Mutatjuk a látványterveket az újjászülető József főhercegi palota belső tereiről

A cikk angol nyelvű változata: Explore Archduke Joseph's Palace – Designs for the interior to be rebuilt revealed

2021. február 24. 9:00

Idén kezdődik a József főhercegi palota újjáépítése a budai Várban. A látványterveken látható a rekonstruált üvegtetejű díszlépcsőház, a két emelet magasságú díszterem és a neoreneszánsz kert.

„Idén kezdődik a Szent György téren állt egykori József főhercegi palota újraépítése is, amely külsejét tekintve az eredeti, 1968-ban lebontott főúri lakot idézi majd, és legszebb, a nagyközönség számára is megtekinthető belső terei is eredeti formában épülnek újjá, a többi helyisége kortárs iroda lesz” – olvashatjuk a Nemzeti Hauszmann Program Facebook-oldalán.

Még idén megkezdődik a József főhercegi palota újjáépítése az eredeti terveknek megfelelően (Fotó: Nemzeti Hauszmann Program)

A Szent György téren álló, Korb Flóris és Giergl Kálmán által tervezett egykori főhercegi palotát – amely 1906-ban készült el – 1968-ban bontották le, a terület azóta romterületként, funkció nélkül éktelenkedett a főváros történelmi terén. Helyén azonban hamarosan megkezdődik a főhercegi palota újjáépítése a Budavári Palotanegyedet megújító Nemzeti Hauszmann Program keretén belül.

A palota kinézetre lebontott elődjének hiteles mása lesz. A külső homlokzat mellett a palota főbejárata mögötti pompás, üvegtetejű díszlépcsőházat is korhűen rekonstruálják, amely újra felvezet majd a két emelet magasságú díszterembe. Az épület alapvetően irodaházként működik majd, de legszebb tereiben, így a két emelet magasságú bálteremben rendezvényeket is tarthatanak majd.

A József főhercegi palota díszlépcsőháza 1940 körül (Fotó: Schöffer fotó BTM, Kiscelli Múzeum, fényképtár)

A József főhercegi palota romos díszlépcsőháza 1948-ban (Fotó: MTI fotótára, FMAFI)

A külső homlokzat mellett a palota főbejárata mögötti pompás, üvegtetejű díszlépcsőházat is korhűen rekonstruálják (Fotó: Nemzeti Hauszmann Program)

A József főhercegi palota I. emeleti táncterme, 1914-be (Fotó Lorenz Antal fotója, Az Érdekes Ujság, 1914)

Korhűen rekonstruálják a József főhercegi palota két emelet magasságú dísztermét is (Fotó: Nemzeti Hauszmann Program)

Az újjászülető palota rendezvényeknek is otthont ad majd, visszaállított reprezentatív terei és neoreneszánsz kertje a nagyközönség is nyitott lesz (Fotó: Nemzeti Hauszmann Program)

Az újjászülető palota visszaállított reprezentatív tereit és neoreneszánsz kertjét a nagyközönség is látogathatja a jövőben.

Nyitókép: Az újjászülető József főhercegi palota díszlépcsőházának látványterve (Fotó: Nemzeti Hauszmann Program)

Korábbi cikkünket is figyelmébe ajánljuk: Jövőre indulhat a József főhercegi palota újjáépítése a Várban – Mutatjuk a látványterveket!

Összesen 6 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint


Csodálatos! Csak már látnék, hasonló terveket a Budavári Palota belső termeinek rekonstrukciójáról is!


Minden palota, szalloda, szinhaz, kastely, villa, miniszterium, varoshaza, bank, stb. rendelkezett egy-egy csodalatos elocsarnokkal, diszlepcsohazzal, nagyteremmel, stb. amelyek a maguk nemeben mind lenyugozoek voltak es pusztulasuk hatalmas veszteseg az orszag szamara.
Ezen reprezentativ terek nemcsak muveszettorteneti szempontbol jelentosek, de a magyar kozelet, ill. fontos tarsadalmi, sokszor tortenelmi esemenyek szinterei is voltak es lehetnenek. Ezert is elengedhetetlen, hogy ne csak a varoskepi jelentosegu epuletek rekonstrukcioja tortenjen meg, de azoke is amelyek kiemelkedo esztetikai ertekeket hordozo enteriorokkel rendelkeztek fuggetlenul elhelyezkedesuktol, kulso megjelenesuktol vagy egykori ill. jovobeni funkciojuktol. Az epiteszetben a kulcsin es a belbecs altalaban egybe esik, de azert akadnak kivetelek. Nyilvan nem szukseges es nem is lehetseges az utolso szobat vagy irodat is eredeti formajaban visszaallitani, de torekedni kell a reprezentativ helyisegek egytol-egyig es egy az egyben torteno visszaepitesere nem csak Budapesten, de orszagszerte.


Bombasztikus hír! Kár, hogy lassan halad majd az építés, mert én máris megnézném a végeredményt a helyszínen.
A vár hatalmas fejlődésen ment keresztül az utóbbi években. Már nem olyan lepusztult, mint a baloldal alatt.
Sok sikert!


Jaj ne! Egy újabb giccsparádé, újabb pénzégetés! Nem elég Rasikáéknak a gellérthegyi kecó és a turai kastély, a tarcali kúria és a többi, még ezt is meg kell fizetnünk?!


Nagy pártolója vagyok a műemléki igényű újjáépítéseknek, helyreállításoknak. Diósgyőr és Füzér után én el tudom képzelni a Budai Várpalota középkori, kora újkori elemeit is visszaépíteném (István-torony, függőkert). Ami a Nádor palotáját illeti, most érzem először, hogy nem a legjobb döntés született. Korb Flóris és Giergl Kálmán a kor legnevesebb építészei voltak. Különösen jelesek a Giergl-Györgyi építészdinasztia alkotásai (New York-palota, Zeneakadémia). Ez az épületegyüttes páratlan műves volt részletképzésében, de a századelő virtuóz díszítettsége miatt kilógott az itt jellemző városképből. A Szent György-téren a visszafogott, szabálykövető a későbarokk, klasszicizmus és historizmus egységes képet mutatott egykor. Egyszóval az egykor itt álló eredeti Teleki-palota visszaépítése lett volna szerencsés.


Kedves belter! Többször is végigolvastam hozzászólását, de nem igazán jöttem rá mit akart írni. Lehet, hogy bennem van a hiba. A vár középkori részeit, már amit lehetett, korábban már visszaépítették. (Buzogány torony, Rondella, Lovagterem, Kápolna). Az István torony alapjai látszanak, de visszaépítése a palota képét rontaná. A New York palota fő építésze Hauszmann Alajos volt, akárcsak a budavári palotáé. A Teleki palota (későbbi nevén József főhercegi palota) visszaépítése még ebben az évben elkezdődik.



Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó