Az 1867-es kiegyezés után megalakult új kormánynak határozott célja volt Pesttel és Budával. Egységes nagyvárosban gondolkodtak, az ország és a birodalom Béccsel egyenrangú központjának, fővárosának szánták. Ennek az elképzelésnek ráadásul a legnagyobb támogatója a miniszterelnök, Andrássy Gyula volt, aki Párizsban és Londonban szerzett tapasztalatokat a nagyvárosok működtetéséről.

A pesti Duna-part a szabályozás előtt Ludwig Rohbock metszetén az 1850-es években (Forrás: FSZEK Budapest-képarchívum)

A város fejlesztéséről szóló elképzelések az 1868–1869-es évek vitája alatt kristályosodtak ki. E másfél, két évben a szakemberek terveket vitattak meg, beadványokat írtak, találkozókat szerveztek, új és régi elképzeléseket vetettek és fogadtak el. A süllyesztőbe került a Reitter Ferenc-féle hajózható csatorna, a Margit-sziget alatt építendő vasúti híd, valamint az itt létrehozandó közraktárak tervei, és előtérbe került az a nagyvárossal számoló terv, amelyhez reprezentatív kör- és sugárutak, új hidak, kiépített rakpartok és központi igazgatás volt szükséges.

A Lánchíd megváltása jóval többe került, mint a Margit híd megépítése, de szükséges volt a kölcsön törlesztéséhez (Fotó: MMKM, MMKM_KPLGY_1206_1)

No, meg még egy dolog, amivel se a városok, se az állam nem rendelkezett korlátlanul. A pénz. Rengeteg, viszonylag szabadon felhasználható pénz.  Azokhoz a hatalmas tervekhez, amelyeket a kormány és elsősorban annak feje, Andrássy Gyula meg akart valósítani, gigantikus mennyiségű pénzre volt szükség.

Mivel az államnak szokás szerint pénze nem volt, ezért kölcsönt kellett felvenni, mégpedig a korszakban szokásos módon úgynevezett sorsolási kölcsönt. Erről, illetve a kölcsön felhasználásáról külön törvényt alkottak, ez az 1870. évi X. törvénycikk, amelyet 1870. április 10-én fogadtak el.

A törvény elsősorban tehát egy hatalmas összegű kölcsön felvételéről rendelkezett, pontosan 24 millió forintról szólt. A kölcsönt sorsjátékkal kapcsolták össze. Azaz minimum 100 forintos névértékű sorsjegyeket lehetett vásárolni, amelyeket félévente sorsoltak ki.


A felvett kölcsön fedezte a Margit híd 1872–1876 közötti felépítését is (Forrás: FSZEK Budapest-képarchívum)

Akinek a sorsjegyét az első féléves sorsolásban, 1871. január 1-jén húzták ki, az csak kicsit nyert, mert a 100 forintjára 104 forintot kapott, de a sorsjáték 50 éve alatt a kifizetendő összeg egy 100 forintos sorsjegyre akár 200 forint is lehetett, azaz 100 százalékos nyereséget hozott.

Mi volt a célja a törvénynek? Ezt magában a jogszabályban rögzítették, annak bevezetője így szólt:

„1.§ Hogy a Duna-folyam Buda-Pest mellett akképen szabályoztathassák, mint a hajózás és kereskedelem országos érdekei igénylik s a főváros, mint az ipar és kereskedelem központja, oly állásba emeltessék, mely számára a szabad közlekedés mindazon előnyeit biztosítsa, melyek az ipar és kereskedés fejlődésének nélkülözhetetlen feltételei.”

Ugyancsak e törvény – amely ugye az építkezések pénzügyi fedezetét volt hivatva megteremteni – határozza meg a feladatokat. A legelső helyen a magántulajdonban lévő, és az eredeti elképzelések szerint 1936-ig magántulajdonban is maradó Lánchíd megváltását tűzték ki célul.

A következő fontos feladat egy vagy két híd építése volt. Ez a törvény még nem mondta ki, hol, milyen híd épüljön. Ekkor még két híddal számoltak, a közmegegyezés szerint egy híd északon, a két pályaudvar (a Déli és a Középponti vasút, a mai Nyugati pályaudvar helyén álló állomás között), valamint egy délen.

A Duna partjainak szabályozása, rakpartok építése. E munka két okból volt fontos, egyrészt a hajók számára valóban rakodópartok kellettek, másrészt a városok árvíz elleni védműveiként épültek ki.

Főútvonalak építése. A törvény nem mondta ki, hogy itt a Nagykörútról és a Sugárútról, a mai Andrássy útról van szó. Ezekről később, a városrendezési terveknél döntöttek. Ugyancsak e törvény hozta létre a Fővárosi Közmunkák Tanácsát is, amelyről a PestBudában később részletes cikk lesz olvasható.

Ha nincs az 1870. évi X. törvénycikk, nem lenne a Margit híd sem (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Az összeg közel felét már az első években el is költötték. A Lánchíd megváltása több mint 6,7 millió forintot költöttek, valamint a Margit híd építése valamivel többe került 5 millió forintnál. Szinte azonnal megindult a rakpartok kiépítése is.

A törvény természetesen arról is szólt, hogy miből fizetik a kölcsönt. A legfontosabb bevételi forrás a Lánchíd volt, ennek vámjövedelmét a kölcsön kifizetésére fordították, majd 1876-tól a Margit hídból származó bevétel is ezt fedezte. Ezenkívül voltak más források is, adópótlékok is. Az állami költségvetésben minden évben szerepelt ez a tétel, egészen 1920-ig. (A Lánchíd megváltására azért is szükség volt, mert így az állam hozzájutott a városok közötti hídépítési joghoz is, ami szintén a Lánchídtársaságé volt.)

Rakpartok, hidak, a Nagykörút, az Adrássy út és még számtalan más fejlesztés indult el e törvény hatására (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A törvény elfogadása gyakorlatilag megteremtette annak a jogi és anyagi hátterét, hogy Budából és Pestből, no meg Óbudából létrejöhessen a ma ismert Budapest.

Nyitókép: A Margit híd és a Nagykörút eszméje tette világvárossá Budapestet. Ehhez a pénzügyi feltételeket az 1870. évi X. törvénycikk teremtette meg (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)