A magyar kormány szobrot állít George Herbert Walker Bushnak, az Amerikai Egyesült Államok 41. elnökének a budapesti Szabadság téren a közép- és kelet-európai kommunista uralom bukásának harmincadik évfordulója alkalmából – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter és az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete vasárnap az MTI-vel.

Gulyás Gergely és David B. Cornstein közös közleményükben úgy fogalmaztak, 2020. október 23-án a szobor avatásával „kölcsönös elismerésünket és hálánkat fejezzük ki az iránt az államférfi iránt, aki elkötelezettségével és erkölcsi meggyőződés vezérelte politikájával hozzájárult Európa és Magyarország jövőjének alakításához azzal, hogy kiállt a demokrácia mellett és fellépett a kommunista diktatúrával szemben”.

A szobor Ronald Reagan amerikai elnök budapesti szobra mellett áll majd, amely szimbolizálja e két vezető közös harcát a – Reagan szavaival élve – „gonosz birodalmának” felszámolásáért – tették hozzá.

Az új szobor Ronald Reagan amerikai elnök budapesti szobra mellett kap majd helyet a Szabadság téren (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Hangsúlyozták: a szobor felállításával a magyar állam tisztelettel adózik Bush elnök emléke előtt, aki az első amerikai államfőként hivatali ideje alatt Budapestre látogatott.

Bush elnök életművét joggal övezi elismerés – olvasható a közleményben, amelyben aláhúzzák, hogy a közszolgálatban töltött hosszú pályafutása során – elnökként és alelnökként – a hidegháború lezárásában, valamint a közép- és kelet-európai demokráciák létrejöttében vitathatatlan érdemeket szerzett.

 Ronald Reagannek  a Városligetben is áll egy mellszobra (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Kiemelték, a szobor avatására harminc évvel a vasfüggöny leomlása, a német egység és Európa újraegyesülése után kerül sor, amikor a szabadság és a demokrácia diadalmaskodott Közép- és Kelet-Európában, amikor a magyar nép lezárta a kommunizmus sötét korszakát és a szabadság útjára lépett. A rendszerváltoztatás, valamint az azóta elvégzett kemény munka eredményeként a magyar emberek ma biztonságban és szabadon élhetnek – fűzték hozzá.

A közleményben kitértek arra is, hogy a hidegháború vége óta eltelt 30 év alatt az Egyesült Államok és Magyarország kapcsolata többek között NATO-szövetségesként és kereskedelmi partnerként is felvirágzott.

George Washingtonnak, az amerikai nemzet atyjának is van szobra Budapesten, a Városligetben (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

„A magától értetődő igazságok, közös értékeink és céljaink összekötnek bennünket” – fogalmaztak az aláírók, és hozzátették: Bush elnök tevékenysége nélkülözhetetlen hozzájárulás volt a két ország közötti kapcsolat megújításához és elmélyítéséhez.

„Az ő örökségét szem előtt tartva tudjuk: együtt erősebbek vagyunk, katonai és politikai szövetségünk, valamint gazdasági partnerségünk biztonságunkat garantálja, barátságunkat erősíti, közös jövőnket szolgálja” – hangsúlyozta Gulyás Gergely és David B. Cornstein.

George Bush szobra nem az első emlékmű Budapesten, amelyet amerikai elnöknek állítanak. Az Egyesült Államok első elnökének, George Washingtonnak – az amerikai nemzet atyjának – 1906-ban állítottak egész alakos szobrot a Városligetben.

A 2004-ben elhunyt Ronald Reagan amerikai elnöknek két emlékhelye is van Budapesten, mellszobrát 2006-ban avatták fel a Városligetben, egész alakos szobra pedig 2011 óta áll a Szabadság téren. Mellette, az amerikai nagykövetség, a szovjet emlékmű és a magyar parlament közelében állítják fel tehát George Bush szobrát.

Bandholtz tábornok 1989-ben visszaállított szobra napjainkban a Szabadság téren (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A Szabadság téren, ahol az amerikai nagykövetség is található, még egy amrikai személynek van emlékhelye: Harry Hill Bandholtz amerikai tábornok szobrát 1936-ban avatták fel. Ő volt az amerikai katonai misszió parancsnoka Magyarországon az első világháború után, 1919. október 5-én ő akadályozta meg, hogy a megszálló román csapatok kifosszák a Magyar Nemzeti Múzeumot.

Szobrát 1949-ben elvitték a helyszínről, s majd  a rendszerváltás hajnalán, 1989-ben állították vissza a helyére abból az alkalomból, hogy George Bush amerikai elnök – akinek viszont éppen most állítanak szobrot – Magyarországra látogatott.

Forrás: MTI

Nyitókép: Ronald Reagan amerikai elnök szobra a Szabadság téren (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Korábbi cikkeinket is figyelmébe ajánljuk:
Megalapította Budát, de még emléktáblája sincs a Várnegyedben a 750 éve elhunyt IV. Bélának

Trianon 100: a magyar fájdalom és remény emlékművei az egykori Budapesten