Megkezdődött Budapest levegőminőségének mérése – adta hírül a Népszabadság című újság 1970. június 18-án. Egy fix mérőállomást telepítettek a Dob utca és a Károly körút (akkori nevén Tanács körút) sarkán. A lap így írt a berendezésről: 

„Nemcsak fővárosunkban, de országunkban is »első fecske« ez a mérőállomás, amely folyamatosan, éjjel-nappal az év minden szakában grafikonokon regisztrálja a levegő szennyezettségének alakulását. A házikóban felszerelt műszerek rendkívül értékesek, jórészt importból származnak. Van köztük a levegő kéndioxid-, széndioxid-, szénmonoxid- és szénhidrogén-tartalmát mérő műszer, továbbá páratartalmat és a hőmérsékletet regisztráló készülék is.  A mérőállomás felállításának legfőbb célja az. hogy végre megbízható képet kívánnak kapni arról, milyen Budapest belvárosának levegője. Az automatikus mérések eredménye alapot ad majd az illetékeseknek ahhoz, hogy lássák: hol és milyen intézkedéseket kell tenni a legsürgősebben a belváros levegőjének megjavításáért.”

Valójában az újság tévedett, hiszen Budapest levegőjét már korábban is rendszeresen mérték. A II. világháború előtt, az 1930-as években már a város kilenc pontján voltak levegőminőség-mérő állomások. 

Látkép a Szentkirályi utcából 1959-ben (Fotó: Fortepan/Képszám: 79114) 

Ahogy a város növekedett, úgy nőtt a szennyezés mértéke is. Az 1950-es években már Budapesten is erős szmog alakult ki, igaz akkor nem az autók kipufogógáza volt a legnagyobb szennyező, hanem az ipar, valamint a szinte egyeduralkodó szén- és a fafűtés, ami a belvárosi házakra is általánosan jellemző volt.

Budapesten rendszeres mérések a II. világháború után is voltak, 1958-tól autókba épített mérőműszereket alkalmaztak. A Budapesti Levegőtisztasági Bizottság 1966-ban alakult meg.

Az 1970-es években már jelentős számú autó volt Budapesten, nagy részük ráadásul kétütemű motorral hajtott Trabant vagy Wartburg (Fotó: Fortepan/Uvaterv, 1975) 

A bizottság javaslatára a Fővárosi Tanács 1968-ban olyan rendeletet fogadott el, amely kimondta, hogy Budapest területén a szén, a brikett és az 1 százaléknál nagyobb kéntartalmú folyékony tüzelőanyag felhasználását fokozatosan meg kell szüntetni. Ennek részeként elindult a földgázhálózat kiépítése, valamint a budapesti belvárosban a távfűtés bevezetése. 

Az Esti Hírlap 1969. április 5-én  „bűnös kéményekről, kazánokról” írt, a cikkben a következőket olvashattuk: 

„az Unicum Likőrgyár kéménye hajnaltól késő estig korommal árasztja el a környéket. A panasz jogos: amikor az ellenőrző bizottság szemlét tartott, akkor is tízpercenként tört elő a sűrű füst a gyár kéményéből és 4-5 percig gomolygott. Megállapították, hogy a gyárban két kazánt fűtenek, mindkettő elavult, az egyiket 1909-ben, a másikat 1911-ben szerelték fel. Ügy, látszik, a múlt hat évtizedben az egészségre ártalmas és a házakat, a lakásokat telefüstölö rossz kazánok kicserélésére nem volt pénz. Az üzemvezető főmérnök azzal érvelt, hogy a tanács nem irta elő, hogyan szüntessék meg a füstölést. Ez az érvelése természetesen elfogadhatatlan, mert van mód megfelelő kazánok beszerzésére, vagy a földgáz bevezetésére.”

Az 1970-es években tehát már jelentős gondot okozott a légszennyezettség. Az 1970-ben, 50 éve felállított mérce abban volt első, hogy folyamatosan mérte a levegőszennyezést, hiszen addig a méréseket bár rendszeresen, de nem állandó jelleggel, nem napi 24 órában végezték. 

Az Üllői út és a Nagykörút kereszteződésében már évek óta leolvashatók a légszennyezettségi adatok (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Ebben az időben már a lakások és az ipar kibocsátása mellett egyre nagyobb volt a mértéke a közlekedésből származó szennyezőanyagoknak, mivel a járművek száma rohamosan nőtt. A Magyar Nemzet a következőket írta 1976. március 6-án: 

„A Fővárosi KÖJÁL rendszeresen végez levegőszennyezési méréseket. Egy állandóan működő automatikus mérőállomáson, a VII. kerületi Madách téren, ahol a levegő szénmonoxid-, széndioxid- és kéndioxid-tartalmát regisztráljak. Ezenkívül a város 34 pontján végeznek méréseket. A mért adatokból levonható az a következtetés, hogy a kéndioxid-szennyezést döntően a háztartások, illetve a téli fűtés okozza. A szénmonoxid- szennyezés jelentős hányada a gépjármű-közlekedésből ered. A Budapesten regisztrált légszennyező értékek közül kettő, a szénmonoxid- és a széndioxid-tartalom, már jelenleg is meghaladja a megengedhető felső határt.”

A mérések nem állandó jellegű, telepített berendezésekkel történtek, hanem eseti méréseket végeztek. Az 1980-as években kezdődött el egy új hálózat kiépítése, fix, állandó mérőállomások telepítése. 1984-re összesen nyolc helyen volt mérőállomás, a XII. kerületben, a város egy magas pontján, a Rege utcában pedig egy referencia-mérőállomás. Ez a hálózat az 1990-es évekig működött, majd ezután modernizálták. 

Ez a fura épület a XI. kerületi Kosztolányi Dezső téren is levegőszennyezettséget mér (Fotó: Wikipédia)  

Az elmúlt évtizedekben sokat változott a levegő minősége Budapesten. A szén- és az olajtüzelés szinte teljes megszűnése miatt a korábbi, leginkább jellemző  kén-dioxid-szennyezés megszűnt, a gyáripar szerkezete is átalakult, ahogy a járműpark is. A mai autók modernebbek, a környezetet kevésbé szennyezik, mint az 1970-es, 1980-as években jellemző Trabantok, Zsigulik vagy Wartburgok, de az autók száma jelentősen megnövekedett.

A budapesti levegő nitrogén-dioxid-szennyezettsége 2020. június 18-án, az Üllői út és a Nagykörút kereszteződésében (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A naprakész budapesti légszennyezettségi adatok ma már bárkinek elérhetők az interneten. E cikk írásakor a budapesti levegő minősége a tűrhető kategóriába tartozott, a nitrogén-oxidok aránya kissé magasabb volt az elfogadhatónál.  

Nyitókép: A XIII. kerületi Kárpát utcai Parkettagyár kéménye 1972-ben (Fotó: Fortepan/Képszám: 44641)