A Budapesti Rendőr-főkapitányság által kiadott rendelet, amely 1918. február 26-án lépett életbe, egyes fővárosi utcákon megtiltotta a teherautó-forgalmat. A rendelkezést – a korabeli újságok szerint – Budapest vezetése kezdeményezte a rendőrségnél, elsősorban az útburkolatok és a közművek védelme érdekében.

Ahogy a Motor című újság tájékoztat: „Az úttestek nagymérvű rongálásnak vannak kitéve és ezért a Mária Valéria-utcában, Koronaherceg-utcában, Kossuth Lajos-utcában, Zrínyi-utcában, Fürdő-utcában, Sas-utcában, Szabadság-téren, Andrássy-úton, Lónyay-utcában, Ráday-utcában, valamint a IV. kerület többi utcáiban, az Aréna-úton és végül az összes keramittal burkolt utakon a teherautomobilok akár üresen, akár teherrel nem közlekedhetnek. Az Államvasutak igazgatósága kérésére a Ferdinánd-hidon a 2,8 tonnánál nagyobb súllyal terhelt automobiloknak nem szabad közlekedni. A keramittal burkolt utak csakis sürgős szükség esetén, igen mérsékelt menetsebesség mellett használhatók teherautóval való közlekedésre.”

Teherautók 1916-ból (Fotó: Fortepan)

Gyakorlatilag a teljes pesti belvárosból ki lettek tiltva a teherautók, hiszen a rendelkezés nevesíti a IV. kerületet, ami akkor nem Újpestet jelentette, hanem a Belvárost, azaz a mai V. kerületet, a Lipótváros nélkül. A főutakat nevesítik is, hiszen a mai Petőfi Sándor (Koronaherceg utca) és az Apáczai Csere utca (Mária Valéria utca) is tiltott terület volt. Mivel a Kossuth Lajos utca is a rendelkezés hatása alá került, így értelemszerűen az Erzsébet hídra sem lehetett nagyon teherautóval ráhajtani. De nemcsak a szorosan vett belváros esett a tiltás alá, hiszen az Aréna út, a mai Dózsa György út sem volt járható e járművek részére.

A rendelkezés érthető, hiszen ezek az utak elsősorban lovas kocsikra lettek méretezve, és nem a teherautókra, amelyek nagyobb sebességgel haladnak. Ekkoriban a legtöbb út kockakővel lett burkolva, az Andrássy út fakocka burkolatot kapott, míg sok utcában a magyar találmány, a keramit burkolta az utakat. Ugyan a háború előtt nagy gondot fordítottak a megfelelő útburkolatok kiválasztására, és jelentős mennyiségű utat borított már valamilyen szilárd burkolat (kiskocka, nagykocka, fakocka és keramit), a háborús időkben a burkolatok fenntartása háttérbe szorult.

Az, hogy a rendeletnek volt-e köze a háborús helyzethez, azt sem az idézett újságcikk, sem a Fővárosi Közlöny – amelyben a rendelkezés szövege hivatalos formában is megjelent – nem mondja ki.

Azonban ekkortól jelentősen korlátozták a magánautó-forgalmat is, e szerint „csak azok a személyszállító automobilok közlekedhetnek, amelyek üzembentartására a kereskedelemügyi miniszter külön engedélyt adott. Ezek a gépkocsik háromszögalakú piros-fehér szinü úgynevezett hadirendszám-táblákkal szereltetnek fel.” E rendelet hatására azt remélték, hogy újraindulhatnak az autótaxik Budapesten. Nem autók százaira kell gondolni, hanem csak 40 darab fog a „nagyközönség rendelkezésére állni”.

E szabályok is arra vallanak, hogy ekkor már kezdtek kifogyni a készletek, és a negyedik éve tartó háború minden téren éreztette hatását, nem volt elég benzin az amúgy nagyon kevés jármű számára (1917-ben az egész országban mindössze 3174 darab személyautó volt), és nem volt elég erőforrás arra se, hogy az útburkolatokat rendben tartsák.

Teherautó Budapesten 1919-ben (Fotó: Fortepan)

Nyitókép: Kerepesi út 34., Ford Modell T teherautó (Forrás: National Archives, USA)