közlekedésre 1884. augusztus 7-én egyrészt szabályrendeletet dolgozott ki a főváros, másrészt kiírta a pályázatot.

A szabályrendelet előírta, hogy az omnibusz-üzemeltetők kötelesek a kijelölt végállomásokat megtartani, azaz azok nem voltak szabadon áthelyezhetők. A végállomásról minden negyedórában el kellett indulnia egy kocsinak, akkor is, ha nem volt rajta utas. A társaskocsinak az útvonala mentén végig az út bal oldalán (eleve ugye ekkor bal oldali közlekedés volt Magyarországon) kellett haladnia, előzni nem előzhetett, és az út közepén, ma úgy mondanánk, hogy a belső sávban nem haladhatott. A kocsikat és a lovakat rendben kellett tartani.

A szabályrendelet nyolc útvonalat jelölt ki, ahol mindenképp fenntartandó a közlekedés. Az első a Rudas fürdőt a Lánchídon és a Király utcán keresztül a Városligettel kötötte össze. A második a Krisztinavárost a Keleti pályaudvarral. A harmadik a Pállfy (ma Bem) teret kapcsolta össze a Rákóczi térrel, a negyedik a Margit híd pesti hídfőjét a Bakáts térrel, az ötödik a mai Széchenyi rakpartot a Józsefvárosi pályaudvarral, a hatodik a Nyugati pályaudvart a Kálvária térrel, a hetedik a Közraktárakat a mai Széchenyi fürdővel. Az utolsó a Deák tér és a Városliget között lett kijelölve. Megállók nem voltak, a kocsi bárhol megállhatott, kivéve hidakon, utcasarkon, szűk utcában és útkereszteződés közepén. Az engedélyesek kötelesek voltak az adott vonalakon 18-18 kocsit közlekedtetni. A rendelet 11. paragrafusa az üzemidőről ezt mondta ki:

„A közlekedés április hó 1-sejétől október hó 31-éig reggeli 6 óránál, november hó 1-sejétől márczius 31-éig pedig reggeli 7 óránál későbben meg nem kezdhető, és szeptember hó 1-sejétől ápril hó 30-áig esti 10 óránál, május hó 1-sejétől augusztus hó 31-éig pedig éjjeli 11 óránál korábban be nem szüntethető.”

A viteldíj, ha a kocsi nem kelt át a Dunán 10 krajcár, ha átkelt, 12 krajcár volt, 10 évnél fiatalabb gyerekeknek kevesebb.

A rendelet szabályozta a kocsik és a lovak állapotát, a rendben tartást, és meghatározta a bírságokat is. A kocsik mérete is szabva volt, nem lehettek hosszabbak 7,5 méternél, és 10 belső, 2 kocsis melletti és 3 emeleti ülésnél többel nem lehetett felszerelni azokra. Ezen felül a rendelet szerint:

 „28. §. Dohányzók számára legfeljebb a kocsiszekrény fele és csak hátulsó része rendezhető be, s ennek a többi ülésektől válaszfal által kell elkülönítve lennie.”

A rendelet azt is megszabta, hogy ki vezethet társaskocsit, a rendelet szerint ugyanis nem volt elég a megfelelő egyenruha:

„Társaskocsihoz kocsivezetői, illetőleg kocsis szolgálatra csak oly férfi-egyén jogosítható fel, ki a 18 éves életkort betöltötte, a magyar nyelvben járatos, elég erős testalkattal bír, józan és büntetlen előéletű, undort gerjesztő testi hibában nem szenved s a helyi viszonyokat s ezen szabályrendelet határozmányait ismeri. Kocsisnak ezen kívül a hajtásban is kellő jártassággal kell bírnia, mivel a rendőrség egyéb hitelt érdemlő bizonyíték hiányában az illető egyén próbahajtásából tartozik meggyőződni.”

A társaskocsi vezető nem dohányozhatott, és az egyenruha kabátját a legnagyobb melegben sem vehette le.

A rendelet tisztább helyzetet teremtett a társaskocsi-közlekedésben, de a pályázat nem járt eredménnyel, az omnibusz-közlekedés nem került egy cég kezébe, a jelentkezők egyike sem volt megfelelő. Az omnibusz-közlekedés sokáig Budapest része maradt, az autóbusz csak lassan szorította ki, az utolsó omnibusz 1929. november 5-én közlekedett a Villányi úton.

Nyitókép: Omnibusz az Alagút utcában (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)