Az 1950-es években nagyarányú erőltetett iparosítás zajlott a kommunista hatalom által uralt Magyarországon. A gazdaság szerkezetének irányított átalakítása ráadásul nagyon sok mezőgazdasági munkaerőt szabadított fel, akiket a szocialista nagyüzemek szívtak fel. A sok munkásnak pedig otthon kellett, a lakáskérdést viszont abban a korban állami feladatnak tekintették, amelyre a dolgozók érdemeik alapján váltak jogosulttá. Budapesten azonban eleve kevés lakás állt rendelkezésre, ráadásul a meglévő lakásállomány is nagyon rossz minőségű volt.

A József Attila-lakótelep ma (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu) 

A kettős feladat megoldását – lakást biztosítani a dolgozóknak és mindezt állami beruházásként, a piac kizárásával – a vezetés a központilag tervezett lakásépítésben látta, ahol a gyors, gazdaságos építési megoldások kerültek előtérbe. A lakáshelyzetet jól mutatja, hogy 1960-ban Budapesten 120 ezer lakásigénylő volt.

Az 1950-es évek végén, az 1960-as évek elején tehát az ipari, nagyüzemi lakásépítésben látták a megoldást.

A múlt: vasbeton váz, de a falak még téglából épülnek. Házépítés a későbbi József Attila-lakótelepen 1959-ben (Fotó: Fortepan/Képszám: 25801) 

A városfejlesztők „szerencséjére” a Nagy Testvér, azaz a Szovjetunió ebben is utat mutatott a nagy blokkos, paneles építési móddal. Az ötlet természetesen nem a Szovjetunióban született meg, a módszert nyugaton fejlesztették ki, sőt Magyarországon is működött dán technológiájú házgyár.

Azonban 1960-ban még nem tartottunk a házgyáraknál, hanem csak a helyben előreszerelt épületrészeknél. Az Esti Hírlap 1960. augusztus 17-én adta hírül:

Fontos megbeszélést tartottak nemrég a Fővárosi Építőipari Beruházó Vállalatnál az Üllői úti lakótelep építkezésével kapcsolatosan. A lakótelep mellett kohóhabsalak nagy- blokk előregyártó üzem létesült. Ez az üzem készíti majd el az Üllői úti lakótelep építkezéséhez az épületelemeket. Az új üzem évente 800—1000 lakás szerkezetét készíti majd el. Az Üllői úti lakótelepen ezentúl korszerű technológiával kell építkezni, a házakat kohóhabsalak nagyblokkokból állítják össze.”

Az Üllői úton, a volt lóversenytéren, majd a Mária Valéria-telep helyén már az 1950-es években hatalmas, új típusú, modern lakónegyedet terveztek. Az építkezés az 1950-es években el is kezdődött az akkori technológiával, amelyet azonban 1960-ban már nem találtak elég gyorsnak és gazdaságosnak.

Az átmenet kora: az előtérben, az Üllői út mentén még a Mária Valéria-telep földszintes házai állnak, a háttérben már a József Attila-lakótelep modern épületei látszódnak 1964-ben (Fotó: Fortepan/Képszám: 103828)

Az Üllői úti mai József Attila-lakótelepen épült fel az első paneles ház Budapesten, de ez még nem házgyári ház volt, hiszen a házgyárak fél évtizeddel később jelentek meg, hanem a helyszínen előregyártott nagy blokkokból készült. De miért éppen kohósalakból? Ez a kohászati melléktermék a sódert volt hivatott kiváltani a betonban, és erre a célra tökéletesen meg is felelt.

Pár hónappal később, 60 éve, 1961. február 17-én a Magyar Nemzet már erről számolhatott be:

„A 44-es Építőipari Vállalat három mérnökének kezdeményezésére 4, új szerkezetű, 8 emeletes toronyház épül az Üllői úti lakótelepen. A korábbi vasbetonvázas megoldás helyett a fő falakat betonból öntik, a házak homlokzati oldalán szobanagyságú paneleket emelnek be és minden helyiséget egyetlen előre gyártott elemmel fednek be.

Az építők augusztusban kezdték meg a falelemek összeszerelését és a napokban már tető alá került az első épület, s a többi ház is eljutott a nyolcadik emeletig.”

Az országban nem ez volt az első nagypaneles, kohósalakos ház, azt Dunaújvárosban adták át 1960 januárjában, tehát valamennyi ismerettel már rendelkeztek az építésnél.

A budapesti ház átadásáról szóló híradások kiemelték, hogy így az Üllői úti lakótelepen átadott négy toronyházat 14 hónap helyett 10 hónap alatt sikerült felépíteni.

Az első nagypaneles házak nem is emlékeztetnek a későbbi házgyári házakra. Az építkezés környezete 1960-ban (Fotó: Fortepan/Képszám: 25803)

De mi is volt az újdonság? A Csermák Tibor, Heincz Mihály és Pethő István által kidolgozott eljárás szerint magán az építési területeken létesített előregyártó telepen szoba nagyságú panelszerkezeteket készítettek, amelyek szerkezeti vastagsága 20 cm, ebből 3 cm vastag a külső, bordákkal merevített vasbeton lemez, a belső 17 cm pedig perlitbeton. Ezekből a helyszínen, a helyi üzemben, tehát még nem a nagy központi házgyárakban készült elemekből rakták össze az épületeket. Az első „házgyári” panelház csak öt évvel később készült el.

A gyep már kinőtt 1963-ban a Hurok utcában (Fotó: Fortepan/Képszám: 28799) 

Az így felhúzott házakban egy lakás a számítások szerint akár 10 ezer (akkori) forinttal is olcsóbb volt, mint a régi technológiával.

Az épületekkel azonban nem volt minden rendben. Nem a tervezés vagy a szerkezetük volt rossz, hanem a kivitelezés minősége. Hamar szigetelési, festési hibák jelentkeztek, az ajtók műanyag kilincsei eltörtek, ezért már 1963-ban maga a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága foglalkozott a problémákkal. A lakók azt is sérelmezték, hogy nem épült elég óvoda vagy üzlet sem. A hibákat kijavították, és a házak azóta is állnak. A későbbiekben azonban az ennél is gazdaságosabb házgyári építés honosodott meg, amellyel országszerte, így a József Attila-lakótelepen is épültek később házak.

Ma már magas fák ölelik körül az épületeket (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A gondosan tervezett, a hely adottságait jól kihasználó József Attila-lakótelepen, Budapest egyik legzöldebb lakótelepén 1980-ban fejezték be az utolsó épületeket, ezek már házgyári panelek voltak. A területen tehát igazi építészeti múzeum található, hiszen az 1950-es évektől a panelépítés fénykoráig találhatunk különböző épületeket.

Nyitókép: A József Attila-lakótelep madártávlatból az Üllői út felé nézve 1968-ban (Fotó: Fortepan/Képszám: 25806)