Jelentősen megnövekedett a vonattal utazók száma Magyarországon 1889 végétől. Ezt az utazási tumultust egy olyan intézkedés váltotta ki, amelyet Baross Gábor miniszter hozott 130 évvel ezelőtt, és az ötlet felvetésekor a legtöbb vasúti szakember őrültségnek vagy nagy bukásnak tartotta. Nemcsak itthon, külföldön is. Azután a gyakorlatot szépen átvette a legtöbb vasúttársaság. 

Ez az intézkedés a zónatarifa-rendszer bevezetése volt. Azaz a vasúthálózatot szabott kilométerekre osztották, tehát nem Budapestről adtak jegyet Székesfehérvárra, hanem egy jegyet, amely 60 és 80 kilométer közötti utazást tett lehetővé. Ráadásul, ha valaki 225 kilométernél messzebb utazott, akkor az ár már nem változott, azaz mindegy volt, hogy például Kolozsvárról vagy Brassóból utazik a fővárosba, a jegy ugyanannyiba került.

A legkisebb zóna 5 kilométer volt. Ráadásul a Budapesten keresztül való utazás még kedvezőbb volt. Az intézkedés gyakorlatilag vonatra ültette az országot, hiszen olcsó, gyors és kényelmes (és Baross idejében vasszigorral rendben tartott) utazást tett lehetővé. 

 

Baross Gábor, a vasminiszter (Fotó: Wikipédia)

Azonban nem volt elég jegyvásárlási lehetőség. A minisztérium és a MÁV radikális megoldásokhoz folyamodott. Olyan rendszert vezetett be, amellyel az utazni kívánók a lakhelyükhöz közel, előre meg tudták venni a vonatjegyüket, még az állomásra sem kellett kimenniük. 
A Gazdasági Mérnök 1889.december 1-én így számolt be az új rendelkezésről: 

„A zónajegyek általános elárusitása deczembertöl kezdve a budapesti m. kir. posta- és távírda hivatalokban egyelőre csupán a föpostahivatal, valamint az angyalföldi és a Budapest jobb parti posta- és távirda hivatalok kivételével; továbbá a m. kir. államvasutak vonalai mentén fekvő nagyobb városokban levő posta- és távirda hivatalokban, nem különben a budapesti nagyobb szállodákban s dohánytőzsdékbe, valamint a m. kir. államvasutak szállító-hivatalában […] államvasutak valamennyi állomásaira szóló zónajegyek fognak kiadatni.”

Azaz Budapesten és a nagyobb városokban a vasúti jegyeket meg lehetett vásárolni a postákon és a nagyobb hotelekben is. A miniszter első körben Budapesten 14 postahivatalt bízott meg ezzel a feladattal, illetve minden nagyobb városban egy-egy postát, de felhatalmazta a postaigazgatóságokat, hogy a vasúttársasággal egyeztetve e posták körét bővítsék. 

Baross Gábor az 1889. november 23-án kiadott rendelkezésében szigorú szabályokat írt elő a postahivatalok számára a jegyek kiállításáról, a bevett pénz kezeléséről és a jegyek nyilvántartásáról. 

Nem kellett a vasútállomásig elmenni, csak a postáig, ott is lehetett vasúti jegyet venni (Fotó: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.08.034)

Ennek megfelelően a postákon szigorú rendszerben történt a jegyek értékesítése, például ha egy postás rosszul adott el jegyet, a hibát, a bevétel kiesését rajta hajtották be. 

A postások megfelelő hozzállásáról is rendelkezett a vasminiszter a Magyar Királyi Posta és Távirda Rendeletek Tárában az 1889. november 23-án megjelent rendeletében:

„15.  A megbízott postahivatalok a vasúti menetjegyek elárusítását ép oly hivatalos teendőnek tekintsék, mint a postai szolgálatot és az uj szolgálat ellátása körül tett hibákért ép oly anyagi felelősséggel is tartoznak. Nevezetesen, ha menetjegyeket elvesztenek, azok értékét megfizetni tartoznak, ürmenetjegyeknél  a kitett legmagasabb vonalszakasz szerinti díjat kell megtéríteniük.
16. Elvárom a postaközegektől, hogy ezen teendőkre nézve kellő tájékoztatást és gyakorlatot szerezve, a hozzájuk forduló közönséget készséggel és jóindulattal fogják kiszolgálni.”

A Baross Gábor által bevezetett kényelmi szolgáltatás tehát közelebb vitte az utazókat a vasúthoz, és közelebb vitte Budapesthez, hiszen a magyar vasút akkor is Budapest-központú volt, ezzel is hozzájárulva a főváros fejlődéséhez. 

Nyitókép: A Keleti pályaudvar vasúti pénztárai (Fotó: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.06.059)